Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-06 / 176. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. szeptember 6., szerda • HÍDLAP 7 Dupla siker a vízilabda Eb-n Mindkét magyar csapat százszázalékos Már ma véget érhet az álom I Labdatúgás _________ A mennyiben ma este a magyar lab­darúgó-válogatott ahhoz hasonló telje­sítménnyel rukkol elő, mint tette azt szombaton Budapesten, akkor valószí­nűleg ismét búcsút inthetünk sz Eb szereplésnek. Tegyük hozzá: amennyiben jól ját­szik (nyer?!) a válogatott, akkor sem marad túl sok remény a kijutásra, köszönhetően az 1-4-es, norvégok elleni rajtnak. Ennek ellenére jócs­kán van tétje a mai, Bosznia-Herce­govina elleni találkozónak, Geráék legalább részben törleszthetik adós­ságukat a szurkolók felé. Nem lesz túl könnyű dolguk, ugyanis a bos- nyákok első mérkőzésükön önbiza­lom növelő játékkal fektették két vállra Máltát, és az újabb három pont bezsebelésével bizakodva vár­hatnák a folytatást. Szerdán nemcsak a felnőtt, hanem az U21-es válogatott is pályára lép: utóbbiak Oroszországban vívhatják ki az Eb részvételt, amihez egy pont, az­az egy döntetlen is elég. • -cs -n i Vízilabda _______________ A Belgrádban megrendezett Európa- bajnokság utolsó csoportmérkőzésein mind a női, mind a férfi válogatottunk győzni tudott, így százszázalékos telje­sítménnyel jutottak be az elődöntőbe. Szilágyi Péter szövetségi kapitány csapatának nem jelentett akadályt a házigazda együttes, ugyanis a magyar lányok 22-4-re győzték le a szerb ví- zilabdásokat. Válogatottunk végig fö­lényben játszott, már a nagyszünetre 11 gólos előnnyel mentek. Primász Ágnes összesen hat góllal vette ki a részét a sikerből, míg Stieber Mercé­desz négy pontot dobott. Az A csoport másik mérkőzésén a spanyolok hiába verték meg a hollandokat 12-11-re, a mieink lettek a csoportelsők, így egyenes ágon jutottak be az elődöntő­be. A lányok legközelebb csütörtökön szállnak vízre. A Kemény-legények eddig szintén százszázalékos teljesítménnyel jutot­tak be az elődöntőbe, ugyanis a szlo­vének, horvátok, és olaszok után, csa­patunk 10-8-ra megverte Görögor­szág vízilabdásait. Férfi vízipólósaink közül kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott a négygólos Kásás Tamás, illetve a két gólt szerző Biros Péter. Az utol­só csoportmérkőzését tegnap lapzár­tánk után játszotta válogatottunk, így arról később számolunk be, viszont a meccs eredményétől függetlenül a magyar pólósok már biztosan bejutot­tak a legjobb négy közé. • (lenger) További eredmények, a nőknél: Oroszország-Németország 18-11, Olaszor- szág-Görögország 8-7 (az olaszok is csoportelsők és elődöntősök). A férfiaknál: Olaszország-Szlovénia 20-7, Horvátország-Németország 9-9, Oroszország-Hollan- dia 11-5, Románia-Szlovákia 7-6. Kämmerer: Pekingben az arany a cél Egy hajóban marad a Maty-éri aranypáros 1 Kajak-kenu _____________ K ämmerer Zoltán és Kucsera Gábor egészen pontosan tudja, milyen fel­adatai lesznek az elkövetkező két esz­tendőben. A rutinos és a feltörekvő versenyző kajak párosának a K-2 1000 méteren szerzett arany- és a K-2 500 méteren elért harmadik hely végképp kijelölte az utat: a pekingi olimpiáig e két számban érdemes vigéckedniük. A páros vízen mutatott összhangja a parton is tökéletesnek hat, jóllehet, két tökéletesen eltérő habitusú sportolót te­relt egységbe a sors. „Hiába idősebb nálam Kamera, a megfontoltabb én va­gyok, ő pedig az az izgő-mozgó, nyug­hatatlan típus. Azt hiszem, erre mond­ják: emberileg is jól kiegészítjük egy­mást” - magyarázta Kucsera Gábor. A Domino-Honvéd 24 éves verseny­zője már tavaly ősszel is biztosan ráér­zett a meglelhető összhangra, tudniil­lik egy friss világbajnok, jelesül a Kö­kény Rolanddal alkotott párosból szállt ki azért, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, Kämmerer Zoltán ál­landó társa legyen. A Győri VSE kaja- kozójának tapasztalata garanciát jelen­tett a számára, ugyanakkor két apróság ekkor még zavarhatta (volna): 1. Kammererrel ötszáz méteren már 2005-ben is együtt lapátolt, ám ezen a távon csak a vb negyedik helyezésre voltak jók, 2. Kämmerer tízéves felnőtt pályafutása során párosban még sosem nyert világbajnoki aranyat. Mint tudjuk, egészen a közelmúlt­ban véget ért szegedi világbajnoksá­gig... „Sok rizikó nem volt a váltás­ban, mert rögtön én éreztem, hogy jobbak lehetünk, mint Kökénnyel. Ugyanakkor örültem annak, hogy volt párostársam is világbajnok lett a Maty-éren a négyessel” - mondta Kucsera. Kämmerer kicsit döcögő­sebb kezdésre emlékszik (az eltérő habitus, ugyebár): „Elég mélyről in­dultunk. Sok munkával tettük műkö­dőképessé ezt a párost, de utóbb egy olyan nagy házhoz hasonlítanám, amely hiába áll nehéz terepen, biztos, megingathatatlan alapokra épült.” Hogyha mindezt Kämmerer Zoltán, a magyar kajak-kenu sport olimpiai rekordere (Storcz Botonddal együtt három aranynál tart), akkor azt érde­mes jónak elfogadni. Apropó Storcz, Kämmerer állítja, kettejük párosa egy hónap alatt ért a csúcsra (a négyesbéli győzelem megfejelése Sydneyben egy K-2-es arannyal rövid együtt kajako­zás után), ám több igazán nagy ered­mény nem adatott nekik. Ez az ötkarikás győzelem fényében nem is oly végezetes probléma, ráadá­sul Kämmerer pontosan érzi, hogy Kucsera Gáborral még többet elérhet. A közös sikerek iránti vágyat a másik fél is erősíti: ,Junior versenyzőként még egyesben nyertem Európa-bajnokságot, és a felnőttek közé lépve is szólókaja­kos karriert terveztem, de a jelenlegi pá rost a világ minden kincséért sem koc­káztatnám - szögezte le Kucsera. - A világbajnokság megmutatta, hogy ha azt nyújtjuk, amit tudunk, akkor nem a dobogóra való felkapaszkodásért kell küzdenünk, hanem az aranyért.” A páros ezer méteren eredménye­sebb, de Kämmerer és Kucsera az öt­száz méteren az ezredforduló óta egyeduralkodó német Rauhe, Wieskötter duót is igyekszik felülmúl­ni. „Az Eb-n már csak egy hajszállal kaptunk ki tőlük, úgyhogy lehet keres­nivalónk - jelentette ki Kämmerer, majd hozzáfűzte: - két dolog biztat: Rauhéék egyrészt már évek óta a csú­cson vannak, és nehéz lesz a formáju­kat még két évig tartósítani, másrészt a mi egységünkben még ott van a fejlő­dés lehetősége, például a rajtunkon lenne még mit javítani.” Ezzel együtt szerintünk a világver­senyeken begyűjtött ez évi négy érem (két arany, egy ezüst és egy bronz) eleve nem tetszik rossz startnak. • B. K. SPORTSZILÁNKOK Williams búcsúja Serena Williams nem bírt a világ­elsővel az US Opene-n, és há­rom szettet köve­tően búcsúzott a viadaltól. Amelie Mauresmo az amerikai nyílt te­niszbajnokság negyedik fordulójá­ban többször meglepte riválisát, és végül magabiztosan jutott a negyed­döntőbe. Mauresmo-S. Williams 6:4,0:6,6:2. Éjszakázó focisták Míg a hét végi Eb selejtező előtt a horvát játéko­sok, addig a mai mérkőzések előtt néhány svéd vá­logatott labdarú­gó lógott meg az edzőtáborból. Igaz, a horvátok egy nightclubban múlatták az idejüket, a svéd trió - Zlatan Ibrahimovic, Christian Wil- helmsson és Olaf Mellberg - pe­dig csak egy születésnapot ünne­pelt, a büntetés azonban mindkét esetben ugyanaz lett: hazazavar­ták őket az edzőtábortól. Új stadiont kap a Liverpool A héten eldől, hogy építhet-e új stadiont a Liverpool a Stanley Parkban, amely csak néhány perc­re van a jelenlegi pályától, az Anfield Roadtól. A csapat eddig 180 millió fontot szerzett az új komplexumra, és terveik szerint a várossal közösen építenék fel a li­verpooli foci új szentélyét. LESVONAL Góllövésre buzdították a bírót Ralf Ramgmick, a német regioná­lis bajnokságban szereplő TSG Hojfenheim edzője saját játékosá­nak nézte csapata legutóbbi mér­kőzésén a játékvezetőt. A színvak kapitány ugyanis összekeverte a mezeket, és egy idő után feltűnt neki, hogy egyik játékosa nem ér labdába. „Mozogjál már!" - üvöltötte többször az edző, aki nem győzött elnézést kérni, miután tisztázták a történteket. Árral szemben is küzdenek Az árvíz okozta gondok miatt már csak jövőre versenyeznek ll3í£2£S _________________ A dunai árvíz komoly károkat okozott az Esztergomi Evezősök Hajós Egyleté­nek, így a 2006-os év nem a tervek sze­rint folytatódik. Reményeik szerint azon­ban jövőre a megfelelő ütemben és kö­rülmények között folyhat a felkészülés. „Még egészen nem sikerült rendbe hoznunk a klubházat, jelenleg anyagi gondok miatt kicsit állnak a munkák” - tájékoztatta a Hídlapot Mármarosi Győző, a klub vezetője. A hajók sze­rencsére nem sérültek, azonban a csó­nakházban milliós károkat okozott az árvíz. A hajótárolót, illetve az épület vakolatát még ki kell javítani, viszont az öltözők már ettől a héttől teljesen használhatók. A szervezett edzések a passzív pihenő után ugyancsak most kezdődtek, de természetesen a fiatalok önszorgalomból a nyár végén is folya­matosan vízre szálltak. „Új tagokkal is bővül az egyesület, már többen jelez­ték, hogy csatlakoznának a klubhoz” - folytatta Mármarosi Győző. A héten iratkoznak be a fiatal lányok és fiúk, akik a későbbiekben a csapattal edze­nek, és versenyen is indulhatnak. „Idén az anyagi gondok miatt már saj­nos nem indulunk diákolimpián, és egyéb kupákon sem, most minden erőnket a teljes felújításra fordítjuk” - mondta el a klubvezető. Az evezősök kénytelenek az őszi szezont kihagyni, így már a tavaszra készülnek, de ter­mészetesen az edzéseket, a kötelező felmérőket továbbra is megtartja az egyesület. • L. P. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. ÁlláS 40 év gyakorlattal rendelkező, szlovák állampolgár­ságú gépkocsivezető munkát keres Esztergom kör­zetében bármilyen gépkocsira (C + E kategória) Pékségek, cukrászdák jelentkezését várom, kocsikí­sérővel. Tel.: +421 (907) 528-532. Soproni és Budapest környéki munkahelyre toronydarukezelőt keresünk. Szállást birtosítunk. Tel.: +36 (20) 445-7662 Tanári állást keresek marketing, kommunikáció, tit­kári ismeretek, gazdasági jog tárgyak oktatására, il­letve ezekből felkészítést is vállalok. Tel.: (70) 294-8944 vagy (30) 236-2051 Ingatlan Esztergom villanegyedében 78 négyzetméteres, gáz­fűtéses, bútorozott lakás kiadó mérnököknek, diákok­nak, megbeszélés szerinti áron. Tel.: 06-70/221-9614 Eladó vagy bérbe kiadó Bajóton 2000 nm-es telken 400 nm-es épület vállalkozás vagy egyéb céljára. Ir.ár: 25 MFt.Tel.: (33) 449 313 Eladnám, vagy budapesti lakásra cserélném pilis­szántói megkezdett építkezésemet 320 nöl. telken kész, becsatornázott 350 nm házalap. 380 V, minden engedély, összközmű. Tel.: (30) 437-4557 Jármű mmmmnmimtmimimmmmm Fiat Cinquecento piros színű 13 éves, extrákkal fel­szerelve 450 ezer forintért, valamint Wolksvagen Cady 6 éves 950 ezer forintért eladó. Tel: (30) 347-9909 Simson S51 motorkerékpár megkímélt állapotban el­adó. Ár: 65 E Ft Tel: 30/346-7575 Eladó egy 2004-es évjáratú, garanciális, karcmen­tes, szalonállapotú Suzuki GSX 1400 motorkerék­pár extrákkal, törzskönyvvel, 1700 km-rel a tulaj­donostól készpénzért vagy hitelvállalással. 06 20/438-5370 Egyéb „Múlt héten elvesztettem a táskámat. Hálásan kö­szönöm, hogy a megtaláló a személyes irataimat el­küldte. Örülök, hogy a szívére hallgatott. Remélem, hogy Ön jobban fog vigyázni a táskámra, mint én.” Eladó egy új, többfunkciós, 5 literes, 220 V-ról mű­ködő dagasztó és keverőgép, ár: 150 ezer Ft. Eladó továbbá bolti mérleg súlyokkal, ár: 15 ezer Ft. Tel.: (20) 466-0531 Ágyhoz kötött beteg? Reumatikus izületi fájdalmak gyötrik? Kérésére gyógymasszőre házhoz megy. Hívjon bizalommal. Nyugdíjasoknak kedvezmény. Tel.: (33) 315-773 vagy (30) 294-3956. Olcsón eladó, keveset használt kárpitozott, kinyitha­tó 3 személyes rekamié, 2 db fotel, 2 db szék, kis- nagykocsis Optima írógép. Érd.: Esztergom, Irinyi u. 9/B. 11/1. Tel.: (30) 447-5840 Eladó Servant fatüzeléses, üvegajtós kandalló. Max. 15-ször használt. Ár: 35 ezer Ft. Tel.: (30) 200-0934 2 db fali gázkonvektor eladó. Érd.: (70) 296-0886 Eladó Servant fatüzeléses, üvegajtós kandalló. Max. 15-ször használt. Ár: 35 ezer Ft. Tel: (30) 200-0934 Társkereső Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendel­kező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szim­pátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel: (+36) 30/261-1244

Next

/
Thumbnails
Contents