Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-02 / 174. szám
hídlapmagazin 2006. szeptember 2., szombat • HÍDLAP Atlétika - az alapsportág Az atlétika a természetes mozgásformákat: a járást, a futást, az ugrást és a dobást foglalja magában. A legrégebbi múltra visszatekintő, legváltozatosabb sportág, mely az iskolai testnevelés-oktatás alapjává is vált. Látványos versenyein a sportolók világszerte azonos feltételekkel megállapított szabályok szerint küzdenek egymással. Az atlétika mozgásformáinak rendszeres gyakorlása hozzájárul az egészség megőrzéséhez, tökéletesíti az ember alapvető mozgáskészségét, fejleszti fizikai képességeit, és elősegíti az értelmi, erkölcsi és akarati tulajdonságok helyes kialakítását, ezért is lett alapja az iskolai testnevelésnek. A sportág elnevezése a görög „athletes” szóból származik, amelyet Homérosz a nehéz munkát végző emberekre használt műveiben. Az atlétikus mozgások tudatos gyakorlásával már a történeti fejlődés legősibb szakaszaiban is találkozunk: az egyiptomiak a futást, az ugrásokat és a súlyemelési gyakorlatokat a harcosok képzésének szolgálatába állították, az indiaiak a diszkoszvetés és gerelyhajítás jellegű vetélkedéseket kedvelték. A mai értelemben vett atlétika az ókori görög kultúrában jelent meg, hiszen ők rendeztek először sportversenyeket, melyből aztán a ma élő olimpiai mozgalom is kifejlődött. Az ókori olimpikonok neve időszámításunk előtt 776-tól kezdve ismert, ez tehát az ohm- piai játékok történetének kezdete. A Római Birodalomban is ismert volt az atlétika, bár ott a békés célú sportversenyek helyett nagyobb előnyben részesítették a véres gladiátorharcokat. A középkorban a lovagi tornák kerültek előtérbe, de akkoriban is rendeztek különböző futó-, ugró-, és kőhajító-verseny eket. Az angol Burton 1660-ban megjelent anatómiai témájú könyvében pontosan leírta az atlétika akkor ismert ágait. Az újkori atlétika a 18. század közepén alakult ki Angliában, az első nyilvános versenyt 1850- ben Oxfordban rendezték meg, az első nemzetközi viadalra pedig 45 évvel később Amerikában került sor. A 20. század elején egyre gyorsabban teijedt és egyre népszerűbbé vált az atlétika, melyhez természetesen az 1896-ban Athénban rendezett első újkori olimpiai játékok is hozzájárultak. Míg az első olimpián csak 14 verseny számban avattak bajnokot, száz évvel később Atlantában már 24 férfi és 20 női versenyszám győztesének a nyakába került aranyérem. A sport elterjedésével párhuzamosan jöttek létre szakmai szervezetei is: a Magyar Atlétikai Szövetség 1897-ben, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 1912-ben alakult meg. E tanács főtitkára volt 1991-től az idén bekövetkezett tragikusan haláláig Gyulai István. A legjelentősebb atlétikai versenyek az 1965-től megrendezett Európa Kupa, az 1977-től kétévente sorra kerülő Világ Kupa, a sportág világbajnokságát 1983 óta, Európa-bajnokságát viszont már 1934 óta megrendezik. A könnyű- és a nehézatlétika versenyszámai: Gyaloglás: A versenygyaloglás során a sportolók olyan lépésekkel haladnak előre, hogy lábuk látszólag megszakítás nélkül kapcsolatban marad a talajjal. Az elöl lévő lábnak a talajjal való érintkezés első pillanatától kezdve a láb függőleges helyzetének eléréséig nyújtva kell lennie. Gyalog- lóversenyeket 10, 20 és 50 kilométeres távon rendeznek. Futás: A legegyszerűbb sport - szokták mondani - hiszen egy pár futócipőn kívül nem kell hozzá semmi, bárhol, bármikor végezhető. Az atlétikai eseményeken rövid-, közép- és hosszútávon mérik össze tudásukat a versenyzők, fedett pályán, szabadtéren, országúton, mezőn, sőt az utóbbi évek ötletgazdagságát bizonyítva: toronyházakban, tévétomyokban, met- róalagutakban is. A világversenyek leghosszabb klasszikus távja a 42 ezer 195 méteres maratoni futás, amelyet legtöbbször a nagyvárosok legszebb részein rendeznek meg. A hazai nemzetközi maratonok története éppen húsz évre nyúlik vissza: a Plus Budapest Maraton idén október elsején rajtol. A legmegszállottabbak számára rendeznek ötven, száz, sőt több száz kilométeres, vagy 12 órás és 24 órás ultrafutóversenyeket is, amelyeknek olykor a helyszíne is extrém: fullasztó sivatag, kietlen hegyvidék, jégmező. Gátfutás: A férfi gátfutók 110 és 400 méteres távon, a nők pedig 100 és 400 méteres távon versenyeznek. A gátak magassága a versenytávtól és a futók nemétől függően 76 és 106 centiméter között változik. Akadályfutás: Az olimpiai játékokon az akadályfutás a férfiak versenyszámai között szerepel. A futók 3000 méteres távon mérik össze erejüket miközben vizesárkokon és rögzített akadályokon kell átugraniuk. Ugrószámok: Távolugrás: A sportolók fokozatosan gyorsuló nekifutás, majd elrugaszkodást követően igyekeznek a lehető legmesszebbre ugrani. Az ugrás hosz- szát az elugró gerendától a talajfogás gerendához eső legközelebbi végéig számítják. Csak az az ugrás érvényes, ahol a versenyző nem lép be az ugródeszka fehér színnel jelölt része elé. Hármasugrás: A távolugrás szabályainak megfelelően zajlik a viadal. A hármasugrásnál az elugrás után a versenyzőnek arra a lábra kell érkeznie, amelyről elugrott, ezt követi a lépésszerű második „ugrás”, melynél a másik lábra érkezik, majd erről elrugaszkodva hajtja végre a befejező ugrást. Magasugrás: A verseny célja az egyre magasabbra helyezett léc nekifutásból való átugrása. Az ugrók minden magasságon három kísérletet tehetnek: ha sikerrel átrepülnek a léc felett, továbbjutnak a következő fordulóba, ha leverik, akkor kiesnek a versenyből. A magasugrásban egészen 1968-ig az úgynevezett hasmánt technikát használták, a mexikói olimpián azonban Dick Fosbury amerikai sportoló a közönség legnagyobb csodálkozására hátával a léc felé hajtotta végre az ugrást, így sokkal magasabbra tudott ugrani riválisainál. Azóta minden versenyző ezt, a róla „Fosbury flop” technikának elnevezett technikát alkalmazza. Rúdugrás: A rúdugrók hajlékony, de nagyon erős és rugalmas, karbonszálas rúd segítségével ugorj ák át a gyakran hat méternél is magasabbra helyezett lécet. A folyamatosan gyorsuló nekifutás végén a földbe süllyesztett, úgynevezett szekrénybe szúrják bele a rúd végét, melytől az meghajlik tetemes rugalmas energiát felszabadítva a rúdban, amely íjként lövi ki a sportolót a léc irányába. Dobószámok: Súlylökés: A súlylökők a dobókörből a dobókéz könyökét megemelve, a golyót a nyakuknak támasztva óriási erővel minél távolabbra lökik a súlyt. A férfiak 7,26 kilogrammos, a nők 4 kilogrammos súlygolyóval versenyeznek. Kalapácsvetés: A sportszer három részből áll: a fül alakú fogantyúból, egy erős drótból és a végéhez illeszkedő súlygolyóból. A kalapács súlya megegyezik a súlylökéshez használt golyóval. A kalapácsvetők egy 2,14 méter átmérőjű dobókörből indítják a dobást úgy, hogy kinyújtott karral fogja a fogantyút, három-négy fokozatosan gyorsuló forgást végezve szögben elhajítják a sportszert. Diszkoszvetés: A férfiak versenyében 20 cm átmérőjű, két kilogramm súlyú diszkoszt használnak, míg a nőké keskenyebb és csak egykilós. A diszkosz az ókorban bronzból készült, napjainkban fából, vagy műanyagbójl készítik fémszegéllyel. A diszkoszvetők a súlylökéshez hasonló dobókörből indítják a dobást, ám a kalapács- vetéshez hasonlóan, három-négy forgással felgyorsítva vetik el a diszkoszt. A diszkoszvetés az egyetlen dobószám, ahol a női csúcstartók nagyobbat dobnak, mint a férfiak. Gerelyhajítás: A versenyzők az úgynevezett kötésnél négy ujjúkkal fogják, míg mutatóujjukkal alulról támasztják a női versenyben 220-230 centiméter, a férfiaknál pedig 260-270 centiméter hosszú, fémheggyel ellátott gerelyt. A hajítás végén a sporteszköznek a hegyével előrefelé kell földet érnie. Összetett versenyek: Tízpróba: Csak férfiak számára rendezett, tíz különböző atlétikai számot magában foglaló verseny, melyben három ugró-, három dobó-, és négy futószám szerepel. Hétpróba: A nők összetett atlétikai versenye, amelyben két ugró-, két dobó- és három futószám szerepel. * Gábor Éva Egyedi emlékpénzen jelent meg az esztergomi Bazilika 2006. augusztus 31-én az esztergomi Bazilika felszentelésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank 5000forint névértékű ezüst emlékérmét bocsátott ki. Az érmét Bartos István Péter tervezte, aki már korábban is részt vett ilyen pénzek arculatának kialakításában. Az emlékérme alkotója a 80-as években készítette első érmeteneit. Ezt megelőzően szobrászkodolt és dekorációk készítésével foglalkozott. Egy sajnálatos baleset után, 1976-ban kerekesszékbe kényszerült, de pályáját nem adta fel, elindult egy érmepályázaton, amit sikeresen meg is nyert. A7 ermetervezés fontos feltételei, a precizitás, a pontos aránytartás, állítja Bartos István Péter. Az alkotó nevéhez számos emlékpénz és közhasználatú érme fűződik. Az első szakmai sikereit a most is használatban lévő érmesor tervezésekor aratta. Ekkor a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállításon mutatták be a beérkezett pályázati anyagokat. Bartos István Péter a nap mint nap használt fémpénzeink névértékes, tehát „írás” oldalát készítette el, az előlapot, vagyis a „fej” oldalt egy másik szakember, Kosa István, a Pénzverő Zrt. fővésnöke. Egy- egy érme elkészítését komoly forrásmunka és vázlatrajzolás előzi meg, a Bazilika emlékpénz esetében is így volt ez, a főszékesegyházról szeren cséré számtalan korabeli rajz és festmény készült, de a Bazilika természetesen a napjaink fotósait és más képzőművészeit is megihlette, volt tehát háttéranyag bőséggel. Érdemes figyelmet szentelni az emlékpénz a hétköznapi életben használt fémérméktől eltérő paramétereire. A meglehetősen nagy és súlyos dísz fizetőeszköz 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súiya 31,46 gramm, átmérője 38,61 milliméter, széle recézett. Az érméből összesen hatezer darab készül, ebből háromezer-ötszáz tükörfényes, úgynevezett proof kivitelben, a fennmaradó kétezer-ötszáz darabot selyemfényű változatban gyártották le. Az érmék kibocsátásának bejelentése a Bazilika felszentelésének napra pontos 150. évfordulóján, e hét csütörtökén került sor a felújított Ószeminárium épületében. A vásárlásnak is ezt a feltételt szabta a Magyar Nemzeti Bank helyszínen tartózkodó alkalmazottja, amikor e sorok írója vételi szándékát jelezte a pultnál. Amikor Szapáry György Erdő Péter bíboros köszöntőjét követően egy közel egy méter átmérőjű maketten mutatta be a közönségnek az új magyar fizetőeszközt. Ezután az MNB alelnöke a kibocsátást jelző mondattal nyitotta meg a vásárlás lehetőségét a tudományos konferencián résztvevők számára. A kibocsátás kijelentését követően természetesen szapora léptekkel igyekeztek az MNB ideiglenes pultjához, akik az egyedi ezüst emlékérem megvásárlásával szerettek volna részesei lenni az 150. évforduló eseménysorozatának. A vétel során minden személy csak egy-egy darabot vehetett a matt, illetve a fényes verzióból. A Magyar Nemzeti Bank ezzel az emlékpénzzel indította útjára „Az egyházi építészet remekei” érmesorozatát. Mivel az Ószemináriumban csak kilencvenkilenc pénzt értékesített a bank, a fennmaradókat a fővárosban két helyen, a Magyar Pénzverő Zrt. székhelyén, Budapest, Könyves Kálmán körút 38-as szám alatt, valamint az MNB fővárosi Szabadság tér 8-9-es szám alatti Látogatóközpontjában üzemelő érmeboltjában lehet megvásárolni a hatezres készlet erejéig. • P. 0. Z.
