Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-28 / 192. szám
2 HÍDLAP • 2006. szeptember 28., csütörtök www.esztergom.hu V I D E N Magyar vízummentességet sürgetnek amerikai politikusok (H) A visegrádi és a balti országok ■ vízummentességét sürgette a washingtoni kongresszus két nagy pártjának egy-egy képviselője. A politikusok közös javaslatát több demokrata és republikánus képviselő is támogatja. Simonyi András magyar nagykövet a távirati irodának elmondta: először fordult elő, hogy az Egyesült Államok két nagy pártjának képviselői együtt szorgalmazták, hogy a középeurópai országok polgárai vízum nélkül utazhassanak az USÁ-ba. Keveseben dohányoznak (H) Abban, hogy Magyarországon az elmúlt években jelentősen csökkent a cigarettafogyasztás, az adóemelésnek van a legnagyobb szerepe - hangzott el a Magyar Dohányzásellenes Koalíció és a GKI Gazdaságkutató Zrt. sajtótájékoztatóján. Az egyik szakértő elmondta: 2002 és 2004 között a 25-49 éves nők körében jelentősen csökkent a dohányzók száma, továbbá egy felmérés azt mutatta, hogy 2006-ra a dohányosok napi 2-3 szállal csökkentették fogyasztásukat. Az olasz államfőt bírálta az MVSZ elnöke (H) Nemkívánatos személynek nevezte Magyarországon az olasz államfőt a Magyarok Világszövetségének elnöke este a Kossuth téren. Giorgio Napolitano kedden Budapesten megbeszélést folytatott Sólyom László köztársasági elnökkel, s lerótta kegyeletét az 1956-os mártírok rákoskeresztúri sírhelyénél. Patru- bány Miklós szerint elfogadhatatlan, hogy állami protokollal fogadták azt az embert, aki támogatta az ’56-os forradalom és szabadságharc leverését. Rácz Sándor, a Budapesti Forradalmi Munkástanács elnökének üzenetét tolmácsolva kijelentette: Napolitano nem tehet virágot Nagy Imre sírjára. Megérkezett a kifogás (SK) A Nyitrán megvert magyar lány ügyvédje kedden nyújtotta be az ügyészségnek azt a dokumentumot, amely a nyomozással szembeni kifogásokat tartalmazza. A lány azt szeretné, ha független szakértői vizsgálatot folytatnának ügyében. Mivel a lány ügyének aktája most már több száz oldalas, annak tanulmányozása sok időt vesz igénybe, azért döntés nem várható egy héten belül. Nem adják a teret a tüntetők Gyurcsány csak a őszödi beszéd stílusa miatt kért bocsánatot Folytatás az 1. oldalról Tettének - elmondása szerint - nem a •megszorító csomag és annak hatása volt az oka, hanem egyéb személyes problémák, de állapotáról bővebb információt nem közöltek az illetékesek. Eltűnt a rendőrségi sorfal is a Parlament elől, tegnap reggeltől már csak párosával járőröznek a rendőrök a kordon másik oldalán. Szerdán a déli órákban ismét elkezdett gyűlni a tömeg, és a szónoklatok is folytatódtak. Egy férfit kivezettek a tüntetők közül, mert bírálta az egyik szónokot, amiért inkább tüntet, mint dolgozik. Azt is bejelentették a téren felállított szónoki színpadon, hogy a hét végén a kampánycsend idejére kulturális rendezvénnyé alakul a tüntetés, és egy másik emelvényen zajlanak majd a fellépések. Többen azt mondták, hogy ekkor is nyugodtan szidhatják Gyurcsány Ferencet, és követelhetik lemondását, ugyanis ő nem jelölt az önkormányzati választásokon. Mindenesetre a tüntetők egyelőre úgy tűnik, semmiképpen sem akaiják elhagyni a teret, többen azzal fenyegetőznek, hogy leláncolják magukat. A demonstrálok hétfőn átadott petíciójára is megérkezett a válasz, ebben a Köztársasági Elnöki Hivatal azt közölte, hogy az alkotmány nem ismeri el sem az alkot- mányozó nemzetgyűlés, sem az ideiglenes kormány intézményét. A tüntetések vidéken is folytatódtak, több százan követelték Gyurcsány Ferenc lemondását Szekszárdon, Szolnokon, Kecskeméten, Kaposváron és BéPénzügyi fegyelemre int a Világbank A kelet-európai országok gazdaságpolitikáját bírálja a szervezet Az Európai Unió kelet-európai tagországai elmulasztották a kulcsfontosságú gazdasági reformokat és államháztartásuk rendbetételét a gyors gazdasági növekedés idején - állapította meg a Világbank, amely ezek véghezvitelét sürgeti. A szerdán közzétett, az újonnan csatlakozott nyolc országról szóló negyedéves jelentésében a nemzetközi pénzügyi szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a régióban erősödik az inflációs nyomás, ami még nehezebbé teszi az euró adaptálásának, azaz a nemzeti valuták euróra történő átváltásának amúgy is kihívásokkal teli folyamatát. Az EU nyolc új tagországa „nem használta ki a kedvező növekedési feltételeket a pénzügyi fegyelem helyre- állítására és a nagyobb szerkezeti reformok megvalósítására” - olvasható a jelentésben. „A pénzügyi egyensúly hiánya 2006-ban a régió több országában súlyosbodott és a 2007-re vonatkozó tervek is lazaságról tanúskodnak ” - állapítják meg, hozzátéve, hogy ez alól Magyarország kivételt jelent, mivel a kemény pénzügyi intézkedéseknek „nem volt alternatívája”. A Világbank szerint a térségben a gazdasági növekedés üteme erőteljes lesz az idén is, kivéve a balti-országokat és Magyarországot, ahol a növekedés üteme az alkalmazkodás miatt lassulni fog. A Világbank figyelmeztet a térség politikai bizonytalanságaiból fakadó következményekre is. Megállapítja, hogy a politikai bizonytalanságok a társadalom széttöredezettségét tükrözik, és ez a politikai pártokat ingatag szövetségek alakítására készteti, amelynek révén a populisták is befolyást szereznek. „Ez a megfogalmazott reformtervek előrevitelét hátráltatja, bonyolulttá teszi a szükséges pénzügyi és makrogazdasági stabilizálást és késlelteti mind a nyolc uniós országban az euró adaptálását, Szlovénia és esetleg Szlovákia kivételével”. A Világbank Magyarországról szólva hangsúlyozza, hogy a kormánynak véghez kell vinnie az ambiciózus pénzügyi kiigazítási programját és gyorsan elő kell készítenie a kiadáscsökkentő reformokat. • Koncz Endre HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Brit lap szerint bezárul az EU kapuja Bulgária és Románia még bejöhet, de mögöttük most már elkezd bezárulni az Európai Unió kapuja - áll a szerdai Financial Timesban, amely szerint a „régi Európa” félelmeit az új tagországok legutóbbi politikai fejleményei is erősítik. A londoni üzleti napilap, amely szerdán több elemzésben is foglalkozik az EU- bővítéssel, illetve a közép-európai, köztük a magyarországi belpolitikai eseményekkel, azt írta: Európa hidegháborús megosztottságának felszámolása még viszonylag könnyen eladható politikai üzenet volt a nyugati vezetők számára, de az EU minden új bővítési fordulóval egyre nehezebb terepre téved. Hazudik Brüsszel az új tagoknak? Az Európai Unió új tagállamainak a bizalmával játszik Brüsszel, amikor a schengeni övezet kiszélesítésének elhalasztását mérlegeli - jelentette ki a belga fővárosban Csehország európai uniós nagykövete. Jan Kohout szerint az övezet kiszélesítésének elhalasztását műszaki okokkal nem lehet megindokolni, mert „politikai döntésről van szó”. Szlovák üdvözlet Üdvözli Szlovákia az Európai Bizottságnak azt az ajánlását, amely szerint már jövő év elején tagja lehetne az uniónak Bulgária és Románia. A szlovák Külügyminisztérium által kiadott nyilatkozat szerint mindkét ország sok erőfeszítést tett a csatlakozás érdekében. Ki lesz az év képviselője? A brüsszeli Parliament Magazine idén is meghirdette „Az év EP- képviselője” szavazást. A többkategóriás megmérettetést a lap az unió háttérintézményeinek javaslata alapján állítja össze. Idén két magyar néppárti képviselő is érintett. Járóka Lívia, „az igazságosság és alapvető emberi jogokért” kategóriában, míg Őry Csabát „a foglalkoztatásért” kategóriában jelölték a címre. A szavazásban az EP- képviselök, asszisztensek és munkatársak vehetnek részt. A díjkiosztót október 10-én tartják. kés megye több városában is. Székes- fehérváron Spányi Antal megyés püspök is felszólalt a megmozduláson. Eközben nyilvánosságra került a kormányfő balatönőszödi beszédének első része is, amelyet maga Gyurcsány Ferenc tett fel teljes hosszában internetes blogjára. A Fidesz tegnapi sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor frakcióvezető azt mondta, hogy ez a harmadik Gyurcsány-csomag. Elmondta azt is, hogy a miniszterelnök négy hónapig titkolta a nyilvánosság előtt, milyen megszorító intézkedésekre készülnek. Az őszödi beszéd most nyilvánosságra került részében elhangzott, hogy a képviselőknek titokban kell tartania, ami a kormányülésen elhangzik. Gyurcsány itt kifejtette azt is, hogy ezermilliárdos megszorításra lesz szükség, és hogy ennek kárvallottjai a köztisztviselők és a pedagógusok lehetnek. A tegnapi sajtótájékoztatón a Fidesz frakcióvezetője újra felszólította a kormányfőt, hogy még a pénteki kampánycsend előtt kérjen bocsánatot a választóktól a titkolózás miatt, amit a miniszterelnök részben meg is tett, egészen pontosan csupán annak stílusa miatt kért elnézést. Gyurcsány szó szerint azt mondta, hogy a trágár szavak a „szenvedély és a szeretet szavai” voltak. Azonban azért, hogy ő személyesen és pártja is hazudott a tavaszi választások megnyerése érdekében, továbbra sem kért bocsánatot a kormányfő. • Összeállította: Gál Kata Reform mögé bújtatott leépítés KDNP: nem lehet több pénzt kivonni az egészségügyből A Kereszténydemokrata Néppárt szerint elfogadhatatlan a kormánynak az a terve, mely szerint jövőre az egészség- ügyi tárca költségvetési előirányzatát 62 százalékkal csökkentenék - mondta Soltész Miklós országgyűlési képviselő szerdán, Budapesten. Az ellenzéki politikus elmondta: „a kiszivárgott hírek szerint az Egészségügyi Minisztérium 2006-os 146,7 milliárd forintos kiadási előirányzatát jövőre 55 milliárd forintra akarják csökkenteni. Ez 91 milliárd forintos, 62 százalékos elvonást jelent”. Soltész úgy vélte, a jelek arra mutatnak, hogy a kormány jövőre folytatni kívánja az egészségügyben a leépítéseket, intézeteket kíván összevonni, és értékes ingatlanokat kíván eladni. Hozzátette: információik szerint a háttérben már folynak is tárgyalások az ingatlanok értékesítéséről. Ez utóbbi lépés érintené az OITI épületét is - vélekedett Soltész Miklós. A politikus közölte: híreik szerint az Idegsebészeti Intézetet a SOTE-ba akarja beolvasztani a kormány, míg a Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központot a MÁV Kórházba integrálnák. A képviselő szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya folytatja a hazudozást, hiszen reformnak nevezi a nagyhírű egészségügyi intézmények elkótyavetyélését, reformnak nevezi az egészségügyi intézmények személyi állományának leépítését, és reformnak nevezi a betegellátás színvonalának rohamos leépítését. Bonyolódna az adórendszer Kisebb adókulcs veszélyezteti az euró bevezetését A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) szerint a gyógyszerekre tervezett tízszázalékos adókulcs veszélyeztetheti a maastrichti kritériumok betartását. A központi bank a hozzáadottérték-adó- ról szóló törvénymódosítás véleményezésével kapcsolatban figyelmeztetett erre a veszélyre. A bank vezetése feltételezi, hogy „a pénzügyi tárca mérlegelte a törvény- módosítás megvalósításából fakadó kockázatokat”. Az említett jogszabály januárban lépne életbe, a gyógyszerek és néhány egészségügyi cikk vonatkozásában tízszázalékos adókulccsal számol. A pénzügyi tárca szerint a jogszabály bevezetése kapcsán a költségvetés 2007-ben hozzávetőleg 2,7 milliárd korona bevételtől esne el. 2008-ban ez a bevételkiesés 2,8 milliárd korona, 2009-ben 3,0 milliárd lenne. A Pénzügyminisztérium azzal érvel, hogy az említett 2,7-3,0 milliárd korona kiesés nagy részét a biztosítók, megtakarításaiból lehet kompenzálni - a biztosítók tudniillik részben vagy teljes mértékben megtérítik a gyógyszereket. A többi termékre továbbra is a 19 százalékos adókulcs vonatkozna. A Szakszervezeti Szövetség Konföderációja (KOZ) további termékeket és szolgáltatásokat sorolt volna az alsóbb adósávba. Például élelmiszereket, könyveket és a lakhatással kapcsolatos szolgáltatásokat. A pénzügyi tárca azonban a KOZ javaslatát lesöpörte az asztalról. A törvénymódosítással a Munkaadók Köztársasági Uniója (RÚZ) sem ért egyet. Úgy véli, hogy az alacsonyabb adókulcs bevezetése feleslegesen bonyolítja az adórendszert. Előnyösebbnek tartja a 19 százalékos egyenadó csökkentését és annak ösz- szes termékre történő kiterjesztését. A Pénzügyminisztérium szerint az RZÚ javaslat nincs összhangban a kormány programnyilatkozatával. • 0. F.