Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-23 / 189. szám
HÍDLAP • 2006. szeptember 23., szombat hídlapmagazin Gulya István írása Elkúrták (cím) Tehát. Egyszer és mindenkorra tisztázzuk: az országot a 2002-es kampányával a szocialista-liberális koalíció szakította ketté. Mert ez volt a választási hadjáratuk alapja. A másik meg a szélsőjobb-oldali veszély. Ami érthetetlen módon (vagyis éppen, hogy nem) akkor jelentkezik, amikor az említett kettős kampányozik, vagy valamit el kíván érni, hogy ne mondjam: le akar nyomni a torkunkon. Gyurcsány Ferencet - politikai értelemben - semmibe veszem, nekem nem miniszterelnököm többé. Tény, hogy eddig sem rajongtam érte, de tiszteletben tartottam a többségi véleményt. Mert a demokrácia ilyen. És - többek között - olyan, hogy jelen esetben nem csupán egyszemélyi felelősségről beszélhetünk. Ha májusban az ominózus beszéd a szocialista párt parlamenti képviselői előtt hangzott el, mert nekik szólt, akkor felelős minden egyes MSZP-s képviselő, hogy kussolt, vagyis (és például) Tittman doktor és Winkfein Csaba. Hallgattak, négy hónapig, kvázi hazudtak ők is. A pártfegyelem (az önös érdek) erősebbnek bizonyult a választók jogainak érvényesítésénél. Apropó fegyelem: megfigyelték, hogy a szemüveges, „lotya-szájú” teniszező húszperces dörgedelme során egyetlen nesz, kísérőzaj sem hal- lik? Nem létezik olyan, hogy ennyi idő alatt senki sem mocorog egyszer sem, vagy kö- hint, az ember biológiája ilyen, lett légyen szó bármilyen fontos, kötelezően figyelemmel kísérendő szövegről. Azaz. A beszéd (lehet, hogy) stúdióban lett rögzítve, vagy egyből a mikrofonról vették fel, ám utóbbi esetben is hallhatónak kellett volna lenni néhány zajnak. Öregszem, hiszek az összeesküvéselméletekben. De tessék azon elgondolkodni, hogy kinek állhatott érdekében a beszéd nyilvánosságra kerülése. Két héttel a helyhatósági megmérettetés előtt. A népszerűségi mélyponton. És miképpen lehetséges az, hogy néhány nappal a felháborító mondatok után - egy miniszterelnök, az ország második embere a köztársasági elnök után - soha, semmilyen körülmények között nem beszélhet úgy az országáról, hogy „nyüves” és így tovább. Amennyiben mégis így akarja, menjen el kolbászárusnak - és én kérek elnézést a lacikonyhásoktól. Ma szó sincs már a miniszterelnöki hazugságról, a média a szélsőjobbos veszélyről harsog, Demszky Gábor is egyenest meg akarja védeni a városát tőlük, mert fél (mitől fél? - ő szabadította városára a veszedelmet). A média is elmehet a búsba, Rudi Zoltán MTV-elnökkel az élen, ijesztő, hogy ekkora kaliberű hazai eseménynél kizárólag a Hír Televízió látja el a feladatát, máshol Mónika-showznak, ciciket mutogatnak, érdektelen dolgokról adnak beszélgetős műsorokat. Sosem hittem a pártatlan média létezésében, merthogy nincs ilyen. Mert minimum az újságíró személyisége, közéleti ízlése átszüremlik, és a világ szerencsésebb demokráciáiban is konzervatív, baloldali vagy liberális sajtóorgánumok vannak. Csak éppen megfelelő arányban, nem úgy, hogy kilencvenkilenc az egyhez. Hazánkat ma a komenisták uralják. A komenista nem azonos a baloldali érzelmű emberrel, hanem önző érdekei szerint hazudik, csal és lop, és a bűnözés (törvénysértés) eszközeivel sem átall élni. Sajnálom, hogy a jó szándékú, ám számomra elhiteltelenedett köztársasági elnök, Sólyom László is bedőlt nekik, és miközben „leköztörvényesbűnözőzi” a békés tüntetőket is, és sajtótájékoztatója utáni kimeneteli zavarában kis híján lefejeli az ajtófélfát, nem veszi észre a gerendát. Nagyon, nagyon bízom abban, hogy nem mehet így tovább. Hogy lesz bennünk - magyarokban - annyi hit és erő, hogy élhető jelent és jövőt építsünk. Woody Allen írta egy krokijában, amikor az Úr sanyargatá Jóbot, és eközben túl közel hajolván hozzá Jób elkapja a grabancát, és azt mondja neki: Tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség. Jó állás. Ne cseszd el. Gyilkosság Aversában 1301-ben az Arpád-ház kihaltával kezdetét vette a harc Szent István trónjáért. Ebbó'l, a véres küzdelem számos nehézsége leküzdése után a nápolyi Anjouk családjából származó és les ányágon Árpád-házi származású Károly Róbert került ki győztesen. Miután rendezte a hazai politikai viszonyokat és példátlan tehetséggel Magyarországot Európa egyik vezető hatalmává emelte, megindította hadait Nápoly ellen, hogy ottani jogos örökségét is birtokba vegye... R óbert nápolyi király, hogy elejét vegye a háborúnak Johanna nevű idősebbik unokája számára férjül kérte Károly Róbert kisebb fiát, András herceget. Első Anjou uralkodónk abban a tudatban halt meg, hogy fián keresztül mégis visszaszerezte a nápolyi trónt. A drámai fordulattal és annak következményeivel már fia, I. Nagy Lajos volt kénytelen szembesülni. Nem sokkal Károly Róbert halála után Róbert nápolyi király is meghalt, számos, sőt számtalan rendezetlen családi és politikai ügyet hagyva maga után. Az Anjou-ház Tarantói és Durazzói ágából származó hercegek már az első pillanattól kezdve felháborodásuknak adtak hangot András herceg trónutóddá jelölése miatt. Úgy tekintettek rá, mint egy jogbitorló idegenre, aki az ő „jogos” örökségüket veszélyezteti. Egyetértés a szóba kerülhető rokonok között persze mindössze ebben volt, hogy valójában kinek kellene András helyett a trónon ülnie, már nem tudtak megegyezni. Egy pillanatra sem vették tekintetbe, hogy éppen a magyar ág az elsőszülött fiú ága. Hogy a hangulat milyen lehetett Nápolyban, talán Petrarca éles szeme vette észre legjobban. O mindenesetre egyik levele tanúsága szerint úgy tekintett Andrásra és Johannára, mint „sok farkas őrizetére bízott két bárány”-ra. Az is tudható, hogy ugyanakkor Johanna az első pillanattól fogva olyan határozottságot mutatott, mintha minden feladat megoldására képesnek tartaná magát. Mindenben a saját feje szerint döntött, pontosabban azt hitte, hogy ő dönt, okos tanácsadói pedig igyekeztek is ezt elhitetni vele. A nápolyi udvar intrikái valamint Johanna és András egyre elhide- gültebb, marakodásokkal terhes kapcsolatának a híre eljutott Magyarországra is. Nem véletlen, hogy Erzsébet anyakirályné személyesen utazott Nápolyba. Az udvar kifinomult diplomáciája azonban művésze volt a színlelésnek. Johanna mindenesetre bárányként viselkedett anyósa előtt, a családtagok is „bűbájosak” voltak, így Erzsébet megnyugodva indult haza Magyarországra. Pedig távoztakor Nápolyban már elhatározták, hogy Andrásnak meg kell halnia. Főleg, hogy a pápa csak vonakodva egyezett bele Johanna uralkodásába, míg végül engedett és Andrást csak mint a leendő „királynő férjét” ismerte el. A pápa engedékenysége valószínűleg annak volt köszönhető, hogy értesülhetett a tervezett merényletről és abban bízott, hogy az ílymódon elkerülhető lesz. Az összeesküvés igen jól szervezett volt, Andrásnak szinte az egész környezetét belevonták. Az udvarmestertől az ajtónállóig mindenkit elhalmoztak aranyakkal már jóelőre. (A gyilkosság után majd haladéktalanul kivégzik őket, hogy tanú ne maradjon.) András erőteljes fiatalember volt, de még csak tizennyolc esztendős. Az összeesküvők előbb méreggel próbálkoztak, de a kotyvalékot András szervezete legyőzte. Megerősítette azt a babonát, amely az anyjától kapott gyűrű körül keringett, hogy megvédi méregtől, gyiloktól. Ezért eszelték ki, hogy sokan egyszerre rohanják le és kötéllel fojtják meg. 1345. szeptember 18-án egy vadászat alkalmával a herceget sólyomvadászatra csalták. A vadászat sokáig tartott, András és Johanna a közeli Aversába tért be. András magyarjait jóval távolabb szállásolták el, a herceggel csak öreg dajkája maradt. Éjfélkor fölkeltették, hogy haladéktalanul jöjjön ki, mert Nápolyból fontos hírek érkeztek. A sötét loggiára kilépő hercegnek azonnal a nyakába hurkoltak egy kötelet és egyszerre heten támadtak rá, de még hetüknek sem volt könnyű dolguk az erős fiatalemberrel. Hosszas küzdelem után sikerült legyőzni Andrást, akinek holttestét a loggián keresztül a kertbe dobták. Johanna férje segélykiáltásai ellenére is mindvégig a szobájukban maradt az ágyában. Nem sejthette, hogy egykor majd az ő sorsa is hasonlóan fog beteljesedni. Most elsősorban Nagy Lajos magyar király bosszújától kellett tartania. Kezdetüket vették a nápolyi hadjáratok. Varga Péter
