Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-16 / 184. szám

hídlapmagazin

2006. szeptember 16., szombat • HÍDLAP

III

A Heaven Street 7 útja Esztergomtól Berlinig

A magyar könnyűzenei élet egyik komoly tényezőjévé vált az a zenekar, melynek szárba szökkenésének helyszíne Esztergom volt. A 90-es évek elején startoló Heaven Street 7 mára egy Európában is keresett együttessé vált. Idén januárban a MIDEM és az MTV Europe közös fesztiválján szerepeltek Cannes-ban. A csapat új albumával most készül Németországba, hogy ott is megcsillogtassa tudását. A tét nem kicsi, hiszen a berlini Popkommon ad showcase elnevezésű rendezvényen adott koncerten sok múlhat. Erről az útról, valamint az együttes tagjainak esztergomi éveiről kérdeztem a HS7 basszusgitárosát, Németh Róbertét.- Hamarosan egy berlini rendezvényre indul a Heaven Street 7 együttes. Miről szól majd ez az út?- Berlinbe egy zenei expo-ra, azaz szakvásárra megy a zenekarunk bemutatkozni. Tehát nem hangszerek és erősítők börzéje lesz ez, hanem annál sokkal több. A legnagyobb és a kisebb lemezkiadók részvételével és jelenlétében mutatkoznak be a mai európai könnyűzenei szcéna képviselői. A zeneiparban sürgő-forgó szakemberek, menedzserek előtt ez egy jó lehetőség az egyes előadók és zenekarok számára.- Mire számítotok, milyen új lehetőségek nyílnak meg a Heaven Street 7 előtt Berlinben ?- Még a cannes-i MIDEM óta, ahol szintén volt szerencsénk szerepelni, ugyancsak kapcsolatban állunk egy német lemezkiadóval, és velük szeretnénk felfrissíteni a kapcsolatot. A konkrétum pedig az, hogy megismerjék azokat a felvételeket, amelyeken jelenleg is dolgozunk. Ez pedig a legutóbbi albumunk, a Tudom, hogy szeretsz titokban című nagylemez angol nyelvű verziója.- Cannes-ról és Berlinről, valamint arról, hogy korábban és most is angolul énekeltétek számaitok, az juthat a rajongók eszébe, hogy eléggé ismertek vagytok Európában. így van ez valóban?- Nagyon sok magyar zenekaron tudok mosolyogni, amikor az ilyen kérdésre azt szokták válaszolni, hogy „abszolút ismertek”. Azt kell, hogy mondjam, hogy szép hagyománya van Magyarországon ennek a „fényezésnek”, de sajnos nem nagyon ismerik még Európában a Heaven Street 7-t. Az öreg kontinens nyugati féltekéjén maximum a Yonderboi az a magyar csapat, amelyikről elmondhatjuk, hogy a mai hazai könnyűzenei palettáról jól ismerik. Ez az ottani szakmai és közönség köreire egyaránt vonatkozik.- Akkor a HS7 most elég jól ált, mert ez már a második jelentős európai zenei fórum, ahol a neveteket jegyzik.- Igen, ezek a szakmai börzén való megnyilvánulások azért jók, mert úgy látjuk, hogy mindenképpen tudjuk szélesíteni az ottani kapcsolatrendszerünket.- Amikor feltűnt a zenekarotok, a brit gitárpop stíluscímkével illetek benneteket. Úgy látom, hogy jelenleg is ebben a kategóriában maradtatok. Mennyiben változott a 90-es évek első felétől ez stílus ?- Mindig próbálkozunk új dolgokkal, de például sosem tolódott el a hangsúly egy másik irányzat, például az elektronikus műfajok felé. Jelenleg is egyfajta megújhodáson megy keresztül a zenénk, most inkább a klasz- szikus hangzás felé törekszünk. A mi zenénk alapvetően a David Bowie, Beatles, Rolling Stones által kijelölt úton halad, onnan táplálkozik. Nevezhetjük ezt gitárpop-nak, vagy illethetjük más címkével, hiszen amennyire én látom egy meglehetősen sokszínű muzsikáról van szó.- Korszerűnek tartod a zenéteket?- Annyiban, hogy az említett elődök által már felfedezett hangzást megidézve szólalunk meg, mert most „az a korszerű, ami korszerűtlen”. Tehát a régies, retro hangzás.- A Heaven Street 7 esetében majdhogynem igaz, hogy „esztergomiak" vagytok. Az igazság az, hogy többen a zenekarból idejártatok a 90-es évek elején a tanítóképzőfőiskolára. Ekkor alakult a zenekar, ugye?- Szűcs Krisztián, énekesünk. Kovács Ákos, menedzserünk és jómagam jártunk a „tékára”, s való igaz, hogy szinte percek alatt barátkoztunk össze egymással így hárman. A történethez hozzátartozik, hogy így évekig csak beszéltünk arról, hogy majd egyszer zenekart csinálunk. 1991-ben indultunk az iskolán és csak '94-ben, '95-ben írtuk meg az első dalokat. Addig is míg ez megtörtént Esztergom minden kellemes szórakozóhelyét, diákkocsmáját felkerestük, vagyis éltük a bohémok életét. Nagyon fontosak voltak ezek az évek, Esztergom egy rendkívül pezsgő város volt akkor, számtalan élmény és kapcsolat köt minket ehhez a városhoz abból az időkből.- Milyen helyeket emelnél ki szívesen, ahol megfordultatok akkor?- A Molothow Liget és a szigeten lévő „Faház” avagy „Kisvolán” mellett a Dobozi úton lévő Sörgödör volt az egyik kedvencünk, itt akkortájt főiskolás klubesteket is tartottak. Egyébként itt volt a Heaven' első fellépése. De ezek mellett még rengeteg hely megmaradt kedvencünknek, de nem szeretnék egyetlen esztergomi kocsmát sem megsérteni azzal, hogy esetleg kihagynám a felsorolásból. Ha-ha... gyakorlatilag „minden” esztergomi kocsmát szívesen látogattunk. De abban az időben az a legenda járta a városról, hogy Esztergomban van az egy főre eső legtöbb italkimérés.- Mennyire inspirált benneteket a dalszerzésben Esztergom, az esztergomi évek?- Bizonyára voltak az említett időszakból olyan csak itt beszerezhető élmények, benyomások, amelyek aztán később fel-felbukkantak egy-egy szerzeményünkben. Biztos vagyok benne, hogy négy ilyen felfokozott év, amit mi eltöltöttünk az esztergomi tanítóképző főiskolán, nem múlik el nyomtalanul.- A Fesztergomon is rendszeresen felléptek. Hogy érzitek magatokat itt, az egykori diákévek helyszínén?- Mivel nagyon barátságos, bensőséges és jól szervezett, tök jónak tartjuk a Fesztergomot. A bulin nem egy régi esztergomi ismerőssel szoktunk találkozni, és a volumenéhez képest igenis profi rendezvénynek tartjuk, ezért is lépünk fel, amikor csak hívnak a szervezők. Sajnos ezen kívül más alkalommal nem térünk ide visz- sza, de minden évben egyszer eljövünk, és akkor a fellépést előtt ellátogatunk egy-két rég nem látott helyre.

• Pöltl „Oxi” Zoltán

Vegyészeink,

gyógyszerészeink

Az első magyar nyelvű vegyészeti folyóiratunk 1863. január 1 -jén indult meg Pesten. Címe ez volt: „Vegyészet és gyógyszerészet”. A lap tulajdonosa, egyben egyik szerkesztője Felletár Emil volt, a társszerkesztői posztot Nékám Sándor töltötte be. Mint minden valamire való tudományos lap Magyarhonban, így ez is kudarcra volt ítélve, az utolsó száma még azon esztendő augusztus 15-én jelent meg. Úgy járt, mint az 1848-ban Nyitrán elindult Gyógyszerészi Hírlap is, melyet Láng Adolf Ferenc, a „Megváltóhoz” elnevezésű patika tulajdonosa, a későbbi akadémikus adott ki. Felletár így látta lapja megszűnésének az okait: „Ha azon lelkes nyilatkozatokat veszem figyelemre, melyekben a hazánk tudományos tekintélyei lapom fölötti megelégedésüket és működéseimért őszinte elismerésüket adják kellemes tudomásomra, s ha összehasonlítom e lapot ama számos külföldi hasonnemű szaklapokkal, melyeknek címlapján a „gyógyszerészet” felirat csak mint csalétek szerepel, akkor nem hihetem, hogy e vállalatom iránti részvéthiányt a tapintatlan szerkesztés okozza.” Pedig a lap nívós volt. Elsősorban patikusokhoz szólt, s adott a napi praktikus tanácsokon túlmenően nem kevés újat a kémiai tudományokból is. Talán épp ez volt a baj? Irt benne Than Károly és Say Móric, akik jó nevű vegyészek voltak, vagy éppen Müller Bemát professzor. Hirdettek iblanyos setekszörpöt az alacsony vérnyomás gyógyítására, meg vastartalmú vörös kínahéjszörpöt vérszegénység ellen. Arra is válaszoltak, hogy szabad-e a szoba falát schweinfurti zölddel befesteni, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem, mert könnyen képződhet mirköneny, ami egy arzéntartalmú gáz. (A „mir” arzént jelentett akkoriban.) Figyelmeztettek rá, hogy a jegecedett' kénsavas atropint néha hamisítják, és hogy a selymet horghalvaggal lehet oldani. Bemutatták az 1862-es londoni ipartárlat vegyi és gyógyszerészeti újdonságait is. E periodika utolsó számában olvasható az 1862. szeptember 17-én engedélyezett Magyar orvosi könyvkiadó társulat tervezete, amely a következő év nyarán indult. A tiszavirág életű lapot tehát Felletár és Nékám együtt indították, de az utóbbi csak az első hat szám szerkesztésében vett részt, mert - így olvashatjuk - egyéb elfoglaltságai miatt e munkát folytatni nem tudta. Ő, bár orvos is volt, elsősorban matematikával, azon belül is statisztikával foglalkozott. Tanított matematikát az Ipartanodában, majd a Tudományegyetemen, végül a Magyar Királyi Államszámvevőszék tanácsosa lett. Ráadásul időközben szerkesztett további két lapot, a Gyógyászatot, valamint a Vegyészet és gyógyszerészetet.

Egy merénylet apropóján

1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter felrobbantotta a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat alatt a biatorbágyi vasúti hidat éjjel 0 óra 20 perckor. A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett pokolgépet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese.

Az osztrák bíróság 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor az orosz csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára gazdátlan maradt. Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták. Mélyen vallásos ember volt, a fegyházban verseket írt, vallási témájú, nagy részletességgel kidolgozott képeket festett, amelyekből később kiállítást is rendeztek. Életéről és a vonatszerencsétlenségről „Viadukt” címen film is készült. Figyelmet érdemlő feltételezés a történetet illetően Elmer cikke az Új Emberből: „Jó lenne végre tisztázni, hogy Matuska Szilveszter a vasúti közlekedés biztonsága érdekében robbantotta föl Biatorbágynál a viaduktot. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Mert ha Matuska nem követi el cselekményét, akkor vajon kinek jutott volna eszébe, hogy a vasutat előremutatóan is föl lehet robbantani? Nemcsak úgy, gondolkodás nélkül, minden robbantónak kénye-kedve szerint. Itt viszont egy okosan kitalált, építő jellegű, már-már konstruktív tettre került sor. Matuska Szilveszter a vasutat védte holmi idegen, a vasút életét megnehezíteni akaró elemektől. Matuska Szilveszter a vasút áldozata, már-már hőse és egyébként is az ország érdekeit védte, mert különben nem léphettünk volna be a Nemzetközi Vasútrobbantó Alapba és így tovább és így tovább! Ugye, tetszenek érteni? Többet pedig nem mondhatunk el, mert az már államtitkot sértene.”

• Dénes