Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-16 / 184. szám

2 HÍDLAP • 2006. szeptember 16., szombat www.esztergom.hu RÖVIDEN Nemzetietlen az Új Magyarország Terv (H) A Fidesz szerint nem nemzeti az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Pelczné Gáli Ildikó alelnök ezt az­zal indokolta, hogy nem épül köz- megegyezésre. Emellett a Gyur- csány-csomag is kockáztatja a terv sikeréhez szükséges uniós forrá­sok lehívását. Az ellenzéki politi­kus elmondta: a Fidesz a gazdaság szereplőivel folytatott széles körű párbeszédet javasol, valamint a foglalkoztatás növelése érdekében a munkavállalást sújtó adó- és já­rulékterhek csökkentését. Új pártot alapított Torgyán (H) Magyar Megújulás Mozgalom né­ven politikai pártot alapított Torgyán József. Ezt maga a volt földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter jelentette be. El­mondta: tizenharmadmagával ala­pította a szervezetet, de - elmon­dása szerint - hatalmas tömegbá­zisra számítanak. Vészesen gyors pénzromlás (H) Az éves infláció Magyarországon volt a negyedik leggyorsabb az Európai Unióban - derül ki az Eurostat augusztusi inflációs ada­taiból. Ezek szerint hazánkhoz képest csak Észtországban, Szlo­vákiában és Lettországban emel­kedtek gyorsabban a fogyasztói árak. Magyarországgal ellentét­ben azonban előbbi államokban a dinamikus gazdasági növekedés kísérőjelensége a viszonylag tem­pós pénzromlás. Az áldozatokra emlékeztek (SK) A Hejcén lezuhant 42 katonára em­lékeztek tegnap Kassán és a zemp­léni faluban egyaránt. Kassán dél­előtt a Szent Erzsébet-dómban tar­tottak szentmisét az áldozatok em­lékére, a tragédia helyszínén pedig, délután emlékeztek meg a koszovói békemisszióból hazatérő katonák­ról. Szlovákiából gyalog indult út­nak katonák egy csoportja Kassáról a zempléni faluban tartott istentisz­teletre. A szlovák katonákat szállító gép január 19-én zuhant le Hejcén. Csökkent a munkanélküliség (SK) Az önálló Szlovákia történetében augusztusban, első ízben jegyeztek tíz százalék alatti munkanélkülisé­get. A júliusban számon tartott 10,2 százalékról augusztus végére 9,85 százalékra módosult ez a mutató. Yizitdíj helyett válságtanácsot? Surján szerint törvénytelenül alakítják át az egészségügyet Surján László néppárti EP-képviselő szerint szakszerűtlen és törvényelle­nes a magyar egészségügy átalakítá­sa. Úgy vélte: egészségügyi kerékasz­tal-tárgyalásokra és a kórházak élén válságtanácsokra lenne szükség az ágazat rendbetételéhez. Surján szerint szükségtelen a kor­mány által tervezett gyökeres változ­tatás, mint mondta, a problémák meg­oldásához elég lenne, ha a rendszer- váltás után kialakított rendszert he­lyesen működtetnék. Hozzáfűzte: az egészségügyi kabinet egyik meghir­detett intézkedését sem tartja reform- értékűnek, ráadásul egyre több pénzt vonnak ki az ágazatból, annak ellené­re, hogy az OECD adatai szerint az egészségügyi kiadásoknál Magyaror­szág az utolsó harmadban helyezke­dik el Európában. Az ellenzéki politi­kus hangsúlyozta: „Azok a reformok, amelyek 1990-ben megtörténtek, azoknak a véghezvitele hiányzik. Én Üres ágyra nem adnak pénzt Az egészségügyi miniszter szerint a kormányintézkedések nyomán megkezdődött a budapesti gyermekkórházak átszervezése. Molnár Lajos egy rádióinterjúban hang­súlyozta: nem adnak pénzt üresen álló ágyakra, 60-65 százalékos kihasználtságra. A szaktárca vezetője hozzátette: jövő héten újra találkozik a Kórházszövetség elnök­ségével, a szakfelügyelő főorvosokkal, akiknek várja javaslatait. Molnár Lajos hang­súlyozta: cél az, hogy azok az ellátások, amelyekre szükség van, sokkal magasabb szinten legyenek finanszírozva, ezáltal sokkal jobb színvonalat nyújtsanak. A kórhá­zi átszervezés fontosságát hangsúlyozva a miniszter példaként említette, hogy jelen­leg Budapesten 4-szer annyi orvos jut 10 ezer betegre, mint Borsodban, vagy a Dél- Dunántúl egyes régióiban. nem akarom új pályára állítani az egészségügyet, hanem a meglévő hi­bákat akarnám kijavítani”. Surján László szerint egyebek mel­lett nem szabad megakadályozni a be­teget a szabad orvosválasztásban. Emellett csak azért nem ésszerű vizit­díjat kérni, hogy csökkentsék az or­voshoz fordulások számát. Kiemelte: törvénytelennek tartja, hogy az orvo­soknak naponta jelentést kellene írni­uk a betegekről, a páciensekre vonat­kozó adatokat pedig egy adatbázisban tárolnák. A néppárti képviselő a sür­gős feladatok között említette a meg­előző programok felgyorsítását, az egészségtan oktatásának bevezetését az iskolákban, a nehéz helyzetben lé­vő kórházak élén működő válságtaná­csok kinevezését, illetve hogy egész­ségügyi kerekasztalt kell megalakíta­ni a szakmai szervezetek képviselői és szakpolitikusok részvételével. • Koncz Endre Varga: politikailag illegitim a kormány Orbán Viktor nem vonja kétségbe, hogy a kormány alkotmányjogi szem­pontból legitim, de politikai szempont­ból már nem így látja - magyarázta a Fidesz elnökének korábbi kijelentéseit a párt alelnöke. Varga Mihály arról is be­szélt, hogy Orbán Viktor nem lázadásra buzdít, csak azt vetette fel, hogy a gyű­léseken joga van-e az embereknek fü­tyüléssel kifejezni elégedetlenségüket. Varga Mihály úgy vélte: a kormány politikai szempontból illegitimnek te­kinthető, mert tavasszal más program megvalósítására kért felhatalmazást, mint amit a Gyurcsány-csomagban el­kezdett, tekintve, hogy az emberek alapvetően választási programokra, vá­lasztási ígéretekre szavaznak. Előzőleg Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Reuters brit hírügynökség tudósítójának nyilat­kozva úgy fogalmazott: „A felkelés ko­moly kifejezés a magyar közéletben, ezért elkerülném használatát, de a nép­nek joga van az ellenállásra, s azt hi­szem, az ellenállás a demokratikus poli­tizálás elfogadott módja”. • K. E. Nem hozzák előrébb az ingatlanadót A kormány sem áfaemelést sem pedig az ingatlanadó előrehozását nem tervezi -jelentette ki a pénzügyminiszter. Veres János a köztévében, pénteken azt mond­ta: rendkívüli intézkedésekre nincs is szükség, mivel a költségvetés bevételei az első nyolc hónapban a várakozások­nak megfelelően teljesültek. A miniszter hozzátette, hogy ma nem ismer olyan körülményt, amely megalapozottá tenné a bevételek alulteljesítésére vonatkozó aggodalmakat. Veres János az ingatlan­adó előrehozására vonatkozó híreket ir­reális tippelgetésnek nevezte. Topolánek pozsonyi villámlátogatása Gasparovics nem fogadta a cseh kormányfőt Miroslav Topolánek cseh kormányfő rövid időn belül már másodszor járt Po­zsonyban. Míg első alkalommal szurko­lóként a Szlovákia-Csehország labda­rúgó-mérkőzésre jött, csütörtöki útját már hivatalos látogatásként jegyezték. Villámlátogatása keretén belül Miroslav Topolánek Pozsonyban találko­zott Robert Fico szlovák miniszterelnök­kel és Pavol Paska házelnökkel. A harma­dik közjogi méltóság, Ivan Gasparovic viszont nem fogadta a frissen kinevezett cseh kormányfőt. Az államfő előnyben részesítette a kelet-szlovákiai Homonna első írásos említésének 689. évfordulójá­ra szervezett ünnepséget. A protokollszakértő úgy véli, hogy valójában nem történt protokolláris ballépés, de a köztársasági elnök le­mondhatta volna homonnai látogatását. „Jelzésértékű, hogy az államfő számára mi volt fontosabb” - mondja a magát megnevezni nem kívánó szakértő. Topolánek és Gasparovic semmi problé­HÍREK az európai unióból Özönvizek és gyilkos kánikulák jlehetnek Európában A jövőben Európában gyakoribbak lesznek az időjárásban a szélsősé­gek, a gyilkos kánikulahullámok és az özönvízszerű esőzések - erre jutottak svájci kutatók, akik az üvegházhatás klímára gyakorolt befolyását vizsgálták számítógé­pes modellek segítségével. A Zü- rich-i központú svájci Országos Technológiai Intézet munkatársa rámutatott, hogy minden második vagy harmadik nyár olyan forró, vagy még annál is forróbb lehet, mint amilyen a 2003-as év nyara volt. A svájci tudósok szerint Kö- zép-Kelet-Európában a felmelege­dés miatt arra kell számítani, hogy az éghajlati övezetek észak felé to­lódnak el. A cseheknél is csúszhat az euro bevezetése Megvalósíthatatlannak tartja az elő­ző kormány tervét, hogy az ország 2010-ben vezesse be az eurot - je­lentette be minap a cseh miniszterel­nök. Mirek Topolánek emellett kriti­kával illette az EU-t, amiért szerinte az kettős mércével mér a tagorszá­gokat illetően. A politikus szerint a késés oka főként az államháztartási hiány 2007-es megugrása lesz. Az eredetileg tervezett 3.3 százaléknál jövőre ugyanis már eleve jóval na­gyobb, 4.6 százalékos deficittel szá­molnak a cseh kormányban. mát nem lát abban, hogy találkozójuk el­maradt. A cseh miniszterelnök szerint az a lényeg, hogy Robert Ficoval néhány kérdésben egyeztettek. Marek Tmbac, az államfő szóvivője a találkozó elma­radását azzal indokolja, hogy a cseh kormányfő látogatását váratlanul, túl gyorsan szervezték, eredetileg arról volt szó, hogy Topolánek októberben jön Pozsonyba. A cseh fél tisztában volt ve­le, hogy a köztársasági elnöknek csütör­tökre már lebeszélt programja volt”. • 0. F. Brüsszel hazahívná a kutatókat Mielőbb vissza kell szorítani a bürok­ráciát ahhoz, hogy az EU visszacsá­bíthassa a kontinensen kívül tevé­kenykedő szakembereit - jelentette ki az Európai Bizottság vállalkozási ügyekért felelős alelnöke. Günther Verheugen jelezte: aggódik amiatt, hogy az EU híján vannak annak az in­novációs kultúrának, amely a globális .versenyhelyzetben szükséges a tudó­sok megszerzéséért folytatott küzde­lemben. Uniós felmérések szerint az EU több kutatót „termel”, mint az USA, ennek ellenére Európában ke­vesebben dolgoznak kutatásban, mint Amerikában vagy Japánban: Európá­ban ezer főre öt kutató jut, míg Ame­rikában vagy Japánban kilenc. Részvénytársaságot Magyarországból? Gyurcsány: átgondolatlan volt az adócsökkentési program „Az adócsökkentés programja, ami­ben tavaly nyáron még nagyon hittünk, és ősszel el is fogadtuk, nem volt kel­lőképen átgondolva” - mondta a miniszterelnök az egyik kereskedelmi televíziónak nyilatkozva. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy kormá­nya működésében ez „az egyetlen do­log, amit nekünk komolyan a szemünk­re lehet vetni”. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy annak idején az Orbán-kormány nagy adócsökkentést ígért, de nem tette meg. Most a koalíció tett ígéretet, csök­kentette is az adót, de végül az intézke­dések nagy többségét vissza kellett von­nia. „Ki az a bolond, aki szereti, ha fel­emelik az adóját?” - tette fel a kérdést a megszorító intézkedések kapcsán a kor­mányfő. Szerinte természetes, hogy „sokaknak van kifogása az ellen, amit most teszünk, sokan csalódottak, van jogos elégedetlenség”. Gyurcsány ugyanakkor azt tartja a legfontosabb kérdésnek, hogy el tudják-e fogadtatni az emberekkel, hogy amit most a kor­mány tesz, az az ország érdekében áll. A miniszterelnök - mint mondta - „tu­domásul veszi”, hogy egyes helyeken kifütyülik. Szerinte kampányának nemcsak az a jelentősége, hogy „meglé­vő, vagy éppen megtépázott népszerű­séggel” a helyi jelölteket támogatja, ha­nem az is, hogy elmondhatja: „a mi­niszterelnök hisz a politikájában. Nem fél, nem menekül.” „Nem szeretnék részvénytársaságot Magyarország he­lyett” - mondta Gyurcsány arra a kér­désre, hogy úgy akaija-e működtetni az országot, mint egy vállalatot. Szerinte erről szó sem lehet, de az igaz, hogy a politikai irányításban is szükség van tel­jesítményre és hatékonyságra. • (vári) Csökkenő szlovák üzemanyagárak A héten csökkent a benzin és a gáz­olaj nagykereskedelmi ára. Robert Fico szlovák miniszterelnök a benzinár módosítását részben saját és kormá­nya sikereként tálalja. A Fico kabinet hivatalba lépése óta a kutaknál nagyjából négy koronával (csaknem 30 forinttal) olcsóbban tan­kolhatunk. A szlovák kormányfő úgy véli, hogy ebben komoly szerepet ját­szott a Slovnaftra gyakorolt nyomás. A közgazdászok másképpen véleked­nek az üzemanyagár-módosításról. Szakértők szerint a Slovnaft nagyjá­ból a nemzetközi benzin- és gázolaj- ár-tendenciáknak megfelelően változ­tatott árat. Az olajár július óta tudniil­lik folyamatosan csökkent: az elmúlt két hónapban 13 dollárral 66 dollár alá ment az olaj világpiaci ára. Ennek ellenére az exportáló országok szer­vezete (OPEC) a héten úgy döntött, nem mérsékli a kitermelést. A világpiacon tapasztalt változások eredményeként nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon és a világ más országaiban is olcsóbb lett az üzem­anyag. Arra a kérdésre, hogy Robert Fico igazat mond-e, a Slovnaft szóvivője nem volt hajlandó reagálni. A kormánnyal folytatott egyeztetések lezárásáig a szó­vivő nem nyilatkozik a sajtónak. A közgazdászok állítása szerint Robert Fico állítása megalapozatlan, a benzinár csökkenését a rotterdami börze határozza meg. Marcel Vina (FIMEX Capital) azt állítja, hogy az utolsó hat hónapban a rotterdami börzén ilyen ala­csony benzinárat nem jegyeztek. Füg­getlenül attól, hogy Szlovákiának mi­lyen kormánya van a Slovnaftnak csök­kentenie kellett a benzinárat. • -z -c

Next

/
Thumbnails
Contents