Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-15 / 160. szám
2 HÍDLAP • 2006. augusztus 15., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Plusz egy évig költhető a Panel Plusz-hitel (H) Egy évvel meghosszabbította a Panel Plusz Hitelprogramon belül igényelhető kölcsönszerződések megkötésének határidejét a Magyar Fejlesztési Bank. Ez azt jelenti, hogy 2007. december 31-ig köthetők meg a szerződések az idén október végén záruló ez évi támogatási panel pályázatokhoz. Az MFB ezzel a döntésével további esélyt kíván adni azoknak az értéknövelő felújításoknak, amelyeket az önkormányzatok, a társasházi és lakásszövetkezeti lakóközösségek nagy lendülettel megkezdték. Az orvosi kamara inkább a kormánnyal egyeztet (H) A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a szaktárcával problematikusabb az egyeztetés, mint a kormánnyal. Eger István annak kapcsán nyilatkozott erről egy rádió- interjúban, hogy szerdán létrejön az egyeztetés a szakmai köztestület és a minisztérium között. Éger István arról is beszélt, hogy a kormányfőhöz június elején hat pontos javaslatot juttattak el az egészségügyi ágazat problémáival kapcsolatban, és ennek nybmán a kormány és a kamara között most is folyik egy konzultatív munka. A „szaktárcával kicsit problematikusabb” - fogalmazott Éger István. Élen járnak exportban (SKj Szlovákia az Európai Unió ötödik legjelentősebb exportőre, derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. Az ország vállalatai elsősorban autót és háztartási berendezéseket exportálnak az unió többi tagállamába. Ez jelenleg azt jelenti, hogy a vállalatok termékeik nyolcvan százalékát adják el külföldön. Lanyhul az érdeklődés (SK) A visegrádi térség országai közül egyre kevésbé vonzó Szlovákia a befektetők számára. Ezt mutatja, hogy olyan csúcstechnológiát képviselő vállalatok, amelyek korábban Szlovákiát célozták meg befektetéseikkel, most inkább Lengyelországot vagy Csehországot választják. Az egyik szlovák gazdasági lap elemzése szerint az idei nyári hónapokban nyolc milliárd euros beruházástól esett el az ország. HÍREK AZ EURÓI Négypárti egyeztetés a szlovák helyzetről A szlovákiai választások után kialakult helyzet értékelése végett Szent- Iványi István SZDSZ-es európai parlamenti képviselő négypárti egyeztetést kezdeményez. Az EP első plenáris ülése szeptember 4-én lesz, a képviselő erre a hétre hívja össze a magyar pártdelegációk brüsszeli képviselőit. Visszakérheti a pénzt az EU a BKV-tól Akár vissza is kérheti a nagykörúti villamosvonal felújítására kiutalt 300 millió forintot az Európai Unió, ha kiderül, hogy a BKV mulasztott a beruházás ellenőrzésekor. Emellett ki is zárhatják a budapesti közlekedési vállalatot a további pályázatokból Kuncze: világos konvergenciaprogramot! Forráskivonásra készül a kormány? A közalkalmazotti bértábla változásaira kíváncsi a Fidesz A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy még az önkormányzati választások előtt hozza nyilvánosságra,- milyen változtatásokat tervez a közalkalmazotti bértáblában - mondta Révész Máriusz fideszes képviselő hétfőn. Az ellenzéki politikus kijelentette: kiszivárgott hírek szerint a kormány teljes mértékben át akarja alakítani a bértáblát annak érdekében, hogy jelentős forrásokat tudjon kivonni a közszférából. Mint mondta, több elképzelés szivárgott ki, az egyik szerint a kormány teljesen meg kívánja szüntetni a közalkalmazotti bértáblát, egy másik szerint pedig csökkentené a bértáblában szereplő összegeket, valamint az előrelépések számát is, így nem három-, hanem hatévente lenne béremelés. Révész Máriusz úgy vélte: ez drámai következményekkel járna, a fiatalok számára azért, mert a nem túl magas kezdő fizetés csak hat év elteltével emelkedne először, az idősebbek pedig azért járnának rosszul, mert ha magasabb fizetési osztályba kerülnek, mint amit a megváltoztatott bértábla előírna, akkor hosszú évekre „parkolópályára” kerülnek. A Gyur- csány-kormány egész egyszerűen „merényletet kíván végrehajtani” a 600 ezer közalkalmazottal szemben - hangsúlyozta a fideszes képviselő, aki szerint ezek az intézkedések hosszú időre fagyasztanák be a közalkalmazotti béreket, sokaknak pedig reálbér- csökkenéssel is számolniuk kellene. Mint mondta, a kormány ugyan arra hivatkozással akarja csökkenteni a bértáblázatban szereplő összegeket, hogy legyen pénz a minőségi munka külön díjazására, azonban ezzel csupán egy szinttel lejjebb, az önkormányzatokhoz tolja a konfliktust. Révész Máriusz rámutatott: a közalkalmazotti bértábla eddig is minimálbértáblaként működött, hiszen az önkormányzatoknak lett volna lehetőségük díjazni a minőségi munkát, de ezt forrás híján nem tudták megtenni. • Koncz Endre A konvergenciaprogramnak világosnak kell lennie, egyértelműen meg kell mondania, hogy mikorra akarunk valamilyen célt elérni, és ki kell tűzni ezeket a célokat - hangsúlyozta az SZDSZ elnöke hétfőn reggel a köztévében. Kuncze Gábor azt mondta: pártja „kíváncsian várja, hogy a miniszterelnök a konvergenciaprogram kapcsán mit mond, milyen időtávot lát, milyen intézkedéseket tart még szükségesnek”. Az SZDSZ ügyvivői ugyanis ma találkoznak Gyurcsány Ferenccel, hogy meghallgassák elképzeléseit a programról. Az SZDSZ elnöke kiemelte: az euro bevezetésének több feltétele van, de nem a konvergencia program és az euro bevezetése miatt kell Magyarországnak a szükséges intézkedéseket meghoznia, hanem „saját magunk érdeke a költségvetés egyensúlyának helyreállítása”. Mint mondta, a konvergenciaprogramnak világosnak kell lennie. • K.E. Szigorú ellenőrzés Ferihegyen Londonban már mérsékelték a riadókészültség fokát Ezermilliárd forint távmunkahelyekre Cél a munkahelyteremtés és a modernizáció Nem lehet kézitáskát felvinni Ferihegyen azokra a gépekre, amelyek Londonba tartanak, mivel a terrorriasztási szint csökkentéséről a magyar illetékesek még nem kaptak értesítést. Tegnap reggelre egy szinttel lejjebb, a kritikusról a komolyra mérsékelték a terrorriasztási fokozatot Nagy-Britan- niában. Ez annyit jelent, hogy már nincs közvetlen terrorveszély. A sziget- ország belügyminisztere azért döntött a készültségi szint csökkentéséről, mert nem utaltak jelek arra, hogy a pénteken meghiúsított terrortámadás után következő merényletre készülnének a szabadon maradt merénylők. A készültségi fokozat mérsékléséről azonban tegnap délutánig nem érkezett hivatalos értesítés Magyarországra, a Ferihegyi reptérre. így kézitáskát továbbra sem vihetnek az utasok azokra a gépekre, amelyek Londonba tartanak. • -I -a Módosult az eladási szándék Gondok a pozsonyi és kassai repülőtér értékesítése körül A Monopolellenes Hivatal nem engedélyezte a pozsonyi és kassai repülőtér eladását a bécsi TwoOne konzorcium számára. Tudvalevő, hogy az említett konzorcium nyerte meg az eladásra szánt részvények 66 százalékának felvásárlási jogát. A Monopolellenes Hivatal döntése értelmében a kormány módosíthat eladási szándékán. Kiszivárgott hírek szerint még 45 napot várni kell a hivatal határozatára. A szerződés értelmében viszont a magánosítónak augusztus 15- ig kézhez kellene kapnia a hivatal pozitív döntését, ellenkező esetben sérülnek a szerződésben rögzített feltételek. Robert Fico és kormánya kezdettől fogva támadta a két reptér privatizációját. A jelenlegi helyzet lehetővé teszi számára, hogy a szlovák kormány visszatáncoljon a szerződéstől. Egyes szakemberek szerint a pozsonyi reptér az eladással a mintegy 40 kilométernyi távolságra lévő legnagyobb versenytárs kezébe kerülne, és ez sértené a gazdasági versenyszellemet. Nyilván ebbe kötött bele a Monopolellenes Hivatal is. A Közlekedési Minisztérium - amelynek érdeke lett volna az eladáshoz szükséges engedély megszerzése - a megváltozott helyzetet nem kommentálja. „Tiszteletben tartjuk a Monopol- ellenes Hivatal döntését. Míg nem kapjuk kézhez a hivatalos végzést, az ügygyei kapcsolatban nem akarunk állást foglalni” - nyilatkozta Marian Jánosík, a közlekedési tárca szóvivője. • -z -c AI UNIÓBÓL mondta el a. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. Vitézy Dávid a villamos felsővezeték-rend- szer meghibásodásával kapcsolatos jelentés kapcsán beszélt erről. Madárvész Hollandiában Madárinfluenzában elhullott bagolytetemet találtak egy hollandiai állatkertben. A vizsgálatok igazolták, hogy a madarat az emberre is veszélyes H5Nl-es vírus fertőzte meg. Előírnák a tompított fényszóró használatát Lakott területen kívül és belül egyaránt kötelező lenne a tompított fényszóró használata. Ennek bevezetését fontolgatja az Európai Bizottság. Felmérések szerint azokban az országokban, ahol már bevezették a világítás állandó használatát az autókon három-öt százalékkal csökkent a balesetek száma. Egyelőre 14 uniós tagállamban előírás az állandó tompított fényszóróhasználat. Magyarországon csak lakott terülten kívül. Helyreállítják a berlini falat A német főváros önkormányzatának döntése értelmében helyreállítják a berlini fal megmaradt részeit. Az ötéves program során negyvenmillió eurot fordítnak arra, hogy a megmaradt betonkerítés romjait konzerválják és információs táblákat helyezzenek ki az egykori falig vezető úton. Ezermilliárd forintos nagyságrendű összeg áll rendelkezésre távmunkahelyek létrehozását segítő programok megvalósítására a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben - közölte Simon Gábor MSZP-s képviselő hétfőn. A nagyobbik kormánypárt szakpolitikusa közölte: a foglalkoztatottak négy százaléka végez jelenleg távmunkát, s a kormány tervei szerint 2010-re ez az arány eléri a nyolc százalékot. Hozzátette: a távmunka lehetőséget kínál a munkaerőpiacon eddig kevés szerepet kapó csoportok, így például a fogyatékossággal élő emberek vagy a megváltozott munkaképességűek bekapcsolására a foglalkoztatásba, növeli a gazdasági hatékonyságot és modernizálja a közszférát. A távmunka emellett a feladatorientált foglalkoztatás felé viszi el a munkaszervezést, elősegíti a munkahelyteremtést és a foglalkoztatás modernizációját, valamint az aktivitás növelését. Ehhez kapcsolódóan az interneten keresztüli tanulási lehetőséget ad az élethosszig tartó tanulásra és a munkaerő átképzésére - fűzte hozzá. Simon Gábor megjegyezte, hogy az ilyen jellegű munkavégzésnek legkevésbé a technikai eszközök beszerzése jelenti ma akadályát, sokkal inkább szemléletváltásra van szükség jogszabályalkotással, ösztönző pályázati támogatásokkal. • (vári) Egyelőre tart a fegyverszünet Hétfőn hajnaltól pihennek a rakéták Menekültek tízezrei próbálják elérni otthonaikat. Túlrakodott autók kerülgetik a bombatölcséreket, mivel az elmúlt öt hétben szinte az összes Szíriát Libanonnal összekötő országút és autópálya használhatatlanná vált. A konvojok 20 kilométeres óránkénti sebességgel igyekeznek elérni úti céljukat, holott mindenki bizonytalanság és remény közt ingadozik, hogy áll-e egyáltalán a ház, amelyet elhagytak. A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka még maga volt a pokol, mindkét fél megpróbált ellenségének komoly károkat okozni. Bejrút déli negyedeiben 2 perc leforgása alatt 18 rakéta csapódott be. Ezeket izraeli hadihajókról lőtték ki a Hezbollah irodáira és kommunikációs központjaira. A Hezbollah harcosai pedig 24 izraeli katonát öltek meg az elkeseredett tűzharcban Dél-Libanonban. Az izraeli hadügyminiszter hétfőn, hajnali egy órakor adta ki a parancsot a harci cselekmények beszüntetésére. Több izraeli egység azonnal megkezdte a kivonulást Libanonból. Komolyabb páncélos egységek azonban bent maradnak az úgynevezett „puf- fer-zónában” és megvárják amíg a libanoni hadsereg és a nemzetközi békefenntartó hadtest 15 000 katonája biztosítja Izrael biztonságát. A kéksisakosok feladata lesz megakadályozni, hogy a Hezbollah újabb támadásokat indítson a zsidó állam ellen. Komoly problémát jelent, hogy a raKészen állnak a libanoni bevetésre a nemzetközi erők Készen áll az első, négyezer fős nemzetközi egység a dél-libanoni küldetésre - jelentette be az Európai Unió külpolitikai főképviselője. Javier Solana azt mondta, már tart a csapatok felkészítése, és hamarosan Libanonba vezénylik a katonákat. Korábban Izrael azt közölte: csak akkor vonja ki csapatait a térségből, ha az ENSZ és a libanoni haderő felügyeli az övezetet. dikális terrorszervezet nem hajlandó lefegyverezni katonáit. Kérdés, hogy a fegyverszünet alatt Szíria és Irán nem szállít-e újabb rakétákat és fegyvereket a Hezbollahnak. A segélyszervezetek is megkezdték munkájukat. A legsúlyosabban érintett város Tirosz. A kikötővárosban nincs ivóvíz és élelem. Az ENSZ 24 kamiont indított útnak vízzel, élelmiszerekkel és orvosi felszereléssel Tiroszba, amely több mint egy hétig el volt vágva a külvilágtól. Az izraeli hadsereg egyelőre nem enged senkit vissza a Litáni-folyótól délre fekvő területekre. Körülbelül 30 000 katona biztosítja a „biztonsági sávot”. A háborúban a Hezbollah 4 000 rakétát lőtt ki Izraelre. Az ottani áldozatok száma 144, ennek jó része a harcokban elesett katona. Libanoni oldalon 1 082 ember vesztette életét és több, mint 3 000 szenvedett súlyos sérülést. • Georg Spöttle