Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-12 / 159. szám

VIII

HÍDLAP • 2006. augusztus 12., szombat

lapmagazin

Kocsis L. Mihály

A

laposan felkavarta a káty közvéleményt, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a Tévémaci ismertebb személyiség, mint maga I. (Durcás) Fletó. A szóvivői hivatal azonnal közleményben fordult a közhöz, hogy ugyanis a felmérést nem lehet reprezentatívnak tekinteni, különben is állatkerti körökben elterjedt vélemény szerint a Tévémaci Baráti Társaság meg nem engedett eszközökkel próbálta befolyásolni a kérdezőbiztosok munkáját.

Kátyúföldön mindig pezseg az élet. Hála Istennek, mondom én, Market Place, az idegen, aki azonban szívében egyre közelebb és közelebb kerül a káty lélekhez, s mintegy lélegzetével is egy ütemre dobban vele. Joggal elvárható egy tudósítótól, hogy elfogulatlanul tudósítson arról az országról, ahova sorsa vetette, még akkor is, ha (természetesen) senkitől sem vitatható el a jog, hogy személyes rokonszenvével ne egyformán tüntessen ki mindenkit, akiről ír.

Magam például őszinte rokonszenvvel követem Fletó nagykirály (al) minden lépését, noha nem könnyű számolni azokat, mert gyakran újrakezdi, az ember belekavarodik, hányadiknál is tart, egyszer azt mondja: száz, másszor, hogy még csak kilencvenkilenc, lehet, hogy ő maga sem tudja, csak azt, hogy határozott. A haladás Fletó (Durcás) vezér és kancellár legfőbb jelszava, aki kicsit is ismeri, tudja róla, hogy rossz napja van, ha akár a legapróbbat is nem halad előre, újat és még újabbat lendítve országa szekerén, s ebben a lendítésben legfeljebb az akadályozza (némileg), hogy ez a szekér kátyúban van, ami különben Kátyúföldön nem is olyan meglepő.

Ha számba kellene vennem I. Fletó uralkodói tulajdonságait a hazai nyilvánosság előtt, nagy

valószínűséggel a szerénységét emelném ki elsőnek. Sokszor egyenesen meglepő, hogy mennyire szerény bír lenni, mondja is, hogy ő maga is a szerénységét szereti magában legjobban, amit nem lehet könnyű eldönteni, hiszen sok mindent szeret. (Magában.) De a szerénység az egyenesen meghatározója kedves egyéniségének! Mintegy alapvonása. Nem lenne meglepve, ha.késő századok múltán a történészek majd korszakos jelentőségű életművét taglalván epiteton ornansként használnák rá a Szerény kifejezést. I. (Szerény) Fletó. Csak arra ügyeljenek majd, nehogy Szegénynek írják vagy ejtsék (át). Habár ő maga (mint mondja) szerény, de eredményei egyáltalán nem azok. Vagyis azért majd jó lesz vigyázni a jelzővel! Mert még a gondolatra is durcás lesz, ha eszébe villan: ösz- szekeverhetik (késő századokban) az ő személyes szerénységét eredményeinek szerénységével, mit nem, akkor már a Durcás is jobb. (Illetve bal.)

A másik ugyanis a baloldalisága, amire már- már büszke lenne, ha nem volna olyan szerény. (Különben.) Erre már a szülőszobában felhívták édesanyja figyelmét, pedig még fel sem sírt (noha amikor meglátta, szeretett volna). Átütött a szociáldemokrata érzelem a tejfehér bő- röcskéjén, amely inkább vörös volt, de ez csecsemőknél nem feltűnő. Mondta is anyja (kissé még fáradtan az átélt erőfeszítések - és a megrázkódtatás - miatt), lám, ez a gyermek, akárki meglássa, még majd a gázórámat is kiköti, a baloldali érzelmek miatt (mert persze, emelni azt köll, ezt csendesen mondjuk, nehogy akárki meghallja), ezzel is befűtve az ellenzéknek. (Fizessenek a gazdagok! Inkább maradt tehát egyszerű fonónő, aki sző. Álmokat. Csak be ne teljesüljenek!)

Érthető, ha ilyen előzmények után váratlanul éri az embert, ha azzal a meglepő hírrel szembesítik: népe jobban ismeri a Tévémacit, mint őt, aki pedig legalább akkorát tud köpni, ezt be is bizonyítja, ha kell. A célbaköpő verseny amúgy is régi káty nemzeti sport, külön ranglistát vezetnek a pártvezetők részére, de Fletónak nyomába sem érnek. (Köpésnyi távolságban vannak tőle, ami - ismerve a káty csúcslistát - bizony nem kevés.)

Várható volt, hogy Fletó vezér és kan (cellár) nem nyeli le a közvélemény-kutatás erősorrendjét. Nyelt már eleget. Gyárat, üdülőt és egyéb ingatlanokat, olyan, mint egy kis gömböc, az ingatlanfejlesztést jobban szereti, mint a talált gyermekeket, pedig azokat is kutatja-keresi, az a lényeg, hogy mindig piros sapka vagy kendő legyen rajtuk, mert úgy könnyebb őket felismerni. (Egyszer a szürkületben egy szabadnapos postást akart mindenáron befogni, aki a Moszkva teret kereste a Vérmezőn, ez tévesztette meg, igaz, a zöld egyenruhájáról meg nyomban a zöldmezős beruházás jutott eszébe, hát alig lehetett ledumálni, hogy megalakítsa az Apró-Durcás Népköztársaságot, mindegy, sebtében építtetett néhány liftet a fürdőmedencéjébe. Túlfeszített víztükör, meglátta magát benne. Tetszett.)

De viszont a Tévémaci mégis megszívta a közvéleményt. A suttogó propaganda ugyanis kezdte terjeszteni róla, hogy erdei körökben az a nézet, hogy a medve szereti a mézet. Valamint a bogyós termésű növényeket. Mely hol méz, hol áfonya (és közben zizegő, szép zabkéve hajakról is lehet álmodozni, ami szintén a Fletóé), illetve szamóca vagy ribizli, esetleg erdei málna. S innen már csak egy ugrás a szőlő, mely Tokaj vesszein terem (nektárt csepegtetve - ftnum vinum).

A közvélemény ezt persze előzetesen nem tudta a Tévémaciról (azért is ismerte jobban, mint Fletót), most viszont elképedt a hírtől. Pedig ekkor már csak egy kis lépés választotta el attól, hogy beültesse A szólás Szabadság tere műsorvezetői székébe, amíg a Szakszerűség vidéki úton van, belegondolni is rossz, mi lett volna, ha ez megtörténik. Egyébként, jó, ha tudjuk: a közvélemény az mindig ilyen. Egyszer felemel, másszor mélybe taszít. És előre sose lehet tudni.

Valószínűleg ezért akarta Fletó gyorsan tisztázni a helyzetet. A Tévémaci Gazdagodását Vizsgáló Tényfeltáró Bizottság - amely soron kívül megalakult, köszönhetően a kormánypártok gyors helyzetfelismerésének - megdöbbentő tényekre hívta fel a figyelmet, s ezzel mintegy lehullt a lepel (álca) a Tévémaci egész tevékenységér ől, amit eddig nyilván gondosan leplezett, hiszen különben nem lopta volna be magát a közvélemény szívébe, annyira, hogy még Fletó (al)királynál is jobban ismerjék (el).

Hiába védekezett azzal, hogy egyszerű kőbányász családból származik, és maga is elítéli a borhamisítást, a közvélemény ráharapott a gumicsontra. Az Érdek és Irodalom című, hetente megjelenő kulturális havibaj cikksorozatban leplezte le a Tévémaci üzelmeit, beleértve azt az eléggé el nem ítélhető megmozdulását, amikor egy Mackósajtban brummogott, így akarván félrevezetni az egyszerű dolgozó vásárlókat (köztük számos, nyugdíjból és fizetési halasztásból élő, többségében baloldali érzelmű választópolgárt), mintegy becsapván és arra ösztönözve őket, hogy túró helyett elégedjenek meg az íróval - kefir, illetve olykor joghúr (amely mégis, időnként meg-megpendül).

A Tévémaci valóban kezdett sarokba szorulni, váratlan'húzásokra ragadtatva magát. Medvevadászatra hívta a Kárpátok Géniuszát, aki egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jött, kétség- beesésében keresett helyette egy utazó nagykövetet - akinek amúgy is kedvelte a nevét, erdei meggy (kétes i), szűrve és pépesítve, habár van benne egy kis tartósítószer, de csak huzamosabb fogyasztás esetén ártalmas a szervezetre. O szerencsére éppen szabad volt, mondta, hogy hozza magával Első Jánost is (a Károlyt), medvére amúgy is szívesebben mennek most, amikor a madárvész miatt annyi a vészmadár.

De Tévémacin ekkor már ez sem segített. Lőttek a népszerűségének. Egyre több járókelő gondolkozott el a kérdezőbiztosok ívei előtt (de voltak olyanok is, akik inkább nagy ívben kerülték), Tévémaci? kérdezték; nem inkább Laci Maci? Sőt egyesek Incifincivel, illetve Kósáné Kovács Magdával keverték. A medvék meglehetősen érzékeny fajta, nem elég vastag a bőr a talpukon (noha kocsonyának megteszi, de kijáróként hamar elkopnak - Medgyessy ebben is jobb volt, Grasham, illetve éppen hogy!).

A Szabados Demokraták Szövetsége - amely a madárinfluenzára való tekintettel új tetemállatot választott lógójának - megérezte, hogy ezt a pillanatot kell kihasználni arra, hogy újra felvesse a közmédiumok átalakításának szükségességét. „Lehullt a lepel a Tévémaciról. Ordas eszmék terjednek a málnaföldeken!” címmel kiáltványban fordult támogatói népes táborához. Sajnos, ekkor valamivel már a (bejutási) küszöb alatt volt, ahonnan nehezen volt hallható, noha kiáltvány. Pedig Tévémaci már nem is brummogott - a sikeres ellenpropaganda egészen laposra sajtolta. Ment volna a négyszögletű kerek erdőbe, de csak a lapkasajtig jutott.

I. Fletó ismertsége pedig ismét az egekbe szökött. Mintha csak egy eredeti Schőnthál Henrik lett volna a Ming korszakból. (Kátyúföldön az élet álom. Álombánya. Nehéz vasban. De ezt zárójelben írom, mint magányvéleményt.

(Tudósításom írásakor értesültem róla, hogy a kormány csökkentette az egy főre eső Mackósajtot, és kivonta belőle a brummogást. A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint ugyanis az emberek többsége az utóbbit mormo- gásnak érzékelte, s ez rontotta a derűmutatókat és a köszhangulatot.)