Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-12 / 159. szám
hídlapmagazin 2006. augusztus 12., szombat • HÍDLAP V Édes élet, avagy a cukor mégsem az ellenségünk? Fogyókúrások legnagyobb tévedései: Egy, a közelmúltban végzett felmérés szerint a sok egymásnak olykor ellentmondó információ miatt az emberek már maguk sem tudják, hogy mi egészséges és mi nem. A kutatás az egész országra kiterjedően valósiéit meg, mely során egyenlő arányban kérdezte meg a 20-29 éves és a 30-39 éves korosztályt arról, hogy mit tartanak ma az egészség kulcsának. A megkérdezettek között 50-50 százalékban képviseltették magukat a férfiak és nők, valamint a gyermekkel és gyermek nélkül élők is. Cukormentes üdítőt iszunk A megkérdezettek, ha szomj oltásról van szó voksukat a 100 százalékos gyümölcsitalok, vagy a cukormentes úgynevezett light termékek mellett teszik le annak ellenére, hogy a legtöbb támadást az utóbbi időben pont ezek a termékek kapták a bennük található édesítőszerek miatt.A válaszokból az is kiderült, hogy azok, akiknek fontos karcsúságuk megőrzése, egy ital megvásárlásakor a kalóriaadatokat tekintik meg elsőként, és nem veszik figyelembe az alapanyagokat. A kalóriaszegény vagy éppen cukormentes üdítőket szinte kivétel nélkül mindenki az egészséges kategóriába sorolta. Aszpartam (E951) a földre szállt ördög? Teszik fel a kérdést most már orvosok százai. Az aszpartam-mérgezés a '80-as évek óta jól őrzött titok. Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező és betegségeket előidéző hatását. Mi az igazság? Az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik. Vajon miért nem lehetett hallani erről eddig? A diétaipar egy dollármilliárdos üzlet! Egy amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved az aszpartam káros mellékhatásaitól. Több mint 90 mellékhatást tulajdonítanak a fogyasztásának. Hogy képes egyetlen vegyi anyag ekkora kárt okozni? Az aszpartam a vérbe kerülve lebomlik, és így képes bármilyen szövetbe lerakódni. Az aszpartamot megemészti a szervezet, fogyasztás után a benne található metanol (faszesz) formaldehiddé, majd hangyasavvá változik. A formaldehid belégzése halálos, rákkeltő, további ösz- szetevői is mérgezőek. Tönkreteszi az agyat, a látóideget, a központi idegrendszert, és igen károsan hat minden szervre. Szívritmuszavart is okoz. Mivel sok orvos nem realizálja, hogy az aszpartam méreg és nem élelmiszer-kiegészítő szer, pácienseiknek olyan gyógyszereket adnak, melyek ezzel a droggal reagálnak. Ezért léphet fel pl. halál a szív leállása miatt. Ilyen csereha„Müzlit eszem müzlivel - az nem hizlal” Egy félcsészényi müzli 250 kalóriát és 10 g zsírt tartalmaz (és akkor a tejet még nem is számoltuk). Válasszunk zsírszegény, cukor hozzáadása nélkül készült müzlit, és legalább száz kalóriát takarítunk meg egy étkezés során! „Délelőtt semmit sem eszem!” Aztán délután farkaséhesen vetődöm a hűtőre. A sikeres diéta titka a kiegyensúlyozott táplálkozás, tehát legalább ötször együnk egy nap (kis adagokat), és soha ne felejtkezzünk el a reggeliről! „Nem vacsizom, csak megeszem, amit a gyerekek otthagynak” Néhány szem sült krumpli, egy kis husika... Érdemes egyszer összeszámolni, hány kalóriát „kony- hamalackodunk” össze egyetlen nap alatt! „Mindenhez zöldségköret” A zöldségköret csak akkor fogyókúrás étel, ha elkészítéséhez nem használtunk olajat. A grillezett zödségfélékre ugyanez vonatkozik, (étteremben kérjük meg a pincért, hogy ne locsolják meg a zöldséget olajjal.) „Saláta, saláta, saláta” De nem mindegy, milyen. Elkészítésekor kerüljük a pirított zsemlekockát (pl. cézársaláta), a tömény, zsíros önteteket, a majonézt, a reszelt sajtot. „Kóla helyett gyümölcslé” Nem mindegy, hogy milyen. Felejtsük el a cukrozott nektárokat, gyümölcsitalokat, csakis százszázalékos, cukor hozzáadása nélkül készült gyümölcslevet fogyasszunk (a frissen facsart lé még jobb), és lehetőség szerint azt is szénsavmentes ásványvízzel hígítva. „Csak egy kis kávé...” Egy capuchino cukorral és tejszínhabbal majdnem 100 kalóriát tartalmaz, de habosított tejjel és édesítővel csak 20-at. „Semmi édesség, amíg le nem fogyok!” Néha igenis szükség van egy kis nyalánkságra ahtások következtében megváltozik az agy kémiája és a topamin-szint, aminek idegrendszeri megbetegedések lehetnek a következményei. Az aszpartamot sok élelmiszerbe belekeverik. Egyedül Amerikában 9000 ilyen terméket ismernek. A szklerózis multiplex járvány szerűen szaporodik. A bőrtuberkulózis szintén nagyon elterjedt, különösen a Cola Light-ot fogyasztók körében. Ha esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengül, azonnal tegye le a diétás kólát. És ha még semmilyen reakciót nem észlelt, azon szerencsések közé tartozik, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi aszpartam-fogyasztást, már amennyiben egy hoz, hogy jól érezzük magunkat, és képesek legyünk végigcsinálni a fogyókúrát. A nagyobb élelmiszerboltokban számos alacsony zsírtartalmú, termék (joghurt, puding, krémtúró stb.) közül válogathatunk, egy kis nassolnivalót bátran illesz- szünk be az étrendünkbe. (Vigyázat, azért nem árt számolni, a cukormentes termék nem jelenti azt, hogy az egyben kalóriamentes is.) „Nem eszem, amíg bele nem fogyok a régi ruháimba” Ne tűzzünk ki irreális célokat, nem valószínű,hogy bele fogunk férni a tizenhét éves korunkban viselt farmerba. Koncentráljunk inkább kisebb (megvalósítható) célokra, például, hogy a hónap végére le akarok adni két kilót, vagy elmegyek tornázni, hogy ma is tegyek valamit az egészségemért. A sikerélmény egészen biztosan szárnyakat ad! „Semmi tej, semmi sajt!” Nagy hiba! Kalciumra szükségünk van, fogyasz- szunk mindennap sovány tejet, sajtot, joghurtot vagy kefirt! „Semmi hús!” A húsban létfontosságú anyagok (fehérjék, vas, D-vitamin, cink stb.) találhatók, amelyeket a vegetáriánusoknak is pótolniuk kell (szójával, sajtfélékkel stb.), ezért csak óvatosan a hús teljes elhagyásával! „Semmi zsír!” Ha teljesen kiiktatjuk az étrendünkből veszélybe kerül ideg- és immunrendszerünk épsége, és a zsír egyes vitaminok beépüléséhez is nélkülözhetetlen. Elég, ha arra figyelünk, ne fogyasszunk 30 g-nál többet naponta. „Egy kis bor bármikor” Fogyókúrázók mindenképpen száraz bort vagy pezsgő válasszanak a vacsorához. De jó, ha tudjuk: ettő farkaséhesek leszünk néhány órán belül! „Koplalok, mert legalább három-négy kilót akarok fogyni hetente!” életre elfelejti az ezzel édesített élelmiszereket. Amennyiben valaki aszpartamot használ és ezzel egyidőben sok light terméket fogyaszt, a következő tünetek jelentkezhetnek: görcsök és merevségek, érzéketlen láb, szédülés, nyomott- ság, fejfájás, fülcsengés, fülzúgás, ízületi fájdalmak, depresszió, félelmek, érthetetlen beszéd, elmosódott látás, emlékezetvesztés. A legtöbb tünet az idegrendszerrel van kapcsolatban. A rendszeres fogyasztás eredménye Aszpartam hatására az emberben szénhidrát utáni vágy alakul ki, mely elhízáshoz vezethet. Egy amerikai diabetes specialista és aszpartam- mérgezés szakértő könyvet írt „Harc az Alzheimer - betegség ellen” címmel, melyben kimutatja, hogy cukorbetegek számára az aszpartam különösen veszélyes. Lehetetlenné teszi a cukorszint kontrollját, minek következtében sok beteg emlékezetkiesésben szenved, kómába esik és meg is halhat. Alig jelent meg a piacon az aszpartam és váltotta ki a szaharint (ami hólyagrákot okoz!), sok esetet regisztráltak, ahol a betegek emlékezete veszett el, zavartak lettek és szinte megvakultak. A mániákus depresszió, félelembetegség, dührohamok, erőszakkitörések számának növekedése tapasztalható. Ez a méreg 90 országban különféle néven van forgalomban! Feltételezhető, hogy minden olyan édes termék, mely cukormentesnek van feltüntetve, alapanyagként aszpartamot tartalmaz. Ennek ellenére az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogy ha egy termék agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet. Az aszpartam-ellenesek elnöke szerint: „Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink vannak, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat.” Szerencsére az Európai Unió is elfogadta azt a javaslatot, hogy végezzenek független kutatásokat az aszpartam „biztonságos” mivoltával kapcsolatban. Aki koplal, a fogyókúra végeztével pillanatok alatt vissza fogja szedni a leadott kilókat, mert a szervezet hozzászokott a napi néhány száz kalóriás táplálékbevitelhez, és a lelassult anyagcsere duplán hasznosítja az energiát. A szakértő egyetértenek abban, hogy heti fél kiló fogyás (ez életmódtól függőn kb. napi 1200 kalóriás étrendet jelent) az optimális! „Nem eszem fehérjét és szénhidrátot együtt” Nincs tudományos bizonyíték arra nézve, hogy mondjuk a hús krumplival jobban hizlalna, mint ha ugyanezt az energiamennyiséget csak rizsből s zöldségből fedeznénk. Újabb és újabb „csodareceptek” Ne dőljünk be divatos káposztaleves-kúráknak, tojásdiétáknak, villámgyors fogyással kecsegtető tippeknek! Konzultáljunk a háziorvosunkkal vagy egy dietetikussal, melyik fogyókúra a legmegfelelőbb számunkra. Különös figyelemmel Legyünk résen mindennel, ami „light”, mert aki cukormentesen szeretne táplálkozni, lépten- nyomon csak aszpartamba botlik. Egyes termékeken E951-ként jelölik. Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek: szénsavas és rostos üdítőital, joghurt, fagylalt, reggeli készítmények, pezsgőtabletta, sportital, gyerekvitamin, lekvár, szinte minden rágógumi, diabetikus termékek és maguk az édesítőszerek (kevés kivétellel): folyékony, tabletta, kristályos és por variációkban. Természetes megoldás Tudatos fogyasztóként meggondolandó a „light”, cukormentes termékek fogyasztása. Édesítéshez használjunk inkább mézet, barnacukrot, amelyek az édes íz mellett hasznos ásványi anyagokkal táplálják szervezetünket. A diéták során pedig a fogyást a mérsékelt, egészséges táplálkozástól, a testmozgástól és ne a mesterséges édesítőszerektől várjuk. * Mihalovics Barbara