Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-10 / 157. szám

"SW T H ÍDLAP • 2006. augusztus 10., csütörtök www.istergranum.hu Még több autó készülhet Esztergomban A bővítést a kis fogyasztású autók iránti növekvő kereslet indokolja Eltúlzott a magyar kiilügy reakciója? A rendőrség nyomoz a magyar nemzeti lobogót meggyalázó videó után Folytatás az 1. oldalról A mamutvállalat igazgatótanácsá­nak külföldi eladásokért felelős tagja, Ono Hirotaka azt is bejelentette, hogy az esztergomi gyár jelenlegi 170 ezer darabos kapacitását jövő évtől 220 ezerre, két év múlva pedig 300 ezer darabra szeretnék növelni. Ezzel A Magyar Suzuki Zrt. 2005-ben 313 milliárd 100 millió forint árbevételt re­alizált, ezzel 91 milliárd forinttal szár­nyalta túl a 2004. évi eredményét és 13 milliárddal a tervezettet. 2006-ban 390 milliárd forintos árbevételt tervez­nek. A hazai gyár tavaly közel 150 ezer autót értékesített, közülük csaknem 40 ezret Magyarországon. Az export eredménye az előző évhez képest 65,7 százalékkal nőtt. A Suzuki-modellek együttesen a hazai autópiac mintegy egyötödét uralják. 2009-re évente 3 millióra nőhet a Su­zuki világszintű kapacitása. A hazánkban gyártott típusok évek óta vezetik a magyar autó-eladási „slágerlistákat”. Tihanyi Tamás, az autógyár szóvivője lapunknak el­mondta, hogy a FIAT-tal közösen ki­fejlesztett SX-4 modell értékesítését a közelmúltban kezdték el Japánban, és rögtön a vártnál nagyobb népszerű­ségnek örvend, így ez is indokolja a vállalat bővítési terveit. Szintén Esz­tergomban gyártják majd jövő év vé­gétől az Opellel közösen kifejlesztett új Wagon R-t. Ennek megfelelően a tavaly megkezdett 60 milliárd forint értékű beruházások folytatódnak: eb­ben az évben várhatóan 46 milliárd forintot költenek a gyárra, és ezzel együtt a jövő évben ezer fővel megnö­velik az alkalmazottak létszámát. • G. É. Folytatás az 1. oldalról Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke lapunknak úgy kommentálta az eseményeket: a piros-fehér-zöld zászló égetése kétszeresen is bűn, a magyar nemzet és a magyar állam szimbólumának meggyalázása. „He­lyénvaló, hogy a magyar külügy tájé­koztatást kért, bár minden valószínűség szerint nem fogják megtalálni a tettese­ket. Ez sajnos felbátoríthat másokat is hasonló tettek elkövetésére” - mondta a Hídlapnak a felvidéki politikus. Tóth Gy. László politológus szerint a magyar külügy fellépése egyáltalán nem elég erélyes, nemhogy eltúlzott lenne. „Göncz Kinga alkalmatlan a kül­ügyminiszteri posztra, ezt a szomszéd államok is érzékelik. A szlovák nacio­nalisták teljesen nyilvánvalóan provo­kálnak, és ennek válasz nélkül maradá­sa megerősíti őket abban, hogy hasonló tetteket kövessenek el” - mondta la­punknak a szakember. Véleménye sze­rint a magyar külügy tétlensége miatt a felvidéki magyarság egyre kiszolgálta­tottabbá válik, jogos félelem lehet raj­tuk úrrá az események hatására. „Az a kérdés is felmerül, hogy hol van ilyen­kor a magyar balliberális értelmiség, amely önmagából kikelve tiltakozott az izraeli zászló a Tilos Rádió előtt való el­égetése után. Most teljes csönd van az ügyben, az erkölcsi kettős mérce itt is működik” - tette hozzá a politológus. • Pálovics Klára A 2006-os üzleti év első hat hónapjában a Suzuki idehaza ugyan valamivel keve­sebb autót értékesített, mint egy évvel korábban, de az első tíz legkeresettebb típus között a gyár még mindig három modellel szerepel. Továbbra is a Swift a legnép­szerűbb, de még mindig keresett az Ignis, és egyre többen választják a tavasszal bemutatott SX4-es modellt. Napok óta azon meditálok, vajon örüljek-e Hiller István levelének, vagy bosszankodjak fölötte. Dagadozzon-e honfiúi kebelem, hogy a magyar kormány végre ki mer állni szlovákiai nemzettársai érdeké­ben, és leveleket ír a szlovák kormány elnökének, venné hátrább az agarakat, és állná útját az uszításnak. Merthogy bárki bármit mond, Szlovákiában kormányszinten uszítanak ellenünk. Nem az ominózus zászlóégetésre gondolok, hiszen az interneten annyi szemét terjed, amivel Dunát lehetne rekeszteni, s ahol pedofíliától kábszerig, kultu­rális ízléstelenségtől nemzetgyalázásig minden megtalálható. Vala­hány ferde hajlamú egyén által világhálóra felrakott portált nem fel­ügyelhet egyetlen kormány sem. Hanem az a világmegvető bátorság, amit szocialistáék tanúsítanak, majdhogynem reményt keltő. Csak az a gondom vele, hogy kicsit későn jön, és kicsit hiteltelennek tűnik. Nem kell messzire menni, csak két évet visszatekinteni, amikor a szocikormány ugyanazok ellen a magyarok ellen uszított, akiket most nagyvonalúan védőszárnya alá kíván vonni. Bezzeg akkor nem volt kiállás, amikor a kettős állampolgárság volt a téma! Pedig azzal a magyarság a légynek sem ártott volna, ha törvénybe iktatja, min­den magyar magyarnak számít. Amiként ezt megtették a szerbek, a horvátok, vagy teszem azt a spanyolok. Merthogy minden ember a nemzetéhez tartozik. Más nemzetek esetében ez nem is kérdés. Aztán akkor sem verte senki a dobokat, amikor az előző szlovák kormány olyan megyerendszert alkotott meg, amelyben felborult a nemzetisé­gi arány, természetesen a magyarok hátrányára. Ha nem tévedek, arra is vannak nemzetközi szerződések, hogy a közigazgatási átszervezé­seket nem lehet egy-egy kisebbség rovására változtatgatni. A szocikormány akkor nem szólt Dzurindáéknak, hogy sértegetik a ki­sebbségi jogokat. A füle botját sem mozdította. Igaz, az MKP sem, csak eljátszadozott a gondolattal, hogy kilép a kormányból. Aztán, hallgatva a haszonélvezők sugdosására, nagy bölcsen kormányban maradt. Szó se róla, a magyar kormánynak kötelessége, hogy fel­emelje szavát a jogsértések és az uszítás ellen. Csak éppen hitele csorbul a nagy igyekezetnek, ha a közelmúltra gondolunk. Miként a bili füle is előbb-utóbb letörik, ha sokat lóbálják. Érthető persze, mi­ért a buzgalom. Kellenek már a jó pontok, hiszen sok van a tisztelt társaság rovásán. Annyi frontot nyitott a saját népe ellen, és úgy leta- szigálta Magyarországot a dobogóról az unióba legutóbb felvett tíz ország pontversenyében, hogy kell egy kis szépségtapasz a sok sebre. Mert azt senki sem tagadhatja, hogy száz sebből vérzik a nemzet. Már ők sem merik emlegetni a dübörgést. Tapaszok otthon, tapaszok külföldön, sziporkák, ötletek, levelek, kirugdalt mentősök fölé rakott miniszteri biztos. Egyre követhetetlenebb a meccs. Egy biztos: kor­mányának köszönhetően, Magyarország nem áll nyerésre. Gazdák: jó termés, rossz kilátás A tárca „racionalizál”, a bioüzemanyag-gyártás még homályos távlat Folytatás az 1. oldalról Arra azonban vigyázni kell, hogy a napraforgót vetésforgóban vessék, hi­szen köztudottan „talajzsaroló”, ki­zsigerelő növénynek számít. Ezeknek a jövőben nagy szerepe lehet a bioüzemanyag-komponens gyártás­ban, de konkrét tervekről, a megyé­ben tervezett beruházásokról a főfalugazdász még nem hallott. A klí­ma mindenesetre abszolút megfelelő lenne ezen haszonnövények kiterjed­tebb termesztésére. A hírek szerint a MÓL komáromi telephelyén jövő év végén beindul egy biodízel kompo­nenst gyártó üzem, és országosan is több helyen kezdődött meg a tervezés, gyártás előkészítése. Korántsem biz­tatóak azonban az agrárium számára a tárcánál tervezett racionalizáló intéz­kedések. Jelentős átszervezések, le­építések kezdődnek, kutatóintézetek­re, szakiskolákra vár bezárás, illetve nagyszabású privatizáció indul el. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövet­kezetek Szövetsége (Magosz) szerint mindez a vidék gazdaságának, vidéki társadalom meggyengítését célozza és ezek elleni összefogásra, tiltakozásra hívta fel a szakmai-érdekképviseleti szervezeteket, mozgalmakat. Balogh Zoltán, a Magosz Komárom-Eszter- gom megyei elnöke lapunknak leszö: gezte: a kutatóintézetek esetében minden a fejlesztés, nem a leépítés mellett szól - hiszen nem utolsósor­ban a kutatásoknak köszönhető a ha­zai mezőgazdaság világhírneve ahogyan a megfelelő szakképzés biz­tosítása is elemi fontosságú és nagyon szükséges a falugazdász rendszer megtartása is. A bioüzemanyag-gyár- tással kapcsolatban Balogh megje­gyezte: ennek elindításához, a műsza­ki és gazdasági alapok, feltételek ma­radéktalan megvalósításához szigorú és céltudatos kormányzati elhatáro­zásra van szükség. Az biztos, hogy addig egy gazda sem kezd termelésbe, --amíg nem győződik meg róla, hogy el is tudja adni a termést. • Sz. H. Korszerűsítik a mozit Komárom. Folytatódik a Jókai mozi átépítése, korszerűsítése. A munkála­tok előre láthatóan október végén kez­dődnek meg, amikor is a filmszínház­ba új székek kerülnek. A beszerelésé­vel az eddigi 217 férőhely 160-180-ra csökken, azonban sokkal kényelme­sebbek lesznek az új székek. Motorbörze Tatabánya. Már jelentkezhetnek a kiállítók a szeptember 9-én hatodik al­kalommal megrendezendő Motorbör­zére és kiállításra. Az eseménynek a Közművelődés Háza ad otthont, az új motorokat és a régiségeket a Szent Borbála téren csodálhatja majd meg az érdeklődő közönség. Ökológiai tábor Verőce. A Zöld Kapu Egyesület szer­vezésében II. Nemzetközi Ökológiai, Építész és Tájépítész alkotótábor kez­dődött augusztus 4-én és tart egészen 21-ig Verőcén. Neves előadók beszél­nek itt hagyományos és ökoépítészetről, vallásról, filozófiáról, egészségről, de fontos szerepet kapnak a művészetek is. A tábor délutáni és esti előadásait bárki ingyenesen meghallgathatja. Ügyfélbarát közigazgatás Tatabánya. Minőségi munkavégzés és ügyfélbarát közigazgatás jellemzi a me­gyeszékhely polgármesteri hivatalának működését - állapította meg egy külső cég által végzett minőségügyi szabvány­hoz kapcsolódó vizsgálat. A budapesti szakértői csoport áttekintette a hivatal szervezeti felépítését, dokumentációját, majd a hivatal valamennyi irodáját fel­keresték. Megállapították, hogy a város­háza összességében magas színvonalon működik, szolgáltatásai, tevékenysége kifogástalan és ügyfélcentrikus.

Next

/
Thumbnails
Contents