Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-05 / 154. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. augusztus 5., szombat • HÍDLAP 7 Csillagparádé és magyar könnyek Kánikulában és augusztusi télben is feledhetetlen a budapesti Európa-bajnokság EXKLUZÍV Amíg a Balatonban tempóztak a hosszútávúszók, s a szinkronúszók szórakoztatták a nagyérdeműt, addig csörgött a gerincünkön lefelé az izzadság. Még hétfőn és kedden, a medencés úszószámok kezdetén is. Aztán leszakadt az ég, s azóta didergőnk a Margitszigeten, a harmadik budapesti úszó Európa-bajnoksá- gon. De hogy unatkoznánk, azt még véletlenül sem állíthatjuk. Kezdetben vala a szakvezetői ígéret. Minden napra egy magyar érem. Ami - finoman fogalmazva is - kissé könnyelmű kijelentésnek tűnt, s annak is bizonyult. Mert bizony hétfőre és keddre egyetlenegy sem jutott, pedig addig már túl voltunk Jakabos Zsuzsa 400 méteres vegyes úszásán (negyedik hely) és Cseh László 100 méteres hátúszásán. (Még kettővel hátrébb...) Aztán szerdán Kovács Ági beindította a gépezetet. Pedig senki sem fogadott volna nagy összegben arra, hogy ő lesz az első éremszerzőnk. Aztán ő lett. És a magyar bánatkönnyek örömkönnyekre változtak. Ági hajrája a perthit, a syd- neyit, a fukuokait idézte - hogy csak két világ- és egy olimpiai bajnoki diadalát idézzük aztán meg már csak vigyorgott, vigyorgott a vegyes zónában. „Csak a közönség tombolására figyeltem, semmi másra. Mindenre gondoltam előzőleg, csak arra nem, hogy én szerzem a csapatunk első érmét. De ha már így alakult, roppant boldog vagyok. Legutóbb 1999-ben szereztem Európa-bajnoki érmet, világversenyen pedig 2001-ben, Fuku- okában. Hihetetlen!”, mondta Ági a célba érkezés után. Cseh Lacinak mindenki előre odaadta a két vegyes úszó szám aranyérmét, és ebben nincs is semmi túlzás. Oké, a száz hátat - amiben pedig címvédő volt - jól elszúrta, viszont a kétszáz vegyesen úgy megnyomta a pillangózó és a hátúszó ötven métert, hogy Michael Phelps világcsúcs-részidején belül állt. Persze a végére elfáradt, de így is két testhossznyi előnynyel győzött az olasz Boggiato és Kerékjártó Tamás előtt. „Karika” majdnem elcsípte az ezüstöt, de így is majd’ kibújt a bőréből élete első felnőtt világversenyes érmétől.- Mi hiányzott a világcsúcshoz? - kérdeztük Csehtől a vegyes zónában.- Nem mi, hanem ki. Michael Phelps - válaszolta szemrebbenés nélkül a lassan huszonegy éves halászteleki „Lacika”. Egyszemélyes francia úszócsapat Laure Manaudou, ez az alig húszéves, villeurbanne-i (Lyon külvárosa) francia könnyen a világtörténelem legnagyobb úszónője lehet, vagy a második legnagyobb az ötszörös egyéni olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina után. Lapzártáig a 800 méteres gyorsúszást, a 100 méteres hátúszást és a 200 méteres vegyes úszást nyerte meg, s a 4x200 méteres gyorsváltóban hajráemberként bronzéremhez segítette hazája stafétáját. Laure tényleg egy csodalény, bár anyukája, a holland származású Olga Schippers - akivel beszélgettünk egy jót péntek délután - ezt tagadja. „Laure ugyanolyan lány, mint a többi, csak valamivel tehetségesebb. Már csecsemőként feltűnt, mennyire szeret lubickolni a vízben, s amikor nyolcévesen beadtuk úszni, azonnal kiemelkedett társai közül. Persze ennek a hatalmas tehetségnek megvan az az ára, hogy immár ötödik éve külön kell élnünk tőle, felköltözött Párizs mellé, ott úszik, Philippe Lucas edző irányításával.” A mamától -még megtudtuk, hogy a kislánya a fehér rapet szereti - Eminem a mindene -, sokat jár moziba és még nincs vőlegénye. Pedig tényleg nagyon csinos lány... Az Európa-bajnokság férfi sztárja - természetesen Cseh Laci mellett - a holland Pieter van den Hoogenband. Az eindhoveni illetőségű, de menyasszonyával Belgium flamand régiójában élő háromszoros olimpiai bajnok már 28 éves, és tavalyi súlyos gerincoperációja után - ami miatt ki kellett hagynia a 2005-ös montreali világbajnokságot - most tért vissza a sportág elitjébe. Pazarul. A kétszáz gyorsot úgy nyerte, ahogy akarta, százig jobb volt a részideje a világcsúcsénál. Ha Manaudout a mamája, akkor őt az édesapja kísérte el Budapestre, s őhozzá sem lehet közel férkőzni, még a papán keresztül sem... Van aztán nagy vesztese is az Euró- pa-bajnokságnak - persze Gyúrta Dániel mellett. (Hadd ne vájkáljunk az ezúttal egyetlen számban, a 200 méteres mellúszásban indult olimpiai ezüstérmes sebeiben...) Jana Klocskováról, a női vegyes úszás Damyi Tamásáról van szó, aki ebben a két számban 2000 óta nem kapott ki, és négyszeres olimpiai bajnoknak nevezheti magát. Akárcsak Damyi... Nos, a 24 éves ukrán hölgyet csütörtökön leverték, akár a vak a poharat. Nemcsak Manaudou, a csodaúszó, hanem még további ketten, s így csak negyedikként ért célba 200 vegyesen. Nyugodtan leírhatjuk: egy korszak lezárult. Külön előnye a nagy seregszemlének, hogy az ember olyan régi ismerősökkel találkozhat, akikkel már évek óta nem sikerült. Itt van például Egerszegi Krisztina. Az ötszörös Euró- pa-bajnoknő adta át csütörtökön az érmeket a 200 méteres női hátúszás dobogósainak. Az elődöntő alapján úgy hittük: köztük Verrasztó Evelynnek. Sajnos, a világbajnok Verrasztó Zoltán és a sokszoros magyar bajnoknő Gyúró Mónika kislánya csak hatodik lett - pedig a harmadik legjobb idővel került a fináléba -, „Egérrel” beszélgetni azonban így is hatalmas élmény volt. Háromgyermekes anyukaként ugyanolyan bájos, és még sokkal csinosabb is, mint vékony tinédzserként volt... Amikor pedig összefutottunk Franziska Van Almsickkal, a két éve visszavonult német úszófenoménnal, aki tizennyolc Európa-bajnoki aranyéremmel és két vb-elsőséggel dicsekedhet, de olimpiákról „csupán” négy ezüst- és hat bronzéremmel, mintha hájjal kenegettek volna: bevallotta, hogy valaha Egerszegit tekintette pél- - daképének. „Franzi” most éppen negyedik hónapos várandós, amúgy pedig az ARD német közszolgálati televízió szakkommentátoraként tartózkodik a Margitszigeten. Ugyanolyan csinos és népszerű, mint versenyzőkorában volt... • Ch. Gall András (Margitsziget) Hároméves ciklus a királyvárosban Az Esztergomi SC célja a biztos bennmaradás Világbajnoki rajtra várva Paksy nem akarja rontani a magyar mérleget ilabdarúgás_____________ Osvald Zsolt személyében új vezetőedzője van az Esztergomi SC lab- drúgócsapatának. A tavalyi évben az ifiket irányító szakember komoly tervekkel készül a 2006/2007-es megyei első osztályra. Osvald Zsolt Pilismarótról került az Esztergomi SC-hez, a tavalyi évben az ifikkel bajnokságot nyert, és Holdampf Sándor vezetőedző távozása után a 2006/2007-es szezonban már a felnőtteket irányíthatja. Nem lesz könnyű dolga, hiszen négy alapember is távozott az együttestől, ennek ellenére bizakodó a jövőre nézve. „Az előttünk álló szezonban a biztos bennmaradást tűztük ki célul, mivel négy alapember távozott és az ifik beépítése több időt fog igénybe venni” - vázolta terveit a szakember. „Egy év múlva a dobogót célozzuk meg, az azt követő szezonban pedig szeretnénk egy osztállyal feljebb lépni.” Az Esztergomi SC-től Molnár Gergő (kapus), Mlaka Tamás, Salik Zoltán távozott, míg a 22 éves Nagy Márton a labdarúgó-pályafutás befejezése mellett döntött. „A távozókon kívül két új szerzeményünk is van, Ország Balázs és Benkovics Sándor Döntősről érkezett hozzánk, ők mindketten középpályások” - beszélt a új labdarúgókról Osvald Zsolt. „A felkészülésünk jóra sikeredett, az első meccsünkön, Tokod-Üveggyár ellen 3-1-re nyertünk, míg a Dorogtól 2-1-re kikaptunk. Legutóbb a Tokoddal játszottunk 1-1-es döntetlen. Szombaton Lábatlan ellen lépünk pályára, jövő héten szerdán pedig Dunabogdányt fogadjuk a királyvárosban.” Az ESC első tétmeccsére sem kell már sokat várni, az együttes augusztus 13-án Bajnára látogat, a Komá- rom-Esztergom megyei Magyar Kupa első fordulójában próbálja meg kivívni a továbbjutást. „A Bajnát mindenképpen le kell győznünk, szeretnénk sikerrel venni a megyei selejtezőt” - folytatta a tréner. „A bajnokság augusztus 20-án kezdődik, az első meccsünket Bábolnán játsszuk. Nagyon sok információm van a megyei első osztályú csapatokról, négy olyan gárda van, aki szeretne bajnokságot nyerni. Komárom és Sárisáp egyértelműen kijelentette, hogy szeretne első lenni, de a bajóti és a környei csapat is a bajnokság megnyerésére hajt.” • Nagy Balázs i Kajak _______________ A július eleji racicei Európa-bajnok- ságon női csapatunk nyolc győzelmet és egy második helyet zsebelt be. Az „ezüstlány” Paksy Tímea volt, aki 200 méteren a szám specialistájától, a spanyol Teresa Portelától kapott ki a versenyben. „Egyáltalán nem voltam csalódott az Európa-bajnokság után, hiszen életem legjobb idejével lettem második - mondta Paksy Tímea. - Portela a szám legjobbja, az elmúlt években csak akkor nyert más ezen a távon, ha ő nem indult el a versenyen.” És a jobbtól nem szégyen a vereség. Bár Paksy Tímea keményen tréningezik azért, hogy a szegedi világbajnokságon megtörje a spanyol egyeduralmát. „Elsősorban a rajtomon kell jobbítani, éppen ezért egy speciális rajtgépen gyakorolom az indulást. Van még mit csiszolnom, de szerencsére elegendő időm van a szegedi rajtig - folytatta Paksy Tímea, akinek az Ebcímvédő Portela mellett egy másik sprintspecialistával, a kanadai Karen Fumeux-val is fel kell vennie a versenyt a világbajnokságon. Paksy egyébként nem csak egyesben, de a négyes vezérevezőseként a Paksy, Kovács Katalin, Janics Natasa, Patyi Melinda összetételű csapathajóban is indul majd a legrövidebb távon. „A négyesről csak a legjobbakat tudom elmondani - magyarázta Paksy. - Az elmúlt edzéseken olyan időket repesztettünk, ami igazán reményt keltő a világbajnokság szempontjából. Az edzések mellett ebben része lehet annak is, hogy a rajt közeledtével egyre inkább csapattá válunk. Egyre több időt töltünk együtt a parton is, és sokat beszélgetünk a világ- bajnokságról.” • N. B. SF0RTSZILÁNK0K Ultimátum a Fradinál? A Magyar Hírlap értesülései szerint az NB II-be visz- szasorolt Ferencváros főszponzora, a T-Mobile ultimátumot adott a klub elnökének: a telefontársaság közölte, hogy amennyiben Ináncsy Miklós nem távozik 48 órán belül a Ferencvárostól, nem támogatja tovább a csapatot. Amennyiben a klubelnök nem mond le, akkor a T-Mobile visszalépése lavinát indíthat el a szponzorok között, és még mélyebbre süllyedhet a patinás együttes. Eldőlt: Raikkönen Schumacher utódja Az olasz sajtó egyre több hírt hoz nyilvánosságra a Formula-1 következő idényének titkairól. Először az szivárgott ki, hogy Michael Schumacher biztosan visszavonul az idei versengés befejeztével, most pedig az, hogy jövőre Kimi Raikkönen lesz a Ferrari első számú pilótája. Az olaszok már azt is tudni vélik, hogy Kimi öt esztendős szerződést kötött a Fer- rarival, a csapat pedig évi 32 millió eurót fizet majd a finnek. A hírt az érintettek nem erősítették meg. Szafin bravúros végjátéka Az orosz Marat Szafin nagy csatában legyőzte az első helyen kiemelt amerikai James Blake-et, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású washingtoni kemény pályás tenisztornán. Az orosz kiválóság két rövidítéses játszmában búcsúztatta a hazai játékost. Eredmény: Szafin-Blake 7:6 (8-6), 7:6 (7-5). Brazil fölény a Libertadores-kupában Brazil fináléra kerül sor a labdarúgó Libertadores-kupában, mivel az elődöntőből a Sao Paulo és az Internacional jutott tovább. Előbbi csapat a mexikói Chivast búcsúztatta 4-0-s összesítéssel, míg utóbbi paraguayi ellenfelét ütötte el a továbbjutástól. A döntő első mérkőzését augusztus 9-én, a visszavágót 16-án rendezik. LESVONAL Eltiltás bíróverésért Az Orosz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt mérkő- zésre eltiltotta a veterán Szergej Ovcsinnyikovot, mert a volt válogatott kapus egy bajnoki mérkőzésen rátámadt a bíróra. A futballista nem úszta meg ennyivel, az eltiltás mellett 100 ezer rubelt - mintegy 800 ezer forintot - is kell fizetnie. Ovcsinnyikovot öt alkalommal választották meg az év kapusának Oroszországban, korábban Portugáliában légióskodott: a Benfica és a Sporting Lisboa hálóját őrizte.