Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-30 / 171. szám
2 HÍDLAP • 2006. augusztus 30., szerda www.esztergom.hu V I D E N Újabb áldozata van a szalmonellának (H) Újabb halálos áldozata van a szombathelyi szalmonellafertőzésnek. A Vas megyei kórház intenzív osztályán meghalt egy idős nő, akit más betegségei mellett szalmonellafertőzés miatt kezeltek - közölte a megyei tiszti főorvos. így már négyre emelkedett a szalmonellafertőzés áldozatainak száma. Napirenden a viharkatasztrófa (H) A Fidesz elsősorban azt a feladatot szánná az augusztus 20-i vihar vizsgálatára javasolt parlamenti vizsgálóbizottságnak, hogy megvizsgálja milyen szabályok módosításával lehet megelőzni a jövőben a hasonló tragédiákat Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kifejtette: felmerül ugyan a politikai felelősség kérdése is, a Fidesz mégis főként a körülményeket nézné át. Az ellenzéki politikus rámutatott: azért tettek javaslatot az országgyűlési vizsgálóbizottság felállítására, mert más eszköz nem volt a kezükben. Duna-híd: nincs döntés (H) Ismét elhalasztotta az MO-ás Duna- híd ügyében a döntést a Fővárosi Bíróság. A Szigetmonostor önkormányzata és a Közlekedési Főfelügyelet között tartó közigazgatási perben ezúttal azért nem születhetett ítélet, mert a felperesi oldalon beavatkozó Horányért Egyesület elfogultsági beadványt nyújtott be az ügyben eljáró bíró ellen. A civil egyesület elnöke, Nádas Zsolt a tárgyaláson azt mondta: egy a Nép- szabadságban megjelent nyilatkozatban a bíró rosszhiszeműséggel vádolta a civil szervezetet, ezért jogsértőnek találták a határozatot. Három halott az utakon (SK) A rendőrségi statisztikák szerint a hét végén 510 közúti baleset történt Szlovákiában, amely során hárman veszítették életüket és 25 személy súlyos sérüléseket szenvedett, az anyagi kár meghaladta a 36 millió koronát. Újra az iskolapadban (SK) Szeptember 4-én 880 ezer általános és középiskolás diák kezdi meg tanulmányait Szlovákiában. A tanulók a hétvégékkel együtt 33 napig pihenhetnek, az őszi szünet november 2-tól esedékes, míg karácsonykor 11 napig nem járnak iskolába. Léket kaphat a gazdaságpolitika Gyurcsány szerint nem megoldás az adócsökkentés Az adók és járulékok csökkentésével nem lehet a gazdaságot dinamizálni és az államháztartás egyensúlyát megteremteni - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén, a Parlamentben. Gyurcsány Ferenc az elmúlt 10 év gazdaságpolitikai tapasztalataira hivatkozva hangsúlyozta: jelentős adó és járulékcsökkentés nem gyorsítja a gazdasági növekedést a kellő mértékben. Rövid távon a bevételnövelésen és kiadáscsökkentésen alapuló kiigazítás nem kerülhető el - tette hozzá. A kiadások csökkentését illetően a kormányfő ismét leszögezte: a nyugdíjakon nem kívánnak jelentős szűkítéseket végrehajtani. Említést tett azonban a közszférához kapcsolódó kiadásokról, amelyek elmondása szerint a GDP jelenleg 18 százalékát elérő szintről 2009-re 15 százalékra csökkennek, míg az állami újraelosztás mértéke 51 százalékról 45 százalékra mérséklődik. A kiadások lefaragásának másikjelentős területeként említette az ártámogatások átalakuló rendszerét. A gázártámogatást illetően elmondta: a cél az, hogy a mintegy 500 milliárd forintra tehető lakossági gázár-számlából a költségvetés, szociális alapon csak mintegy 100 milliárd forintot fizessen ki. Ma- tolcsy György, az Orbán kormány gazdasági minisztere, a kormányfő .véleményével szemben az adó- és járulékcsökkentésen alapuló gazdasági dinamizálás mellett érvelt. Kritikával illette, hogy a program az uniós források esetében csak 50 százalékos felhasználással számol. A konvergenciaprogram a „gazdaságpolitika 3 fő hajójára üt léket” - fogalmazott az ellenzéki politikus: ide sorolta az euro bevezetésének késedelmét, a kihasználatlanul maradó uniós forrásokat és a 2007-es költségvetést. A szintén fideszes Selmeczi Gabriella azt kérdezte a miniszterelnöktől: igaz-e, hogy államcsőd fenyeget, illetve azt tudakolta, lemond-e Gyurcsány Ferenc, ha a program egy éven belül megbukik. Gyurcsány Ferenc válaszában cáfolta Matolcsy György állítását és elismételte: a korábbi járulék- csökkentés nem növelte a foglalkoztatottak számát érdemben és a növekedést sem gyorsította. • Koncz Endre Jogszerű, de nem etikus A szakszervezetek attól tartanak, hogy a kormány az üzleti életre jellemző „jogszerű, de nem etikus” normákat akarja átemelni a kormányzás alapelvei közé - mondta Borsik János érdekképviseleti vezető. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke egy rádióinterjúban kifejtette: ez a fajta vagyonszerzési gyakorlat dél-amerikai attitűdöket ébreszt. Borsik János arról is beszélt, hogy a direkt diktatórikus vállalatirányítási rendszer nem kaphat lét- jogosultságot az állami intézményekben. A hétfői OET-egyeztetésen elhangzottakkal kapcsolatban hozzátette: nehéz lenne egyetérteni a kormány céljaival, ami 4 százalékos reálbér- csökkenést hoz jövőre, most szeptember 1-től pedig 2,5 százalékkal csökkenti minden munkavállaló bérét. • (palotás) Erősödik a bizonytalanság Az euro céldátumáról egyeztetne az MDF Az MDF azt javasolja a kormánynak, hogy már a jövő héten kezdjen egyeztetést a parlamenti pártokkal és a Konvergencia Tanáccsal az euro bevezetésének céldátumáról - közölte a párt frakcióvezetője kedden, Budapesten. Herényi Károly kijelentette: az időpont hiánya erősíti a gazdasági élet szereplőinek bizonytalanságát, amin nem változtat, ha Brüsszel elfogadja az euro bevezetéséhez szükséges konvergenciaprogramot. Hozzáfűzte: olyan reális és hiteles céldátumban kell megegyezni a politika és a szakma képviselőinek, amelynek betartása garantált, és a tőkepiacok számára is elfogadható. A frakcióvezető elmondta azt is: az MDF természetesen részt vesz a céldátumról folytatott érdemi vitában, amennyiben a miniszterelnök megkezdi a tárgyalásokat. Mint mondta, a keddi, pártok közötti egyeztetésen azért lett volna fölösleges felhozni a céldátum kérdését, mert az a dokumentumban már semmiképpen sem szerepelhet. • K. E. A Dell Lengyelországban építi fel új gyárát A számítógépeket és egyéb elektronikai cikkeket gyártó amerikai Dell konszern nem Szlovákiában, hanem a lengyelországi Lodzsban építi fel 120 millió dolláros (több mint 3,5 milliárd korona, illetve 24 milliárd Ft) értékű gyárát - tájékoztatja olvasóit a varsói Gazeta Wyborcza. Lengyelország és Szlovákia maradt az utolsó körben és közülük választotta ki gyárának - amely a felépülendő üzemben és a beszállítóknál 12 ezer új munkahelyteremtésével jár - telephelyét az amerikai befektető. A lodzsi üzem egyike lesz a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató lengyel vállalatoknak. Lengyelország második legnagyobb városában, Lodzsban 48 ezer munka- nélküli és 106 ezerjói képzett diák él. A lodzsiak közül számos középkorú főisHÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Elítélte az EU a törökországi terrort Elítélte a legújabb törökországi terrorhullámot az Európai Unió. Az EU- elnökség elvárja, hogy a felelősöket bíróság elé állítsák. Brüsszelben Olli Rehn, az EU bővítési biztosa barbár és gyáva cselekedetnek nevezte a legkevesebb három halottat és száz sebesültet követelő törökországi robbantássorozatot, és részvétét nyilvánította a török népnek. Török sajtóhírek szerint két embert keresnek a halálos áldozatokat is követelő Antalya-i robbantások miatt a hatóságok. Figyelmeztetés az autógyártóknak Az európai és az ázsiai autóipari cégeknek többet kell tenniük az új gépjárművek szén-dioxid kibocsátásának önkéntes korlátozása terén, különben eljárással kell szembenézniük - figyelmeztetett az Európai Bizottság. A testület indoklása szerint 2004-ben az új gépjárművek átlagos szén-dioxid kibocsátása 12,4 százalékkal csökkent az unió 15 „régi” tagországában az 1995 évi szinthez képest. Ez a mérték jóval kisebb, mint a célul kitűzött, 2009-re elérendő 25 százalékos mérséklés. Lakásban áll a magyarok vagyona Magyarországon élnek - az Európai Unión belül - legnagyobb arányban saját lakásukban az emberek, ami egyben azt is jelenti, hogy a lakosság vagyonának túl nagy hányada van lekötve ingatlanban - derül ki egy finn statisztikából. Az Európai Unióban kólái végzettséggel rendelkezik és 20-30 százalékuk folyékonyan beszél angolul. Emellett a lengyel városban alacsonyak a gyártási költségek. Nyilván ezek a tények is szerepet játszhattak az amerikai befektető döntésében. A lengyel PAP és a német DPA hírügynökség megemlíti, hogy a Dell vezetése hivatalosan eddig még nem közölte döntését, a varsói Gazeta Wyborcza cikkírójának értesülése nem hivatalos. • 0. F. Németországban és Svédországban 43, Csehországban 49, Ausztriában pedig az állampolgárok 56 százaléka, míg a magyarok 92 százaléka él a saját házában vagy lakásában. Ennek megfelelően Magyarországon a legalacsonyabb a bérelt lakások, és a szociális bérlakások aránya. Sok a vendégmunkás Kelet-Közép-Európából több mint négyszázezer vendégmunkás .ment Nagy-Britanniába az Európai Unió bővítése után. A legtöbb külföldi munkavállaló lengyel, de sok magyar és szlovák is található köztük. A szigetország lakossága hatvanmillió fő, de még bőven van hely a munkások számára, írta az egyik brit lap. Összeült a Konvergencia Tanács Változtatni kell az adórendszer struktúráján A Konvergencia Tanács a kormány által aktualizált konvergenciaprogramot megfelelő alapnak tartja ahhoz, hogy az államháztartás és ezen keresztül a gazdaság visszatérjen az egyensúlyi pályára, illetve a fenntartható fejlődés útjára - mondta a testület tagja kedden. Simor András hangsúlyozta: az elmúlt közel hat év során felhalmozott külső és belső egyensúlyhiányt csak hosszabb távon lehet felszámolni. A tanács tagjai ugyanakkor szükségesnek tartják azt is, hogy a következő időszakban a kormány egyebek mellett strukturálisan is változtasson az adórendszeren, illetve alakítsa át a nagy ellátórendszereket. Simor András kiemelte: a tanács azt javasolja, hogy legkésőbb 2008 második felében a parlamenti pártok és az érdek- képviseletek kezdjenek tárgyalásokat az euro magyarországi bevezetéséA Fidesz ismét javaslatot tesz a költség- vetési tanács felállítására - közölte a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője hétfőn este az egyik kereskedelmi televízióban. Szijjártó Péter elmondta: a kezdeményezést is tartalmazó csomagot átadják a miniszterelnöknek. Az ellenzéki politikus közölte azt is: a konvergenciaprogramhoz henyújtott módosító javaslataikkal a kiszámítható költségvetést, a gazdaság fejlesztését akarják előmozdítani. Hangsúlyozta: a járulékcsökkentést továbbra is jó eszköznek tartanák a hiány lefaragásához. nek céldátumáról. A dátumot a parlamenti pártok együtt tűzzék ki. Hozzátette: a tanács véleménye az, hogy napjainkban nem lehetséges egy, a piacok számára hiteles konkrét céldátum kitűzése az euró magyarországi bevezetésére. • (koncz) Fico és Paroubek közösen kampányolna Az európai szocialista pártok együttműködését szeretnék elérni Robert Fico szlovák kormányfő és Jiri Paroubek a cseh szociáldemokrata vezető Vágújhely melletti hétvégi találkozója jól sikerült. A két politikus mindenben egyetértett és továbbra is szorosan együtt óhajtanak működni a szlovák és a cseh szociáldemokrata párt, valamint Szlovákia és Csehország érdekében. A közös sajtótájékoztatón Robert Fico a nyolc éven át kormányzó cseh szociáldemokraták sikereit emelte ki, és óvott a reformok magasztalásától a szociális igazságosság rovására. Reményének adott hangot, hogy mind A közelmúltban, Bécsben került sor a közép-európai szocialista pártok összejövetelére, amelyen Robert Fico nem jelent meg. A politológusok szerint azért, mert magyarázkodnia kellett volna a Smer-SNS frigy kapcsán. Legutóbb - amikor Brüsszelben próbálta magyarázni az SNS-szel kötött szövetséget - az európai szocialisták egyértelműen a tudtára adták: ki akarják zárni a nemzetközi szervezetből. Robert Fico nyilván feleslegesnek ítélte meg elmenni Bécs- be, hisz a Smer kizárását csak úgy akadályozhatná meg, ha szakítana az SNS- szel, ami nem áll szándékában. Jiri Paroubek Szlovákiában, mind Csehországban a szociáldemokraták fogják irányítani az ország sorsát. Fico és Paroubek összehangolt, egymást jól ismerő politikusok benyomását keltette - Paroubek Ficot barátomnak nevezte. Közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben hitet tettek az európai integráció mellett. Szoros együttműködést javasolnak az európai szocialistákkal. Ősszel vitát szeretnének nyitni az európai szocialista pártok kölcsönös támogatásáról és kampányáról, figyelmen kívül hagyva a közép-európai szocialista pártok bécsi találkozójának eredményeit. • -z -c