Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-26 / 169. szám
VIII HIDLAP • 2006. augusztus 26., szombat magazin Kocsis L. Mihály Lehel kürtjével az am K átyúföld - mint bizonyára olvasóim is ráébredtek erre az eddigiekből - rendkívül gazdag. Történelmileg! Egymást érik itt a vesztes csaták emlékhelyei és a nemzeti gyásznapok. Ami persze nem azt jelenti, hogy örökösen a bosszús egeknek fellegei sújtották e sorsgyötörte népet, de azt feltétlenül, hogy túl hátul álltak, ahol a szerencsét osztogatták. Bele is törődtek volna ebbe. tudós történészeik és tudatlannak azért nem nevezhető politikusaik - legalább utólag - igyekeztek úgy forgatni a sors kerekét, hogy mindenben megtalálják azt a momentumot (mozzanatot), amelyből, úgymond, építkezni lehet, amit el lehet adni pozitívumként, ami tehát „előrevisz”. De persze ez sem igaz egészen, mint ahogy Kátyúföldön semmi sem igaz... egészen. (Illetve úgy.) Hiszen a káty történelem egyik alapvetése (s ki mint vet, úgy arat - tudhatjuk éppen egy káty közmondásból; közmondásokból itt egész légvárakat lehet építeni), egyik alapvetése tehát, hogy hosszú évszázadokig amolyan tranzitállomásként működött, jöttek-mentek a hódító népek, sőt olyan is volt, hogy valaki csak látogatóba érkezett ide, vagy egyenesen felszabadítani, de az is itt felejtette magát vagy fél évszázadra. Ez egyébként - csak mellékesen jegyzem meg - a helyi gasztronómiában is megmutatkozott, a káty konyha folyamatos megújulását biztosítva. A húsételeket például kezdetben nyereg alatt puhították, s ennek speciális technológiáját kellett kidolgozni, amikor valaki szőrén ülte meg a lovat, ilyenkor ugyanis a hús közvetlenül ki lehetett az egészségNo persze, hosszú volt ez az út (történelmileg), hogy csak lóugrásokban érzékeltessük: a török piláfon és a német Wurston keresztül egészen az orosz hússalátáig (a blincsikiről és a kancsukáról nem is beszélve). Mindezek fényében meglepő talán, ha elmondom, hogy a káty népből mindmáig mégsem sikerült teljesen kiirtani ősi ételeinek tiszteletét. Igaz, az országos lefedettségű Burger King és McDonald’s közétkeztetés inkább csak elnevezéseiben őrzi a múlt emlékeit, mint például az igen népszerű gulyás-, illetve pász tortarhonya ízű Mc’Fullads menü, és éppen a napokban olvastam az egyik marketingmenedzser nyilatkozatát arról, hogy ezeket - a káty ízléshez igazított hamburgereket, fáradtságot nem ismer- f ve - maguk a cégveze- f tők puhítják előzetesen. Igaz, munkájukat részben megkönnyíti, wq, . hogy a nyersanyag eleve porított alakban érkezik Tan- C ' ganyikából és Burundiból; a káty feldolgozó üzemekben a bennszülöttek ezt tréfásan halállisztnek nevezik, ami egyben ennek a kis népnek elpusztíthatatlan humorát is mutatja. Különben, az elhullott emuk környezetkímélő újrahasznosítása jelentős mértékben lendített a káty egészségügy helyzetén is, hiszen az őrlemény köztudottan a csontot is tartalmazza, vagyis ennek köszönhetően vonni biztosító által támogatandó körből a csontritkulás gyógyszereit, ez részben azonnali megtakarítást jelent, hosszú távon pedig - remények szerint - biztosítja az egykor Euró- pa-hírű helyi állatkert emu-utánpótlását; feltéve, ha igazolódnak a káty tudósok számításai a tartós hamburgerfogyasztás genetikai következményeit illetőn. Mindezt azonban csak mintegy mellékesen említem most, hiszen valójában I. (Durcás) Fletó amerikai látogatásáról szeretnék beszámolni, ismertetve olvasóimmal azokat a kormányközeli körökből származó értesüléseket, amelyek e látogatást, illetve a látogatás előkészületeit illetően kiszivárogtak. Úgy tudni, hogy a küldöttség összeállítása viszonylag könnyen ment, vita egyedül a Képünkön egy örökbarátsági szerződés előtti jelenet látható... közvetlenül a parafálás előtt körül folyt (rövid ideig), hogy csak Fletó alkirály felesége és gyermekei tartsanak-e a vezér és kancellárral, vagy elkísérje őt anyósa és valamennyi talált gyermeke is. A miniszterek közül a legbiztosabb helye természetesen most is a gazdasági miniszternek volt, hiszen orvosi, sőt felcseri diplomával is rendelkezik, őt tehát nem lehet felcserélni (különösen most. hogy ideg-elme szakvizsgáját is abszolválja hamarosan ). Nem volt azonban ilyen könnyű az ajándékok kiválasztása! Ami részben érthető, hiszen Amerika uralkodójának mindene megvan már, ami pedig nincs (vagy nem elég), annak beszerzése folyamatos. (Lásd olaj.) Heves viták előzték meg a végső döntést (a hírek szerint). Azt viszonylag hamar elvetették, hogy a Cervantes évfordulóra való tekintettel a Don Quijote, a búsképű lovag című roman (regény) szürke- marhabőrbe kötött díszpéldányát vigyék magukkal, noha a Káty Tudományos Akadémia sebtében létrehozott albizottsága csaknem teljes bizonyossággal kimutatta, hogy a mű eredeti címében még a „Bush képű lovag” ortográfia szerepelt, amely egyértelmű utalás arra, hogy Amerika első számú embere ígitfli íjutíjuíbam Tttimmc tfuaihtt í utirm zin a lovas ülőfelülete alá került, s ez felvetett bizonyos higiéniai kérdéseket, noha a rostokat talán finomabban dolgozta el. Mégis, forradalmi újításnak számított a baráti tatár seregekkel együtt megismert tatár bifsztek, hiszen az a húspépesí- tésnek fektette le az alapjait, ahonnan szinte egyenes út vezetett napjaink hamburger-technológiájáig. _ ’* sáí egy spanyol grand leszármazottja (ami egyben talán feljogosítaná a spanyol trónra is - s ennek a lehetőségnek a felvetése nagyban emelné a káty diplomácia amúgy is igen jelentős tekintélyét). De maga Fletó csá..., kir... al... Ő is előjött egy alapvetően operatív javaslattal. Felajánlotta, hogy kedvenc úttörőnyakkendőjét viszi az elnöknek, ami valóban nagy lélekre vall, hiszen köztudott, hogy mennyire ragaszkodik ifjúságának meghatározó tárgyi emlékeihez. (Például alig lehetett lebeszélni arról, hogy Csillebérc mellett az ország összes csilléjét is privatizálja, miért, hajtogatta, a bányászoknak már úgysem kell.) Tanácsadói azonban attól tartottak, hogy ez nem fejezné ki eléggé a káty nép hódolatát, még úgy sem, hogy Fletó kancellár (s vezér) - habár láthatóan nehéz szívvel - felajánlott egy kisdo- bot, az úttörők tizenkét pontját tartalmazó könyvecskét, sőt egy eredeti úttörősípot is. (Utóbbi különösen nehezére eshetett, hiszen köztudottan annak segítségével irányítja a kormányt - egyszer állítólag kiscsoportos óvodásokkal is próbálkozott, de azok nem hallgattak rá.) Már-már le kellett fújni (nem az említett síppal) az egész látogatást, amikor végre valakiből kipattant az isteni szikra. (Iszkra.) „Vigyük a Lehel kürtjét!” - sikoltotta, és egy percre csönd lett a tárgyalóteremben. Amikor Fletó alkirály ideges (vagy nagyon feszült), nem mindig érti elsőre anyanyelvének szavait. Most is visszakérdezett: „Sto eto Lehel kúrt- ja?” - „Eto isztoricseszkoje ereklyeovaty.” Felelték illedelmesen a szakértők. De valaki tovább gondolta. „Relíkvija! Ha pedig nőnemű, akkor - kaja.” Erre az uralkodó (Bruxelles nagyherceg jóváhagyásával!) megjegyezte, hogy ideje volna, de inkább majd később. Addig nem mennek kajálni, amíg nem döntenek az ajándék ügyében, akármit mond is Attila. (Ha elmondja, jó, ha nem mondja, még jobb. Ő egyébként az utóbbit preferálná. Nála van a helyzet kulcsa. Illetve ára.) Egyszóval, be lett dobva a Lehel kürtje. És erre ráharaptak. (De nem azért csorba.) Fletó kancellár persze azonnal látni akarta. Lett is szaladgálás. Először a Nemzeti Múzeumban keresték, mert elfelejtették, hogy azt éppen a múlt héten adták el a Tankönyvkiadónak raktározási céllal (privat... izélték), az ott található műkincseket amortizálták, illetve jóváírták (Erdőaljai Rákos magánszámlájára). Viszont tudták, hogy valahol meg kell lennie. Egy kürt nem veszhet el úgy, mint egy ország. Különben is leltárban volt. (Közvetlenül a kőtár mellett.) Nem akarom hosszan nyújtani. Végül szerencsére meglett, gyorsfutár vitte a Parlament tróntermébe. (Ezt kihasználva egyúttal privatizálták a postát.) Addigra I. Fletó megkapta a kürttel kapcsolatos alapismereteket (amire ugyan nem lett volna szüksége, de azt már gyerekkorában megtanulta, hogy jó popdíva holtig tanul, különben is, az ember semmit se utasítson el, amit kap, pláne, ha ingyen). Ennek következtében némi meghatottsággal vette kefébe. De nyomban elkomorult, amikor gondosabban megvizsgálta. „Mi van?! - csattant fel haraggal. - Mi van?! Ez egy hibás darab. Csorba a széle, le van pattanva belőle egy darab. Ezzel nem állíthatok be az Elnök király úrhoz. Császári fenséghez. Jól néznék ki! Vagyis. Tessék azonnal egy másikra cserélni!” No, bajban voltak ekkor a derék környezet (tanács és más adók). Megpróbálták elmagyarázni a történelmi helyzetet. Hogy hiszen éppen azért csorba, mert amikor ama neves káty vezér fújta, fújdogálta - utolsó lélegzeteinek egyikévéi - az (gaz) német s egyben római császár előtt, hogy-hogy nem, úgy fejbe találta vágni vele ő császári fenségét, hogy nyomban megha- la, de legalábbis úgy tett. Akkor pattant el, s nemcsak a császár életének húrja, hanem a nehéz, csontból kifaragott kürt is. Illetve le. Emiatt csorba emez kürt, s hogy ez már csak így van sok száz éveknek olta’. Vagyis ilyen a történelem, pláne, ha káty. „Nix történelem!” - tört ki magából Fletó, mintegy megmérgesedve. „Jú szpík evribadi mindenféle marhaság. Ilyen vacakkal nem állhatok Őfelsége elé. Megnézhetném maga. Szpaszíva! Szívattok, vagy mi?” Aztán megnyugodva, immár értelmesen is megpróbálta elmagyarázni. Hogy, tegyük fel, mégis elviszi ezt a hibás (harmad-, de legjobb esetben is másodosztályú) darabot Amerikába, átadja, elmondja, hogy milyen történet tartozik hozzá, Lehel meg a császár, ahogy itten neki összezagyváltak az előbb - tisztelteti a történelmet -, mindegy, rendben, vállalkozik rá. De akkor King Dzsordzs (úgy is, mint Walker, vagyis Sétáló, illetve texasi kopó) majd megkérdezi tőle: miért van letörve belőle egy darab, noha erősnek látszó csont. És akkor ő kénytelen lesz elmesélni, hogy bizony, ez a súlyos, megbízhatónak látszó tárgy akkor sérült meg, amikor fejbe vágtak vele egy embert, hát kész, vége, azonnal összeomlik az amerikai-káty barátság. (Gyorsabban, mint Ottó császár.) Mert arra gondol a császár úr, hogy mi van, ezzel a vacakkal mit tud majd kezdeni, fejbe akar vágni, mondjuk, egy tenoristát vagy basszbaritont, esetleg egy baráti uralkodót akarna figyelmeztetni az olajárrobbanás lehetséges (kellemetlen) következményeire, erre fogja magát és letörik. És mi van, ha nem csak egy ilyen kis darab, hanem nagyobb?! Vagy egyenesen összetörik? És a szilánkok szanaszét röpülnek (csont), ami akár őt magát is megsebesítheti! Akkor neki - mármint Fletónak - Aus Burg! (Vagy Burger.) Úgy kidobják a Fehér Házból, hogy belefeketedik, amit nem engedhet meg magának sem, mint I. Fletó, sem mint kitüntetett úttörővezető... Nyugtató injekciót kellett adni a vezér és kancellárnak (alkirály), annyira felhúzta magát. (Önerőből. Mintha most is privatizálna.) Rövid időre úgy festett: el kell halasztani az amerikai látogatást. Szerencsére valakinek eszébe jutott ekkor az egyetlen jó megoldás. A korábban említett emuőrleményből újra kell öntetni Lehel - sajnálatosan elhasználódott - kürtjét. King Dzsordzs aztán nagyon örült is a tetszetős ajándéknak, amely egyben történelmi relikvia - láthatta a fél világ. Elismerően kopogtatta meg az (immár) időt álló anyagot. Ez igen, mondta, olyan, mintha titániumból vagy egyéb, kipróbált nemesfém-ötvözetből volna. Megfekszi majd közös ellenségeink gyomrát... Ugyanis ekkor már azt is tudta, hogy ez a nevezetes harci eszköz a megreformált káty hadsereg fő csapásmérő fegyvere.
