Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)

2006-08-26 / 169. szám

Kalendárium

•*2006. augusztus 26., szombat

A H § DL AP hétvégi meiiékiete 34. szám

Szerkesztette: Ámon Adrienn

'j\&ú\on

A matematika magyar géniusza

A kultúrhistórikusok többségének véleménye szerint a legjelesebb magyar matematikusról, Bolyai Jánosról életében - édesapját és annak barátját, a nagy Gausst kivéve - szinte senki sem tudott, már ami matematikai géniuszát illeti. Nem véletlen hát, hogy halálakor az egyházi anyakönyvbe e megjegyzés került: „Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első. Kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el.”

B

izony, a történészi vélemény közel állt az igazsághoz. Mindössze néhány adat bizonyítja, hogy életében is tudtak kitűnő képességeiről, amint azt végül a fenti bejegyzés is igazolja. Az életében kinyomtatott egyetlen dolgozata, a Scientiam spatii, vagyis A tér tudománya, pontosabban A tér abszolút és igaz tudománya már 1831 áprilisában elkészült a marosvásárhelyi kollégium nyomdájában, s e még harminc lapot sem elérő előnyomat a következő évben ismét megjelent édesapja Tentamen című kétkötetes műve első kötetének függelékében. Többen is

elolvasták, de nem értettek belőle semmit. Éppen ezért neve a szaksajtóban nem is fordult elő. A kolozsvári Ellenőr című lap 1848. augusztus 24-i számában azonban Dósa Dániel hozzá intézte sorait. Cikkének címe ez volt: Bolyai János mérnökszázados honfitárshoz. Dósa ezt javasolja: „Vesse félre százados úr most a számtant, vesse félre a magyar nyelvtant, függessze szegre hegedűjét, ragadja kezébe szegen függő szablyáját, s álljon ki a cselekvés mezejére - önnek hadügyminisztériumban vagy seregek élén a helye, nem azon kis zugban, ahol egy elölt lángeszet mindig

fájó szívvel néztem én.” Nem kis dolog ez, hogy valaki Bolyai Jánosról még annak életében leírta, hogy „lángész”, s hogy komoly poszton volna a helye. Sajnos az utóbbi nem is jöhetett szóba, hiszen Bolyai súlyos beteg volt: a korábbi kolera és malária igen megviselte, azok mellékhatásait soha nem heverte ki. Nyilván Dósa sem értett a Bo- lyai-féle geometriához, de a beszélgetések során nyilvánvaló lett előtte, hogy különleges tudású emberrel áll szemben, aki nem csak a matematikában tudott volna maradandót alkotni. 1857-ben jelent meg Pesten Nagy Iván családtörténeti kézikönyvsorozata, amelyben a Bolyai családról is megemlékezett. Mivel az előző esztendőben hunyt el az édesapa, Bolyai Farkas, így a Pesti Naplóban 1856. december 19-én megjelent nekrológ alapján ezt írhatta: Bolyai Farkasnak „két fia maradt. Egyik a párviadalairól ismeretes nyugalmazott mérnök-kapitány, ki az emberiség egységes nyelve megalkotási tervével volt foglalatos. A másik ősi jószágán gazda.”

• Varga Péter

Vonat-összeütközés, megbokrosodott lovak és a tűzesetek kísérték Esztergomban és a környékén élő emberek életét száz évvel ezelőtt. Az ekkor megjelenő lapok arról is beszámoltak, hogy megszűnik a borravaló, hogy ez mit is jelent, alább kiderül.

Az Esztergomi Lapok augusztus 26-án több kisebb írásban számolt be a környéken történt kisebb balesetekről, így a „Vonatösszeütközések”-TŐI is itt olvashatjuk a következőt: „Nem, nem. Ne tessék félni. Csak két kerékpár ütközött össze tagnap délután a piacon. Bartal sürgönyhordó volt az egyik masina bölcs kormányosa. Gyengén fogta a vaskiflit, nem tudta kikerülni a vele szembejőve) masinást, ki eleget ugatott rá gummitrombitájával. Mindkét úrnak összetört a kerékpárja s az egyiknek az arcán folytonossági hiányosságok keletkeztek, amennyiben az orra vérét keresték a piacon, nem találták.” Ennél sajnos súlyosabb baleset is történt, amelyről így írt a lap. „Megbokrosodott lovak. Gaál József tótfalusi dinnyésgazda tegnap éjjel egy kocsi dinnyével Esztergomba igyekezett. Maróth és Esztergom között lovai valamitől megijedtek, őt az ülésből kirúgták. A kocsi alá került. A ló az alsó állcsontját szétrúgta. Gaált a kórházba szállították. Felgyógyulása kétséges.” A tűzesetek, illetve vaklármák száma is elszaporodott száz évvel ezelőtt a környéken, amelyről szintén e lap augusztus 29-i számából adunk közre egy párat. „Szobatűz. Az. elmúlt vasárnapon majdnem áldozatot követelt némely szülő azon megrögzött rossz szokása, hogy távollétében gyermekeit a szobába zárja. Imre Mihály téglagyári munkás felesége f. hó 26-án délután elment hazulról és két kis gyermekét, az 5 éves Ferit és 2 éves Jolánt a lakószobába zárta. A gyerekek valahogyan gyufát és gyertyát kerítettek és a Feri gyerek az égő gyertyával az ágy alá bujt. A gyertya lángjától hirtelen tűzet fogott az ágy szalmazsákja és néhány pillanat alatt hatalmas lángok csaptak fel a kis szobában, tűzhalállal fenyegetvén a gyermekeket. A lakásból kitóduló füstre szerencsére figyelmessé lett a véletlenül arra járó Csepka János szabó, aki feltörte az. ablakot és a már félig eszméletlen gyermekeket kimentette. A szoba bútorok természetesen a lángok martalékaivá váltak.” A gyors közbeavatkozásnak köszönhető, hogy a következő eset sem végződött tragédiával. „Tűz a propelleren. Nagy riadalom támadt csütörtökön d.e. fél 12 órakor a Kovácspatakból jövő propeller utasai között. A kéményből kipattant szikra meggyujtotta az első osztályú fedélzet ponyváját, mely hatalmas lángokban égni kezdett. Az utasok megriadva rohantak le a fedélzetről, de az ijedtségen kívül egyéb bajuk nem támadt, mert a propeller személyzete néhány pillanat alatt elnyomta a tüzet.” És a tűzesetek sorának végén egy „Vaklárma”, szintén e lap száz évvel ezelőtti számából. „F. hó 28-án nagy riadalmat okozott az egész városban elterjedt hir, hogy a Komáromy-féle faraktár ég. A tűzoltóság teljes kapacitással vonult ki, de semmi dolga sem akadt. A hir keletkezésének oka az volt, hogy a telep mellett levő épületben a hajóácsok vacsorájukat főzték és a kéményen át néhány szikra kipattant."

Végül a borravaló megszüntetésének örvendetes híréről számolunk be, az Esztergomi Lapok nyomán. „Aradon a városi kávéház tulajdonosa megszüntette a borravalót. Az utóbbi években az egész országban nagyon sok szó esett a pincérek borravalójáról. Maguk a pincérek is felkeltek a borravaló ellen. Társadalmi helyzetük, tekintélyük emelkedését látnák a borravaló megszüntetésében. Másodszor pedig biztosabb alapja lenne exisztenciájuknak, ha fix fizetést kapnának. A közönség szintén a pincérek álláspontján van. Legkevesebbet a kávésok kockázatnának, mégis ők idegenkednek e reformtól legjobban. Félnek, ha felemelik a kávéházi cikkek árát, elvesztik vendégeik egy részét. Mindenesetre érdekes az. a mozgalom s kívánatos, hogy minden tekintetben eredménnyel végződjék.”

• Gál Kata