Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-18 / 163. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. augusztus 18., péntek • HÍDLAP 7 Párkány: vereség a kupameccsen Az Esztergomi SC megnyerte utolsó felkészülési találkozóját Fenyves futás Komáromban i Futás __________________ T izedik alkalommal rendeznek futóversenyt a koppánymonostori Fenyves ifjúsági táborban augusztus 20-án, ahol három különböző távon állhatnak rajthoz a versenyzők. Aki Szent István ünnepén a kirakodóvásárok és a kulturális rendezvények mellett aktív kikapcsolódásra is vágyik, Komáromban egy jó hangulatú, családias futóversenyen vehet részt. Viczena János, a versenyt szervező Komárom-Európa Futó Egyesület elnöke a Hídlapnak elmondta: a futófesztivál a legkisebbek 300 méteres versenyével veszi kezdetét, majd 11 órakor rajtol a 3 ezer 200 méteres, 11 óra 5 perckor pedig a 13 ezer 200 méteres futás. A versenyre a helyszínen lehet nevezni reggel 8 órától. A két hosszabb táv indulói emblémás pólót kapnak. A verseny legjobbjait korcsoportonként és nemenként díjazzák, de különdíjat kap a leghosszabb táv legidősebb női, illetve férfi indulója is. A szép környezetben zajló, kellemes fáradtságot ígérő megmérettetés célba érkezőit fél liter sör, vagy üdítő, valamint gulyásleves várja, ebéd közben pedig a rajtszámok alapján tombolasorsolást tartanak. • G.É. 1 labdarúgás __________ L ejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az Esztergomi SC labdarúgócsapata, mely Tahitótfalu ellen 3-í-re győzedelmeskedett. A párkányiak is pályára léptek, az Ógyallán elszenvedett 3-1- es vereség kupabúcsút jelentett. Felkészülési mérkőzés: Esztergomi SC-Tahitótfalu 3-1 (1-0) GÓllÖVŐk: Fehér, Ország, Oláh Utolsó felkészülési mérkőzésén a legerősebb összeállításban lépett pályára az Esztergomi SC, mely az első játékrészben minimális előnyt szerzett. A folytatásban sem álltak le a labdarúgók a gólgyártással, és végül 3-1-re ütötték ki ellenfelüket. „Remélem, hogy a sima győzelem senki nem részegít meg” - fogalmazott óvatosan az ESC vezetőedzője, Osvald Zsolt. „A fiúk remekül mozogtak a pályán, nagyon kedvező képet kaptam a csapatról, de hangsúlyozom: nem a felkészülési, hanem a bajnoki meccseken kell jól szerepelni. Az első fordulóban Bábolnára látogatunk, ahol pályaavató és nagy ünnepség lesz, így több szempontból is nehéz meccsre számítok. Sérültünk nincs a keretben, így vélhetően az általam elképzelt tizenegyet küldhetem pályára. Csak a győzelem lehet elfogadható eredmény.” Szlovák kupamérkőzés: Ógyalla- Párkány 3-1 A párkányaik fiatal csapattal érkeztek meg Ógyallára, azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik a bajnokikon főleg a kispadon ülnek. A vereség ellenére sem vallottak szégyent, de az edző szerint ennél több kell ahhoz, hogy helyet kapjanak a „nagycsapatban”. „Tizenhárom fővel utaztunk el Ógyallára, csikócsapattal álltunk ki” mondta Tobemy Bohuslav. „Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de ebből csak egyet tudtunk gólra váltani, míg ellenfelünk majdnem minden téren szerencsésebb volt. Nekünk ez a meccs nem volt fontos, felkészülési találkozó jellege volt. Egy-két játékos bizonyította, hogy számíthatok rá, a kapussal és Baka Attilával voltam elégedett. Vasárnap Lednické Rovne ellen győzni kell, otthon nem szabad pontokat veszítenünk. Nehéz meccs lesz, ellenfelünk öt éve ugyanolyan felállásban játszik, de a lelkesedéssel és akarattal felülmúlhatjuk őket.” • N. B. A Kecskemét is elkezdte UEFA-táborba vonul Erős Gábor A tavalyi ezüstérmes idén a bajnoki elsőségre tör Három napra utazik Genfbe az esztergomi partjelző i Rögbi _______________ M egkezdte felkészülését a 2006/2007- es bajnoki szezonra a Kecskeméti ARC rögbicsapata. A gárda a tavaly megszerzett ezüstérem után idén szeretne az élen végezni. A kecskemétiek heti három edzéssel készülnek a bajnokságra, a jövő héten pedig háromnapos edzőtáborba utaznak Romániába, ahol az első osztályú Nagybánya gárdájával játszanak felkészülési találkozót. „Két olyan játékos van, akire az új szezonban nem számíthatunk” - beszélt a változásokról Túri Pál, szakosztályelnök. „Egy pillér a visszavonulás mellett döntött, míg a gárda edzője Rázván Popovic sérülés miatt nem állhat a rendelkezésünkre. A tolongásunkat szeretnénk megerősíteni, abban a csapatrészben szükségünk lesz a vérfrissítésre. A céljaink nem változtak, idén is szeretnénk ott lenni a rájátszásban, ahol már nem elégszünk meg a második hellyel. Itt az ideje, hogy megszakítsuk az Esztergomi Vitézek hegemóniáját.” Túri Pál elmondta, hogy az új, háromfordulós alapszakasz szerinte nem jó ötlet. „Több sportágban is próbálkoztak hasonlóval, de nem jött be. Mivel idén hét helyett csak hat csapat lesz a bajnokságban, nagyon sokszor fogunk ugyanazokkal találkozni. A pozsonyi gárda vendégszereplése viszont jót tehet a bajnokságnak, az első forduló után kiderül, hogy milyen erősségű együttesről van szó.” • (nagy) ilabdatúflás____________ N em mondhatni, hogy eseménytelenül telnek az esztergomi partjelző, Erős Gábor napjai. A FIFA-kerettag meghívást kapott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által szervezett játékvezetői táborba. Erős Gábor augusztus végén utazik Genfbe, az UEFA Top-táborába, ahol a leghíresebb játékvezetőkön kívül asszisztensek is részt vesznek. A három nap alatt fizikai felmérőkön és elméleti oktatáson kell részt venni. „Nagy megtiszteltetés ez számomra” - mondta Erős Gábor. „Ez egy továbbképző tábor lesz, ahol a Bajnokok Ligájában szerephez jutó játékvezetők lesznek ott, és természetesen az asz- szisztensek sem hiányozhatnak. Én is meghívást kaptam, a repülőjegyem is megvan, úgyhogy mindenképpen ott leszek. Felmérő tesztek várnak rám, és elméleti oktatásban is részt veszek.” Az esztergomi asszisztens legutóbb Németországban járt, ahol megtekintette a Bundesliga első fordulójának nyitómeccsét, a Bayern München-Dortmund összecsapást. „Legutóbb magyar bajnokin az első fordulóban voltam ott partjelzőként” - folytatta Erős Gábor. „Úgy érzem, hogy a Ferencváros kizárása jót tehet a magyar focinak, ennél csak feljebb lehet kerülni. Lesznek még meccseim, sőt szeptemberben U21-es válogatott találkozón is ott leszek a vonal mellett, Horvátországba utazom.” • (hajdú) SP0RTSZILÁNK0K Doppingeljárás Ullrich ellen Könnyen lehet, hogy véget ér Jan Ullrich német profi kerékpáros pályafutása, ugyanis doppingeljárás indult ellene Svájcban. Ha az ország szövetségének fegyelmi bizottsága bűnösnek találja, Ull- richra visszaesőként örökös eltiltás vár. A 32 esztendős, svájci licenced versenyző klasszist egy nappal az idei Tour előtt léptették vissza a viadaltól, miután bebizonyosodott érintettsége a spanyol- országi doppingbotrányban. Labdarúgás: most minden összejött A felnőtt, valamint az U21-es magyar férfi labdarúgó-válogatott győzni tudott szerdán: míg Geráék barátságos mérkőzésen 2-1-re diadalmaskodtak Ausztria ellen, addig Priskin Tamásék 5-0-ra verték EB-selejtezőn a finn csapatot. A két gólt szerző, komáromi születésű csatár szerint akár még ennél nagyobb arányú győzelem is születhetett volna. Új támogatók Szegeden A Magyar Kupa-győztes férfi kézilabdacsapat, a Pick-Szeged a következő szezonban a Strabag Zrt. és a Skoda támogatását is élvezi, mindkét cég egyéves szerződést kötött a klubbal. A megállapodás értelmében a Strabag anyagilag támogatja a klubot, míg a Skoda három autót bocsát a csapat részére. Kosarasok tűzpárbaja A washingtoni Fehér Háztól két sarokra lövöldözött Lonny Baxter, aki az előző idényben az NBA-ben érdekelt Charlotte Bobcats játékosa volt. A 27 esztendős Baxter, valamint barátja, Irvin Martin egy sportautóból adott le lövéseket helyi idő szerint szerda hajnali fél háromkor. A rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette. Tettük indítéka egyelőre ismeretlen. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • alkalmi munka (gépkezelés 2 hét) • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka • betanított összeszerelő (Komáromba) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban • felszolgáló • forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) • fuvarszervező (angol nyelvtudás) • gépészmérnök • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hegesztő • hidegburkoló • konyhai kisegítő • kőműves • könyvelő (költségvetési gyakorlat) • lakatos • mérlegképes könyvelő • minőségbiztosítási mérnök (angol) • műszaki ügyintéző • operátor • papíripari gépkezelő • pultos • raktári dolgozó (targoncavizsgával) • részidős kézbesítő • szakács • számítástechnikai programozó (távmunka) • szerszámkészítő • szobafestő-mázoló • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) • tehergépkocsi-vezető (E kát. jogosítvány, nemztk. gyakorlattal) • titkárnő (visegrádi munkahely) • villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 • autófényező • betanított csomagoló • betanított gyártósori összeszerelő • betanított juhász • esztergályos • gyártósori motorszerelő • hegesztő (co2) • kőműves • középiskolában tanító tanár • lakatos • lovász, lógondozó • lóápoló • motoros kézbesítő • műköves • ne forgácsoló • segédmunkás • szakács • szerszámkészítő • vas és fémszerkezeti lakatos Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!