Hídlap, 2006. augusztus (4. évfolyam, 150–172. szám)
2006-08-15 / 160. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. augusztus 15., kedd • HÍDLAP 7 Súlyos vereség a nyitófordulóban Hat gólt kapott az újra az NB Ill-ban szereplő Dorogi FC B Lafrdaiúflás _____________ N em kezdte jól a 2006/2007-es bajnokságot a Dorogi FC labdarúgócsapata, mely a nyitófordulóban Taksonyba látogatott, és hat gólt kapott. Für István legénységének vesztét egy tízperces megingás okozta. Az Esztergomi SC továbbjutott a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből. NB III, Duna-csoport: Taksony-Do- rogi FC 6-0 (1-0) Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség, a hazaiak minimális előnyre tudtak csak szert tenni. A vendégek a második félidőre egyenlítési szándékkal érkeztek, de a hatvanadik percig nem sikerült betalálniuk a taksonyi kapuba. Ekkor jött a tízperces védelmi megingás, a Taksony ezt használta ki, és ötször volt eredményes. „Tragikusan kezdtünk” - szomor- kodott Für István vezetőedző. „A tízperces kihagyás alatt teljesen ösz- szeomlott a védelmünk, pontrúgásból, kontrából, szóval minden lehetséges helyzetből gólt kaptunk. Az egész csapat csődöt mondott.” A tréner hozzátette, hogy őt magát is meglepte a nagy zakó, sőt a labdarúgók is ledöbbentek, a felkészülési meccseken nyújtott teljesítmény alapján más eredményre számítottak. A csapat tegnap már edzést is tartott, ahol Für István megpróbált rendet tenni a fejekben. „Három hazai mérkőzés következik, bízni kell a jó eredményben” - folytatta a vezetőedző. „Szombaton a Mór lesz a vendégünk, nem könnyű ellenfél, de nem engedhetünk meg többet 5-10 perces megingásokat. Taksony ellen, a hatvanadik percig Nagy Zsolt remekül játszott, de a már említett rövidzárlat miatt nem emelnék ki senkit.” Magyar Kupa, megyei selejtező: Bajna-Esztergomi SC 2-9 (2-3) Gólszerzők: Oláh 2, Benkovics 2, Váci, Fehér, Marosi, Ország, Pintér Meglepő fordulattal indult az ösz- szecsapás, a hazaiak a középkezdés utáni 2.k másodpercben már gólnak örülhettek, sőt 10 perc elteltével megduplázták találataik számát. Az eredmény nem hatott sokkolónak az ESC- re, a félidőig sikerült fordítani, a második játékrészben pedig gólparádét rendezett, és megérdemelten lépett tovább a megyei első osztályú csapat a Magyar Kupában. „Nagyon jól játszottunk, annak ellenére is, hogy nagyon gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk” - értékelt Osvald Zsolt vezetőedző. „A kezdeti megingás nem szegte kedvünk, és a második 45 percben megtaláltuk góllövő cipőnket. A gólszerzőket is ki lehetne emelni, de a csapatból Engelbrecht volt a mezőny legjobbja.” Az Esztergomi SC szerdán játssza utolsó edzőmérkőzését - Tahitótfalu lesz az ellenfél - a hét végén pedig Bábolna ellen mutatkozik be a megyei első osztályú bajnokságban. • Nagy Balázs Pihennek az esztergomi evezősök Fekete Álmos élményekkel telve ért haza Hollandiából Eredményes edzőtábor Szokolyán Koller Zoltán minden percét élvezte az összetartásnak BiMfiies __________________________ Jó l megérdemelt pihenőjüket töltik az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének versenyzői, akik nem akármilyen megpróbáltatásokon és versenyszezonon vannak túl. A csapat augusztus 22- én kezdi meg újra a tréningeket. A dunai árvíz okozta gondok miatt nem úgy indult a klub 2006-os éve, ahogy azt mindenki tervezte. A klubházat elöntötte a víz, milliós károk keletkeztek, a versenyzők felkészülése pedig messze állt az optimálistól. A klub vezetősége viszont gyógyírt talált a gondokra, elkezdődhettek a felújítási munkálatok, és egy nagyobb csúszás után a versenyzők is nekiálltak a tréningeknek. A versenyek jól sikerültek, sőt Fekete Almos Hollandiába is elutazhatott, ahol azok az evezősök találkoztak, akik nem tudták magukat kvalifikálni az ifjúsági világbajnokságra. Az evezős azóta hazatért, és jól megérdemelt pihenőjét tölti a többiekkel egyetemben. „Szünetünk van, augusztus 22-én pedig újra megkezdjük a munkát” - mondta Mármarosi Győző, a klub edzője., A felújítás nagyjából befejeződött, már csak kisebb munkálatok vannak hátra.” Mármarosi Győző elmondta, hogy nagy örömet okozott neki Fekete Álmos szereplése, aki nemcsak az elődöntőkben, de a finálékban is remekül teljesített, két hatodik helyet szerzett. „Álmos elmondása szerint nagyon kemény verseny volt, nemcsak a döntőben, de az elődöntőkben is maximális koncentrációra volt szükség. Élete versenyének titulálta, azt mondta, a hollandok színvonalas viadalnak adtak otthont.” Az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének versenyzői nyolc napig még nem nyúlnak evezőhöz, passzív pihenőjüket töltik, de augusztus 22-én újra elkezdik a tréningeket. • (hajdú) i Rögbi_____; ______________________ 'v éget ért az Esztergomi Vitézek rögbicsapatának hagyományos, nyári edzőtábora. A csapat minden egyes korosztálya - kadét, junior, felnőtt - Szokolyán készült fel a 2006/2007-es bajnoki szezonra. A játékosok pénteken utaztak el az edzőtábor helyszínére, ahol három napot töltöttek el, vasárnap este érkeztek vissza a királyvárosba. Az előzetes tervek szerint az utolsó napon edzőmérkőzést játszott volna a csapat az Elefántokkal, de ez az összecsapás elmaradt. A kerettel tartott Koller Zoltán is, aki már nagyon várta az összetartást, és hogy elkezdődjön a igazi munka. „Nagyon jó kis edzőtáboron vagyunk túl” - kezdte beszámolóját a válogatott rögbis. „Szokolya egy jó választásnak bizonyult, bár mi inkább magunkkal és nem a helyszínnel voltunk elfoglalva. Az összes korosztály ott volt - kadét, junior, felnőtt -, de egy-két játékos a már betervezett nyaralás miatt nem tudott eljönni. Napi két edzést tartottunk, esténként pedig taktikai elemeket vettünk át, meccseket elemeztünk.” Koller Zoltán elmondta, hogy az érdemi munka erőnlétfejlesztő gyakorlatokból állt, de érdekességként terepfutás is szerepelt a programban. „Ellenfél hiányában a betervezett edzőmeccsre nem került sor” - folytatta a rögbis. „A héten viszont hazai pályán megmérkőzünk a Budapesti Exiles csapatával. Az edzőtábor után folytatódik a felkészülésünk, heti három tréning az előírás, szeptember elején pedig nekivágunk a bajnokságnak. Jó ötletnek tartom a háromfordulós alapszakaszt, bár tartok tőle - az eddigi meglátások alapján -, hogy a kiírás végére egy-két csapat elfogy majd.” • N. B. SP0RTSZILÁNK0K Federer megállíthatatlan Roger Federer nyerte a 2,45 millió dollár összdíjazású torontói Mesterszé- ria-versenyt. A svájci világelső a dön- SS ■■■ 1 tőben három szettben, 2:6, 6:3, 6:2-re győzte le a francia Richard Gasquetet. Gasquet a fináléban mindent elkövetett a siker érdekében, ám a világelső ellen ez is kevésnek bizonyult. Olimpikonnal erősít a Pécs Ausztrál centerrel kezdi meg a következő idényt a bajnok MiZo Pécs kosárlabdacsapata. Az új szerzemény, a 197 centis Jennifer (Jenny) Whittle 33 éves, tapasztalt játékos, aki az 1996-os atlantai olimpián bronz-, majd a 2000-es sydneyin ezüstérmet nyert a válogatottal. Amerikaiak a Premier League-ben Az angol első ligában szereplő birminghami Aston Villát összesen 62,6 millió fontért megveszi egy amerikai üzletember, Randolph Lernet, a Cleveland Browns Football Club tulajdonosa. Ezzel újabb patinás angol csapat kerül külföldi tulajdonba. Egy éve egy másik amerikai vállalkozó, Malcolm Glazer, a Tampa Bay Buca- neers futballcsapat tulajdonosa, a Manchester Unitedet vette meg 790 millió font körüli összegért, míg korábban Abramovics vásárolta meg a Chelsea-t. LESVONAL Eltűnt az orosz sztárhokis Megszökött a Metallurg Magnyi- togorszk finnországi edzőtáborából Jevgenyij Maikin, akit a világ egyik legígéretesebb jégkorongo- zójának tartanak. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. A 20 éves tehetség többször kijelentette, hogy az NHL-ben akarja folytatni pályafutását, de a klubja nem engedte. Az orosz együttes biztos benne, hogy Maikin a tengerentúlra utazott, és kész arra, hogy bírósági úton perelje be a játékost alkalmazni kívánó klubot. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • alkalmi munka (gépkezelés 2 hét) • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka • betanított összeszerelő (Komáromba) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban • felszolgáló • forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) • fuvarszervező (angol nyelvtudás) • gépészmérnök • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hegesztő • hidegburkoló • konyhai kisegítő • kőműves • könyvelő (költségvetési gyakorlat) • lakatos • mérlegképes könyvelő • minőségbiztosítási mérnök (angol) • műszaki ügyintéző operátor papíripari gépkezelő pultos raktári dolgozó (targoncavizsgával) részidős kézbesítő szakács számítástechnikai programozó (távmunka) szerszámkészítő szobafestő-mázoló szobafestő-mázoló takarító (állandó éjszaka) takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) tehergépkocsi-vezető (E kát. jogosítvány, nemztk. gyakorlattal) titkárnő (visegrádi munkahely) villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 • autófényező • betanított csomagoló • betanított gyártósori összeszerelő • betanított juhász • esztergályos • gyártósori motorszerelő • hegesztő (C02) • kőműves • középiskolában tanító tanár • lakatos • lovász, lógondozó • lóápoló • motoros kézbesítő • műköves • ne forgácsoló • német nemzet, óvónő • segédmunkás • szakács • szállító és rakodómunkás Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!