Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-29 / 149. szám
II HÍD LAP • 2006. július 29.. szombat magazin Repülni, mint James Bon Mint oly sok mindent, ezt is extrémsportolók találták ki, ám a speciális alakulatok katonái és a James Bond filmek rendezői is ráharaptak. A kommandósok boldogan tesztelik a speciális mini repülőt, amely talán Batman szárnyaihoz hasonlít és egyben aggódnak is, mi lesz, ha a készülék az ellenség kezébe kerül. A fekete egyenruhás katona kinyitja a repülőgép rámpáját. A bevágódó légcsavarszél és a 4000 méteres magasság már megszokott a Bundeswehr ejtőernyőseinek. Ám ez az ugrás most más lesz. A katonák egy tesztugrásra készülnek egy minirepülőgéppel, amely segítségével egy ejtőernyős 220 km/h sebességgel nagy távolságokat tehet meg. A radar számára láthatatlanul mélyen berepülhet az ellenséges vonalak mögé, vagy behatolhat messze országhatárok mögé. Az ugró odaáll a rámpa szélére, majd kiveti magát a gépből. Néhányszor megpördül a leve- gó'ben. majd stabilizálódik, és másodpercek alatt eltűnik társai szeme elől. A James Bond filmben is látott deltaszárnyak valóban léteznek. Felix Baumgartner és Alban Geissler német ejtőernyős 2003-ban fejlesztette ki a minirepülőt és segítségével átrepülte a Le Manche csatornát, majd ejtőernyőjével biztonságosan leszállt Dover közelében a strandon. A készülék eredetileg sporteszköznek lett kitalálva. De hamarosan felkeltette speciális alakulatok, így a német KSK Kommando Spezialkräfte ejtőernyősvadászainak érdeklődését is. Erich Jelitko elitkatona tovább dolgozott a szárnyakon és így jött. létre a ..Gryphon” (Griff). A kis deltaszárnyú akár csak egy vadászgép kis ,,joystickkel” irányítható. A 20 kg nehéz szerkezet siklik a levegőben, és ezért lehet vele lényegesebben több ideig a levegőben maradni, mint ejtőernyővel. Földet éréshez a készüléket le kell oldani, majd ezután nyitni az ejtőernyőt. A „Gryphon” egy több méter hosszú hevederen lógva előbb ér földet, mint az ugró, hogy ne veszélyeztesse biztonságát. Jeliko szerint a készülék még nem teljesen biztonságos. Nagy sebességnél nem repül igazán stabilan. Hadmérnökök most egy elektronikus vezérlésen dolgoznak. Ez nagyrészt átvenné a pilóta munkáját és állandó korrektúrával stabilabbá, és biztonságosabbá tenné a „Gryphont”. Eközben már dolgoznak a „Gryphon” turbinás változatán is. Egy kis hajó- mű segítségével a mini deltaszárnyú, ha a pilóta 10 km magasságban ugrik ki, akár 200 km távot is repülhet majd. A jelenlegi siklóváltozat hatótávolsága 40 km. A szárnyak festése és speciális kiképzése akárcsak a „Lopakodókat” láthatatlanná teszi a radar számára. • Georg Spöttle A halhatatlan kedves 1775. július 27-én hajnali négy órakor született meg Korompai Brunszvik Teréz grófnő, Brunszvik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő leánya. Óvodai nevelésünk megteremtője ő, ezen kívül a magyar nőnevelés lelkes harcosa, a magyar reformkor egyik nagy alakja. Neki köszönhetően ma már természetes az, hogy gyermekeink az édesanya munkába állásától kezdve az iskolakezdésig (3-7 éves korig) az óvoda biztonságot jelentő falai között tölthetik idejüket, s részesülhetnek az életkoruknak megfelelő oktatásban, nevelésben. T erézt születése után. nyolc nappal keresztvíz alá is tartotta Mária Terézia, akiről élete végéig eszményített alakot őriz. A róla készült festmények: - a nmrtonvásári Brunszvik-kastély falán - hűen tükrözik alakját: derűt, méltóságteljességet sugároznak. Mária Terézia, aki megszervezte a közoktatásügyet, bölcs uralkodónője egy nagy birodalomnak, fenséges, de közvetlen is. Mindezeken kívül pedig az ő közbenjárására jött lene a házasság Teréz szülei közötti Tetteinek megértéséhez ismerjük meg családi hátterét, amely fundamentum és hajtóerő, szellemi iránymutatás is egyben számára. Ez a légkör alapozta, fejlesztette, formálta egyéniségéi, s amelyben kiemelt szerepe volt a felvilágosult apának. Brunszvik Antal hitt a nevelés hatásában, meggyőződései reformer, ráadásul zeneértő, sőt zenerajongó. Nyitott, befogadó az emberek problémái iránt és végtelenségig adakozó. 1792-ben halt meg a Nagyszombathoz közeli fehéregyházi villájában. Az 1799-es évben útra kelnek a család nőtagjai s elköltöznek Becsbe. Az anya célja az, hogy bemutassa az eladósorban levő leányait a birodalmi főváros társaságának. Az özvegy hű marad önmagához. A szegényes ruhatár azonban nem hű- tötte le az apjához hasonlóan zenerajongó Teréz boldogságát: anyja ugyanis Beethovent akarja felkérni, hogy bécsi tartózkodásuk alatt vállalja el a kér. grófnő zenei oktatását. A meghallgatás után a nagy művész elvállalja a tanár szerepét. A Memoárokból tudjuk, hogy Beethoven nem csupán a zeneórára járt. el Terézékhez, hanem az is előfordult, hogy a nap nagy részét ott. töltötte a családnál. Akkoriban kötötték azt a szívélyes és bensőséges barátságot, amely - lélekben - Teréz életének végéig tartott. Hogy e kapcsolat túlmutatott-e a barátságon, szerelem volt-e esetleg, nem tudjuk. Az mindenesetre elgondolkodtató, bár közvetlenül nem bizonyítható, hogy Beethoven a Brunszvik család vendégeként egyszer, esetleg: többször is megfordult Martonvásáron. Erre négy magyarországi látogatása is nyújthatott lehetőséget. A kapcsolat a nagy művész és a Brunszvik család között mindenesetre mély, erős barátsággá kovácsolódott az idők során, olyannyira, hogy Beethoven művei közül hármat a Brunszvikoknak ajánlott. A zene nagy óriásának 1827-ben bekövetkezett halála után megindult a találgatás a titokzatos ..halhatatlan kedves” kilétéről. Nem tudjuk, Teréz volt-e az. de sokan hajlamosak így vélekedni. Élete további részére is az élénk közéleti tevékenység jellemző. E munkálkodás talán kevésbé látványos és sikeres része a nőnevelés, illetve a nőnevelés reformjával kapcsolatos munkálkodása. Elsősorban emlékirataiból, naplóiból és jegyzeteiből, valamint koriársainak megemlékezéseiből tudjuk, hogy a nőnevelés reformja szinte egész életén ál foglalkoztatta, így joggal mondhatjuk őt a magyar nőnevelés egyik úttörőjének s egyben ültetőjének. Egyik legkövetkezetesebb híve a női nem egyenjogúsításának. Pestalozzihoz hasonlóan ő is eszményíti és a nevelés ősforrásának tekinti a családanyákat. Utolsó éveiben is írja az eseményeket, melyek vele történnek meg, reményeit és csalódásait. Nyolcvannégy éves korában van még benne annyi erő, szellemi frissesség, hogy Drezdába utazzon. Megéri még azt az országgyűlést is. melytől a nevelésügy felkarolását várja - de - hiába. Az országgyűlés halála hónapjában ér véget. Nem Martonvásáron érte a halál; báró Forray Andfásné dúkai birtokán halt meg 1861-ben 86 évesen. Halálos ágyán lelkében biztosan Beethoven muzsikáját hallotta. • V. P. Pilisi Sólymok - több mint easy rider-ek /\ Kárpát-medence leghúzósabb motoros klubja idén is fesztivált rendez VI. Light-os Motorostalálkozó címmel rendezi meg a pilisvörösvári Halastó kempingnél rockfesztiválnak is beillő rendezvényét a Pilisi Sólymok Motoros Klub. Az augusztus 4-étől 6-áig tartó megmozduláson Gidófalvy Attila Zig-zag Compa- ny-ja, Ganxta Zolee Kartelje, a Tequila, a Cherokee, D. Nagy Lajos Bikinije és az ausztrál hard rock-ot idéző AB/CD együttes lép fel. Emellett elengedhetetlen műsorszám lesz többek között a max aszfalt, az ízi Rájder Öcsém! sorverseny is. F őként a magyarországi közlekedési viszonyok, az utak minőségének és az utazóknak szükséges komfort meglehetős hiánya és nem utolsósorban a motorosok iránti itt is jelenlévő folyamatos alapellenszenv ellenére egyre több magyar motoros közösség, klub, egyesület jön létre. A Pilisi Sólymok Motoros Klub tagjai az említett hazai helyzet, és a motor jellegéből adódó „veszélyes üzem” vállalása miatt is bizonyára elszánt fickók. A közösség ugyan már 2 000 előtt is létezett, de ekkor még csak, mint baráti társaság, ahogy maguk vallanak erről az időszakról, „minden hétvégén összeverődött a kis csapat. Pilisvörösvárról és a vidékéről, és elmentünk elpöfögni az. aznapi benzinadagot. Bejártuk a környéket, azután a környék környékét is, és rájöttünk a csapattal motorozás varázsára”. Az ezredforduló a pilisi easy rider-ekre is komoly alapítási ösztökével bír, hivatalosan is megalakítják a Pilisi Sólymok Motoros Klubót. Érdekes, hogy az alapítók csak részben kívánják követni az amerikai motoros hagyományokat, a PSMK internetes honlapján közzé is tette: „A belső szabályzatunk sem az MC-k mintájára készült, és tagjaink is „csak” hagyományos polgárok, akik imádják a motorozást. Tehát mi nem kívánjuk az amerikai hagyományokat átvenni, nem akarunk a klubok közti viszálykodásba, rivalizálásba belefolyni. Nem vagyunk coloros klub, de emblémánkat és zászlónkat büszkén viseljük. Nem csapódunk senkihez, és a függetlenségünket meg kívánjuk őrizni, rendezvényeinken pedig szívesen látunk mindenkit, colortól és hovatartozástól függetlenül". Hunter S. Thompson, aki az USA legvadabb szelíd motorosait, a Hells Angelst (a Pokol Angyalait) mutatta be a 60-as években doku- mentumkönyvében. lejegyzi. hogy a „color” az tulajdonképpen az adott motoros klub dzsekire varrt egyedi emblémája, illetve maga az egész „egyenruhája”. A „sólymoknak” is van ilyen emblémája, de valahogy ők mégsem akartak az óperencián túli ősökre hasonlítani. Ennek ellenére sok tekintetben a moto-jenki hozzáállástól is vehemensebb változattal találkozhatunk a pilisi mocisok esetében. Éne utal az egyrészt az. PSMK tagjainak a szabadság, száguldás, „rock and roll életformához” való vonzódása é.s a bevett szokásoktól, társadalmi elvárásoktól való határozott eltérés igenlése. És valószínű, hogy a nyeregbe termett magyarok motorizált identitásának megerősítését szolgálta a 2003-as évben az USA-beli Daytona-ban tartott Harley Davidson találkozón való pilisi sólyom-részvétel. Emellett persze a Kárpát-medence számtalan pontjára eljutott a PSMK kétkerekűi! megülő tagsága. Ilyen úti célpontok voltak az elmúlt években többek között Pákozd, Harkány. Pozsony, Kisszékely, és Zólyom. Az idei találkozó a VI. „Light”-os motorostalálkozó nevet kapta, de a műsorkínálatból már most megjósolhatjuk, hogy ez a 3 napos buli minden lesz, csak nem könnyed. Erre utal az erőteljes zenei mezőny, melyből az első napon a rockos alapokon muzsikáló Ganxta Zolee és a Kartel. a második napon pedig a 80-as évektől napjainkig tarolni képes Bikini műsora emelkedik ki. Ezek mellett számos, nemcsak hagyományos, de újszerű motornyúzó és motorost tesztelő próbákkal, játékokkal mérik gép és lovasa képességeit. A nem csak motorosokat váró rendezvényen látható lesz többek között bobcat show, triál bemutató, motorszentelés, quad tesztelés, tetoválás, valamint veterán- és különleges kétkerekűek kiállítása. Az erotikus showműsorok tán legfurcsábbika pedig az a sikolypróba, ahol egy szexuális segédeszközzel egybeépített motorülést kell a vállalkozó kedvű hölgyeknek meglovagolnia a legnagyobb, győztes sikoly reményében. A belépőkkel, szállással kapcsolatos információkat a 20/9262380 és a 30/2010100 számon illetve a wvvvv.pilisisolymok.hu oldalon lehet megkapni. • -L -N