Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-22 / 144. szám
HÍDLAP • 2006. július 22., szombat hídlapmagazin Egy szép herceg története I. Miksa és Burgundi Mária egyetlen fia bárhol járt, mindenhol meghódította a nők szívét. Daliás volt, szőke és kék szemű, manapság azt mondanánk, hogy ő a herceg fehér lovon. Merthogy biztosan fehér lova is volt. Ő volt az aktuális nőcsábász, akinek semmi kedve nem volt feleséget választani magának. Mivel azonban a politika közbeszólt, Fü- löpnek meg kellett házasodnia... S zülei Kasztíliai Izabella - aki felismerte Kolombusz Kristóf tehetségét - és Aragóniái Ferdinánd spanyol uralkodók lányát nézték ki a fiatal herceg számára. Fülöp azonban szerette volna még élvezni az életet, szórakozni, világot látni, hajnalban idegen asszonyok ablakain kiugrani. Az első találkozás mégis jól végződött. Fülöp, ahogy meglátta Johannát, azonnal szerelemre lobbant iránta. Nem is bírta kivárni az esküvőt, a szobában lévő papot kérte meg, hogy azonnal eskesse meg őket. Ezután bevonszolta Johannát egy másik szobába, ahol magáévá tette a fiatal lányt. Másnap az esküvő csak formalitás volt. A két fiatal égett a tűzben, de ez veszélyesnek bizonyult. Fülöp érzelmei egyre inkább megváltoztak. A szerelemből szenvedély lett. Telt-múlt az idő, és úgy érezte, gúzsba kötötték. Vágyott a változatosságra, régi életére. Egyre többet veszekedtek, kiabálások és kibékülések váltották egymást. Johanna észrevette, hogy férje továbbra sem veti meg a szép nőket, ezért tett róla, hogy a királyi várban ne legyenek csinos lányok. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy Fülöp egyre kevesebbet tartózkodott otthon, eljárt lovagi tornákra, vadászatokra, olyan helyekre, ahol csak férfiak fordulnak meg. Felesége eközben első gyermeküket várta. Persze, értesült a hűtlenségekről, s állandóan féltékenységi jeleneteket rendezett. Ekkor férje azzal büntette, hogy nem hált vele. Johanna szerelmi éhsége azonban egyre nőtt. Volt, amikor Fülöp hazatérve nem is akarta látni a nőt. Az asszony azonban dörömbölt, megpróbált bejutni férjéhez, az azonban nem engedett. Ádáz párharc vette kezdetét, senki nem jósolt nagy jövőt a kapcsolatnak, a férj Johanna karjaiban rideggé, hideggé vált. Johanna mindenkire féltékeny volt. Egyszer meglátott egy Fülöpnek szánt szerelmes levelet egy lány kezében. Azonnal ütlegelni kezdte, sőt ollóval levágta a lány hosszú, szőke haját. Fülöpnek kellett leállítania feleségét. A párnak hat gyermeke született, de ők sem hozták közelebb egymáshoz a házastársakat. Idővel mindenki elfordult Johannától. Nem bírták elviselni lobogó tekintetét, zavaros beszédét. A népet is maga ellen fordította. Állandóan fekete ruhában jelent meg, s terjedt a pletyka, hogy bolond. Fülöp politikai tervei ellenkeztek apjáéval. Ő szerette volna felvenni a kapcsolatot a francia udvarral. Nem tetszett neki apja ellenségeskedése. Mindenki ellenezte tervét, hogy Franciaországon keresztül látogassa meg anyósát és apósát Spanyolországban. O azonban nem gondolta meg magát, nem volt ínyére a tengeri út. A franciák persze boldogan várták Fülöpöt, szerették volna, ha jól érzi magát náluk. Mivel ismerték kicsapongó természetét, felkészültek minden széppel és jóval. Egyedül a feleség állt ennek a tervnek az útjában, ezért úgy döntöttek, hogy elválasztják férjétől a francia látogatás alatt. Míg Fülöp egész nap szórakozott, különböző játékokban vett részt, addig Johannát miséről misére hurcolták a francia dámák A spanyol nemesek körében azonban elindult a pletyka, miszerint Johanna megőrült, és bár az asszony visszatért urához, majd nem sokkal később újra útnak indultak Spanyolország felé. Itt azonban elkezdődött a harc. Fülöpöt örömmel fogadták a spanyol nemesek. Sikerült rávennie őket arra, hogy mellé álljanak. A halál azonban gyorsabban jött, mint ahogy Fülöp gondolta volna. Spanyolországot járták éppen, amikor megjövendölték neki, hogy hamarosan meg fog halni. Nem hitt a jóslatnak, de az végül bekövetkezett. Egyre rosszabbul érezte magát, de senkinek nem szólt róla, ugyanúgy végigülte a lakomákat és a vadászatokon is ugyanúgy részt vett. Végül mégis orvost kellett hívni hozzá. Állapota óráról órára romlott. Felesége a nehéz pillanatokban mellette maradt. Fülöpnek magas láza volt, torka bedagadt, már beszélni sem tudott, minden ereje elhagyta. Testét vörös és fekete foltok lepték el. Nem bírta tovább a kínzó szenvedést. Kómába esett, majd felesége karjaiban halt meg. Az asszony nem engedte, hogy férjét elvegyék tőle. Maga mellett akarta tudni halálában, ha már életében nem lehetett mellette. Szörnyű hírek terjengtek az udvarban. Azt pletykálták, hogy Johanna minden nap kinyittatja a koporsót, és maga mellé ülteti férjét. Összehívta a nemeseket, akiknek igazolniuk kellett, hogy Fülöp csak alszik. Később az a hír járta, hogy ő mérgezte meg a herceget. Végül nem volt más választás, elzárták mindenki elől. Fogságban halt meg 1555-ben. Senki nem emlékezett már rá. Ó volt az az asz- szony, aki beleőrült férje iránti szerelmébe. • Históriás Egy jeles főpásztorunk 1849. július 21-én Haynau kiáltványa tette közzé, hogy „Ő császári, királyi Apostoli felsége legmagasabb határozatánál fogva Hám János lemondása által megüresedett esztergomi érsekségre, s ezzel összekapcsolt Magyarország prímásságára, Nagykéri Scitovszky Keresztély Jánost, pécsi megyés püspököt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott.” A z érsek gimnáziumi tanulmányait Rozsnyón végezte. 1808-ban a művészetekből és bölcsészeiből, majd pedig teológiából szerzett doktori minősítést. 1809. november 5-én szentelték pappá. A rozs- nyói kanonok és papnevelő intézet igazgatója lett, de emellett tanári minősítését továbbra is megtartotta. 1827. augusztus 17-én rozsnyói, 1838. november 19—én pécsi püspökké nevezték ki. 1853. március 7-től bíboros. A katolikus egyház kiváló dísze, amelynek jogait és tanítását kö römszakadtáig védte. Különösen kitűnt az 1830-as 1840-es években napirenden lévő kérdésben a vegyes házasságokból származott gyermekek vallásos nevelésére vonatkozólag. 1837 végén Gömör vármegye közgyűlése heves vádiratban támadta meg. Scitovszky nem tagadta az ellene emelt vádakat, nyíltan fejezte ki meg győződését, hogy a vegyes házasságok olyan forrásai a vallási közönynek, hogy az ellene való harcot lelkipásztori kötelességének ismeri. Egy 1844-ben hozott törvénycikk szerint a vegyes házasság akkor is érvényes, ha azt protestáns lelkész előtt kötik is meg. 1850 augusztusában zsinatot tartott, amelyen az egyház bel- és küléletére vonatkozólag számos üdvös határozatokat hozott. 1851-ben felszentelte az újonnan épített esztergomi hajóhidat. 1853- ban visszavezette Nagyszombatba a Jézus-társasági atyákat, s megnyitotta a gimnáziumot; ugyanez évben a pápa megbízásából a hazai három érsekség területén levő összes férfizárdát vizsgálta meg. Bíbomokká történt kineveztetésekor az esztergomi főkáptalan a cappa használatának jogát kapta a pápától. 1854-ben a csillagkeresztet kapta meg, s a pápa kívánságára Rómába utazott, és december 8-ig, a szeplőtelen fogantatás dogmájának kimondásáig, ott tartózkodott. Ő szentelte fel 1856-ban az esztergomi Bazilikát, melynek felépítéséhez igen sokat áldozott. 1857-ben kijelentette, hogy osztozik a nemzet általános kívánalmaiban és aláírta azt a kérvényt, melyet több magyar mágnás a császár második körútja után előterjeszteni szándékozott, sőt magára vállalta, mint nádor hiányában az ország első méltósága, a kérvény át- nyújtását is, melyet azonban az akkori belügyminiszter visszautasított. Az 1860. év Szent István napján Budán ő vezette a körmenetet, habár tudta, hogy az akkori viszonyok között ennek a nemzeti ünnepélynek bizonyos politikai tüntető színezete van. 1860 december 17-én Esztergom vármegye örökös főispánjának iktatták be, mely alkalommal a vármegyét ismét helyreállítottnak, s annak történelmi s jövendőbeli működése alapjául az 1848-as viszonyokat jelentette ki. 1861 augusztus 22-én királyi leirattal az országgyűlés feloszlott, s röviddel utána a kormány a vármegyéket az újoncjutalék kiállítására szólította fel. A prímás, mint esztergomi főispán, válasziratában kijelentette, hogy a megyei hatóság hivatalnokait erre nem kötelezheti; rajzolta továbbá az ország szomorú helyzetét s ajánlotta az ország- gyűlés összehívását, addig pedig az adó- és újoncilletékek felfüggeszthetek; az átirat végén kijelentette, hogy ezeket kötelességének ismerte a kormánnyal tudatni, nehogy hallgatása által ő is felelős legyen a későbbi szerencsétlenségekért. Óriási összegeket áldozott kegyes és emberbaráti célokra, valamint a nevelés- és tanításügyre. 1866-ban halt meg Esztergomban, sírja a Bazilika kriptájában látható. • P. Rein Mi magyarok szívesen búsongunk nemzeti történelmünk gyásznapjai fölött, és csak ritkán emlékezünk rá, hogy bizony arra is volt példa, amikor „nyögte Mátyás bús hadát...”, vagy az éppen 550 esztendeje volt nándorfehérvári diadal, amely a magyar-török háborúk egyik jelentős eseménye. A keresztesek 1456. július 4-21. hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belg- rád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte az ostromzárat, és csatlakozott Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból, és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Magát a szultánt is sebesülten menekítették el a csata helyszínéről. Soha többé nem volt szabad kiejteni előtte azt a nevet, hogy „Hunyadi”. Az eseményt a magyar hadtörténelem - tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére - az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai teijeszkedését, és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. Ezen dicső nap emlékére ma már a harangok - sajnos - Magyarországon kívül sajnos másutt nem kondulnak meg. Hunyadi Jánosnak a törökverő hősnek a pápa fejedelmi koronát akart küldeni, de a táborban kiütött pestis járvány elvitte őt, és Zimony várában hunyt el 1456. augusztus 11-én. Nemsokára követte őt Kapisztrán János is, aki mindvégig a legnagyobb lelki támasza volt Hunyadi Jánosnak, és a hős seregnek egyaránt. Hunyadi holttestét a gyulafehérvári családi sírboltban helyezték „örök” nyugalomra Trianon után azonban a románok azt onnan elvitték. Kapisztrán Jánost az egyház később szentté avatta. Hunyadi János neve pedig örökre beíródott nem csak a magyar nép történelmébe s szívébe, de Európa történelmébe is. Igaz, nem mint magyar hősé, hanem „Oláhország fehér lovagjaként”. Szomorú, de még délszláv szomszédaink sem tudják, hogy Hunyadi János magyar volt. • Petrov
