Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-21 / 143. szám
www.esztergom.hu 2006. július 21., péntek • HÍDLAP 3 Tűzgyújtási tilalom a Pilisben A legkisebb szikra is tüzet okozhat Folytatás az 1. oldalról A mostani időszakban, vagyis nyár közepén rendszeresen fordulnak elő avartüzek, melyek okozója a szárazság, illetve az emberi gondatlanság. A pilisi erdők évente több millió látogatót fogadnak, ezért is fontos felhívni a kirándulók figyelmét a tűzgyújtási tilalomra, ugyanis az avartüzek mindamellett hogy komoly anyagi károkat okoznak, akár évtizedekkel is visszavethetik az erdők fejlődését. A természetvédelmi területen nemcsak az öreg, méretes fák pusztulása Okoz súlyos problémákat, hanem hosszú távon, sokkal nagyobb gondot jelent az erdők alján növekvő facsemeték megsemmisülése, ugyanis ezek a fiatal fák jelentik az erdők megújulásának alapját. A tüzek okozta pusztulások hektáronként akár több millió forint plusz költséget is jelenthetnek az erdőgazdaság számára, mivel a védett virágok, facsemeték újratelepítése hatalmas összegeket emészt fel. A szakemberek szerint a legtöbb tűzesetet az emberi felelőtlenség okozza, a legveszélyesebbek a magukra hagyott, el nem oltott tábortüzek, de ezenkívül egy-egy eldobott csikk is elég ahhoz, hogy lángra kapjon az avar. Sajnos bizonyos esetekben a szándékos gyújtogatás gyanúja sem zárható ki. A mostani tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. • (tenger) Szabályoznák az ivóvíz árát Hatalmas különbségek vannak jelenleg a díjak között Folytatás az 1. oldalról Varga Miklós vízügyi államtitkár egy napilapnak nyilatkozva még nem tudta megmondani, hogy az új árképzést felügyelő hatóság a minisztériumhoz tartozik majd, vagy a vízközműcégek működtetik. Az új árképzési móddal azt szeretnék biztosítani, hogy a lakosság ne fizessen olyan dologért, ami elvileg nem lenne elszámolható, és szakmailag is tisztulást várnak a szabályozástól. Nehéz például számszerűsíteni a víz minőségét, a tisztítási költségeket vagy éppen a szennyvíztisztító telep távolságát figyelembe venni. Az Észak-dunántúli Vízmű (ÉDV) Rt. három megyében összesen 89 településen biztosítja az ivóvízellátást és 38 helyen a szennyvízelvezetést, ebből 62, illetve 37 település Komárom- Esztergom megyében található. Németh Eszter, az ÉDV Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy az árképzés eddig sem hasraütéses módon folyt, az állami tulajdonú vízközművek esetében a környezetvédelmi tárca egy főosztálya eddig is árhatóságként működött, az önkormányzati tulajdonú telepekről származó víz díját viszont valóban a képviselő-testületek állapítják meg. A szakértő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: az árat nagyban befolyásolja, milyen típusú kútról, kitermelésről van szó, mert egészen más a helyzet parti szűrésű vagy artézi kutak esetében, egy nagyváros vagy több kistelepülés ellátása esetén. Ráadásul különbözőek a lakossági és a közületi díjak, valamint a fogyasztás mértéke is befolyásolja az árakat. Az ÉDV Rt. lakossági ivóvíz alapdíjként 155 forintot számol fel köbméterenként, de a fogyasztástól függő díj már 242 forint, ugyanez a csatornadíjak esetében 115 és 164 forintot jelent köbméterenként. Ez az országos szórást nézve erős közepesnek számít, hiszen a vízdíj 85 forinttól egészen 588, míg a csatornadíj 27-től 630 forintig terjedhet. Az egyedi kutakat működtető 7 önkormányzat 156-190 forintot számol fel az ivóvízért, a szennyvízelvezetésért pedig 222-340 forintot kérnek. • Sz. H. Elbontották a Fürdő Szálló oldalszárnyát Megkezdődött a viharos sorsú épület rekonstrukciója Folytatás az 1. oldalról Mint arról már korábban értesülhettek lapunkból, bár érdemi döntés még nincs a Fürdő Szálló és a mellette lévő művelődési ház egybeépítéséről, a szabályozási terv a két különböző vonalvezetésű struktúra összeépítésére is lehetőséget ad. A tényleges megvalósítás egyik első lépésében az önkormányzat pályázatot fog hirdetni a projektre. A majdani teljes épület a konferenciaturizmus egyik központja lenne, erre a művelődési ház jelenlegi kialakítása is alapot ad. A „Zöldház”-at érintő átalakítási munkák megkezdésétől pedig - a jelenlegi elképzelések szerint - a város által megvásárolt Technika Háza adna otthont a városi közművelődésének. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Újra indul az energiatakarékossági program A források kimerülésével tavaly megszűnt Széchenyi-terv részéi képező Nemzeti Energiatakarékossági Programot idén újra indítják. A támogatások helyett azonban, az idei politikai és gazdasági változások egyik jeleként, már csak kedvező kamatozású hitelek felvételét lehet igényelni. A szeptemberben induló energiatakarékossági program keretében fűtéskorszerűsítésre, valamint ablak- és ajtócserére lehet maximum másfél milliós összeget megpályázni. A felvett hitel előnye, hogy három év türelmi időt lehet rá igényelni, a futamidő pedig tizenöt év. A feltételek között szerepel, hogy a pályázóknak tizenöt százalékos önrésszel kell rendelkezniük, illetve a megkezdett beruházást két éven belül be kell fejezniük. Az energiatakarékossági akció eredményeképpen a szakemberek szerint akár harmincszázalékos spórolás is elérhető, így a beruházás néhány év alatt megtérül. A társasházfelújításokkal kapcsolatos pályázatokról már korábban hírt adott a Hídlap, akkor is jeleztük, hogy az esztergomi önkormányzat idén már nem támogatja a társasházi felújításokat, de az állami pályázatokra benyújtandó dokumentumokat az önkormányzaton keresztül kell eljuttatni a kiíró részére. • (pöltl) Magyar Állatorvosi Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezete 2801 Tatabánya, Győri u. 29. Tel.:34/302-958, 34/513-914, Fax: 34/302-958 tatabanya@ailatorvosikamara.t-online.hu http://aliatorvosikamara.t-online.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2006. július 22-23. MEGYEI KISÁLLATOKAT ELLÁTÓ ÜGYELET ÉSZAK: Dr. Pázmány Péter Komárom, Balaton u. 6. 30/9577-423 DÉL: Dr. Kovács Réka Erzsébet Tatabánya, Aradi vértanúk u.7. 20/3423-334,34/312-059 MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET Tata, Tatabánya, és környéke: Dr. Kulik Mónika Naszály, Dózsa u. 37. 06-20/9113-683 Dorog, Esztergom, és környéke: Dr. Bogdán László Kesztölc, Szent István u. 14. 30/317-02-99, 33/484-045 Kisbér és környéke: Dr. Ármós Sándor Ete, Diófa u. 31. 30/261-92-93 Komárom és környéke: Dr. Bende József Bana, József A. u. 51.30/901-57-98 Oroszlány és környéke: Dr. Gallai Gábor Oroszlány, Fürst S. u.43. 06-20/9289-493 HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI ÜGYELET Tata, Tatabánya, Oroszlány, és környéke: Dr. Hévízi Csaba 382-030, 30/9893-572 Kisbér, Komárom, és környéke: Dr. Szentirmai István 30/3484-127 Dorog, Esztergom, és környéke: Dr. Fazekas István 30/949-05-18, 33/311-289 Az ügyeleti ellátás részletes rendje, az egyes területekhez tartozó települések részletes felsorolása, valamint egyéb információk találhatóak a http://allatorvosikamara.t-online.hu weboldalon. Gondok bolhái csípik a Bogáncs kutyatelepet A kutyául tartott esztergomi ebek végső mentsvára a Bogáncs kutyatelep. Itt jelenleg több mint ötven eb várja, hogy új gazdára találjon. A szélsőségesen magas hőmérséklet arra ösztökélte a telep üzemietetőit, hogy a nagy melegben árnyékolókkal óvják a négylábúakat. Juhos Erika, a Bogáncs Alapítvány vezetőségi tagja arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy idén nyáron három alkalommal Bogáncs-tábort tart a kutyamentő alapítvány. A tábor lényege, hogy a főként általános iskolás gyerekek megismerkedjenek az ebek hányatott sorsával, lehetőség legyen a simogatásra, etetésre, a kutyákkal kapcsolatos tudnivalók megismerésére. Juhos Erika hangsúlyozta, hogy az esztergomi árvíz egyetlen haszonélvezői a Bogáncs kutyatelep lakói voltak, hiszen ekkor az alapítvány az emberek segítségét kérte, hogy a víz alá került telepről elmenekített állatokat ideiglenesen fogadják be. Jó páran az ekkor segítők közül megkedvelték a befogadott négylábúakat és végleg otthont adtak nekik. Juhos Erika hangsúlyozta, hogy az esztergomi Töltés utca mögött lévő telep rendkívül nehéz anyagi körülmények között működik, az ez év márciusában tartott, adományokat célzó Bogáncs-gálán kevés pénz vány tervezi, hogy árnyékolókkal óv- folyt be a támogatóktól. A mostani ja meg négylábú barátainkat a nap- nagy meleg természetesen a kutyákat fénytől. is nagyon igénybe veszi, az alapít- • P. 1.