Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)

2006-07-15 / 139. szám

VI HIDLAP • 2006. július 15., szombat hidla\ magazin Nona Estefan, Estefan, ki-ki nyugalomba. Tudniillik halkan muzsikál a házi rádión Gloria Estefan és a Miami Sound Machine, a hőség Flo­ridát idézi, aligátorok éppenséggel nincsenek, de pörög-zörög a ven­tillátor - a negyedik emeleti panel specialitása, ugye, hogy télen hi­deg, nyáron meleg -, jégkockába nyomom okos fejem, ami meg sis­tereg. Azonban nem egészen a forróság vág hókon, és olvasztja a biztosítékomat, hanem a hírek, momentán az, hogy Princz Gábor­nak, egykori Postabank-vezérnek a szigorú, összevont szemöldökű Fővárosi Bíróság - igaz, csak első körben - azt mondta, hogy nono, Gabikám, nono és ejnye-bejnye, és felmentette a hűtlen kezelés vád­ja alól. És korábbi hat vezető beosztású (igazgató) társát. Merthogy a fiúk nem okoztak összességében 34,6 milliárd forint vagyoni hát­rányt, az valószínűleg valahogyan elpárologhatott - a nagy forró­ságban, ugye -, és a „kisherceg” (Princz) ártatlan egy másik ügylet­ben is, amikor 121 millió forint szőre-szála került terítékre (a Buda­pesti Hengermalom-ügy, amidőn a 179 milliót érő célintézményt há­romszázért sikerült megszerezni). Film-közeli firkászként (sajnos) élénken emlékszem a többedik el- baltázott Rejtő Jenő-adaptációra, amikor is Bujtor István rukkolt elő 1996-ban A három testőr Afrikában című, erősen a nevezett bank tá­mogatta variánsával, amelyben Princz mint epizodista kasszás tá­maszkodik egy lóvés ládikán, és valami olyasmit motyog: ha pénz kell, szóljál. (Szólnék én, de most már késő.) Jellemző. így ment ez. Ennek utána nincs mit felhorgadni azon, hogy a jó nép azt pletykálta anno, hogy megfelelő felső kapcsolatokkal jófajta „ingyen hitelhez” lehetett jutni a cégnél. Én, persze, nem tudhatom, nem voltam ott. Csak a sorban, amikor 1998 legelején mindenki nekifeszült a kifize­tőhelyeknek, hogy kicsinyke pénzmagocskáját mentse, mert hír járta, hogy a Postabanknak annyi. Nem lett, köszönhetően (az akkor még állami tulajdonú) pénzintézetnek a polgári kormány által nyújtott százötven milliárdos mentőövének. Amit természetesen és végső so­ron az adófizetőknek - nekünk - kellett állni. Most - kedden - azonban aztán megszületett a felmentés. Miszerint Princz Gábor és társainak különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt meginduló büntetőpere a Fővárosi Bíróságon - első fokon és nem jogerősen, azaz egyelőre - véget ért. Hogy tudjuk, ismételjük: az egykori bankvezért és a pénzintézet korábbi hat vezető beosztású tagját azzal vádolták, hogy 1995 és 1997 között szándéko­san megszegték a törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait (az álla­mot) és a bankfelügyeletet (az államot), nem képeztek céltartalékot, és jól prosperáló bank látszatát keltették, és, ugye, hűtlenül kezeltek, uszkve 34,6 milliárd forintot illetően. Mialatt a világban más csúnya pénzügyekben - lásd az amerikai Enron nevű óriás esetét - rendre születnek az elmarasztaló ítéletek (az egyik felelős vezető vagy húszéves hűsölésre számíthat), addig nálunk tíz évet kellett csak arra várni, hogy egyáltalán bíró elé kerül­hessen az ügy. Aki aztán úgy látta, hogy ez túl hosszú idő volt, az ügyészség meg olyan - „puha” - vádirattal állt elő, hogy ahhoz ké­pest egy tilosban parkolás két év szigorítottat ér egy szibériai bánya­telepen. A végeredmény: fussatok fiúk, buktunk harmincat és egy kis aprót, nem számít. A laikusok (a nép, vagyis mink) sokszor elmondták már, a lapíró kol­légák sokszor papírra vetették már, hogy Magyarországon (nemcsak ilyen ügyekben) kettős mérce érvényesül. Próbáljon kegyed ezer fo­rintot elsuvasztani, a rácsok mögött tetszik ébredni, tessék lopni milli- árdokat, maximum rosszalló köhintés a hozadéka, és esetleg kisszínes lesz belőle a hátlapon. Nem azért történik az átlagpolgárral mindez, mert trükközésben béna. Nincsenek kapcsolatai, legfeljebb a sarki bü­fé pultosaival, de a velük kötött üzleti megállapodások - majd tizedi­kén fizetek, Mancika - szerény volumenűek és rövid lejáratúak. Mindebből azt a nem túl szerencsés tanulságot tudja levonni az em­ber, pláne, hogy mostani vezetőink határozottan síkra szálltak amel­lett, miszerint más erkölcs kell, hogy átjárja a politikát, mint a ma­gánszférát, hogy a pénzvilágra (az üzleti életre) is képlékeny morál, vagy annak a hiánya jellemző, amin nem szabad csodálkozni. Egy­szerűbben: lopjál! És ha lehet, ha tudsz, bátran, sokat és nagyot, mert ha netán rajta kapnak, jobb eséllyel indulsz a bíróság előtt. Hát nem és nem! Természetesen nem tetszel gém az igazság őre pozitív mintaképének szerepében - na jó, olykor, amikor a fröccsök már de­rékig érnek de tudatosítani szeretném, hogy erkölcs (etika, morál) egyfajta létezik, egyetemes, mindenkire vonatkozó. Nem úgy, ahogy anno egy jeles médiajelkép, Szuper Sziszi Go-Go Magyarország selypegte volt, hogy „szuvenyír jogom eldönteni” (igaz, a kishölgy másra vonatkozva nyilatkozott így). Az, persze, lehet megnyugtató, hogy az ügyész fellebbezett, és fel­függesztett börtönbüntetés kiszabását kérte, ami mégiscsak súlyo­sabb elmarasztalás, mint a „nono, ejnye-bejnye”. Hiszen benne van az „irgum-burgum” lehetősége is. Gulya István írása Négy évig Olaszország ül a trónon A squadra azzurra a döntőben tizenegyesekkel győzte le a franciákat de a 43 ezer ember előtt lejátszott ta­lálkozón Pirlo és Iaquinta betalált, így a gárda nyugodtabban várhatta a foly­tatást, ami mint kiderült, nem volt si­ma. Az Egyesült Állomok elleni csata három kiállítást és egy-egy gólt ho­zott. Az utolsó csoportmeccs előtt még nem volt biztos, hogy ki jut to­vább a „halálcsoportból”, bárki kvali­fikálhatta volna magát a nyolcaddön- tőbe. Az olaszok viszont higgadtak voltak és kétszer mattolták a csehek kapusát, Petr Cechet. Az E jelű kvar­tettből tehát az olaszok az első, míg Ghána a második helyen jutott to­vább, Csehország és USA számára véget ért a világbajnokság. A nyolcaddöntőben a Guus Hiddink által trenírozott Ausztrália következett, ahol szintén bajba kerültek az olaszok, de végül is győztesen jöttek ki a buli­ból. Köszönhető ez az ausztráloknak is, akik egy félidőn át emberelőnyben ját­szottak és nem tudtak betalálni, s kö­szönhető a nagy felfedezett Grossonak, aki a 92. percben elesett a 16-oson be­lül, a spanyol Luis Medina Cantalejo pedig büntetőt ítélt. Totti nem sokat te­ketóriázott, védhetetlenül bombázott a kapuba, majd „cumis” mozdulatokkal ünnepelte csapata továbbjutását. A negyeddöntőben egy újabb, nem túl acélos ellenfél következett, a sváj­ciakat büntetőkkel búcsúztató ukrá­nok vártak a későbbi világbajnokra. Sevcsenkóék nem zavartak sok vizet, az olaszoknál Zambrotta nyitotta a gólok sorát, majd Toni volt kétszer eredményes. Az azzurik így az elő­döntőbe kerültek, ahol egy nagy falat várt rájuk: a házigazda Németország. A fináléba jutásért lejátszott találko­zó az egyik legizgalmasabb összecsa­pása volt az idei vb-nek, annak ellené­re, hogy a rendes játékidő, sőt a hosz- szabbítás első 15 perce is 0-0-s döntet­lennel zárult. A csapatok rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de vagy a ka­pus hárított, vagy a kapufa sietett a né­metek segítségére. Az utolsó negyed­óra is a nagy helyzetek fényében zaj­lott, s már mindenki a büntetőkre ké­szült. Az olaszok viszont máshogy gondolták, Grosso a 119. percben csa­vart mesterien Lehmann kapujába, majd Del Piero is bizonyította, hogy ott a helye a legjobb tizenegy olasz kö­zött. A földöntúli boldogságot átélő csapat készülhetett a július 9-i döntőre, ahol a brazilokat búcsúztató, 1998-as győztes Franciaország várt Lippiékre. A finálé egy vitatott tizenegyes megítélésével és francia - Zidane - góllal kezdődött, majd jött Pirlo szög­lete és Materazzi mesteri fejese. A hátralévő időben több gól nem esett, s bár Zidane-t a hosszabbításban egy brutális fejelést követően kiállították, az olaszok nem tudtak élni az ember­előny adta lehetőséggel és jöhettek a tizenegyesek. Az olaszok mind az öt­ször betaláltak Barthez kapujába, míg a franciáknál a 2000-es Eb-finálét el­döntő Trezeguet rontott, ami Olaszor­szág végső győzelmét jelentette. • Nagy Balázs 1934, 1938 és 1982 után 2006-ban negyedszer ülhetett fel a világbajnoki trónra az olasz labdarúgó-válogatott. Az itáliai­ak több elveszített döntő után - a legutóbbi 1990-ben volt, mikor a braziloktól kaptak ki tizen­egyesekkel - idén Németor­szágban értek a csúcsra. Az olasz világbajnoki keret Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Angelo Peruzzi (Lazio), Marco Amelia (Livorno) Védők: Cristian Zaccardo (Palermo), Alessandro Nesta (AC Milan), Fabio Cannavaro (Juventus), Gianluca Zambrotta (Juventus), Marco Materazzi (Internazionale), Fabio Grosso (Palermo), Massimo Oddo (Lazio), Andrea Barzagli (Palermo) Középpályások: Andrea Pirlo (AC Milan), Gennaro Gattuso (AC Milan), Daniele De Rossi (AS Roma), Mauro Camoranesi (Juventus), Simone Perrotta (AS Roma), Simone Barone (Palermo) Csatárok: Luca Toni (Fiorentina), Alessandro Del Piero (Juventus), Francesco Totti (AS Roma), Alberto Gilardino (AC Milan), Filippo Inzaghi (AC Milan), Vincenzo Iaquinta (Udinese) tott a csapat és Del Piero találatának köszönhetően újabb három pontot könyvelt el. Októberben, Szlovénia el­len nem ment jól a gárdának, ugyanis a 82. percben esett hazai találattal bú­csút intettek a veretlenségnek, bár Fehéroroszország ellen egy gólzápo­ros meccsen (4-3) javítottak. 2005. márciusában Skócia legyűrése nem okozott gondot, Pirlo kétszer csengetett. Öt meccs volt még hátra, Norvégia ellen egy gólnélküli döntetlenre futotta, majd Skócia ellen pontosztozkodás (1-1) lett a csata vége. A fehéroroszok elleni meccsen újra brillíro­zott a Lippi legénység (1-4), majd az utolsó vb-selejtezőn 2-1-es hazai siker született Moldova ellen. Az olaszok a csoport élén végeztek, hét győzelmet arattak, kétszer döntetlent értek el, s mindösz- sze egy vereséget könyvelhettek el. A gólkülönbség is impozáns volt, 17-szer találtak be az ellenfél kapujá­ba, s csak nyolcszor kellett Buffonnak maga mögé nyúlnia. Az olasz váloga­tott várhatta a németországi világbaj­nokság csoportsorsolását. A squadra azzurra végül az E-cso- portba került, ahol az Egyesült Álla­mokkal, Csehországgal és Ghánával kellett megküzdenie a továbbjutásért. Grossoék Ghána ellen kezdték meg a menetelést, nem volt könnyű meccs, A szakemberek egybehangzó véle­ménye szerint az olaszok teljesen megérdemelten szerezték meg a világ- bajnoki címet, annak ellenére is, hogy az egyik leggyengébb úton jutottak el a döntőig. Ne felejtsük el azonban megemlíteni, hogy Marcello Lippi alakulata mindössze két gólt kapott a lejátszott hét találkozón, amiből az egyik öngól volt. Nézzük tételesen, hogyan jutott el a méltán nagy csapat­nak titulált kék sereg a fináléig és a legjobbaknak járó világbajnoki kupá­ig. Kezdjük talán a leges-legelején. Olaszországot a vb-selejtezők ötö­dik csoportjába sorolták, az első he­lyet Norvégia, Skócia, Szlovénia, Fehéroroszország és Moldova ellen kellett kivívniuk. Az olasz válogatott 2004 szeptemberében mutatkozott be először, hazai pályán 1-1-es döntetlent követően 2-1-re győzedelmeskedtek. Pár nappal később Moldovába látoga­»I M £ IK'TW* " A#

Next

/
Thumbnails
Contents