Hídlap, 2006. július (4. évfolyam, 129–149. szám)
2006-07-01 / 129. szám
VIII HÍDLAP • 2006. július 1., szombat ___________magazin K ocsis L. Mihály A rettenthetetlen nylonkotonáról Amikor a káty légierő utolsó repülőgépe is lezuhant, még a vizsgálat lendületével megalakították az elfogó vadász sárkányrepülő hadosztályt, s a Hadügyminisztérium internetes hirdetéseket adott fel, hogy szívesen teljesítenének elfogó vadászfeladatokat a környező államok felkérésére. Erre meg is volt minden alap, hiszen a haderőnem hirtelen megduplázódott; a Katajev típusú vitorlázórepülő kimúlása után ugyanis azonnal két sárkányrepülőt sikerült hadrendbe állítani, ami informátoraim szerint annak volt köszönhető, hogy a Balatonfelvidéki Veterán MHSZ Klub, valamint a Zánkai Óvodások Modellező Köre egyszerre akart megszabadulni két leselejtezésre váró darabjától. A kormány ugyan hezitált egy rövid ideig, a svédek ugyanis már nagyon ígérik, hogy hamarosan megérkeznek a még a 19. században megrendelt Grippenek, amelyek kétségkívül a kor színvonalán állnak, ami - a Montgolfier fivérek és Blériot személyére gondolva - bizony nem volt alacsony, sőt. Ezekkel a gépekkel ötven, vagy akár hatvan méterre is el lehetett emelkedni a földtől, és a harci tapasztalatok is nagyon biztatóak voltak. A hadtörténészek állítják, hogy a brit könnyűlovasság nem szenvedte volna el szörnyű vereségét Balaklavánál, ha megfelelő légi támogatást kap, sajnos azonban akkor még gyerekcipőben jártak a későbbi feltalálók. A tárgyalások elhúzódására egyébként érthető magyarázatot kapott a nemzetközi sajtó: kiderült ugyanis, hogy a magasrangú káty tárgyalóküldöttség vezetője sokáig azt hitte, hogy a Grippen egy gyerekbetegség, és mindenáron védőoltásokat követelt a svédektől, amit persze azok készségesen megígértek, miért pont azt ne. A svéd gépek tehát késnek, de a káty honvédelem addig sem maradhat technika nélkül, ezt szerencsére végül a kormány is belátta. A körültekintő vizsgálat is segítette a gyors döntést, hiszen kiderült, hogy az említett vitorlázógép (amelynek hősi tetteit a Távolban egy fehér vitorlázórepülő című eposz őrzi) az állványról zuhant le, mivel időközben teljesen korrodálódott a tartószerkezet. En, Market Place, annyit azonban mindenképpen szeretnék elmondani távoli olvasóimnak, hogy már idejövetelem előtt sokat tanulmányoztam a káty hadtörténetet, s annak alapján - el kell ismernem - kissé másra voltam felkészülve. Mondhatni tehát, hogy némi csalódás ért, amikor fokozatosan sikerült megismerkednem a késői utódok katonai felkészültségével, és - hogy úgy mondjam - haderejével. Igaz, kísérőim már az első napokban igyekeztek felkészíteni a várható élményekre, hosszan elmagyarázva nekem, hogy momentán nem biztos, hogy a legszerencsésebb annyira forszírozni a káty hadi hagyományokkal való találkozást, hiszen az erőket az úgynevezett haderőreform köti le, de olyannyira, hogy másra szinte nem is marad idő. Úgy gondolom, a folytonos megújulási készség eredendően meg tudja mutatni egy nép erejét és jövőbe vetett hitét, így hát nem tudtak eltántorítani eredeti szándékomtól, amely arra irányult, hogy testközelből láthassam az olajozottan működő káty hadsereget. Azt viszonylag gyorsan megtanultam, hogy a káty nép vezetőivel nem könnyű találkozni, vagy ha mégis, akkor elsősorban a tőzsde, valamint a bankok környékén érdemes sétálgatni, de nem elvetendő az ÁPV Rt. sem, ahol szinte mindennap lehet valami apróbb-nagyobb dolgot privatizálni, ha meg nem, akkor is jót lehet beszélgetni az ország gazdasági helyzetéről, amely a kormány szerint szépen fejlődik, az ellenzék szerint ellenben már nem is agonizál, mert a halott nem tud olyat tenni. így egyelőre nem csak a Főpolgármájerrel való személyes találkozás élményével vagyok szegényebb, de a hadügyminisztert sem sikerült meglátogatnom. Mondták ugyan, hogy érdemes türelemmel lennem, hiszen a káty hadügyminiszter volt már tűzoltó, sőt katona, később már csak egy vadakat terelő juhász, a lényeg, hogy a hadügyek élén mindig a nép egyszerű gyermeke álljon. Jó, akkor nem találkozunk. Úgy gondoltam, e nélkül is sikerült megértenem a sokat emlegetett haderőreform lényegét. (Kis szekeres, nagy szekeresen, ahol nincs, ott te se keress - legfeljebb haderőreformot.) Akkor zuhant le a vitorlázórepülő az (említett rozsdás) állványról, és sikerült megalakítani a sárkányrepülő flottát. Pillanatnyilag azonban még az önkényesek toborzása (önkéntesek?) folyik, így nem derült ki, hogy mennyire lesz ütőképes a káty légtér védelme itt, a Kárpótlás-medencében. Addig is várják a megrendeléseket, mint hivatalos helyről is megerősítették: erősen dolog, nem utolsósorban a tábornokok számát tekintve (ráadásul a Vitézi Szék is követelt újabb kinevezéseket, és az egyenruhaipar is lázadozott a sok lemondott megrendelés miatt). Akadt egy öreg számvevőtiszt, aki átlagot próbált számítani a mohácsi csatában elesett vitézek, az Eger vár ostrománál felvonult török seregek és a védők (leszámítva az egri asszonyokat, mert azok főként levest főztek, igaz, a mendemondával ellentétben nem volt fekete, viszont forró) hányadát, valamint a Farkas Mihály Atombunker Biztosító Dandár titkos létszámának figyelembe vételével. Neki majdnem pontosan a tizenkettes szám jött ki, de csak íéA n v Äv számítanak arra, hogy a kedvező ajánlat megteszi majd hatását. Persze, repülési tilalmat rendeltek el, hiszen a szó puszta hallatára duplájára nőtt a legénységi állományban a Daedalon-fo- gyasztás, ami a mai káty gyógyszerárak mellett komolyan veszélyezteti a honvédelmi költség- vetést. Ami (ezt ma már én is értem, aki pedig egy távoli országból jöttem) igen nagy baj lenne, hiszen ha nem sikerül a tervezett leépítés - ami érthetően pénzbe kerül hamarosan összeomlik az egész rendszer, értve ezen a védelmi képességet, ami a mai káty kormány legfőbb prioritásai közé tartozik. Úgy is mondhatni, ezzel kelnek és ezzel fekszenek, de nem mindig tudják pontosan, hogy kinek, és ez zavart okoz. Bruxelles nagyherceg szigorúan megszabta, hogy mekkora létszáma lehet a káty hadseregnek, úgy értesültem róla, hogy tizenkétezer főben húzta meg a határt (rhi- után a határt amúgy is meghúzta jó régen). Csakhogy valami hiba folytán az egyik miniszteri átiraton lemaradt három nulla, és mivel azt még a haderőnél is tudták, hogy a nulla az nulla, vagyis semmi, különösebben nem törődtek vele. (Egy nulla ide vagy oda, pláne ha három!) így tehát tizenkét főre kellett áttervezni a védelmi képességet, ami nem volt a legegyszerűbb majdnem, ezért több beadványt is szerkesztett, hogy szerinte a helyes szám valójában tizenkét és fél (12,5!) katona. Ez átmenetileg meg is akasztotta a haderőreformot, mert a Vezérkar első nekifutásnak nem tudta, mit kell érteni fél katona alatt. Egyesek félkatonai szervezetekben kezdtek volna gondolkodni, mások úgy értelmezték, hogy a tizenharmadik katonának csak fél karja, vagy fél lába lehet, szerencsére azonban egy merész huszárvágással a félszíveket kezdték összeszámolni, és így pontosan kijött a tizenkét és fél mint végleges adat. Itt tart tehát most - amikor jelen beszámolómat írom - a káty hadsereg átszervezése. A sorozást és a sorállást, mint talán otthon is köztudott (egyben talán iránymutató) már régen megszüntették - legutóbb éppen ezzel nyert választást a jelenlegi kormány; kirúgták az utolsó altisztet is, aki nem volt hajlandó átállni a megváltozott vezényszavak alkalmazására, és következetesen ragaszkodott a durván egyszerűsítő (az önkényesen katonai szolgálatra jelentkező káty fiatalok önérzetét mélyen sértő) utasításokhoz: Vigyázz! Pihenj! Jobbra át! Balra át! Lépés... indulj! Ahelyett, hogy a korszellemhez jobban igazodó formulát megtanulta volna. „Amennyiben más dolguk nincs momentán, szíveskedjenek kissé figyelmezni szavaimra, hölgyeim és uraim!” „Most viszont lazítsanak, kérem, akár le is szabad heveredni. Füves spangli engedélyezve!” „Lépés... le! Három hónap múlva esetleg netán megint találkozunk, feltéve, ha addigra sikerült kialudniuk a diszkómámort. Kellemes időtöltést, éljenek hazáig, s azon túl, az emberi kor legvégső...” Az újra való áttérésnek köztudottan mindig megvannak az áldozatai, így - mint említettem - a korszerű megoldások iránt kevéssé fogékony altisztektől (azt állítják, hogy egy tiszt is volt ilyen, ezt azonban eddig még nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani) kénytelen volt megválni a hadsereg. Ez tulajdonképpen még kapóra is jött, hiszen fegyelmi vétség miatt tudták elbocsátani az illetőket, s így nem kellett nekik nyugdíjat fizetni. Amit persze amúgy sem fizettek volna, de nagy apparátust kötött volna le, ha örökösen magyarázgatni kell (levélben), hogy miért nem. A laktanyákat eladták, a technikát - ami volt - eladták. A hazát... így is meg lehet védeni, föltéve, ha nem támadja senki. A belső ellenséggel meg elbánunk! - jelentette ki állítólag egy juhász, s nagyot ütött botjával egy szamár fejére, s csak később jött rá, hogy az is ő maga volt. Attúl kódúit! Illetve újabb költségvetési pénzekért folyamodott. Amire egyre növekvő nagyságban volt szükség, hiszen a hadsereg alapfeladatait el kell valahogy látni, létszámtól és alaki kötöttségektől függetlenül. (A honvédelem kérdését később sem kezelték magas lóról, hanem csak egy szekér bakjáról, igaz, az istráng a szekeresen volt.) Mert itt van például az őrzés-védés! A tárca sajtófőnöke osztotta meg velem az ezzel kapcsolatos gondokat. Ugye, magyarázta, a hagyományos haderő idején ezt a feladatot nyugodtan a katonákra lehetett bízni. Ott voltak, más dolguk nemigen volt, ha meg lett volna, akkor is össze lehetett valahogy egyeztetni a bajtársakra történő célbalövéssel és az olcsóbb szórakozásokkal, mint amilyen (mondjuk) a Fekete Rulett. (A hírekkel ellentétben nem is volt rossz ennek halálozási rátája, szemben az alkohol és az ideggyengeség következtében bekövetkezett sajnálatos balesetekkel.) No tehát, amíg a régi kerékvágásban mentek a dolgok, addig a körletet, laktanyát, egyéb katonai objektumokat (vezérkari vadásztanya, kastélysiló, valamint rakétabáz is) a sorkatonák (vagy bor, illetve pálinka) hivatalból őrizték, igaz, az utóbbi időkben már erősen lázadoztak ellene, mondván: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, és akkor a babámról még nem is beszéltem... A tizenkét és fél (szívű) honvéd azonban ilyen - alapvetően létszámigényes - feladatra nyilvánvalóan nem alkalmas. Ki kellett valamit találni, és szerencsére kínálkozott megoldás. A honvédelmi tárca meghirdette a nyílt tendert a szükséges őrző-védő feladatok ellátására. A tárca örömmel konstatálta, hogy a tender iránt élénk érdeklődés mutatkozott, végül a Rákosi Mátyás Tüzértiszti Iskola Kossuth Lajos téri Gyorstüzelő Dandárjának Veterán Klubja nyerte el a megbízatást (ultin - ami egy régi káty kártyajáték, egyszer talán megismertetem vele olvasóimat). Most tehát egy gonddal kevesebb, és ez meg is látszik az illetékeseken. Viszont baj van a sárkányrepülőkkel. Kiderült, hogy - hiába voltak régóta raktáron - még mindig alkalmasak repülésre. Akkor pedig képzett pilóta kellene hozzájuk. Azok viszont időközben mind átléptek a szúnyogirtás és seregélyriasztás területére. A Haderőreform Bizottság most egy hegyközséggel van tárgyalásban, ahol egy madárijesztőt szeretnének leépíteni, Egyelőre az hátráltatja a megegyezést, hogy a bizottság egy túlképzett (olvasni tudó) tagja hallott valahol a szalmabábúk lázadásáról. Nem volna helyes ugyanis ezt a szellemet beengedni a hadseregbe, ilyen forradalmi helyzet idején. (Olvasóim egyébként levélben is kereshetnek engem itt, Kátyúföldön. De nem biztos, hogy megtalálnak.)
