Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-08 / 112. szám
2 HÍDLAP • 2006. június 8., csütörtök www.esztergom.hu RÖVIDEN A rendőrség mérlegeli a bocsánatkérést (H) A távozó belügyminiszter alapos vizsgálatot kért az országos rendőrfőkapitánytól, hogy kiderüljön a rendőrök milyen körülmények között bántalmaztak újságírókat. Lamperth Mónika úgy vélte, hogy a vizsgálat lezárulta után a rendőrség mérlegeli a teendőket, köztük a bocsánatkérést. A volt tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az esetnek megvannak a tanulságai. Hozzátette: a rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan az ügyészség is foglalkozik az incidenssel, és a vizsgálat kideríti majd, hogy történt-e jogsértés. Stagnálni fognak a reáljövedelmek (H) A költségvetési hiány kiigazításáért az adócsökkentés elhalasztása a legméltányosabb megoldás, mivel ez kevésbé érinti a legszegényebbeket - közölte az MSZP frakció- vezetője a köztévében. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: „úgy gondoltuk, hogy talán az a legigazságosabb, hogyha az adóváltozásokat halászijuk el. Amikor adóteher nem mérséklődik a tervek ellenére, akkor ezzel nem a legszegényebbek reményein ütünk egyet, hiszen aki jelentős mértékben adózik, az már nem olyan szegény”. Szólt arról is, hogy idén várhatóan még emelkedik a reáljövedelem, de azt nem állíthatja, hogy a következő évben nőnek a reálbérek. Két magánfőiskola alakult (SK) A kormány két magánfőiskola megalapítását hagyta jóvá a héten. Az egyik intézmény Kassán - menedzserképzés míg a másik Pozsonyban kezdi meg működését 2006 őszétől. Kassán az elkövetkezendő három évben közel háromszáz tanulóval számolnak, míg Pozsonyban 2009-ig 90 diákot vennének fel. Belőtték a HZDS irodájának ablakát (SK) Egy ismeretlen tettes tegnapelőtt este átlőtte a HZDS párirodájának ablakát Pozsonyban. Peter Marcek az iroda vezetője találta meg a golyót, aki elmondta, hogy előző este még mindent rendben talált. Az irodavezető feltételezése szerint más párt aktivistái követték el a bűncselekményt Menedzser irányítja majd a honvédelmi tárcát Katona sem volt a leendő szakminiszter Szekeres Imre a Honvédelmi Minisztérium létszámát 650-ről 500-ra kívánja csökkenteni. A kijelölt miniszter az országgyűlési szakbizottság meghallgatásán menedzseri feladatnak nevezte a tárca irányítását. Szekeres Imre kijelentette: szükségesnek tartja a részvételt az iraki misszióban és elismerte, hogy ő maga nem volt katona. Szekeres Imre a honvédelmi bizottság előtt elmondta: hogy menedzserként látná el munkáját, mert a szaktudás ott van a minisztériumnál. Ugyanakkor kijelentette: a tárca takarékosabb és hatékonyabb működtetésének érdekében a dolgozói létszámot 650-ről 500-ra csökkenti. Kifejtette, hogy a NATO csatlakozás óta eltelt időben haSzekeres Imre talmas átrendeződésen ment át a honvédelem, és ő ezt a folyamatot szeretné lezárni a következő 4 évben. Petrétei József az igazságügyi és rendészeti tárca várományosa az igazságügyi bizottság ülésén a jogalkotás színvonalának javítását, az új büntető törvénykönyv létrehozását, valamint az uniós jogharmonizáció kiterjesztését nevezte fő feladatának. Elmondta, hogy reményei szerint az év végére elkészül az új Btk. tervezete, amely 2009-ben életbe léphet. Az országgyűlési bizottságok további minisz- teijelöltek terveit is meghallgatják. Válaszol a kérdésekre többek között Gráf József az agrártárca várományosa és Hiller István az oktatási és kulturális tárca élére jelölt politikus. A környezetvédelmi és vízügyi miniszteij elölt Persányi Miklós mellett, szakbizottsági meghallgatása lesz Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelöltnek is. • Koncz Endre Patakba lökték a kisfiút? A rendőrség nem zárja ki, az esetleges idegenkezűséget a Sajólászló- falvánál vízbe fulladt kisfiú ügyében. A megyei főkapitányság nyomozást rendelt el gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával - közölte a rendőrség illetékese. Kompoltiné Jakab Ilona közölte: a vizsgálatba gyermekpszichológusokat is bevontak. A sajtóreferens elmondta: közigazgatási eljárás keretében kezdték vizsgálni a tragédiát, ám az adatgyűjtés során olyan körülmények merültek fel, amelyek nem zárják ki, hogy másnak is köze lehet a hétéves fiú halálához. A vasárnap eltűnt gyermek az esőzéstől megáradt Harica-patakba esett. Holttestét a speciális mentők kedden találták meg, miután a vízszint csökkent. • (vári) Kormányzás parlamenti kontroll nélkül Világos válaszokat hiányol a Fidesz A Fidesz szerint csak megszorításról szól a kormányprogram Kórházat nem adnak el, de jönnek a magánbefektetők A Fidesz szóvivője nem említett olyan elemet a jelenleg ismert kormányprogramból, amelyet támogathatnának. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy az a kevés konkrétum, amit a program tartalmaz, csak megszorítást, rosszabb életlehetőségeket takar. A politikus úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormányprogram a választási ígéretek tételes cáfolatát jelenti. Az ellenzéki politikus további problémának nevezte, hogy a kormány mellett létrehozott új intézmények által a kormányzást is kivonják a parlament ellenőrzése alól, hiszen sem a fejlesztési kabinet, sem az Ál- lamreform-bizottság nem szerepel az Ivan Gaparovic szlovák köztársasági elnök nem nevezi ki Vladimír Tvaroskát a Szlovák Nemzeti Bank alelnökévé. Az elemezők úgy vélik, hogy ezzel a döntésével az államfő nyilvánvalóan a Smer-Szociális Demokráciánál akart jó pontokat szerezni. Vladimír Tvaroskát, a pénzügyi tárca 34 éves államtitkárát a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztjára Ivan Miklós (SDKU) pénzügyminiszter javasolta. Lapértesülések szerint kinevezése ellen Maros Kondrót, a Smer-Szociális Demokrácia parlamenti képviselője lobbizott. A kinevezés elutasításának oka: alkotmányban. Úgy vélte, hogy az új szervezetekkel legalább annyi új vezetői poszt jött létre, mint ahányat a minisztériumoknál megszüntettek. Egyelőre azt sem tudni, hogy hány alkalmazottal, milyen javadalmazással, hány luxusautóval működnek majd az új intézmények - tette hozzá. Szijjártó Péter megismételte, hogy szerintük a kormányprogramból kiolvasható az egészségügyi vizitdíj bevezetése, ami teljesen indokolatlan. Arról is beszélt, hogy szerintük a köztisztviselők elbocsátásáról sem volt szó a választási kampányban, most pedig a tervek számos családot fenyegetnek. a javasolt jelölt nem rendelkezik legalább ötéves gyakorlattal. A pénzügyi tárca ezzel az indoklással nem ért egyet és fontolgatja a jogorvoslat lehetőségét. Ilyen ügyben Alkot-* mánybíróság hivatott eljárni. Nem hivatalos értesülések szerint tegnap a kormány is foglalkozott a témával. A dolgok jelenlegi állása szerint félő, hogy az említett banknak Szlovákiában a nélkül kell majd bevezetnie az eurót, hogy támaszkodhatna az alelnök szaktudására, ténykedésére. Abban az esetben, ha az ügy Alkotmánybíróságra kerül, Stefan Németh szóvivő szerint a verdikt megszületése 15 hónapig is elhúzódhat. • -z -c A kórházak eladása nem szerepel a kormány tervei között, de elképzelhető, hogy magánbefektetők vegyék át az üzemeltetést - közölte a parlamenti szakbizottság szocialista elnöke. Kökény Mihály egy rádióinterjúban hangsúlyozta: a tulajdonosnak kell döntenie, hogy saját forrásból, vagy tőkebevonással, esetleg magáncég révén biztosítja az ellátást. Kökény Mihály rámutatott: az állam feladata, hogy egyenlő hozzáférést garantáljon minden állampolgárnak az egészségügyi ellátáshoz, valamint, hogy meghatározza az egyes intézmények tevékenységének körét. A politikus nem zárta ki, hogy bizonyos esetekben előíiják majd a profilváltást, de kórház-bezárásokról nincs szó.-A bizottsági elnök megismételte: a vizit- és receptdíjról nincs döntés, ugyanis a kérdés alapos vizsgálatot igényel. Hozzátette: senki nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem fér hozzá a számára szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz. Van esély a megegyezésre a parlamenti alelnökökről, ezért szerdán folytatódik az ötpárti egyeztetés - közölte Göndör István. A tárgyalások részleteiről, valamint a Fidesz és az MDF közötti egyeztetésről részleteket nem árult el az MSZP-s politikus, azt azonban elmondta, hogy öt alel- nöke lesz a parlamentnek, úgy, ahogy erről korábban megállapodtak. Az Küpper András A fideszes Küpper András erre reagálva szomorúnak mondta, hogy egyetlen kérdésben sincsenek világos válaszok. A szakbizottság ellenzéki tagja szerint a kormánynak elő kellene állnia a konkrét tervekkel, mert nem elfogadható az az érv, hogy még semmiről sem született végleges döntés. ötpárti egyeztetésre azért van szükség, mivel a Fidesz és az MDF még nem egyezett meg arról, hogy a két további ellenzéki alelnöki posztra a KDNP mellett melyikük adja a másik jelöltet. A május 16-i alakuló ülésén a parlament Szili Katalin házelnök mellett a fideszes Áder Jánost és SZDSZ-es Világosi Gábort választotta alelnöknek. Nem lesz Smer-HZDS-SNS koalíció? • K. E. Az államfő Ficot támogatja Tvaroska nem lesz a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke • (palotás) Van esély egyezségre a parlamenti alelnökökről HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Kemény feltételek Az Európai Unió ragaszkodik az uniós szerződésekben foglaltakhoz a tagországok euroérettségének vizsgálatakor. Az Európai Bizottság legutóbb Litvánia márciusban beadott kérelmét vizsgálta meg a közös pénzhez való csatlakozásra, és mivel azt állapította meg, hogy az országban az adott időszakban előírt pénzromlás magasabb volt, mint a szerződésben előírt határérték, nem javasolta Litvánia felvételét az övezetbe. Halasztásra utalt a pénzügyminiszter? Londoni elemzők szerint az eurozónához történő csatlakozás céldátum-halasztását készítette elő a magyar pénzügyminiszter a szakbizottsági meghallgatásán mondottakkal. Veres János a parlament költségvetési bizottsága előtt úgy fogalmazott, hogy csak a kormányzati ciklus második felére teljesülnek az euro-bevezetés feltételei. Titkos CIA-célpont volt Románia és Lengyelország Az Európa Tanács megbízottja szerint feltételezett terroristákat szállító titkos CIA-repülőjáratok szálltak le Romániában és Lengyelországban. Dick Marty svájci szenátor tegnap nyilvánosságra hozott jelentése szerint Románia egyike volt azoknak az országoknak, amelyek tagjai voltak az Egyesült Államok „kiszolgáltatási hálózatának”. Az Európa Tanács szakértője szerint Romániában leszállásokat hajtottak végre az amerikai központi hírszerző hivatalhoz kapcsolódó gépek. Biometrikus vízum jövőre A belső biztonság erősítése és a könnyebb mozgás érdekében jövőre új, biometrikus vízumot vezetnének be az Európai Unióban. Először csak ujjlenyomatra vonatkozó részeket tartalmazna az a chip, amelyet az új vízumba építenek, később azonban arcképpel is kiegészítik ezt. A tervezetről egyelőre csak az Európai Bizottság döntött, a későbbiekben az Európai Parlament és a tagországok kormányai is tárgyalnak az új vízumról. Az ellenzéki hármas fogat a fejlődés kerékötője lenne A CTK által végzett felmérés szerint a Smer-HZDS-SNS szövetség kirajzolódásáról felröppent hír nem egészen felel meg a valóságnak. A megkérdezett politológusok a jelenlegi politikai helyzetből kiindulva nem tartják valószínűnek egy ilyen tömörülés életre hívását. Ivan Miklós (SDKÚ) pénzügyminiszter vasárnap a Smer-HZDS-SNS kormánykoalíció lehetőségére hívta fel az emberek figyelmét. Egyúttal úgy vélte, hogy egy ilyen ellenzéki hármasfogat a további fejlődés kerékkötője lenne. Egyébként a KDH ás az MKP sem tartja lehetetlennek egy Smer-HZDS-SNS ellenzéki szövetség megpecsételését. A politológusok - bár az említett ellenzéki pártok együttműködését nem zárják ki - úgy vélik, hogy a lehetséges kormánykoalícióra tett kijelentés inkább a választás előtti rivalizálással magyarázható. A HZDS és a Smer összefogására közvetve Vladimir Meciar is utalt. Az exminiszter arról biztosította a közvéleményt, hogy június 17-e után pártja semmi szín alatt nem támogatná a kereszténydemokratákkal kibővült jelenlegi kormánypártokat. Ezt követően Robert Fico (Smer) és Ján Slota (SNS) Zsolnán közös sajtótájékoztatót tartott a parlamenti választás törvényességének felügyeletéről. Emellett a Smer és a HZDS holdudvarához tartozó szimpatizánsok hasonló értékek mellett törnek lándzsát. A Smer választóinak zöme a HZDS-szel szeretne szövetségre lépni - ezt a tényt a VMK által közelmúltban végzett felmérés is alátámasztotta. • 0. F.