Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-29 / 127. szám

www.esztergom.hu 2006. június 29., csütörtök * HIDLAP Magyarok a vb negyeddöntőjén Buzánszky Jenő ezúttal csak a lelátóról bűvöli a labdát Debreceni jó példa Esztergomban Gyorsabb döntéshozatalt, olcsóbb működést biztosít a holding Folytatás az 1 oldalról „Pénteken utazunk és egy németor­szági sportiskolában leszünk elszállá­solva” - kezdte Buzánszky Jenő, aki­nek nincs ideje foglalkozni a kániku­lával, hiszen több programnak kell eleget tennie egy héten. „Elsején a Brazília-Franciaország találkozót nézzük meg, negyedikén pedig az egyik elődöntőre (a Németország-Ar- gentína és a Portugália-Anglia össze­csapás győztese játszik egymással - a szerk.) vagyunk hivatalosak. Az egyik meccs Frankfurtban, a másik Dort- mundban lesz.” Az egykori jobbhátvéd elmondta, hogy a német-argentin összecsapás döntőnek is bediene, de az egyik nagy esélyesnek sajnos búcsúznia kell. „Én a németeknek szurkolok, két végre­hajtó típusú csatáruk - Podolski. Klose - van, s ha Ballack is felnő vég­re a feladathoz, akkor továbbjuthat­nak” - folytatta Buzánszky. „A brazil meccs is nagy izgalmakat ígér, hiszen a franciák összekapták magukat és megnehezíthetik az egyébként végső győzelemre is esélyes csapat dolgát. Az angolok nem játszanak szépen, de bízom benne, hogy abbahagyják a bunkerfocit, és egy sokkal élvezete­sebb játékot produkálnak majd. Az egyik meccsen megszámoltam: az an­gol középpályán, három játékos 16-szor (!) passzolt egymásnak.” Az Aranycsapat tagja elmondta, hogy az előzetes tervekkel ellenté­tben Grosics Gyula nem tart velük, mivel a nagy meleg megviseli a szer­Kezdődik a révkomáromi nyári egyetem A szervezők túlszárnyalnák a tavalyi év sikerét is Hétfőn immár ötödik alkalommal ve­szi kezdetét a Selye Nyári Egyetem. Tavaly közel 700 résztvevő és 50 tan­folyam jellemezte Szlovákia egyik leg­sikeresebb nyári rendezvényét, amely a tanulni és szórakozni vágyók számá­ra is kiváló kikapcsolódást nyújt. A jó hangulat, a pozitív visszajelzé­sek, a résztvevők évről évre növekvő száma és az egyes korosztályok sok­színű képviselete azt bizonyítják, hogy a Selye Nyári Egyetem elérte ki­tűzött célját. A rendezvény az elmúlt évek során egy olyan hellyé vált, ahol diákok százai, fiatalok és idősebbek együtt tanulhatnak és szórakozhatnak. A jelentkezőkre a tanfolyamok mellett a tavalyi févhez hasonlóan idén is gazdag szabadidős programok vár­nak. Délutánonként klasszikus és mai filmsikereket vetítenek a filmklubban, az esti rendezvényekre a RÉV - Ma­gyar Kultúra Házában kerül sor, ahol a három hét során diszkók, koncertek, nosztalgia bulik, táncház és latin es­tek várják a szórakozni vágyókat, de emellett hétvégi kirándulások is élén­kítik a programot. Számos tanfolyam mellett - számí­tástechnika, pszichológia, grafológia, fotózás, operatőri alapismeretek, szer­kesztés és tördelés, kommunikáció és gazdasági ismeretek, sikeres álláskere­sés, karrierképzés, üzletkötés, weblap­készítés - lehetőség van képzőművé­szeti és kézműves foglalkozásokra is, továbbá a hastánc, és a talpmasszázs rejtelmei is elsajátíthatók. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők a Selye János Kollégium vagy a Szlovák Köz­társaság Oktatási Minisztériuma által akkreditált bizonyítványt kapnak. • (szép) Véget ért az összmagyar diákbajnokság Székelyudvarhely csapata megállíthatatlan volt Az erdélyi Székelyudvarhely csapa­tának győzelmével ért véget a Kárpát­medencei Összmagyar Nemzeti Diák­bajnokság döntője a Ferencváros Üllői úti stadionjában. A diákbajnokság har­madik évében minden eddiginél több csapat vett részt, idén már a Felvidék is több együttessel képviseltette magát. A nemzeti diákbajnokság fináléját minden évben a Ferencváros stadion­jában rendezik meg, idén az alap- és középiskolás korcsoport elődöntőit is a zöld-fehér szentélyben vívták a fe­lek. A fővárosba a Felvidékről három csapat érkezett, Dunaszerdahelyet a Vámbéry Gimnázium és a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Középisko­la, míg Alistált a helyi általános isko­la képviselte. Utóbbi intézmény együttese a döntőig menetelt, ahol a tavalyi évhez hasonlóan 2006-ban is a második helyet szerezte meg, a fi­náléban a vajdasági Zenta gárdája győzte le őket. A középiskolás korcsoportban már nem voltak ennyire szerencsések a felvidéki csapatok, egyik dunaszerda- helyi iskola sem tudta magát kvalifi­kálni a döntőbe. A finálét a széke­lyudvarhelyi és a zentai csapat vívta egymással, előbbi csapat sima mécs­esén, 5-2-re lépte le ellenfelét, ami a korábbi évek tendenciáját követve azt jelentette, hogy idén is erdélyi csapat végzett az élen. A győzteseknek járó díjat és emléklapot Mádl Ferenc, egy­kori köztársasági elnök adta át. • (nagy) vezetét, és nem lenne jó, ha kint tör­ténne valami. „Úgy döntött, hogy in­kább itthon marad, hogy egy esetle­ges rosszulléttel ne hozza kellemet­len helyzetbe a vendéglátókat. Ve­lünk tart viszont Imrő János, a Komá- rom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Hoffann József, egykori MLSZ főtitkár” - zárta a be­szélgetést Buzánszky Jenő.„ • (hajdú) Folytatás az 1 oldalról Esztergom vezetése a kezdettől fog­va élénken érdeklődött, hogy hogyan lehet a szocialista vállalati modellt egy piacorientált típusra cserélni, és ezzel látványos eredményeket elérni - mondta a Hídlapnak az igazgató. Hozzátette azt is, hogy minden érdek­lődő településnek örömmel segítettek és segítenek, hiszen sokkal könnyebb a már meglévő tapasztalatokat átven­ni, mint végigjárni ugyanazt a rögös utat, mint Debrecen. „Példánk nyo­mán már Egerben, Miskolcon, és Szé­kesfehérvárott is működik ez a típusú városüzemeltetési módszer, és hama­rosan Esztergomban is beindul. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy ta­pasztalataink átadásáért köszönetkép­pen szimbolikus, egyszázaléknyi tu­lajdonrészt ajánlottak fel a Debreceni Vagyonkezelőnek a királyvárosi vál­lalatcsoportból, és egy igazgatósági tagságot, amelyet örömmel elfogad­tam” - tette hozzá Nyíri László. Antal Zsuzsanna, a Budapesti Cor- vinus Egyetem Vezetéstudományi In­tézetének adjunktusa szerint a holding­ba szervezett városüzemeltetési formá­nak számos előnye van a hagyomá­nyos vezetéssel szemben. Egyrészt te­hermentesíti az önkormányzatot, ezál­tal szétválasztódnak a hatósági és köz- szolgáltatói feladatok, ugyanakkor megmarad az önkormányzat tulajdo­nosi irányítása, árhatósági és ellenőrző szerepe. „Olcsóbb működést, verseny- képes vállalatokat és alacsony szolgál­tatási díjakat jelent a holdingba szerve­zés. Gyorsítja a döntéshozatalt is, és az egyes alvállalatok végre az alaptevé­kenységükre tudnak koncentrálni, hi­szen az adminisztrációs és egyéb járu­lékos feladatokat a központ látja el” - mondta lapunknak az egyetemi tanár. • Pálovics Klára Felszentelik az esztergomi Kolping-házat Kirabolta a nyugdíjast Nyitra. Ötvenezer koronát zsákmá­nyolt egy ismeretlen tettes Nyitrán 79 éves áldozatától. Az elkövető azzal csöngetett be az idős nőhöz, hogy váltson fel neki egy ötezer koronás bankjegyet. A gyanútlan áldozat a szeme láttára elővette megtakarított pénzét, felváltotta az ötezerest, és ki­kísérte a tettest. Amikor visszatért, a spórolt pénzének már csak hűlt helyét találta, az ismeretlen elkövetőt keresi a rendőrség. Beer Miklós váci megyéspüspök az Esztergomi Kolping-Család volt egyhá­zi elnöke, prézese szenteli fel vasár­nap délután az esztergomi Szent Imre Kolping-házat. A Kolping-Család közösségi kere­tet ad a hívő emberek számára élet­kortól, társadalmi rangtól és iskolai végzettségtől függetlenül. A mozgal­mat a keresztény hit és cselekvés tart­ja össze, amely egyházközösségekben szerveződik. A vezetőséget, köztük az egyházi- és a világi elnököket is a tag­ság demokratikusan választja meg. A Kolping mozgalom szívügye, hogy szakmaszeretetre és hivatásbeli elkö­telezettségre nevelje a fiatalokat, és erre intézményes keretek között is le­hetőséget nyújt. Városunkban az Esz­tergomi Kolpingcsalád Egyesület képviseli ezt a mozgalmat, a Népkert út 1. szám alatti Kolping-házat az esz­tergomi egyesület az önkormányzattól kapta 65 éves használatra. Ebből az alkalomból szenteli fel az épületet Beer Miklós váci megyéspüspök júli­us 2-án délután 4 órakor. Az esemé­nyen részt vesz az Esztergomi Kol­pingcsalád Egyesület, valamint jelen lesz a Magyar Kolping Szövetség el­nöksége és az Északi Körzet Kolping Szövetsége vezetősége is. • (lengek) Befellegzett az ingyenes oktatásnak A hallgatók érdekképviselete elfogadhatatlannak tartja a tervezetet Bevezetik a tandíjat a felsőoktatás­ban, utólagos fizetés helyett az úgyne­vezett fejlesztési részhozzájárulás (FÉR) keretében az államilag finanszí­rozott képzések esetében is 105-150 ezer forintos éves tandíjat kérnek majd. Mindezt kedden jelentette be Hiller István oktatási miniszter, aki fa­irnek nevezte a 2008 szeptemberétől életbe lépő FER-t. Az ellenzék szerint ismét hazugságon kapták a kormányt, a hallgatók érdekképviselete sem fo­gadja el a lépést, és ma tárgyaló asz­talhoz ülnek a tárcával. A 2007/2008-as tanévtől kezdődő­en bevezetik a fejlesztési részhozzájá­rulást, amely alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forintot jelent a tanulóknak évente. Ettől az intézmények plusz-mínusz ötven szá­zalékkal eltérhetnek így az alapkép­zésben havonta minimum 4375, ma­ximum 13125 forintot kell fizetni. Mindez a korábban hangoztatott utó­lagos képzési hozzájárulástól teljesen eltérő rendszert jelent, de lényegében mégis ugyanazt takarja: fizetőssé te­szik a felsőoktatást, ráadásul így már 2008 szeptemberétől bevételhez jut közvetve az állam. Hiller ugyan hang­súlyozta, hogy a pénz az intézmé­Hiller István kedden a pedagógusok kötelező óraszámának egy-két órával történő megemelését is bejelentette. Ennek következménye szeptembertől kevesebb fizetés, később pedig elbo­csátások lehetnek az ellenzéki szakpo­litikus szerint. nyékhez folyik majd be, de szakem­berek szerint ennél fogva az államnak kevesebb normatívát kell adnia. Sió László a Fidesz oktatás politi­kusa úgy vélekedett, hogy a múlt he­tihez képest teljesen másfajta tör­vényjavaslat ismertetése hiteltelenné teszi a miniszterelnököt és az oktatási minisztert is. Azt mondta: ez a tandíj bevezetésének e heti változata. Úgy véli, hogy a most tervezett tandíj ősz- szege később emelkedni fog. Hiller szerint a tárca lépése fair, Sió László azonban úgy véli: ha valakik, akik a választások előtt azt mondták, hogy nem lesz tandíj, most pedig be­vezetik, akkor ők azt is mondják, hogy tisztességes dolog hazudni. A tandíj bevezetését a lakosság nagy része, 62 százaléka elutasítja, és a hall­gatók érdekképviselete sem tudja ezt el­fogadni. Ekler Gergely a Hallgatói Ön- kormányzatok Országos Konferenciájá­nak elnöke azt mondta, hogy amíg a fel­sőoktatás jelenlegi rossz rendszere nem megy keresztül egy átfogó átalakításon, addig a HÖOK semmiféle többlet for­rás előteremtését, így a tandíjat sem fogja támogatni, mert nem szolgálja a színvonal emelkedését. Abban bíznak, hogy sikerül ma elfogadható egyezség­re jutniuk Hiller Istvánnal. Megpróbál­ják meggyőzni, hogy a felsőoktatás fi­nanszírozásának megváltoztatása ter­jedjen ki az egész rendszerre, ne csak látszatmegoldás szülessen. A tárgyalás eredménye alapján pénteken dönt a HÖOK választmányának rendkívüli ülése az ezt követő lépésekről. • Gál Kata

Next

/
Thumbnails
Contents