Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)
2006-06-27 / 125. szám
ikfryntö} i,; 01 U .M 25 is 7 HÍDLAP • 2006. június 27., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Túl van a műtéten a török robbanás magyar sérültje (H) Túl van a műtéten a törökországi robbanásban súlyosan megsérült magyar lány, állapota sokat javult. A 15 éves lány nyakába fémszilánk fúródott, amely érintette az ütőeret is. Közben a török hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy a Manavgat vízesésnél történt robbanásnak egy magyar halálos áldozata van. Valószínűleg a súlyosan sérült magyar lányon kívül egy magyar fiatalember is megsebesült. Egy tonna elkobzott élelmiszer (H) Országszerte egy hete tart az idegen- forgalmi szezonban tartott fokozott élelmiszerellenőrzés - eddig egy tonna élelmiszert koboztak el a hatóságok - közölte az országos főállatorvos. Süth Miklós elmondta: az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetének és nyomon követhetőségének ellenőrzésére. Elsősorban a sajtokat, a nyers húst, a sört és a jégkrémeket vizsgálják. Az idei szinten marad az adómentesség határa (H) Nagyjából az idei szinten rögzítik a személyi jövedelemadóban az adómentes határt - közölte a miniszter- elnök. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a munkavállalók negyven százalékát minimálbéren jelentették be, miközben négy minimálbéresből három, zsebbe is kap jövedelmet. Hozzátette: a jövőben azok viselik majd a legnagyobb terhet, akik eddig kibújtak az adózás alól. Két halálos áldozat (SK) Péntektől vasárnapig 426 közlekedési baleset történt a szlovák utakon. Az esetekben ketten veszítették életüket, húszán súlyos, míg 81-en könnyebb sérülést szenvedtek. A legtöbb baleset a pozsonyi járásban - 85 -, míg a legkevesebb a nyitraiban - 34 - történt. Kitüntetést adott át Kukán (SK) Szlovákia külügyminisztere, Eduard Kukán ma délelőtt kitüntetésben részesíti azokat a középiskolás diákokat, akik eredményesen szerepeltek az Aliante 2006 nemzetközi tanulmányi versenyen. A megmérettetésen induló diákok a NATO-val kapcsolatos témában bizonyíthatták rátermettségüket. A versenyre Csehországból, Litvániából, Hollandiából és Lengyelországból is jelentkeztek diákok. Ellenzéki nem a kisebb parlamentre Szakbizottsági támogatás a kétharmados törvényeknek Több kétharmados törvényjavaslatot is általános vitára alkalmasnak talált hétfői budapesti ülésén a parlament alkotmányügyi bizottsága, de a kisebb parlamentről és a mentelmi jogról szóló javaslatot támadta az ellenzék. A kisebb parlament és a választási rendszer kapcsán a fideszes Balsai István és a kereszténydemokrata Salamon László közölte, hogy a javaslatot nem támogatják, amely így nem kapja meg a szükséges kétharmados többséget. Az ellenzéki képviselők egyebek mellett azt kifogásolták, hogy az egyfordulós választási rendszer nem biztosít kellő legitimációt a képviselőknek. A szabad demokrata Fodor Gábor szerint a törvényjavaslat alapvetően A Fidesz szerint a kormány hallgat a megszorításokról Gyurcsány Ferenc és a kormány még mindig nem tájékoztatta az embereket arról, hogy milyen megszorításokra készülnek - mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint a kormány hétvégi, kétnapos ülésén csupán egy sajtótájékoztató menetrendet állított fel, ám konkrét lépésekről még mindig nem lehet tudni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton, a balatonőszödi kétnapos kormányülés után jelentette be, hogy tíz alapelv köré rendezi munkáját a jövőben a kormány, amelyek az egyensúly, a reformok és a fejlesztés kapcsolatára vonatkoznak. megfelel a kisebb létszámú parlament létrehozásának, de módosító indítványokat nyújtanak be néhány kérdésben. Az MSZP-s Wiener György hangsúlyozta, hogy a kisebb parlament társadalmi követelés, de megtakarítást igazán az egyfordulós választási rendszerrel lehet elérni. Hozzátette: pártja támogatja a javaslatot, amit a bizottság Befagyasztás a költségvetésben A jövő évi költségvetési tervezés bázisa az ez évi zárolásokkal csökkentett előirányzat lesz - értesült kormányzati forrásból a távirati iroda. Ezzel párhuzamosan a központi költségvetési szerveknél bértömeggazdálkodásra tér. át a kormányzat, ami azt jelenti, hogy a közszférában csak ott lehet majd bért emelni, ahol valakiktől elvesznek, illetve tovább csökken a létszám. A kormányzat így szeretné elérni azt, hogy az államháztartás sem egészében, sem béroldalról ne gerjessze az inflációt. A kormány elképzelései szerint így megvalósítható lesz, hogy az államháztartási hiány az idei nyugdíjreformmal csökkentett európai uniós normák szerint számított 8 százalékos GDP-arányos szintről 2007-ben a nyugdíjreform hatása nélkül számítva 5 százalék körüli szintre, majd 2008-ban 3-3,5 százalékra csökkenjen. így e szempontból teljesülne az euró-bevezetés államháztartási hiányra vonatkozó kritériuma. A bejelentett intézkedésekkel az idénre prognosztizált 2-3 százalékos infláció jövőre 5 százalékra nőne, majd 2008-ban elérné a maastrichti kritérium szerinti 3 százalékos szintet. • (palotás) Alábbhagyott az érdeklődés A szlovákok nem veszik igénybe a kedvezményes internetet A kedvezménnyel bevezetett és üzemeltetett világháló iránti érdeklődést nem keltette fel huzamosabb időre az állami támogatás. Öt héttel az előnyökkel kecsegtető akció meghirdetését követően 40 ezerből mindössze 14 ezer ilyen jellegű támogatást vettek nyilvántartásba Szlovákiában. Május 9-e óta a 15-25 év közötti fiatalok élhetnek a fent említett lehetőséggel, és jutányos áron vezettethetik be az internetet. Az állam havonta 234 koronával járul hozzá az ilyen feltételek mellett hozzáférhetővé váló világháló üzemeltetéséhez. Míg az elején - az első három napon - összesen 3 300 háztartás élt a havi 234 koronás támogatással, később a megrendelések száma visszaesett a május 9-e előtti szintre. Bár a piacon találunk olyan üzemeltetőket, amelyeknél már havi 60 HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Hétszáz digitális tachográf kártya készült el eddig Eddig mintegy 700 gépjárművezetői digitális tachográf kártya készült el, és további 400 kártya gyártása kezdődött el - mondta a Közlekedési Főfelügyelet főosztályvezető-helyettese. Szilvási Bertalan közölte: azok a kártyák készültek el, amelyek igénylését június 13-ig beadták. Az első digitális tachográf kártyát május 30-án bocsátotta ki a Közlekedési Főfelügyelet, a gépjárművezetőknél mintegy 130 kártya van már használatban. A következő öt évben mintegy 36.000 gépjárművezetői kártya kiadása várható. Egy korábbi európai uniós döntés szerint a 3,5 tonna össztömegű vagy kilencnél több ülőhellyel rendelkező gépjárműveket május 1 -jétől első alkalommal forgalomba helyezni már csak digitális menetíró készülékkel, tachográffal lehet. Júliustól jönnek az uniós vények Július 1-től az orvosok már csak az új, EU-konform vényekre írhatnak fel gyógyszert, gyógyászati segédeszközt és gyógyfürdő-szolgáltatást - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A régi vények június 30-ig lesznek érvényben, azonban a rajta szereplő gyógyszert még egy hónapig, azaz július 31-ig lehet kiadni, illetve a felírt szolgáltatást igénybe venni. Ezt követően a régi vény beváltására nincs lehetőség, és amennyiben a beteg a gyógyszert - a határidőig koronáért hozzáférhető a világháló, az internet iránti érdeklődés fokozásán ez az olcsóság sem segít. A legtöbb embert a számítógépbe történő beruházás összege riasztja el. „Némely családnak már az is gondot jelent, ha az internetes csatlakozás költségeként ki kell fizetni ezer koronát” - mondja Andrej Holovác, a Bártfán (Bardejov) tevékenykedő Praxis társaság ügyvezető igazgatója. Országos viszonylatban összesen 40 ezer fiatalt érint ez a kedvezményezett internetes csatlakozás. Legnagyobb érdeklődés iránta eddig az eperjesi és a zsolnai kerületben mutatkozott. Ezekben a felkínált helyek fele már elfogyott. A többi kerületben - beleértve a nyitrait is - még 3 500 15-25 év közötti fiatal vezettethetné be és üzemeltethetné kedvezményes áron a világhálót. • -z -c nem váltotta ki, vissza kell mennie kezelőorvosához, hogy a készítményt ismét felírja, immár az új vényre. Túlárazott szén-dioxid kvóta Az európai szén-dioxid piacon továbbra is túlértékelt árfolyam-szinten zajlott a kereskedés a múlt héten - közölte a Magyar Környezet- gazdaságtani Központ szakmai igazgatója. A közép-kelet-európai térségben működő börzén az elmúlt héten mintegy 60 ezer kibocsátási egység, azaz szén-dioxid kvóta cserélt gazdát. Az éghajlatvédelmi megfontolásból beindult európai uniós emisszió-kereskedelmi rendszerben a leginkább környezetszennyező iparágak 12 ezer cége vesz részt. általános vitára alkalmasnak talált. A mentelmi jogot érintő törvényjavaslat esetében a fideszes Répássy Róbert leszögezte: támogatják ugyan az általános vitára való alkalmasságot, de nem értenek egyet a légzésminta adására (a szonda megfújása) vonatkozó szabályozással. * Koncz Endre Hol feszül a koalíció? A két kormánypárt között vannak nézeteltérések bizonyos kérdésekben, de a parlament elé kerülő javaslatok többnyire kompromisszum eredményei - jelentette ki Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője egy rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetért az SZDSZ kisebb felelősséget visel. Pető Iván a koalíción belüli konfliktusok között említette az egészségügyi átalakítást és az önkormányzati rendszer reformját. Elmondta, hogy az adóügyekben is vannak még kisebb nézetletérések, de a beterjesztett törvényjavaslatok többnyire kompromisszumot tükröznek. Az eddig bejelentett intézkedés nem reform, hanem a költségvetés helyzetéből adódó intézkedéscsomag eleme - mondta Pető Iván és hangsúlyozta: az intézkedések egy része a reformok irányába fordítható. • (koncze) Integráció a határőrségnél Biztonsági deficitje lehet a megszorításnak A határőrség munkájára a belső határok megszűnése, vagyis Magyarország schengeni övezethez csatlakozása után is szükség lesz; a kormány- program értelmében a határőr igazgatóságokat a rendőrség keretébe integrálnák, de ehhez elengedhetetlen kétharmados törvények módosítása - mondta a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság vezetője hétfőn. Magyarország várhatóan 2007. október 31-ig csatlakozik a schengeni övezethez, ezt követően a belső határok térségében megszűnik a jelenlegi ellenőrzési rendszer - közölte Dúzs József dandártábornok, aki elmondta, hogy 32 olyan intézmény van, amelyik feladatai indokolatlansága miatt megszűnik. Az igazgatóságok megszűnésével kapcsolatban a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság vezetője úgy fogalmazott: „Ez olyan biztonsági deficitet von maga után, aminek, ha nem kezeljük, nagyon súlyos következménye lehet az ország közbiztonságára”. A főtiszt elmondta: a 2006 októberében hatályba lépett schengeni kódex meghatározza, milyen jellegű ellenőrzések végezhetők a belső határok térségében: rendőri jellegű ellenőrzés, amely nem határellenőrzés. Marad tehát az idegenrendészeti és közúti ellenőrzés, maradnak az általános közterületi razziák, a konkrét bűncselekményekhez kapcsolódó ellenőrzések. Dúzs József hangsúlyozta: a határőrség integrációja csak úgy oldható meg, ha módosítják a kétharmados többséget igénylő határőrizeti, a rendőrségi és az idegenrendészeti törvényt. • (vári) Mélyrepülésbe kezdtek a kormánypártok Gyengültek a kormánypártok és vezet a Fidesz a Szonda Ipsos június második felében végzett felmérése szerint. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 42 százalékon áll, az MDF jelenleg 4, az SZDSZ 3 százalékra számíthat. A június 16. és 23. között 1 500 fős mintán készített felmérés szerint, ha most lennének a választások, a Fidesz- re a választókorú megkérdezettek 30 százaléka, az MSZP-re 28 százaléka szavazna, az MDF-re 3, az SZDSZ-re 2 százalékuk, míg a KDNP-re és a MIÉP-re 1-1 százalékuk adná a voksát. 1996 óta először fordul elő, hogy az MDF megelőzi a szabad demokratákat. • (koncz) Ma dől el, kivel tárgyal Fico Robert Fico, a választásokon győztes párt elnöke már csak két párttal kíván koalíciós megbeszéléseket folytatni: az, hogy melyik ez a két politikai tömörülés, nem árulta el. Egy politikai műsor keretében azt is elmondta, hogy a Smer számára nem a szövetségesek kiléte, hanem a pártprogram a fontos. A Smer elnöksége tegnap este döntötte el, hogy melyik két párttal fog tárgyalni a kormányalakítás második fordulójában: Fico ígérete szerint a politikai tömörülések kilétéről ma délelőtt hullik le a lepel. A győztes párt elnöke egyelőre csak azt árulta el, hogy az SDKÚ-val a legnehezebb keresni az esetleges kompromisszumokat, ez a páros nem működne, ezért alighanem nem is jön össze ilyen tömörülés. Az elemzők szerint a legvalószínűbb a kereszténydemokratákkal (KDH) és a magyar párttal való szövetkezés, ennek viszont az szabhat gátat, hogy a KDH képviselői többfelé húznak. „A párt három részre szakadt: vannak, akik Dzurindá- val, illetve Ficoval társulnának, de akadnak olyan képviselők is, akik az ellenzékben szeretnék tovább folytatni a politizálást” - magyarázta lapunknak Neszméri Tamás, politológus. Vladimír Palkó, a kereszténydemokraták alelnö- ke szerint két kisebb párt egy Smerrel kötött koalícióban csak asszisztálhat, később pedig, ha a győztes nem tudná megvalósítani a programját, bűnbakként funkcionálhat. A KDH az ellenérvek ellenére még nem döntötte el, hogy milyen szerepet vállaljon a következő ciklusban. Sokan attól tartanak, hogy Robert Ficónak nem lesz más választása, mint összeállni a Meciar vezette HZDS-szel valamint a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal, amit viszont külföldön nem néznének jó szemmel. • Szép Éva