Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-16 / 95. szám

m' 2 HÍDLAP • 2006. május RÖVIDEN Még hetekig vizsgálják az őcsényi tragédiát (H) Több hétig is eltarthat a független szakmai vizsgálata a Tolna me­gyei őcsényi repülőtéren történt repülőgépmodell-balesetnek - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. Bajkó Erika hangsúlyozta, hogy a szervezet­nek nem a felelősség megállapí­tása, hanem a balesethez vezető okok, körülmények kivizsgálása a feladata. Hozzátette: szerveze­tük nem hoz szankciókat, nem nevezi meg a felelősöket, viszont biztonsági ajánlásokat tehet bár­mely szervezetnek. Problémák a munkaügyi ellenőrzéseken (H) Az esetek 90 százalékában talál­tak valamilyen jogszabálysértést az év eleji munkaügyi ellenőrzé­seken. 8 820 munkáltató közül mindössze 910 tanúsított jogköve­tő magatartást- közölte az Orszá­gos Munkabiztonsági és Munka­ügyi Főfelügyelőség. A foglalkoz­tatottak majdnem felénél szintén volt valamilyen hiányosság. A leg­több munkaügyi bírságot, 317 millió forintot az építőiparban szabták ki. Túri-Kovács: elfogadhatatlan a kisgazda frakció (H) Sem jogilag, sem politikailag nem tartja megalapozottnak az önálló kisgazda frakcióról szóló kezde­ményezést a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke. Túri-Kovács Béla elmondta: a Fidesz alapító tagjaként elfogadhatatlannak tart bármiféle kezdeményezést, amely gyengítheti a Fidesz Magyar Pol­gári Szövetség erejét. Több egy­kori kisgazda politikus önálló frakció felállítását javasolta a Fi­desz színeiben parlamentbe jutott kisgazda képviselőknek. Megnyílt a Szent István Könyvhét(H) Megnyílt a 14. Szent István Könyvhét Budapesten, a Ferenci­ek terén. Harminckét keresztény szellemiségű kiadó közel hétezer kötetet kínál és több mint nyolc­van újdonsággal is jelentkeznek. A Szent István Társulat rendezé­sében zajló ötnapos eseményt hétfőn délelőtt nyitotta meg Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek. Közel négyszáz baleset az utakon (SK) A szlovák rendőrök péntektől hét­főig 395 közúti balesetet regisztrál­tak az országban. Az esetekben ha­tan veszítették életüket, 13-an sú­lyosan, míg 55-en könnyebben sé­rültek meg. ‘A rendőrség által ki­adott közlemény szerint az anyagi kár meghaladja a 29 millió koronát. Szlovákia kivár (SK) Ha Bulgária és Románia tagja lesz az Európai Uniónak, Szlovákia eb­ben az esetben sem nyitja meg mun­kaerőpiacát az említett országok ál­lampolgárai előtt. Az MKP alelnö- ke, Csáky Pál az üggyel kapcsolat­ban elmondta: nem hiszi, hogy a bolgárok, vagy a románok éppen Szlovákiába jönnének dolgozni a nagyobb fizetések érdekében. 16., kedd www.esztergom.hu Három tárcára számítanak a liberálisok A Fidesz szerint Gyurcsány kapitulált az SZDSZ előtt Pető Iván szerint a liberális párt há­rom minisztérium vezetésével elége­dett lenne. A SZDSZ ügyvivője erről a köztévében beszélt hétfőn reggel. A Fi­desz szerint úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét kapitulált a kisebbik kormánypárt előtt, és az SZDSZ-nek ismét döntő befolyása lesz a kabinetben. Pető Iván úgy fogalmazott: „ha mondjuk 12 minisztériumban gondol­kodunk, akkor hárommal az SZDSZ - ha ezek valóban olyan tárcák, ame­lyekben az SZDSZ programja fontos szerepet játszik - akkor szerintem elé­gedett lenne”. Megismételte a koráb­ban ismertté vált közlést, miszerint a koalíciós tárgyalásokon az oktatásról már megegyeztek a felek, Magyar Bá­lint jelenlegi, liberális miniszter előter­jesztésében. „Ez valóban meghatároz­hatná, hogy Magyar Bálint folytatja a munkáját, de hát sok egyéb tényezőtől is függ, hogy kikből lesz miniszter” - mondta, hozzátéve, hogy más területe­ken a hivatalban lévő miniszter adta elő az elképzeléseket. Megjegyezte: ebből nem következik, hogy ő lesz a miniszter, de az ellenkezője sem. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc a választások előtti televíziós vitában még kizárta annak lehetőségét, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter legyen, azonban Pető Iván nyilatkoza­ta szerint mégsem kizárható az oktatá­si miniszter további megbízatása. A Fi­desz szerint Magyar Bálinttól semmi jót nem várhatnak az oktatási intézmé­nyek, a diákok, vagy a szülők. Mint mondta, Magyar Bálint személyéhez fűződik a magyar oktatáspolitika talán minden eddiginél nagyobb botránya, az érettségi lebonyolításának ügye - mondta a politikus. Közölte, hogy Ma­gyar Bálint ennél is nagyobb hibát kö­vetett el akkor, amikor az érettségi rendszer teljesen felesleges, átláthatat­lan és bizonytalan átalakításával lehe­tetlenné tette, hogy a magyar fiatalok életük első nagyon fontos döntését megalapozottan hozhassák meg. Ma­gyar Bálint a legsikertelenebb magyar oktatási miniszter a rendszerváltás óta - jelentette ki Szijjártó Péter. • Koncz Endre Nincs sok idő a reformokra A feltörekvő piacokon zajló erőteljes eladási hullám, amely hétfőn a forint árfolyamát is leszorította, érzékelteti, hogy milyen kevés ideje lesz az újjává­lasztott magyar kormánynak a közszfé­ra finanszírozási reformjának végrehaj­tására - írja a Reuters hírügynökség. A hírügynökség áttekinti a magyar ál­lamháztartási hiány helyzetét, hangsú­lyozva, hogy teljesen irreális a GDP 3 százalékát kitevő államháztartási hiány­nak az elérése 2008-ig - hogy azt az eurózónába történő belépés kövesse 2010-ben -, sokkal valószínűbb a tagság 2013-ban. A hírügynökség beszámol azokról a meg nem erősített sajtójelenté­sekről, amelyekben 300-350 milliárd forintos adóemelési, kiadáscsökkentési elképzelések szerepelnek, hozzátéve, hogy a kormány még tárgyalásokat foly­tat programjáról, amivel kapcsolatban a nagy kérdés: a jóléti kiadások milyen mértékű megkurtítására hajlandó a párt a költségvetés helyreállítása érdekében. • (koncze) Hét szakmai kabinet a Fideszben Lendvai maradna frakcióvezető Adert akarja parlamenti alelnöknek a frakció Az MSZP képviselőcsoportja is Szilit jelöli házelnöknek Áder Jánost javasolja az Országgyű­lés alelnökének a Fidesz-frakció - je­lentette be Navracsics Tibor hétfőn, a Fidesz és a KDNP frakciószövetségi ülését követően. A Fidesz képviselőcsoportja általános frakcióvezető-helyettesnek Varga Mi­hályt választotta, frakcióvezető-helyet­tes lett még Répássy Róbert frakcióigaz­gató, valamint Pelczné Gáli Ildikó alel- nök - mondta el Navracsics Tibor jelez­ve, hogy a frakciószövetségi ülésen né­hány témában, köztük ebben is, csak a fideszes képviselők szavaztak, míg más ügyekben a Fidesz és a Keresztényde­mokrata Néppárt (KDNP) frakciószö­vetsége együtt döntött. Navracsics Tibor arról is beszámolt, hogy a frakciószövet­ségi ülésen elfogadott alapszabály értel­mében hét szakmai kabinet jött létre: a mezőgazdasági és környezetvédelmi ka­binetet Font Sándor, a külügyit Németh Zsolt, a védelmit (amely minden "egyenruhással" foglalkozik majd) Láz­ár János, a gazdasági kabinetet Varga Mihály, a kulturális kabinetet Halász Já­nos, a jogi és közigazgatási kabinetet Répássy Róbert, a népjólétit pedig a KDNP-s Soltész Miklós vezeti. Navrac­sics elmondta: a szakmai kabinetek mel­lett működő társadalompolitikai csopor­tok is most szerveződnek, ezek az elkép­zelések szerint saját maguk választanak majd vezetőt. A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövet­ség a parlamentben szorgalmazza majd a Költségvetési Tanács felállítá­sát. Navracsics Tibor elmondta: a mai frakciószövetségi ülésen felkérték Varga Mihályt és Latorcai Jánost, hogy terjesszenek elő e témában or­szággyűlési határozati javaslatot. Eb­ben indítványozzák, hogy a kormány dolgozzon ki törvényjavaslatot a jegy­bankelnök, az Állami Számvevőszék elnöke és egy, az államfő által megne­vezendő, független közgazdász rész­vételével működő Költségvetési Ta­nács felállításáról. • (palotás) Meciar szívesen lenne kormányfő A partnerségi viszony bármelyik párttal elképzelhető Abban az esetben, ha Vladimír Meciar júniusban a választóktól meg­felelő támogatást kapna, negyedszer is szívesen betöltené a miniszterelnö­ki posztot. Meciar meg van róla győződve, hogy ebben a megmérettetésben a HZDS - Néppárt első, vagy második helyen fog végezni. Bár az előrejelzé­sek szerint a Smer - Szociális Demok­rácia 33-35 százalékos támogatottság­gal magabiztosan vezet, Meciar sze­rint Fico pártja ennél jóval kevesebb szavazatot fog begyűjteni. Az ex-kor- mányfő úgy véli, hogy az előző vá­lasztási ciklushoz képest jelenleg az emberek jóval kedvezőbben ítélik meg HZDS-Néppárt eredményeit, politi­kusainak tevékenységét. Nagyon jó esélyük van rá, hogy június 17-én megszerezzék a szavazatok 20 száza­lékát. Bár 2002-ben 19,5 százalékot jegyeztek, időközben megcsappant népszerűségük és az előrejelzések sze­rint a párt támogatottsága jelenleg 11- 14 százalék között mozog. Meciar ab­ban reménykedik, hogy a prognózi­sokhoz képest jóval több HZDS hold­udvarához tartozó szimpatizáns járul majd az urnákhoz. A parlamenti választás végeredmé­nyéről az ex-kormányfő nem akart ta­lálgatásokba bocsátkozni. A sajtó kép­viselőinek arról sem nyilatkozott, hogy a júniusi megmérettetés után pártja mely politikai szubjektumokkal kötne partnerségi szerződést. Egyetlen párt­tal sem zárja ki az együttműködés le­hetőségét. A partnerségi viszony szem­pontjából viszont alapvető követel­mény, hogy a velük koalícióra lépő pártok elfogadják a HZDS - Néppárt programját. A Smer-Szociális Demok- J ráciával az a gondja, hogy a Fico párt­jának vezetése túl jó kapcsolatokat ápol befolyásos vállalkozókkal. „Meg­győződésem, hogy a Smert támogató, a hozzá közel álló befolyásos szemé­lyek gazdasági érdekei nincsenek összhangban a párt programjával. Szá­momra nem világos, hogy fontos kér­désekben kinek lesz döntő szava, a pártelnöknek, vagy a képviselőikkel összefonódott, a Smert pénzelő befo­lyásos vállalkozóknak” - fogalmazott a HZDS - Néppárt elnöke. • 0. F. Az MSZP-frakció elfogadta az orszá­gos elnökség javaslatát az Országgyű­lés elnökének és jegyzőinek személyé­re és a frakcióvezetés mandátumának meghosszabbítására - közölte Lendvai Ildikó hétfőn, a képviselőcsoport ala­kuló ülése után. A képviselők nyílt szavazással dön­töttek a párt elnökségének javaslatá­ról, arról, hogy az MSZP házelnöknek Szili Katalint, jegyzőnek Nyakó Ist­vánt, Podolák Györgyöt és Török Zsoltot indítványozza - mondta el a frakcióvezető, hozzátéve: újabb jelölt neve nem merült fel. Közölte azt is, hogy a képviselők támogatták azt is, hogy legkésőbb a kormányalakítással bezárólag a frakció jelenlegi elnöksé­Forró is cáfolt a Forró Tamás újságíró cáfolta az el­lene felhozott vádakat a Kulcsár-ügy­ben történt hétfői meghallgatásán a Fővárosi Bíróságon. Forró ellen a vád azon alapul, hogy Kulcsár Attilának bi­zonyos pénzösszegeket küldött, ame­lyek sikkasztásból származtak. Forró Tamás elmondta: kapott ösz- szegeket Kulcsár Attilától, de ezt annak ellenértékéül kapta, hogy műtárgyakat vásárolt a számára. A meghallgatás so­rán Forró elmondta, hogy kapcsolatuk alatt Kulcsár megbízásából különböző aukciókon 2000 és 2003 között műtár­gyakat vásárolt összesen mintegy 60-80 millió forint körüli összegért. Neki ezt a pénzt vagy. Kulcsár Attila ge kapjon megbízást munkája folyta­tásához. Lendvai Ildikó azt mondta: június 14-e a legvégső időpont, remé­nyeik szerint azonban legkésőbb már az előtt egy héttel tudnak frakcióel­nökséget választani. Arra a kérdésre, indul-e a frakcióvezetői posztért, Lendvai Ildikó közölte: „indulok, és nincs is más ambícióm”. Lendvai Ildikó elmondta: a május 26-27-i vidéki frakcióülésen sor ke­rül az akkor még be nem nyújtott kor­mányprogramhoz a javaslatok össze­gyűjtésére, megvitatására. A politikus közölte: a képviselők részt vesznek a párt május 20-i kongresszusán is, ahol megvitatják a kormányprogram fő irányait és a koalíciókötés alapelveit. • K. E. Kulcsár-perben személyesen vagy megbízottja Szeke­res Gyula taxis kézbesítette, más egyéb pénzt nem kapott. A tárgyaláson szóba került a Zöld Újság Kft. eladásának, il­letve részvénycsomagja eladásának ügye is, amiben Forró Tamásnak szere­pe volt. Ezzel kapcsolatban Kulcsár At­tila még a nyomozás során vallomásá­ban úgy nyilatkozott, hogy itt esetleg szabálytalanságok történhettek. Forró Tamás a tárgyaláson részletesen el­mondta, hogy milyen tranzakciók és kik között zajlottak az ügyben és eze­ket dokumentálta. Kulcsár Attila a tár­gyalás végén kijelentette, hogy fenn­tartja a nyomozás során tett vallomását Forró Tamásra vonatkozóan. • (koncz) Drágább lesz a perrendtartás Az elkövetett szabálysértésekkel kapcsolatban lefolytatott perrendtar­tásért valószínűleg többet kell majd fi­zetni Szlovákiában. A belügyi tárca 150 koronáról 500 koronára módosíta­ná az illetéket. Pszichiáter által kidolgozott szak- véleményért 1 500, más szakvéle­ményért a költségek 1 000 koronára rúgnának. A belügyi tárca azzal érvel, hogy a jelenleg hatályos illetékek már túlhaladottak, nincsenek összhangban a fizetésekkel. A belügy szerint az általuk javasolt módosításokkal háromszorosára emel­kedne az államkasszába befolyt ösz- szeg. A szabálysértések területén 17,6 millió koronával haladná meg a jelenlegi bevételeket. Az illetékek módosításából a települések is profi­tálnának, mert a perrendtartás mellett a kiszabható büntetések felső határa is módosulna. Míg a perrendtartás költségeinek megtérítése az államot, a szabálysértésért kiszabott büntetés az elmarasztalt egyén lakhelyének költségvetését gyarapítja. Az új jog­szabályt, amely 2006. július 1-gyel lépne hatályba a kormánynak még jó­vá, kell hagynia. • -z -c

Next

/
Thumbnails
Contents