Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-13 / 94. szám
2006. május 13., szombat A HÍDLAP hétvégi meiiékiete 19. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Gergely napja A 6. században a római népet szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtották. A népvándorlás különféle hódítói irgalmatlanul pusztították az ókori emlékeket. Az emberekben általános elkeseredettség uralkodott, és boldognak mondták a holtakat, mert egyszer s mindenkorra megszabadultak e földi élet bajaitól. A történelemben újonnan feltűnő népek kíméletlen nyers erővel keresték a helyüket ott, ahol a régebbi népek gyengébb ellenállást tanúsítottak. Ennek a nyomorúsággal teljes évszázadnak az utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „Az utolsó római és az első középkori pápa”; az egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelző ékesíti. Az ő személyében ragyogott fel még egyszer és utoljára a római szellem, amely antik mivoltában hanyatlóban volt, de éppen a pápa személyében egészen új formában jelent meg. Gergely ősei régi, római arisztokraták voltak. Maga a Monte Coelión lévő főúri palotában született. Ifjúkorában közigazgatási pályára készült, gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Életének harmincadik éve körül már a város legmagasabb közigazgatási hivatalát viselte: Róma prefektusa volt. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsak a város, hanem egész Itália javára. Ismereteinek különösen akkor látta hasznát, amikor a császári hivatali gépezet fölmondta a szolgálatot, és a zsoldoscsapatok, mivel fizetségüket nem kapták meg a császártól, átpártoltak a határvidékeken portyázó törzsekhez. Az ifjú prefektus azonban minden külső elismerés és siker dacára sem lelte belső békéjét. Csendes magányra vágyakozott, hogy csak szellemi értékekkel foglalkozhassék. Ez a vágy élete végéig kísérte, de álmain és vágyain mindig uralkodott a valóságért felelősséget érző, gyakorlati ember. A történelmi óra parancsa szólította őt, mint „Isten konzulját” (ez a sírfelirata a római Szent Péter-bazilikában): „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell.” Szinte észrevétlenül mondott le a prefektusi tisztségről, és visszavonult atyja palotájába, ahol három nagynénje már a világtól visszavonult, elmélyült vallásos életet élt. A Monte Coelión lévő palotát Gergely kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte. Békés, szemlélődő életét I. Benedek vagy n. Pelagius pápa zavarta meg azzal, hogy kiválasztotta és fölszentelte a római egyház diákonusává, így a hét kerület egyikének élére került, s az egyház karitatív, illetve anyagi ügyeit intézte. Amikor a pápa látta, hogy feladatát milyen gondosan és ügyesen teljesíti, megbízta az egyik legkényesebb és legmagasabb tisztséggel: kinevezte apokrisziámak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője volt a császári udvarban, Konstantinápolyban. II. Pelagius pápa kinevezte és elküldte Gergelyt II. Tiberius császárhoz. Műveltsége, hivatali ügyekben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekintélyt szerzett a császári udvarban. Minden erejével azon fáradozott, hogy a sok oldalról veszélyeztetett itáliai népnek segítséget szerezzen a császártól. Minden ilyen törekvését meghiúsította azonban a ravennai helytartó, majd 585/86-ban visszatért Rómába, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított Szent András-kolostorba. A pápa gyakran fölkereste, és tanácskozott vele. 589 őszén a Tiberis megáradt, s elöntötte a várost. A lakosság egy része a vízben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. Maga a pápa is e járványban halt meg. A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. O eleinte vonakodott e tisztségtől, majd elfogadta a választást. 590- ben szentelték püspökké, és azonnal teljesülni kezdtek a hozzá fűzött remények, hisz Gergely a pápaságot az egyház szolgálatának tekintette. A hízelgők által mondogatott „egyetemes pápa” címet elutasította, mint ahogy nem értett egyet a konstantinápolyi pátriárka „ökumenikus pátriárka” címével sem. Püspöktársaira való tekintettel így nevezte magát: „Isten szolgáinak szolgája”. Először a római és az itáliai népet vette gondjába. A szegényebbeket éppen éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri - ez a római egyház Campaniában, Dél-Itáliában és Szicíliában elterülő nagy birtokainak volt az összefoglaló neve - jövedelmét az ínség enyhítésére akarta fordítani. Ám a longobárdok hadjáratai, a császári hivatalnokok túlkapásai és az egyházi vagyonkezelők lelkiismeretlenségei miatt e birtokok alig-alig jövedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel és emberismerettel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvirá- goztatták. Nagyon szigorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazságos és emberséges bánásmódban részesüljenek. Kamatmentes kölcsönnel segítette őket az elinduláskor. Gazdaságpolitikája, amely az akkori Itáliában szokatlan volt, meglepő sikerrel járt. A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a papság, a longobárdok elől elmenekült szerzetesek és a római nép megsegítésére fordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kereste, hamarosan bele kellett szólnia a nagypolitikába is. Gergely liturgikus szövegeket írt, s fölkarolta a liturgikus ének ügyét. Irodalmi hagyatékában mindenütt fölfedezhető a lelkipásztori szempont. 854 levele maradt ránk, melyek a nyáj körüli fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak. Lelkipásztori regula c. művében olyan lényeglátással fogalmazta meg a papi méltóságot, hogy a középkor számára valóban regula volt. Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb szerző volt. Ez magyarázza, hogy VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológiailag Gergely nem volt önálló gondolkodó. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában, s a 8. századtól ezen a napon ünnepelték. Mivel nagyböjtbe esik, napját 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át, amely napon 590-ben püspökké szentelték. • Varga Péter Dénes Kalendárium Betörés, tűzesetek és Széchenyi téri zene elmaradása, ezzel foglalkoztatták leginkább az embereket és az újságokat száz évvel ezelőtt a környéken. Jó hír azonban, hogy elfogták az annavölgyi bányakassza kifosztóját. „Az annavölgyi betörőt elfogták” - úja az Esztergom május 13- án. „Március 17-én éjjel az annavölgyi bányapénztárt kirabolták. A tettes 18941 koronát vitt el s mostariig nyoma veszett. De nem sokáig élvezte bűne gyümölcsét, mert e héten elfogták Szenes József bajnai 32 éves nős bányakovács személyében. A tettest Radics Mátyás nevű budapesti sógora jelentette fel s igy számot tart a tettes elfogására kitűzött 1000 korona jutalomra. Szenes a pénzt a sertés-ól padlásán rejtette el, hol a feljelentés alapján kutató két fővárosi detektívek még 17002 koronát találtak meg. Szenest feleségével és nála lakó apósával együtt elfogták s egyelőre a komáromi ügyészség fogházába szállították.” Hát az illetőt nem kedvelhette a sógora, vagy csak nem akart osztozni vele? Talán később kiderül. Az egyik eset megoldódik, de jön is a következő, az Esztergomi Lapok írja május 13-i számában. „ Betörés a tanítóképzőbe. A helyibeli érseki tanítóképző intézet régiségtárába tegnapelőtt eddig ismeretlen tettesek betörtek és ellopták az intézet egész régipénzgyüjteményét. A kár mintegy negyven koronára tehető. A rendőrség erősen nyomozza a tettest aki csak az intézet házi viszonyaival ismerős egyén lehet." Ezen kívül sok dolga akadt még a tűzoltóknak is, számos tűzesetnél kellett helytállniuk, amelyekről az Esztergomi Lapok számol be. „ Csütörtökön hajnalban három házat égetett porrá Párkányban valamely boszuálló kéznek rémes gonosztette. A tűz Bitter Imre volt biró házában ütött ki és egy-kettőre hatalmába kerítette a szomszédos Dejcző-féle házakat is. a dühöngő elem megfékezése végett a községi tűzoltóság, továbbá az esztergomi őrség és a nánai önkéntesek minden lehetőt megtettek, de az irtózatos hőségben alig juthattak a tűztenger fészkébe igy aztán a szintén veszélyeztetett további szomszédok védelmét teljesítették kellő sikerrel. A tűz oka feltehetően gyújtogatás.” Milyen jó szolgálatot tett volna az a felhő- szakadás, amely Esztergomban pusztított három nappal később. A „Felhőszakadásról” az Esztergom számol be száz évvel ezelőtt megjelent számában. „Tegnap, szombaton délután 4 és 5 óra között irtózatos égiháboru szakadt Esztergomra. Az. utcák szélességében valóságos folyamok úsztak s a hegyekről legördülő hatalmas köveket úgy görgette mint a diót az áradat. A meredekebb utcákon élet- veszélyes volt a közlekedés. A víz s a lehordott iszap nemcsak a pincéket, hanem az üzleteket is ellepte, sőt a város főterét lábnyi magas iszap borította. A károkról csak később adhatunk kimutatást.” A város főterével, a Széchenyi térrel kapcsolatban még egy dolog foglalkoztatta az embereket, amelyről az Esztergom és Vidéke számolt be május 13-i számában. „Esti zene a Széchenyi téren. Több oldalról intéztek lapunkhoz kérdést, hogy mi oka annak, hogy a szokásos térzenék ez évben elmaradtak. Oka ennek abban keresendő, hogy a téren, hol a zene játszani szokott, hetek óta dolgoznak az aszfaltozó munkások, mihelyt azonban a tér rendbe lesz hozva, a térzenék rendesen megfognak tartani. Miként értesülünk Hess Rezső ezredes azt az újítást szándékozik behozni, hogy a zene az esti órákban fog a Széchenyi-téren játszani, ami mindesetre kellemesebb lesz, mintha a nappali melegben játszik, másrészt a közönségnek sokkal nagyobb része fogja azt élvezhetni a szabad esti órákban, mint napközben, midőn napi teendői ellátásával van elfoglalva. Az ezredesnek a nagyközönség iránti eme szives figyelméért mindenesetre elismeréssel adózik polgárságunk.” Amint látjuk tehát, a tér százévente szépen megújul. • Gál Kata Május és a fagyosszentek A fagyosszentek elnevezés arra utal, hogy a népi megfigyelés szerint a tavaszi meleg napok ekkor hirtelen hidegre változnak, az időjárás szeszélyessé válik, nem ritkák az éjszakai fagyok. Szent Pongrác és Szent Bonifác ókeresztény vértanúk voltak (304-ben), Szent Szervác püspök, hitvalló volt (360 k.). Időjárási megfigyelések kötődnek ezekhez a napokhoz. Évszázados megfigyelés és tapasztalat szerint a tavaszi meleg időjárás május közepe felé hirtelen hidegre fordulhat. A meteorológiai megfigyelések elemzései bebizonyították, hogy a fagyosszentekre vonatkozó néphit nem légből kapott állítás. Alapja, hogy május elején nagy a valószínűsége a sarki hideg légtömegek betörésének, az ezzel járó derült időnek és az éjszakai lehűlésnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden évben fagy lenne ezeken a napokon, csak azt, hogy a múlt tapasztalatai alapján többször fordul elő erős lehűlés, mint az időszak előtt vagy után. De mivel a néphit még valószínűleg a naptárreform (1582) előtt keletkezett, így nem is egészen pontos. A korábbi, még Julius Caesartól származó naptár pontatlansága miatt felgyülemlett 10 nap hibát azzal küszöbölték ki, hogy 1582. október 4. után másnap október 15-öt írtak. Ettől kezdve tehát 10 nappal eltolódtak a dátumok a régi naptárhoz képest. A fagyosszentek időjárási szabálya viszont Pongráchoz, Szerváéhoz és Boni- fáchoz kötődve él tovább napjainkig. Talán ezt látszik bizonyítani, mikor azt halljuk, hogy „korán jöttek az idén a fagyosszentek”. Az előbbieket figyelembe véve tulajdonképpen május első napjaiban van a „rendes idejük”. A májusi fagy igen gyakran egy teljes év termését tehette tönkre, így érthető, hogy a földműveléssel foglalkozók különös figyelemmel fordultak a jelenség felé. Védekezésképpen a gyümölcsösökben ilyenkor füstölnek. Dénes
