Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-02 / 85. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. május 2., kedd • HÍDLAP 7 Elpártolt a szerencse a dorogiaktól Für István csapatát jogtalan tizenegyessel és egy kiállítással sújtotta a játékvezető A hétközi fordulóban aratott 4-0-s sikert követően a hét végén újra vere­séget szenvedett a dorogi labdarúgó­csapat, mely hazai pályán kapott ki 2-1-re a Budaörstől. Az esztergomi és párkányi gárda esélyeshez méltóan győzte le soros ellenfelét. NB III, Duna-csoport: Dorogi FC- Budaörs 1-2 A tavaszi szezonban gyenge teljesít­ményt nyújtó Dorogi FC a múlt héten a RTK felett aratott 4-0-s győzelemmel hangolt a Budaörs elleni találkozóra. Für István legénysége a tabella felső régiójához tartozó csapat ellen a veze­tést is megszerezte, de egy rossz bírói döntés után - jogtalan tizenegyest ítélt a játékvezető - egyenlített a Budaörs. A lejtmenet tovább tartott, hiszen a bíró idő előtt küldött zuhanyozni egy doro­gi játékost, és tíz emberrel már nem bírta a végjátékot a csapat, a rutinos bu­daörsiek a 90. percben megszerezték a vezetést és már nem engedték ki ke­zükből a győzelmet. „Ugyanazzal a csapattal léptünk pá­lyára, mint az RTK ellen, de nem tud­tunk nagyot alkotni” mondta a csapat trénere. „Sok pontot elszórunk hazai pályán, továbbra is üldöz minket a bal- szerencse, jó lenne ezen változtatni. A 2. és a 3. helyezett ellen is csak egy gól­lal kaptunk ki, most már itt az ideje, hogy elkezdjük gyűjteni a pontokat. Szerdán kupameccset játszunk Bajóton, de a kezdő játékosok pihenőt kapnak.” Megyei első osztály: Esztergomi SC-Vértesi Erőmű 2-0 Sima győzelmet aratott a Vértesi Erőmű ellen az esztergomi csapat, mely rengeteg helyzetet dolgozott ki, de csak kettőt tudott értékesíteni. „Az eredménnyel igen, a játékkal kevésbe voltam elégedett” - mondta Holdampf Sándor vezetőedző. „Fia jobban összpontosítanak a játékosok, akkor nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. A folyamatos játék­ban voltak hibák, de örülök a siker­nek, hiszen ez hatpontos meccs volt és a győzelemnek köszönhetően ellép­tünk a Vértesi Erőműtől.” Szlovák harmadik liga: Párkány- Lednické Rovne 1-0 (0-0) Az Érsekújvártól elszenvedett vereség után az élmezőnyhöz tartozó Lednické Rovnét fogadta hazai pályán a párkányi csapat, mely 81 percen keresztül temér­dek helyzetet puskázott el, lőtt két kapu­fát, de a hálóba nem tudott betalálni. A 81. perc viszont meghozta a várva várt gólt, és a Duna-parti gárda már nem en­gedte ki kezéből a győzelmet. „Ez a siker még nem elég arra, hogy a járási rangadón elszenvedett vereséget semmissé tegye, de örömte­li, hogy a fiúk nagyon akarták a győ­zelmet” - mondta a párkányi klub el­ső embere Lapár Miroslav. • Nagy Balázs Nem sikerült a bravúr Örményország ellen Csak a találkozó végén tudott célt vinni a magyar rögbiválogatott iBögbi Sima vereség Debrecenben BJüglabÉi ___________ V ereséggel zárta az NB l-es bajnok­ságot a dorogi röplabdacsapat, mely a már bajnok otthonába lépett pályára tét nélküli mérkőzésen. Szabó Kálmán fiai 3-0-ra kaptak ki a Lokitól. Mindössze hat fővel utazott el a cí­visvárosba a Dorogi ESE, mely a meccs végeredményétől függetlenül az ötödik helyen zárta a bajnokságot. Ennek ellenére a tartalékos csapat meggyőző teljesítményt nyújtott a már bajnok Löki ellen, igaz a győzelemre nem volt esélye, de egy szettet majd­nem elrabolt a Debrecentől. A vége mégis sima 3-0-s hazai győzelem lett. „A tartalékos csapat jól küzdött, kár, hogy ilyen produkcióra teljes kerettel nem vagyunk képesek” - beszélt az utolsó bajnoki találkozóról Csillag Gyula, szakosztályvezető. „Nem tudom még, hogy alakul a gárda jövője, infor­mációval csak május végén tudok szol­gálni. Lehet, hogy az NB I-es bajnoksá­got összevonják az Extraligával, ami több szempontból jó és rossz is lehet.” • (nagy) Érden rendezték meg a magyar rögbiválogatott soron következő Eu- rópa-bajnoki selejtező mérkőzését. A Neuzer András szövetségi kapitány által vezetett csapat 24-13-ra kapott ki a csoport legerősebb együttesétől, Örményországtól. Nem a legjobb előjelekkel készült a magyar válogatott az örmények elleni találkozóra, hiszen az összecsapás előtt három kezdőjátékos is kidőlt a sorból, így Neuzer András szövetségi kapitány­nak fel kellett forgatnia a csapatot. En­nek ellenére nem kezdett rosszul a csa­pat, nem igazán hagyták szóhoz jutni az ellenfelet. A magyar válogatott csapat­ként küzdött, de fél óra után sem tudott pontot elérni. Az örmények egy egyéni akció után, Boghossian révén szerezték meg a vezetést, a magyarok egy bünte­tőrúgásból szépítettek (3-7). A második félidőben is a büntetőrúgá­soké volt a főszerep, bár az örmények a 60. perc környékén átvették az irányítást és egyre jobban elhúztak. A magyarok mindent megtettek a szépítés érdekében, de célt csak a végső sípszó előtt tudtak vinni, ami mindössze az eredmény koz­metikázására volt elegendő (13-24). Neuzer András szövetségi kapitány a lefújást követően elmondta, hogy a nemzeti csapat most nem játszott olyan jól, mint a bolgárok ellen, és így nem is születhetett jó eredmény. „El kell is­merni, hogy az örmények jobbak vol­tak, de egy kis szerencsével megfordít­hattuk volna az eredményt. A vereség ellenére büszke vagyok a fiúkra, hiszen egy komoly ellenféllel szemben is bizo­Európa-bajnoki selejtező: Magyaror- szág-Örményország 13-24 (3-7) Érd, 1500 néző. Vezette: Dudko (moldáv) Magyarország: Heckel, Sujogán, Tóth, Novák, Madarász, Koller, Szőlősi, Deli, Pfeiffer, Lloyd, Kendi Gábor, Túri, Si­mon, Kendi Géza, Molnár. Csere: Nagy R., Lakatos, Jéga-Szabó, Bíró, Brinyicz- ki. Szövetségi kapitány: Neuzer And­rás. Pontszerzők: Lloyd 8, Molnár 5. nyitották, hogy képesek a jó játékra. Vár még ránk egy kemény meccs a lit­vánok ellen, természetesen a győzelem reményében lépünk majd pályára, hi­szen céljaink nem változtak: szeretnénk továbbjutni a csoportból” - mondta Neuzer András szövetségi kapitány. A magyar rögbiválogatott a vereség ellenére is vezeti a csoportot, igaz a második helyezett örmények egy meccsel kevesebbet játszottak. A vég- elszámolásnál az első helyezett csapat simán továbblép, míg a második pót- selejtezőt játszik. A magyar csapat május 27-én Esztergomban játssza utolsó csoportmeccsét Litvánia ellen. • (hajdú) SPORTSZILÁNKOK Jégkorong: csak a negyedik hely A sokáig parádézó magyar váloga­tott végül a negyedik helyen végzett az Amiens-i világbajnokságon, miu­tán az utolsó mérkőzésen vereséget szenvedett Japántól. Ocskayékból a németek elleni heroikus küzdelem valószínűleg túl sokat vett ki, és nem tudták a lépést tartani a jó napot ki­fogó japánokkal. „Kipukkadtunk a végére” - ismerte el Ocskay Gábor, hozzátéve, hogy a többi mérkőzésen ismét tudásán felül teljesített a ma­gyar válogatott. Az eredmény: Ja- pán-Magyarország 6-3. Talmácsi volt a legjobb Hondás Ismét a magyar motoros bizo­nyult a legjobb­nak a Hondával induló verseny­zők között a hét végi, török futa- mon. Talmácsi végig tartani tudta a lépést az élbollyal, de a végén be kellett érnie a hatodik hellyel. A futamot Hector Faubel nyerte Alvaro Bautista előtt, Tóth Imre a huszonkilencedik lett. Rooney kihagyja a vb-t? Súlyos sérülést szenvedett a Man­chester United csatára, Wayne Rooney, így könnyen lehet, hogy nem léphet pályára a németországi világbajnokságon. Az angolok üd­vöskéje lábközépcsonttörést szen­vedett, orvosi vélemények szerint legalább hat hetet lesz kénytelen ki­hagyni. Az angol válogatott meste­re, Sven Göran Eriksson nincs könnyű helyzetben: Rooney mellett Michael Owen, Sol Campbell és Ashley Cole játéka is kérdéses. LESVONAL Bodrogi legyőzte Ullrichot Az országúti kerék­párosok Pro Tour- sorozatába tartozó romandiai körver­senyen Bodrogi László tizenegye­dik lett a 20 km-es egyéni időfutam­ban, s így összetettben is feljött az 59. helyre. Bodroginak további örömre adhat okot, hogy másfél percet vert a németek kiválóságára, Jan Ullrichra, aki jelenleg össze­tettben csak a 69. helyen áll. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • alkalmi munka (gépkezelés 2 hét) • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka • betanított összeszerelő (Komáromba) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban • felszolgáló • forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) • fuvarszervező (angol nyelvtudás) • gépészmérnök • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hegesztő • hidegburkoló • konyhai kisegítő • kőműves • könyvelő (költségvetési gyakorlat) • lakatos • mérlegképes könyvelő • minőségbiztosítási mérnök (angol) • műszaki ügyintéző • operátor • papíripari gépkezelő • pultos • raktári dolgozó (targoncavizsgával) • részidős kézbesítő • szakács • számítástechnikai programozó (távmunka) • szerszámkészítő • szobafestő-mázoló • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) • tehergépkocsi-vezető (E kát. jogosítvány, nemztk. gyakorlattal) • titkárnő (visegrádi munkahely) • villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448 • ápoló • betanított asztalos • betanított gépi fűnyíró • betanított gyártósori összeszerelő • dukkozó, fémfestő • egyéb építőmesteri foglalkozások • erdészeti segédmunkás • forgácsoló • gyártósori összeszerelő • híradás techn. hálózat kábelszerelő • kézbesítő • kínai szakács • kőműves • könyvelő • lakatos-hegesztő • minőségbiztosítási mérnök • műszerész • operátor • pásztor • szállítórakodó-munkás • termeléstámogató mérnök • tervezőmérnök • tolmács • villamosmérnök • villanyszerelő Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • betanított varrónő • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos • rakodó hűtőházba • személy- és vagyonőr Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!

Next

/
Thumbnails
Contents