Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-06 / 89. szám

2006. május 6., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 18. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Anyák napja Kevés olyan meghitt, bensőséges ünnepet találunk tavasz kö­szöntével, mint az anyák napját. Mindenkit érint, akit anya szült és mindenkié, aki gyermeket hozott a világra. Az anyák tisztele­tére rendezett ünnepségeket először az ősi Görögországban tar­tottak, tavaszonként. Kegyelettel adóztak az istenek anyja; Rhea előtt. Jézus születésével, a kereszténység megjelenésével még na­gyobb jelentősége lett, hiszen az Isten fiát, aki a Szentiélektől fo­gant, szintén anya szülte, földi asszony, Mária, a Szűz, aki a ke­reszt árnyékáig elkísérte a Megváltót. A XVII. századi Angliában az édes­anyákat az Anya-vasárnapon kö­szöntötték, mely a nagyböjt negye­dik hétvégéjére esett. Az Egyesült Államokban Julia Ward Howe vetette fel az anyák napja gondolatát 1872-ben. Úgy vélte, hogy ezt az ünnepet a béke jegyében lehetne tölteni. Az anyák napja hivatalos megtartásának véghezvitelét a Philadelphiában élő Anna Jarvisnak tulajdonítják. Ezt az ügyet édesanyjá­ra való megemlékezésnek szánta, aki 1905-ben hunyt el, és aki a XIX. század végén megpró­bálta létrehozni az Anyák barátságának napját. Ezzel a polgárháború sebeinek gyógyulását igyekezett elősegíteni. Két évvel anyja halála után Jarvis tartott egy, az elhunyt tiszteletére szóló ceremóniát. Ez annyira megindította, hogy hozzáfogott egy kampányhoz, melyben az anyák tiszteletére szánt hivatalos hétvégét kí­vánt kineveztetni. Elsőként 1910-ben, Nyugat- Virginia államban ünnepelték az anyák napját. Egy évvel később már szinte minden állam je­gyezte ezt a napot. 1914-ben Woodrow Wilson elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az Anyák napját, nemzeti ünnepként, minden év­ben május második vasárnapján fogják tartani. De Jarvis sikere nemsokára visszájára fordult. Sőt, 1923-ban keresetet nyújtott be, hogy állít­sák le az anyák napi fesztivált. Felbőszítette ugyanis az elüzletiesedés. „Ajándékgyárrá” tor­zult ez az ünnep is, mint a Karácsony, elveszít­ve valódi jelentőségét. Az egyik, háborús anyákkal tartott összejövetelen az asszonyok fehér szegfűt árultak, hogy így gyűjtsenek pénzt. „Nem ezt akartam” - mondta Jarvis, aki egyébként a fehér szegfűt választotta az anyák szimbólumának. „A szép érzelmek napját akar­tam létrehozni, nem pedig a haszonszerzését” - jelentette ki. Jarvis asszony 1948-ban, teljesen visszás helyzetbe kerülve, 84 évesen halt meg. Gyermeke soha nem született, egész életét arra áldozta, hogy megakadályozza az általa alapí­tott ünnep üzletté válását. Halála előtt úgy nyi­latkozott, hogy sajnálja, hogy valaha’is belefo­gott az anyák napja létrehozásába. Közben pe­dig májusonként szobáját megtöltötték a világ minden tájáról érkező üdvözlőlapok. Az embe­rek végül is őt tekintették az anyák napja anyjá­nak. Az ünnep azonban megmaradt, elterjedt az egész világon, elsőként az európai kultúrkör­ben. Magasztalhatnánk e sorokban az édes­anyákat, sorolhatnánk érdemeiket... Mindenki átélte, megtapasztalta: Senkivel soha életünk­ben nem kerülünk, nem kerülhetünk olyan kö­zeli kapcsolatba, mint édesanyánkkal. Foganta­tásunk pillanatától vagyunk szoros kapcsolat­ban, amely kapcsolat a születésünk után egé­szen kézzelfoghatóvá válik. Életünk során be­csaphatjuk az egész körülöttünk lévő világot, édesanyánknak hosszútávon nem lehet mellé­beszélni. Csak ránk néz, kicsit összehúzott mo­solygó szemekkel és mi megsemmisülünk, megcsókoljuk és megmondjuk az igazat. Anya is lehet ilyen vagy olyan, amint a világra hozott gyermekek sem egyformák. Egyvalamiben azonban mindannyian hasonlítanak egymásra: ők a szeretet megtestesült szimbólumai. Gon­doljunk hát május 7-én azokra is, akiket nem köszöntenek gyermekeik, mert előbb mentek el, vagy mert távol vannak és nem áll módjuk­ban, vagy egyszerűen csak azért, mert saját fontosságuk tudatában megfeledkeztek e nap­ról. Vigyünk a szomszédba is egy szál fehér szegfűt, és köszöntsük őket Tompa László gyö­nyörű gondolataival! Galamblelkű asszony / Életfáján Isten / Sok rózsát fakasszon. / Sugaras a lelke / S a szíve nemesfém / Ez drága színarany / az meg szelíd napfény. / Megszokott imáját / Mikor mondo­gatja / Az égben is értem / Jár a gondolatja. / Én édes anyámnak / Földön párja nincsen / Nagy szeretetéért / Mind a két kezével / Áldja meg az Isten! • Varga Péter Dénes Járkálj csak, halálraítélt A tömegsírból indultak a halhatatlan­ság útjára végső költeményei. Akik kivé­gezték, nyilván nem tudták, hogy a kor egyik legkitűnőbb költőjére lőnek. Ha tudták volna, nyilván még egyszer bele­lőnek. A fasizmus és a kultúra kibékíthe­tetlen ellenségei egymásnak. Évekkel előbb García Lorcát lőtték agyon az otta­ni fasiszták, 1944 őszén Radnóti Miklóst lőtték agyon az itteni fasiszták. 1909. május 5-én született Újpest- Lipótvárosban, zsidó családban. Ko­rán elárvulva rokonai nevelték. Keres­kedelmi pályára szánták, ám ő legszí­vesebben irodalmat tanított volna. Hu­szonegy esztendősen végül beiratko­zott a szegedi egyetemre magyar-fran­cia szakra. Ott találkozott össze a nagy hírű professzorral, Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a köl­tői avantgardizmus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is, tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csapongó sza- badvers-formáit, talán tőle kapta élet­útjának olykor fellángoló vallásos hangulatait, amely idővel a katolizálá- sig vezetett. De tőle kapta óriási iroda­lomtörténeti és esztétikai műveltségét is. Ilyen körben fejlődött Radnóti lá­zongó szellemű, hamar eredeti hangú költővé. Mire eljut a tanári diplomáig, már ismert költő, doktori disszertáció­ja, amelyet Kaffka Margitról írt, fel­tűnt az irodalomtörténet körében. For­makincsét nagymértékben csiszolta műfordítói gyakorlata. Bravúros for­dító volt: klasszikusoktól szürrealistá­kig tudott bármiféle költészetet bámu­latos formahűséggel tolmácsolni. A szabad versek mesterének hamarosan kezéhez simult az alexandrin is, a he­xameter is. Műfordításai kötetnyi ter­jedelműek; a legtöbb verset a XVII. századbeli La Fontaine-től és a szürre­alista Apollinaire-től fordította, mint­egy jelezve is irodalmi érdeklődésé­nek széles látóhatárát. Kötetei minden nehézség ellenére 1940-ig egymás után jelennek meg. 1940-ben Váloga­tott versek című kötete is napvilágot láthat. Ettől kezdve azonban már rette­gés és szakadatlan megpróbáltatás az élete. A „munkaszolgálat” olyan lát­szólag katonai behívás volt, amely lé­nyegében rabságot jelentett, majd 1942-től kezdve lényegében halálra- ítéltséget. 1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha he­tekre, olykor hónapokra hazaengedik, majd újra jön a behívóparancs. Ezek­ben az években emelkedett a jó költő a nagy költők közé. És a vég? Most már tudjuk, hogy délről, a jugoszláviai Bor felől terelték a menekülő tömeggyil­kosok az áldozatokat Németország fe­lé. Közben öldösték őket. így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot. Köztük volt Radnóti Miklós is. Holtteste fölött nemsokára össze­omlott az a régi világ, amely megölte • -a -r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents