Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-31 / 106. szám

2 HÍDLAP • 2006. május 31., szerda www.esztergom.hu V I D E N Nem perelik a Hankookot a zöldek (H) A Levegő Munkacsoport eláll at­tól a pertől, amelyet a dél-koreai Hankook cég dunaújvárosi gumi­abroncs-gyárának megépítése el­len kívánt indítani - mondta a zöld szervezet elnöke. Lukács András ezt azzal indokolta, hogy sikerült a céggel olyan megállapo­dást kötni, amely szerint a gyár az előírtaknál jóval szigorúbb kör­nyezetvédelmi követelményeknek felel majd meg. Még kérdéses a megyék megszüntetése (H) A megyék megszüntetését illetően nem egységes a Települési Önkor­mányzatok Szövetsége tagságának álláspontja - közölte a szervezet főtitkára. Zongor Gábor elmondta: emiatt a következő hetekben min­den megyében polgármesteri fóru­mokat szerveznek, hogy a szövet­ség június végi küldöttgyűlésére kialakíthassák egyeztetett állás­pontjukat. Fegyveres benzinkútrablás Érdnél (H) Kiraboltak egy benzinkutat keddre virradóra Érd és Százhalombatta között, a tettesek mintegy 1,5 millió forintos zsákmánnyal távoztak. Két, álarcot viselő fekete ruhás fér­fi lépett a benzinkút épületébe, és egyikük a kútkezelőt - valószínűleg fegyverrel - megfenyegette. Nem sérült meg senki, miután megkap­ták a bevételt, rögtön eltűntek. Az emberek a Smert akarják (SK) A szlovák lakosok 35 százaléka szeretné, ha a parlamenti választá­sok után a Smer-SD bekerülne a kormányba. 32 százalék az SDKÚ- DS-t, míg 20 százalék a KDH-t lát­ná legszívesebben a kormányban. A felmérés szerint a lakosok 16,5 százaléka az LS-HZDS-t, 14,8 az MKP-t, míg 12,3 százaléka az SNS-t támogatná. Nincs kritikus helyzet a repülőtéren (SK) Annak ellenére sincs kritikus helyzet a pozsonyi repülőtéren, hogy napról napra egyre többen veszik igénybe a szolgáltatásokat. A repülőtér szóvivője szerint a tu­risták száma nyáron tovább nőhet, de nem kell tartani attól, hogy ez káoszt okozna, mivel felkészültek a helyzet megoldására. A felelősség a kormánypártokat is terheli Gyurcsány új reformkort és azonnali lépéseket ígért az Országgyűlésben A rendszerváltozás során és nyo­mán kialakult viszonyok kiigazítását, a közigazgatás, oktatás és egészségügy átalakítását ígérte Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, ismertetve a kor­mányprogram bevezetőjét. A kijelölt miniszterelnök megismételte: a kor­mány megalakulása után azonnal lép­nek a költségvetési egyensúly megte­remtése érdekében, részleteket azon­ban nem mondott. Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy az egyensúly felborulása nagyobb részt a 2002-2006 közötti kormányokat terhe­li, de rámutatott: a fenntartható növeke­dési pályáról 2000-2001-ben kezdett letérni az ország. A kormány a ciklus közepére teljesíteni kívánja a maastric- thi kritériumokat, és ehhez rövid távon az állami bevételek növelésére és a ki­A Fidesz konkrétumokat vár Gyurcsánytól A Fidesz frakcióvezetője a konkrétumokat hiányolta Gyurcsány Ferenc kormányel­képzeléseket felvázoló beszédéből. Navracsics Tibor az Országgyűlésben a minisz­terelnöki expozéra reagálva azt is közölte: támogatják a kormány megalakításához szükséges alkotmánymódosítást. Az ellenzéki frakcióvezető azt kérte a kijelölt mi­niszterelnöktől, hogy ne csak irányelveket ismertessen. Navracsics Tibor arra is fel­szólította a következő kormány vezetőjét, hogy a távolabbi jövőbe mutató tervek he­lyett először vonja meg az elmúlt 4 év mérlegét. adások csökkentésére van szükség - mondta ennek elemeit azonban ho­mályban hagyta. A politikus közölte: az ország-reformot a politikusokon kezdik. Rámutatott, hogy a mára a de­mokratikus képviseleti rendszer szinte teljes egésze visszahúzó teherré vált. Gyurcsány Ferenc az egészségügyi szolgáltatásoknál és az oktatásban is az egyenlő hozzáférési esélyek megterem­tését sürgette. Az egészségügyi ellátás Járai az eurocsatlakozásról Időben kell teljesíteni a maastrichti feltételeket Az euróövezethez csatlakozni kívá­nó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük előtt teljesítsék az előírt követelményeket - hangsúlyoz­ta a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt. Járai Zsigmond úgy vélte, az euroövezet gazdasági növekedését és stabilitását biztosító szabálycsomag ta­valyi módosítása politikailag és gazdasá­gilag érthető, ugyanakkor nem a legsze­rencsésebb üzenet az eurocsatlakozásra készülő új tagországok felé, mert szerin­te úgy is lehet érteni, hogy nem szüksé­ges maradéktalanul teljesíteni valameny- nyi maastricthi kritériumot. A jegybank- elnök úgy fogalmazott: könnyű, de nem helyes politika Brüsszelt bírálni, amiért például csökkenteni kell az államháztar­tási hiányt. A hosszú távon kiegyensú­lyozott büdzsé megteremtése érdekében lépésről lépésre csökkenteni kell az ál­lamadósságot is - tett hozzá Járai. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurozónás orszá­gok pénzügyminiszteri tanácsának el­nöke a tanácskozáson, egyebek mel­lett, arra mutatott rá, hogy az övezet bővítése politikai kérdés. • (koncz) Dzurinda a jövőt tervezgeti Lehetséges az együttműködés az MKP-val és a KDH-val Mikulás Dzurinda kormányfő, az SDKÚ-Demokrata Párt elnöke szerint a júniusi választás után pártja az MKP-val és KDH-val képzeli el az együttműködést. Dzurinda kizárja pártja és a Robert Fico vezette Smer-Szociális Demokrá­cia, valamint a Vladimír Meeiar nevé­vel fémjelzett HZDS-Néppárt között kötendő frigyet. „A kereszténydemok­ratákkal és a Magyar Koalíció Pártjá­val szeretnénk egyeztetni lépéseinket.” - mondta a miniszterelnök. Dzurinda szerint az SDKÚ-Demokrata Párt által vallott értékekhez legközelebb a KDH és MKP programja áll. Úgy véli, hogy - a nézeteltérések ellenére, amelyek a KDH HÍREK az európai unióból Ell-kampány az üvegházhatás ellen Figyelemfelkeltő kampányt indít az EU végrehajtó testületé, „Az éghaj­latváltozás rajtad múlik!” címmel. Az Európai Bizottság ebben arra kí­vánja ösztönözni az embereket, hogy változtassanak szokásaikon az üvegházhatást okozó gázok kibo­csátásának csökkentése érdekében. Megállapodás a szolgáltatások szabad áramlásáról Politikai megállapodást értek el az Európai Unió tagországainak ver­senyképességi ügyekkel foglalko­zó miniszterei a szolgáltatások li­beralizálását lehetővé tevő tör­vényről - jelentette be a brüsszeli tárgyalást követően az elnöklő Ausztria gazdasági minisztere, Martin Bartenstein. A kompro­misszumos szöveg szerint egyebek mellett átvizsgálják minden EU- tagország törvénykezését, és ki­szűrik azokat a jogelemeket, ame­lyek akadályozzák a szolgáltatások szabad áramlását. Határrendészeti konferencia Siófokon Kétnapos nemzetközi határrendé­szeti konferencia kezdődött Siófo­kon ma - közölte a határőrség szó­vivője. Kovács Iván elmondta: a fórumon 41 európai, ázsiai, afrikai és tengerentúli ország határrendé­szeti szerveinek vezetői vagy kép­viselői vesznek részt. A tanácsko­zás napirendjén szerepel egyebek kormányból történt kiválásához és az elő­rehozott választásokhoz vezettek - e há­rom politikai szubjektum a jövőben szo­rosan közreműködhetne egymással. A HZDS-Néppártnak nem tudja megbocsá­tani az 1995-1998 közötti politizálását. „A tisztességtudó emberek ebben az or­szágban addig nem nyugodhatnak meg, míg nem derül fény arra, hogy ki ölte meg Remiást és ki rabolta el Kovác ál­lamfő fiát” - hangsúlyozta a kormányfő. Az MVK ügynökség által mért leg­frissebb adatok alapján a sorrend vál­tozott: az első helyet biztosan tartó Smer-Szociális Demokrácia mögé a második helyre az MKP, a harmadikra a SNS jött fel. • 0. F. mellett a multilaterális és a regioná­lis nemzetközi szervezetek, vala­mint a nemzetközi intézmények szerepe a határrendészeti szervek együttműködésében. Érvénytelen megállapodás Az Európai Bizottság és az Ameri­kai Egyesült Államok korábban abban állapodtak meg, hogy az eu­rópai légi társaságok átadják uta­saik személyes adatait az amerikai biztonsági szerveknek. Ezt a meg­állapodást azonban érvénytelení­tette az Európai Bíróság. Az Euró­pai Parlament fordult a bíróság­hoz, mivel úgy ítélték meg, hogy sérülnek a magánélet védelméről szóló normák. mértékét és minőségét ma meghatáro­zó módon döntheti el, hogy ki hol fog­lal helyet a társadalmi hierarchiában. Úgy vélte: a magyar iskolarendszer ma nem csökkenti, hanem megőrzi a tanu­lók otthonról hozott társadalmi különb­ségeit. Az új kormány programja olyan ország kialakítását célozza meg, amely saját javára fordítja a versengő világ új szabályait - jelentette ki. • Koncz Endre Nyolc panaszos az első napon A Fidesz társadalmi önvédelmi tes­tületé indulásának napján nyolc beje­lentést kapott olyanoktól, akik úgy ér­zik politikai véleményük miatt szen­vedtek hátrányt - közölte a szervezet vezetője. Kontrát Károly elmondta: az esetek vizsgálatát megkezdték, és csak tény­leges visszaélésekről számolnak majd be. Kontrát Károly úgy vélte, hogy már önmagában a testület léte is visz- szatartó erejű. Közölte: azért van szükségük pénzügyi, gazdasági szak­emberekre, hogy kivizsgálhassák azo­kat az eseteket, amikor bizonyos vál­lalkozásokat értek támadások, vagy szenvedtek tevékenységükkel kapcso­latos hátrányt. Elmondta, hogy egy­előre 5 ügyvéd dolgozik náluk társa­dalmi munkában, de mintegy 20 to­vábbi jelentkező is van igény szerint. * (palotás) Pro és kontra az óraszámemelésről Az MSZP részben elismeri, hogy a Fidesznek igaza volt A kormánypártok 2002-ben túl opti­misták voltak, amikor visszavonták a Fidesz által kezdeményezett kötelező óraszámemelést - ismerte el Tatai Tóth András, az MSZP szakpolitikusa az egyik kereskedelmi rádióban. A fideszes Sió László úgy vélte: a taná­rok mostani munkaidő-növelését nem lehet összevetni a korábbival, akkor ugyanis bért is emeltek. Tatai Tóth András elmondta: a köz­oktatási változtatások egy része érinti majd a pedagógusok tevékenységét. Ki­fejtette: az átalakítások célja, hogy min­den gyerek számára azonos feltételeket biztosítsanak a tudás megszerzéséhez. A kötelező óraszámemelés azt jelenti, hogy bizonyos nevelési feladatok, prog­ramok megszervezése, hátrányos hely­zetűekkel való foglalkozás beleszámít majd a hivatalos munkaidőbe - mondta. A kormánypárti politikus ugyanakkor elismerte: túl optimisták voltak, amikor 2002-ben visszavonták a Fidesz óra­számemelésről szóló intézkedését. A fideszes Sió László ugyanitt úgy vélte: A tárca nem egyeztet A közoktatást érintő változásokról nem folytat egyeztetést a minisztérium a szakszervezetekkel. Varga László, a Pe­dagógusok Szakszervezetének elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy csak a sajtóból értesülnek a tervekről. Éppen ezért sürgős egyeztetést javasol a szakszervezet, még mielőtt benyújtják a kormányprogramot, szeretnék annak részletit megismerni. Varga László úgy vélte, hogy pánikra adhatnak okot a kö­telező óraszámnövelésről, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok megszün­tetéséről szárnyra kapott hírek. a kormányprogram közoktatási fejeze­te köszönőviszonyban sincs a kor­mánypártok választási programjával, abban ugyanis nem szerepelt elbocsá­tás, óraszámemelés, bérbefagyasztás. A fideszes politikus rámutatott, amikor a Fidesz-vezette kormány 2001-ben megemelte a kötelező óraszámot, ak­kor ahhoz béremelést kötött. • -z. -e. Kampánytéma az autópálya Jelek szerint az autópályák építését a parlamenti pártok a júniusi választás után sem óhajtják elhanyagolni. Való­jában az összes szlovákiai politikai erő számára prioritást jelent a Pozsonyt Zsolnával és tovább Kassával összekö­tő D1-es autósztráda befejezése. A szlovák pártok közül egyedül a Szabad Fórum javasolja gazdaságos­ság szempontjából átértékelni az északi és a déli autópályát. A pártok zöme 2012-ig szeretné befejezni az északi nyomvonalat, de e dátum be­tartását egyik sem tudja garantálni. Évente hozzávetőleg 20-30 milliárd koronát költenének erre a célra. Idén a szlovák kormány 21 milliárd koro­nát fordít az autópályák építésére. Eb­ből mintegy hatmilliárd koronát álla­mi költségvetésből a többit uniós ala­pokból és bankkölcsönből fedezi. Ján Mejersky, az útépítéssel foglal­kozó vállalkozók szövetségének elnö­ke szerint megfelelő előkészítés esetén az erre szakosodott vállalatoknak, nem jelenthet gondot évente 20 milliárd ko­rona értékű beruházás kivitelezése. Probléma viszont az útépítéshez szük­séges telekfelvásárlás és a jóváhagyási folyamat. Egy-egy autópálya építésé­nek előkészítése öt-hét évig tart, így az elkövetkező négyéves választási cik­Az MKP vezetése úgy véli, hogy a jól ki­épített közlekedési infrastruktúra nélkül egyetlen régió sem képes kiaknázni bel­ső lehetőségeit. Ezért szorgalmazza a gyorsforgalmi és autópálya-hálózat ki­építését, mely tartalmazza a Po- zsony-Nyitra-Zólyom-Losonc7Kassa, a Pozsony-Dunaszerdahely-Érsekúj- vár-Léva-Losonc szakaszt, a Kassa- Miskolc közötti autópályát, valamint az Ipolyság és Párkány között Budapest fe­lé vezető, észak-déli gyorsforgalmi út ki­építését. Ugyancsak fontosnak tartja az egyes régiókból a gyorsforgalmi utak­hoz és autópályákhoz vezető első osztá­lyú utak, elkerülő szakaszok kiépítését. A cél, hogy minél több régió számára válhasson 15-20 perc alatt elérhetővé valamely út. lusra nem lehet olyasmit ígérni, ami nincs megfelelően előkészítve - mondja Lubomír Pálcák, a zsolnai Közlekedés Kutató Intézet igazgatója. Az SDKÚ választási programjában az északi autópálya háromnegyed ré­szének megfelelő 120 kilométernyi szakasz megépítése szerepel 2010-ig. A Smer ezt a dátumot vitatja, és nem tartja reálisnak, mert Zsolna után szá­mos alagutat is meg kell építeni. • -z -c

Next

/
Thumbnails
Contents