Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)

2006-05-27 / 104. szám

6 HÍDLAP • 2006. május 27., szombat www.istergranum.hu HELYI POSTA Lassan a Pesttel! Vigyázó szemünket olykor a fővárosra vetjük, hiszen az a magyar élet lüktető szíve (ugye). Különösen igaz ez olyankor, amikor megint frontvonalba kerül a főváros főpolgármestere. Pontosabban: Fron- tera-vonalba, ami majdnem ugyanaz, csak terepen. Mióta Demszky Gábor bejelentette, hogy enged a nép óhajának, és ismét, immár ötödször is engedi megválasztani magát magas tisztsé­gére Budapest Köztársaság élén, másról sem hallani (az egyik olda­lon), mint hogy mennyire olajozottan működött itt, ezen a nehéz (fő)városi terepen minden, hála és hűség érte annak, akinek mindez köszönhető. Tudjuk, hogy a bús pesti nép a legszívesebben azonnal királlyá kiáltaná ki Demszkyt, lehetőleg a Duna jegén, de ilyenkor nyárra már a műjég is elolvadt a Parlament előtt, nem olvadt el vi­szont főpolgármester urunk népszerűsége (mint tőle magától - tehát a leghitelesebb forrásból - tudhatjuk). Hogy nem akárkiről van szó, eddig sem volt kétséges, s mindezt csak aláhúzza az a (nyilvánvalóan rosszindulattól fűtött) bejelentés, mi­szerint a Demszky Gábor által használt Opel Frontera típusú terep­járó igen különös fogyasztási adatokat produkált az elmúlt években. Volt olyan év. hogy a hétliteres fogyasztásra kalibrált luxusjármű 300 (hivatalos) kilométeren 4338 liter, de olyan esztendő is, amikor 206 kilométeren 2111 liter üzemanyagot fogyasztott. Miközben jól tudjuk, hogy a benzin milyen gyorsan párolog. (Válik benzingőzzé.) Ezen most néhányon fenn vannak akadva. Bahh! Nem érjük. Mi ebben az érthetetlen? Öt-hatezer kilométer ide vagy oda. (Csak a pontosság kedvéért: oda!) Alig valamivel több egymillió forintnál, nem összeg. Egy olyan terepjáró, amely gazdájával állandóan (mondhatni: feszt) világvárost épít, ráadásul megfeszített tempóban, az valósággal issza az üzemanyagot. Arról nem beszélve, hogy sokszor kell visszaváltani a kátyúk (út-egyenetlenségek) miatt, ami ugyancsak növeli a fogyasz­tást. Még jó, ha csak ennyivel! Az SZDSZ fővárosi frakciójának szó­vivője emlékeztetett is rá, hogy „ez ügyben már számos vizsgálat le­zajlott, s egyik sem állapított meg jogsértést”. Ez nagyon jó, mondhatni: megnyugtató. Mármint hogy minden rendben van (volt!) az „Open 1 ” feliratú üzemanyagkártyával, amelyről a kér­déses mennyiségű motalkót vételezték, főként, ha az oktán is stimmel. Ok tán a mai Magyarországon, ha megugrik néha egy hivatásos terep-já­ró napi fogyasztása? Még mindig jobb, mintha a vérnyomásunk, nemde. Thur O. Rudolf Hétfőtől részben lezárják a főteret Szeptemberre megújul Vác Vácott befejeződtek a főtér szenny­víz- és vízvezetékhálózat rekonstrukci­ós munkálatai, de még zajlik a csapa­dékcsatorna építése, a közvilágítás, díszkivilágítás szerelése. Ezekkel pár­huzamosan, a sikeresen lezárult közbe­szerzési eljárás után elindulhat a váci főtér újjáépítésének újabb, végső üte­me, amely igen látványos átalakulással központja jár majd. A munkálatok már május 29-én, hétfőn elkezdődnek, az autósok útlezárásra számíthatnak. Lezárják a Március 15. teret és az Eszterházy utcá­tól a Tabán utcáig terjedő szakaszt, és ez várhatóan szeptember közepéig így marad. A térre szabálytalanul behajtó és ott parkoló autókat elszállíthatják. • Sz. H. A madárinfluenza már a határon áll Megállíthatatlanul terjed a vírus Romániában? Rendkívül gyorsan terjed a madár­vész a romániai szárnyasok között. A magyar szakemberek segítséget aján­lottak az uniós tagság előtt álló or­szágnak, és szigorúbb intézkedéseket foganasítottak a határon. Humán meg­betegedésről egyelőre nincs informá­ció. Az indonéziai eset előtt továbbra is értetlenül állnak a szakemberek. A H5N1-es vírustól meghalt család egyes tagjai ugyanis valószínűleg nem állattól kapták meg a fertőzést, szak­értők szerint elképzelhető, hogy meg­jelent a vírus emberről emberre terje­dő mutációja. Közeledik a magyar határhoz a madárinfluenza, Romániában már több mint ötven településen bukkant fel a vírus és most már Bukarest egyik kerületébe is találtak fertőzött baromfit. Dékány András a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium szóvivője szerint fokozott te­endői vannak a magyar hatóságok­nak, hiszen komoly méretben jelent meg a H5Nl-es vírus a szomszédos Romániában. Ez most azt jelenti, hogy tételesen ellenőrzik a szállítmá­nyok ki és beléptetését, ellenőrzik a dokumentációt és a személyforga­lomra is különösen nagy figyelmet fordítanak. Egy átmeneti miniszteri ajánlásban megkérik a hazai barom­fitelepek és feldolgozó üzemek tulaj­donosait, hogy ha lehetséges ne fog­lalkoztassanak Romániából érkező vendégmunkásokat, mert ruhával, ci­pővel is behozhatják a vírust. Ha pe­dig ez megtörténik és az üzem szá­mára róható fel, hogy megjelenik a vírus a baromfiállományban akkor azt le kell ölni, és kártérítés sem igé­nyelhető. Szerencsére - és a körülte­kintő eljárásnak köszönhetően - ed­dig ilyen eset nem fordult elő Ma­gyarországon. Szakmai és technikai segítséget ajánlott fel a magyar fél Románia szá­mára, amelyet eddig ők nem igényel­tek, de folyamatos a tájékoztatás, mondta Dékány András. Arra a kér­désre, hogy a romániai vendégmun­Az országos tiszti főorvos vírusbank létrehozását kezdeményezi, azért, hogy minél több fajta vírushoz tudjanak hoz­zájutni. Bujdosó László közölte a külön­böző országban talált madárinfluenza­vírusok ellen is szeretnének oltóanya­got kifejleszteni. kásokkal kapcsolatos ajánlás hátteré­ben esetleg humán megbetegedés áll-e a szóvivő azt mondta, hogy mi­vel Románia uniós tagjelölt állam ezért a gyorsriasztási rendszerben je­lentenie kell mindenféle, így az em­beri megbetegedést is. Ilyen azonban egyelőre még nem történt. Megkerestük az Országos Tiszti­főorvosi Hivatalt is, hogy az indoné­ziai esettel kapcsolatban bővebb in­formációhoz jussunk. A hírek szerint ugyanis egy családból hat embert ölt meg a madárinfluenza-vírus. A család első tagja áprilisban fertőződődött meg a H5Nl-es vírussal. Taszári Ilo­na, az ANTSZ kommunikációs osztá­lyának vezetője a WHO legfrissebb, szerdai jelentését osztotta meg a Híd- lappal. Hivatalosan hét személy bete­gedett meg a H5N1 vírussal, közülük valóban hatan haltak meg. Az indonéz egészségügyi minisztérium és a WHO szakemberei a helyszínen folytatnak vizsgálatot. Az eddigi eredmények alapján sem kizárni, sem megerősíte­ni nem tudták azt, hogy emberről em­berre terjedt a vírus. A járványügyi vizsgálat keretében a család környezetét is megvizsgál­ták, ám a tágabb közösségben sem ta­láltak fertőzésre utaló jelet. A család­tól vett mintákat elemezték, és meg­vizsgálták azok genetikai állományát, ám ennek szerkezetében nem történt mutáció. Mint ismert ez szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a humán ví­rus. A problémát továbbra is az jelen­ti, hogy nem tudják, hogyan fertő­ződtek meg a családtagok, mivel nem állattól származik és kezdetben sima emberi influenzás megbetegedésre utaló jeleket produkáltak. • (flál) PROGRAMOK Kézműves kiállítás Nyergesújfalun május 22-én nyílt meg a Bóbita Óvodások Kézműves Kiállítása az óvodában, amely júni­us 2-ig látogatható. Előadás és megemlékezés Bajóton a Millenniumi Házban Hege­dűs András tart előadást az 1456-os nándorfehérvári ostromról és Hu­nyadi Jánosról június 9-én hat órai kezdettel. Ekkor emlékeznek meg az ostrom 550. évfordulójáról is. Internet Leányváron a Művelődési Házba bekötötték az internetet, amelyet 220 forintos óránkénti áron hasz­nálhatnak nyitvatartási időben. Nyit az új tájegység A szentendrei Skanzenben május 27-én délelőtt tíz órakor nyílik meg az új, felföldi mezővárosi tájegység. A Skanzen új büszkeségét Sólyom László köztársasági elnök avatja fel. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 18.00 Jégkorszak 2.- Az olvadás amerikai animációs film. Rendezte: Carlos Saldanha. Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky u. 4., tel.: 33/313- 888) 17.00 A nagy kommu­nista bankrablás - román dokumentumfilm. Rendezte: Alexandra Solomon. 14.00-19.00 Egy gésa emlékiratai - amerikai filmdráma. Rendezte: Rob Marshall. Szereplők: Ziyi Zhang, Gong Li, Michelle Yeoh, Ken Watanabe. Május 27. (szombat) - GYERMEKNAP: 10.00 Lúdas Matyi - magyar rajzfilm. Rendezte: Dargay Attila, (ingyenes vetítés), 12.00 Madagaszkár - amerikai animációs film. Rendezte: Eric Darnell, Tom McGrath, (belépő 200 forint). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Május 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a.) Telefon: 509-600. Május 29-én, hétfőn: Esztergom - Kerschbaummayer Gyógyszertár (Kos­suth u. 4L) Telefon: 411-145. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákó­czi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCE-A maga férjének a tüdeje nincs rendben, asszonyom! - mondja az orvos.- Még hogy a tüdeje? Az semmi, látná csak az íróasztalát! NÉVNAP Május 27. napján szeretettel kö­szöntjük Hella nevű olvasóinkat! Hella: A Heléna és a Helga német be- cézőjéből származik. A Heléna gö­rög mitológiai eredetű név, Mene- laosz spártai király feleségének a ne­ve, aki miatt a trójai háború kirob­bant. A név azonban nem őmiatta, hanem Szent Heléna római császár­nőnek, Nagy Konstantin császár édesanyjának a tiszteletére teijedt el Európa-szerte, számos változatban. Jelentése vitatott, talán: fényes, su­gárzó. Feltehetőleg a görög heliosz (nap) szó származéka. A Heléna a magyarban újabb keletű átvétel. A név először szláv közvetítéssel, Jelena formában került hozzánk. TV MŰSOR 05:50 Napkelte. 09:00 Izomláz, 09:30 Glóbusz, 10:00 Bundás és Rozsdás, 10:30 Sandokan, 11:30 Az állam em­berei. 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó, 12:05 Zselé, 12:10 Klippe­rek, 12:35 Zselé, 12:50 Felfedezó'k, 13:15 Zselé, 13:25 Momentán, 13:54 Zselé, 14:00 Légcsavar, 14:30 Állati, 15:00 Hangár. Könnyűzenei magazin fiataloknak, 15:30 Feszti körkép, 16:00 Híradó, 16:05 Telesport. Buda­pest Bank Férfi Kézilabda Magyar Kupa, 18:05 Afrika vadonjaiban, 19:00 Luxor-show, 19:30 Híradó este, 19:53 Sporthírek. 20:05 Ötöslottó számsorsolás, 20:15 Észak-Észa­knyugat. 22:35 Napló gyermekeim­nek, 00:25 Híradó, 00:30 Sporthírek, 00:35 Kárpáti krónika pl 06:00 Tv2 matiné. 09:30 JETIX. 10:00 Kalandos szafari, 10:30 A vadon naplója, 11:00 Stahl gyerekkonyhája, 11:30 Laktérítő, 12:00 TotalCar, 12:35 Az igazság napja, 13:30 Malibu Road 2000,14:25 A láthatatlan ember, 15:30 Bűbájos boszorkák, 16:30 Csillagka­pu, 17:30 Rex felügyelő, 18:30 Té­nyek, 19:00 Magellán, 19:30 Activity show, 20:15 Asterix és Obelix: A Kle- opátra-küldetés, 22:25 Legjobb véde­kezés, 00:10 Gyilkos patkányok, 01:50 FBI ügynökök bevetésen K L U © 81-603-000, 07:00 Kölyökklub, 09:15 Disney-rajzfilmek, 10:05 Recept Klub, 10:25 06- 11:30 Ötletház, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:10 AutóMánia, 12:50 Bette, 13:15 Papás-mamás. 13:40 Forma 1 - Monacói Nagydíj, 15:25 M, mint muskétás, 16:25 Pokol­járat, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Star Wars I. rész: Baljós árnyak, 22:05 Heti hetes, 23:20 Red Bull Air Race, 23:55 Éjjeli rande­vú, 00:35 Tűzpiros Cadillac. 02:05 Hegylakó - A holló 06:00„Halak,vizek...”,06:30 "tmTna Törzsasztal (ism.), 07:25 Nyelvőrző, (ism.), 07:45 Hol volt, hol nem volt... (ism.), 08:00 Machu Picchu titkos kincse. 08:45 Nyárfalevél, 09:00 Cimbora, 09:30 Kelet kapuja, 10:00 Masszázs-varázs, 10:10 Állat-barát, 10:40 Mindentudás Egyeteme, 11:45 Híradó. 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 12:05 Isten ke­zében, 12:35 Élő népzene, 13:05 Há­rom kis szó, 14:45 Valami történt Me­xikóban. 15:15 Országos Latin Rang­lista Tánc verseny - Hajdúböszörmény 2006., 16:15 lllényi Katica koncertje, 16:35 Kézjegy, 17:05 Egy lépés előre, 18:00 Híradó, 18:30 Csutak úrfi, 19:00 Szombat esti RIVALDA, 20:30 Vodka Lemon. 22:00 Dunasport, 22:15 Ha te nem lennél, 00:45 Zorán: Gyere velem!. 00:55 Vers, 01:00 Himnusz, műsorismertetés 15:00 Remustra ism. 17.00 Váro­si Híradó ism. benne: Két új gép­járművet adott át az Esztergom - Nyergaesújfalu Többcélú Térségi Tár­sulás; rendkívüli ülést tartott csütörtö­kön a képviselő testület; „Ép testben ép lélek” egészségnap a Mindszenty- ben; ápolónők nemzetközi napja a Várban; modellrepülő találkozó az esztergomi repülőtéren A Híradó után Hírsport következik. 17.30 KAFÉ ism. benne: l.) Magyar turisták letartózta­tása Pozsonyban vendég: Dániel Er­zsébet 2.) Kortárs művészet és kortárs művészek helyzete Esztergomban vendégek: Bállá András, fotográfus, kertépítész; Istvánffy Miklós, művé­szettörténész Kaposi Endre, festőmű­vész 3.) Szlovák tájház Pilis- szentléleken vendég: Kunczius Ida, ta­nító 4.) Hárommilliós kárt szenvedett az árvíz miatt az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete vendég: Mármarosi Győző, ügyvezető elnök. Esztergomi Evezősök Hajós Egylete 21.00 Városi Híradó, Hírsport, KAFÉ ism. Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Varjú Frigyes Lapszerkesztők: Bukovics Krisztián, Váczy H. István A mai lapszám szerkesztője: Váczy H. István Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: B. Szabó Márta (Ipolyság), Bódi Gergő, Bölcsházi Sándor, Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Vas Gyula (Révkomárom), Varga Péter, Vödrös Attila Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrziink meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Thumbnails
Contents