Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-20 / 99. szám
VI HÍDLAP • 2006. május 20., szombat------------------------------------------*-------------------h ídlaf magazin Változás kellett volna... Beszélgetés Pozsgay Imrével- Mi a véleménye az országgyűlési választások eredményéről?- Elkedvetlenítő és lehangoló. Az ország nagy gondokkal küszködik, és a gondok közepette egy kormányváltás jobb megoldást hozhatott volna az államháztartás, a reformfolyamatok kezelésére. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a jelenlegi kormány alatt felhalmozódott bajok következményeit kik viseljék. Az államháztartás hiányából, az államadósságból és az ezzel kapcsolatos következményekből ki veszi ki igazán a részét. Gyanítom, hogy egy új, konzervatív, szociális érzékenységű kormány megtalálta volna azokat a módokat, amelyekkel a*társadalom nagy része megkímélhető lett volna azoktól a terhektől, amelyeket most rájuk fognak rakni. Hiszen valójában a hiány és a csődhelyzet kezelésének alapvető módszerére egy kínálkozik, és ez érinti a jelenlegi választási győztes bázisát, azokat kopasz- tani, akik megszavazták ezt a kormányt. Valójában ez lesz a program: áfa emelés, az egészség- ügyi hozzájárulás kiterjesztése, a minimálbér megadóztatása és azok a rémképek, amiket ők maguk vázolnak fel, mint olyan kényszerűséget, amit a véletlen hozott elő. Holott saját maguk teremtették meg ennek előfeltételeit. A választás valóban változást hozhatott volna, és olyan változást, amely a társadalmat megkíméli azoktól a csapásoktól, amelyek most bekövetkeznek. Véleményem szerint a választás valójában félrevezetésen alapult. A társadalomnak nem fájt az, ami fájni fog majd. Az embereknek előre nem fájt, nem volt előérzetük, hogy mit fognak kapni ez után a választás után. Ezért tudták balhitbe süllyeszteni azokat a szavazókat, akik elhitték, hogy dübörög a gazdaság, akik elhitték, hogy bajok nélkül megúszható ez a helyzet. Észre fogják venni, hogy ettől a kormánytól nem várhatják ezt. Szellemileg és lelkileg is jobban alakult volna az ország sorsa, ha változás következik be. Helyreállíthatok lennének azok az értékek, amelyek egy nemzetnek önbecsülést adhatnak. Amikor a versenyképességet emlegetik, valamit kifelejtenek, hogy Európában igazán azok a nemzetek versenyképesek, amelyek tudják önmagukról, hogy kicsodák, öntudatuk és méltóságuk alapján tudnak küzdeni az érdekeikért. Ebből a szempontból kétszeres veszteségnek tartom a választások elvesztését. Az egyik, hogy társadalomkímélő megoldást lehetett volna találni a szolidaritás alapján, az államot terhelő gondokra. A másik, hogy identitásában egy erősebb, küzdőképesebb és érdekérvényesítő nemzet lenne jelen az európai versenyben. Ez ma sem elvetendő program, de úgy tűnik, hogy halasztani kell a megvalósítását, amíg a társadalom saját okulásán rádöbben arra, illetve megtanulja, hogy tájékozódni kell egy választási küzdelemben.- Sokan azt hihették, hogy az elmúlt négy év alatt okultak az emberek, hiszen alig történt valami előrelépés az elmúlt kormányzati ciklusban. Lehetséges, hogy az emberek sokaságát nem érdeklik a társadalmi problémák, és abban a hitben vannak, hogy a hatalom úgyis megoldja azokat?- Ez a hatalomhit valójában balhit, ugyanis elvették az emberektől a tájékozódás lehetőségeit. A sajtószabadság napjáról a napokban emlékeztünk meg. 1848-ban a 12 pont első követelése a sajtó szabadsága volt. Ki gondolta akkor, a lobogó eszmék világában, hogy egyszer lesz majd itt olyan világ, amelyben a sajtó maga korlátozza a sajtószabadságot. Azaz a sajtóhatalmak és a nyilvánosság eszközeiben olyan erők koncentrálódnak, amelyek a nyilvánosságot is irányítani tudják. Ez, a nyilvánosság lefoglalása az agyak lefoglalása. A lelkek vásárán csak az tud érvényesülni, aki az irányított sajtó útmutatásait követi. Elenyésző lehetősége van a józan gondolatnak. Iparszerű és kereskedelmi, merkantil szellem uralkodik. Nagyon szűkös tér maradt a kereskedelmi rádiók, televíziók, a laptulajdonosi hatalmak világában az értékmentő, értéktisztelő és az emberi méltóságot tisztelő sajtónak, illetve nyilvánosságnak.- Mi várható a következő négy évben, annak tükrében, hogy az elmúlt években az ellenzék nem tudta lényegében befolyásolni a törvényhozói munkát. Várható-e változás ebben?- A törvényhozás egész szerkezete és az un. kétharmados törvények kétségtelenül korlátozzák az ellenzéket, de a kormányt is. Ennek bénító hatása lehet. Ám, arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy kik védik az 1989-ben kialakított intézményrendszert. Azok, akik ehhez szocializálódtak, akik a szerzéssel szerezték tapasztalataikat, azoknak ez az intézményrendszer tökéletesen megfelel. Aki ehhez új kezdeményezésekkel merészel hozzányúlni, azt abban a pillanatban demokráciaellenesnek, szabadságellenesnek, populistának kiáltják ki. Holott ebben az intézményrendszerben szocializálódott politikai elit elég rosszul vizsgázott az elmúlt 16 esztendőben. Ha például valaki kétkamarás rendszert javasol, vagy fel akarná szabadítani a kétharmados törvényeket, a köztársasági elnököt közvetlenül szeretné választani, vagy más ehhez hasonló javaslatot tesz, nos, ezek mind normális demokratikus követelések. A demokrácián nevelkedett országokban riadalmat nem okoznak, nálunk azonban óriási riadalmat keltenek a politikai eliten belül, és véd-, dacszövetségek alakulnak ki a kezdeményezésekkel szemben. Orbán Viktor minden közjogi javaslatát „hörgés” fogadta, mert azokkal a megszokott rendből egy megújított, demokratikusabb rendbe lehetne átmenni. Komoly problémák ezek.- Mi okozhatta, hogy noha a FIDESZ lényegében gyűjtőpárt, mégis kizárólag Orbán Viktor személyére irányítottak össztüzet a kormánypártok?- Több oka lehet. Az egyik, ami a FIDESZ és konzervatív oldal állagán is múlik. Egyetlen karizmatikus személyiséghez kapcsolták az esélyeiket, ami bizonyos mértékben a helyi küzdőképességet csökkentette. Ezt az ellenfél hamar felfedezte és számára világossá vált, ha diabo- lizálja, ördögi, rontó figuraként mutatja be ellenfelét, „veszély leselkedik rád, ha őt választod”. Akkor valójában az ellenfél esélyeit csökkenteni lehet. Ez oka és háttere annak, hogy a korábban említett torzult nyilvánosságban a választási küzdelmet két személyre csupaszították le. Ehhez a másik oldalon megtalálták azt a figurát, aki gátlástalanul, zavartalanul, kellő fel- készültség nélkül, nyugodtan és minden eszközt latba vetve harcolni tudott. Orbán Viktor vereségét - mert bukásról szó sincs, csak az bukik, aki erkölcsileg lealacsonyodik - az okozta, hogy nem merült le abba a szférába, amiben az ellenfél mozgott. Egy régi underground kifejezést használva „nem ment le kutyába”. Az ellenfél ezt megtette. Amikor ennek minden összefüggése nyilvánvalóvá vált, már nem voltak eszközök korrigálni a helyzeten. A társadalomban a Kádár-korszak ismétlődött, nem abban az értelemben, ahogy Orbán Viktort megvádolták, hanem azon az alapon, hogy a reflexek megmaradtak az emberekben. Ezek a reflexek pedig az úgymond baloldali szavazótábort erősítették.- Annak ellenére, hogy az MSZP erősen tőke befolyásolta párt, ennyi nemzeti jelszó csak ellenzéki pártoktól volt hallható a választásokon.- Ez az, hogy más a cégér és a boltban vásárolható áru. Felfedezték, különösen a népszavazás után, hogy a nemzeti oldalon való elkötelezettség az egyetlen eltökélt elkötelezettség ebben az országban. Az összes többi kapcsolódás lazítható és könnyen feloldható. Az emberek könnyen otthagyják azt akiben csalódtak, de nemzetüket nehezebben, az ahhoz való ragaszkodás sokkal erősebb. Ezért én a népszavazást korántsem tartom olyan vereségnek, mint ahogy akkor „jajongtunk” és ahogy ezt az önsajnálat diktálta. Az a tény, hogy másfél millió ember tudta hogyan kell szavazni, azt mutatja, hogy egyetlen olyan eszme van, amely túlélt minden viszontagságot, az a nemzethez való kötődés. Az összes többi eszme nyomán sivatag keletkezett. Nem véletlen, hogy a történeti egyházak is ezen erősödnek, hiszen a nemzethez való kötődésük egyben az országhoz való jelenlétük igazolása. Bizonyára ez is „csípi”a liberálisok szemét, akik csak egy fellazult és állandóan kezelhető társadalomban tudják elképzelni a jövőt.- Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy egy önmagát szociáldemokratának valló pártnak, hogy-hogy nincs szüksége egy nagytapasztalatú, hazai és nemzetközi elismerésnek örvendő, zsi- gereiben demokratikus Pozsgay Imrére?- Amikor 1990. novemberében kiléptem az MSZP-ből már előre látható volt, hogy az új párt nem felel meg azoknak a szándékoknak, amelyekkel kezdeményeztük és megalkottuk 1989. októberében. Amikor visszamenőleg egyesek bukást említenek velem kapcsolatban, nagyot tévednek. Én magam minden hatalommal, frakcióvezetéssel és ahhoz szükséges ellátmányokkal felruházva hagytam ott az MSZP-t, mert úgy éreztem, nincs elég ráhatásom, hogy a kívánatos irányba fejlődjék. Nem az én stílusom, hogy megalkuvó módon olyan ügyekhez asszisztáljak, amelyeket nem tudok elfogadni, vagy vállalni. .A döntés helyességét sajnos az elmúlt 10-15 év igazolta.-A választásokon sikeresen szerepelt, hiszen bejutott a parlamentbe a megújult MDF is, olyan konzervatív jelszavakkal, amelyek mintha a kormányoldali jelszavakhoz álltak volna közel.- Nekem nagy csalódás az MDF viselkedése. Ráadásul a megnyilvánulásaiban néha, - pontosan azért mert az alapelveimet nem változtatva kitartottam a nemzeti alapgondolat mellett, amikor a Nemzeti Konzultációban kerestem ehhez lehetőséget - abból az MDF-ből jöttek becsmérlő megjegyzések, amelynek a léte nélkülem elképzelhetetlen. Akik egy Pozsgay hivatkozást kommunista oldalnak tekintenek, ugyanakkor, ha megnézem kikkel adták össze magukat, elképedve látom, hogy mi történhetett Lakitelek óta. Sok a valótlanság. Legutóbb például Boros Péter azt mondta, hogy az egykori MSZMP-vel egyedül a FIDESZ kacérkodott. Ez szinte elképesztő! Képzeljük el, Rómában az őskeresztények hitközséget hoznak létre, és azzal vádolják meg őket, hogy a Saulus-féle kezdeményezésnek tesznek eleget, holott Szent Pált követik tulajdonképpen. Hamis az Antall Józsefre hivatkozás is, hiszen ha volt valaki a magyar politikai körben a rendszerváltás környékén, ő volt az, aki egységes nemzeti, konzervatív oldalban gondolkodott. Ebben Bethlen István és Tisza Kálmán voltak a példaképei. Tagolt, nemzeti oldal egy gyűjtőpártban is elképzelhető, az viszont nem képzelhető el, hogy egy, magát nemzeti oldalon állónak valló párt a másik oldalt szolgálja. A szándékokat nem firtatom, de a tettek minősítenek a politikában, a cselekedet következményei - én ezt tekintem mércének. Ha a következményeket nézem, konzervatív, nemzeti szempontból nagyon kártékony volt, amit a jelenlegi MDF tett. Ezt azért is mondom fájdalommal, mert 1998-ban, miután a Gödöllői Országos Gyűlésen felmentést kaptam korábbi tévedéseim alól, országgyűlési képviselőjelöltnek is indítottak. Ezt sem szabad kihagyni a történetből, és azt sem, amit rendszerváltásnak neveznek.- Nem beszéltünk az ország nehéz gazdasági helyzetéről, eladósodásáról, az állami túlköltekezésről, uniós helyzetünkről.- Ami a gazdasági kérdéseket illeti, röviden a gazdasági siker valójában a szolidaritáson alapul. Ezt is leegyszerűsítik, lepusztították. Holott valaha a legalapvetőbb, legbaloldalibb eszme volt. Annak idején a kereszténység is ebből indult ki, az emberek tekintettel vannak és számíthatnak egymásra. Egy jelenlegi miniszter azt hiszi, hogy a szolidaritás valójában szegénygondozás és állami teher. Finnország példáját említeném, szegénységben is szolidáris volt, és azért lett később sikeres, mert merte „megterhelni magát” a szolidaritással. Ezeket a tapasztalatokat itthon is érdemes lenne hasznosítani. A gazdasági életben megkeresni a lehetőségét annak, hogy bármilyen tőke jelenik meg a magyar forgalomban, a magyar piacon, a közterhekben azonos módon vegyen részt. Nem kell felülni a riasztásnak, hogy menekül a külföldi tőke. Ebben a tőkével túltelített világban valójában a vákuumot keresik. Nincs üres hely, lesz másik - ez a lényeg. Én nem vagyok a külföldi tőke ellen. Kívánom, hogy működő tőke és technológiai megújulás érkezzen az országba. De nem hiszem, hogy nekik kell megmondaniuk, hogy mi lehetek a hazámban, azt nekem kell megmondani, hogy ők mit tehetnek. Ezt a viszonyt kell rendbe tenni és akkor a hazai tőke számára is tőkefelhalmozási lehetőség és kezdeményezés nyílik.- Korábban, az unión belüli helyzetünk, amikor az elsők között voltunk a közép-kelet-euró- pai régióban, jelentősen megváltozott, ma a hetedik helyen állunk. Mitől ez a lecsúszás ?- Mert hódolni mentünk és nem nyerni. Valójában nem küzdeni mentünk, hanem behódolni és ez veszteségekkel járt. Amikor elkezdtük, az a megfelelés és megfeleltetés kérdése volt. Reálisan körül kellett volna nézni és megtalálni a válaszokat. Például, ilyen egyszerű kérdések: a dán sertéstenyésztő soha nem fog küzdeni a magyar tenyésztők érdekeiért, a spanyol, a francia és portugál szőlő és bortermelő nem fog küzdeni a magyar termelők érdekeiért. Ezt nekünk kell megtanulni. A másik, hogy minket akkor vettek fel, amikor szükségük volt ránk. Ezt ki kellett volna használni, nem tudtunk igazi tárgyalási pozíciókat kialakítani a feltételekben. Nyilvánvaló volt, hogy hazánkat, a „közepet” nem lehet kihagyni, ez politikailag is nonszensz, és ez tárgyalási pozíciót adhatott volna. A pozíciókon persze lehet javítani. Például, ha rendbe tesszük az államháztartást és küzdünk, akkor igen. Tény, hogy ez helyzet nem véletlenül „esett meg velünk”, ahogy ezt kormánykörökben hallani, hanem a jelenlegi kormány kezén folytak el a pénzek és vált kezelhetetlenné az államháztartás. Ezt kezelni kell, de nem úgy, hogy azokon spórolnak, akiken akarnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ha nem tudnak egy racionális ország képet mutatni, akkor nem jön az EU pénz sem, aminek most jönne el az ideje. Vagy ha jönnek, úgy folyik el, mint rostán a víz. Attól félek, hogy nincs meg sem a politikai akarat, sem az a feltételrendszer, hogy ezt jól kezeljék.- Mivel foglalkozik hétköznapjaiban, amikor nem közéleti szereplő?- A számomra legkedvesebb munkát végzem az utóbbi időben. 12 évig tanítottam Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, de betöltve 70. életévem meg kellett válnunk. Olyan helyen vállaltam feladatot, ahol erre nem kell tekintettel lenni, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen dolgozom, valamint a Kodolányi János Főiskolán. Nagyon sok tehetséges tanítványom van, felkészültek, tudnak és érdeklődnek. Politikai, közéleti aktivizálódásomat a Nemzeti Konzultációnak köszönhetem. Nagy örömmel vettem részt ebben, látva, hogy a magyar társadalom nagy része azért passzív, mert úgy,érzi, hogy nem vehet részt az őket érintő dolgokban, és nem tudja, hogy lehet, ebben segíteni kell. A liberálisok ugyan már elfelejtették, de Rousseaut idézném: „Büszke genfi polgár vagyok, szavazati jogomnál fogva a főhatalom részese.” Nálunk ki érzi úgy, hogy a főhatalom részese, mert szavazati joga van ?! • Bölcsházy Sándor
