Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-20 / 99. szám
8 HÍDLAP • 2006. május 20., szombat BULVÁR www.istergranum.hu Sápszki Márta diplomás asztrológus május 20. kos 03.21-04.20. Alom marad a föld feletti lebegés Álmaikban már sokan megtapasztalhatták, hogy milyen érzés a levegőben úszkálni, vagy szabadon repkedni. Vannak azonban olyan emberek, akiknek a lebegés ébren is sikerül. Régóta és sokan próbálkoztak már a levitációval, vagyis a lebegéssel. Egyes vallások és az ezotéria hívő szerint, ennek sikeréhez csak az kell, hogy a próbálkozó eljusson egy olyan magas spirituális szintre, ahol már nemcsak magukat, hanem a külvilágot is tudják irányítani és uralni. A tevékenységüket komolyan művelő jógik szerint az indiai és távol-keleti jóga egyes változatait követve és művelve is eljuthatnak a levitációig a gyakorlott emberek, vagyis szellemi erejükkel legyőzhetik a gravitációt. Avilai Szent Teréz beszámol róla, hogy egyszer a levegőbe emelkedett, de közben egy másik apáca meglepte, akit megkért, hogy a látottakról ne szóljon senkinek. Assisi Szent Ferencnek is több csodát tulajdonítottak már, köztük a lebegést is. A sok beszámoló és régről fennmarad festmények a levitáció létezését próbálják bizonyítani, de ennek tényéről hivatalos vizsgálat és bizonyosság még nem született. Egy új tanulmány szerint az éjszakai életmódú Mythimna separate lepke hernyója akkor kel életre esténként, amikor megérez bizonyos növényi illatokat. Kevesen tudjuk, de a legtöbb élőlény úgy különíti el a nappalt az éjszakától, hogy egyszerűen kinéz a búvóhelyéről, de vannak fajok, amelyek finomabb jelekre támaszkodnak. A tudósok néhány éve fölfedezték, hogy a kukoricanövények eltérő összetételű vegyi anyagokat bocsátanak a levegőbe reggel és este. A Kiotói Egyetem egyik kutatócsoportja nappal és éjszaka gyűjtöttek gázmintát a növényekből, majd a hernyók egyik csoportját a nappali szagoknak, a másikat az éjjelieknek tették ki. Az éjjeli gőzök hatására a hernyók előjöttek fedezékükből és táplálkozni kezdtek a leveleken, ami tipikus éjjeli tevékenység. Meglepetésre a megvilágítási körülmények változtatása egyáltalán nem befolyásolta a viselkedésüket, ami arra utal, hogy a rovarok kizárólag a növényi illatokat használják ébresztő óraként. Nemcsak az akaraterőn, hanem a túlzott önjutalmazáson, illetve az azt kiváltó reklámokon is múlik, hogy ki mennyire hízik el - állítják brit kutatók egy most befejezett kutatás nyomán. Az agyi „jutalomközpont” némelyeknél túl érzékenyen működik, és nem képes ellenállni a reklámok csábításának, vagy az ételek gusztusos csomagolásának - áll a brit Kognitív Tudományok és Orvosi Kutatások Intézetének munkatársai által közzétett tanulmányban. A kísérletben a résztvevőknek étvágygerjesztő (csokoládétorta), nem túl közkedvelt (brokkoli), illetve kifejezetten undorító (romlott hús) ételek képeit mutatták, és eközben mérték az alanyok agytevékenységét, akiknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet is az ételek utáni vágyakozásuk mértékéről. - Még az egészséges embereknél is azt tapasztaltuk, hogy a jutalomközpont gyakran sokkal érzékenyebbnek bizonyult az átlagosnál. Mindez magyarázatot adhat arra is, miért nem képesek sokan ellenállni a kísértéseknek, és miért alakul ki egyeseknél függőség - mondta John Beaver, a kutatás vezetője. Kávé és koffein helvett kukorica? Romlott hússal is tesztelték az embereket Ha döntenie kell, ne felejtse el, hogy l, egyéniségének megtartása fontosabb annál, hogy már megint megfeleljen mások elvárásainak. bika 04.21-05.20. Ha valami bántja, fogalmazza meg pontosan, hogy mi is zajlik Önben. Megfoghatóbbá válnak belső történései és könnyebben kezelheti őket. ikrek 05.21-06.21. Fontos kérdésben kell döntenie kedvesével. Valószínűleg egész életét befolyásolja majd, hogy most milyen döntést hoz. rák 06.22-07.22. Mivel hajlik a munkamániára, valószínűleg most is több állást elvállalt. Egy ideig lehet ezt csinálni, hiszen anyagilag megéri, de ne erre rendezkedjen be! oroszlán 07.23-08.23. Már megint arról álmodozik, hogy gyorsan meggazdagszik és nem ' kell tovább foglalkoznia olyan kellemetlen földi dolgokkal, mint a mindennapi munka. szűz 08.24-09.23. Az elkövetkező időszakot az fogja meghatározni, hogyan kezd hozzá most a dolgoknak. Ha pozitívan és bizakodva, akkor könnyen haladhat előre. MF.RLEG 09.24-10.23. Ha sikerül megtanulnia együttműködni a többiekkel, megtalálni velük a közös hangot, virágzóbbak lesznek szakmai és személyes kapcsolatai is. skorpió 10.24-11.22. Nehezére esik most felelősséget vállalni a mindennapi élet kötelezettségeiért. Még az apróbb feladatokat is tehernek érzi. nyilas 11.23-12.21. Ha már nagyon rendetlen a lakása és minden széthullani látszik, ideje, hogy nekilásson a rendcsinálásnak. Ez vonatkozhat belső világára is. bak 12.22-01.20. Ajánlatos most kicsit visszafognia magát az evés és ivás terén, és az sem árt, ha óvatosabban költekezik. Egy kis megfontoltság jót tenne most. vízöntő 01.21—02.19. Ha sikerül változtatnia az Önben ki- ■ alakult belső képen a párkapcsolatokat illetően, akkor hamarosan betoppan az életébe a nagy Ő is. halak 02.20-03.20. Ne legyen mindig annyira megfontolt! Lazítson néha és bízza rá magát a sorsra, engedje, hogy érzései vezessék útján! Az eddigi legsúlyosabb légszennyeződést mérték az egyébként a Föld legtisztább helyének számító Északi-sarkvidéken a német kutatók. A vizsgálatokat még 1991-ben kezdték, de azóta még egy alkalommal sem kaptak olyan rossz eredményt, mint most. A kialakult súlyos helyzetet a sarkköri kutatók azzal magyarázzák, hogy az időjárási viszonyok miatt Kelet-Európából óriási aerosolmennyiség jutott a légkörbe. Mivel ezek - akár egy üvegbura - vissza verik a napfényt, hirtelen óriási mennyiségű hő halmozódott fel a légkörben. - A jelenlegi légszennyezettség két és félszerese a 2000 tavaszán mért értékeknek - mondta Andreas Herber a kutatóintézet részéről. - Tudósaink az aerosolok pontos forráshelyét és vegyi összetételét vizsgálják. Ha ez így folytatódik, az eddigieknél jóval nagyobb méretű felmelegedésre számítunk. A döbbenetes eredményt svéd tudósok is megerősítették, ők is 50 mikrogramm/légköbméter aerosolértéket regisztráltak, ami megegyezik a városi utcák levegőjének átlagos szennyezettségi mutatóival. Kőkemény mosómaciTÚLÉLTE *TIZENEGYEZER 9 VOLTOS ÁRAMÜTÉST Bravúros mutatványával okozott kétórás áramkimaradást egy mosómedve, amikor az felmászott a magasfeszültségű vezetékek oszlopára Cipruson. A kis állat a tizenegyezer voltos áramütést néhány égési sérüléssel megúszta. Az országba egyébként becsempészett macit végül hálóval sikerült befogniuk az állatorvosoknak, akik örömmel diagnosztizálták a négylábú élni akarását. Kamerákkal figyeli gyermekét '-mm ........ B ig Brother módszerrel, kamerákkal veszi és figyeli gyermeke minden rezdülését egy amerikai tudós. A férfi 400 ezer órányi videofelvételt szeretne készíteni a fiáról, hogy még többet megtudjon a nyelvtanulás folyamatáról. A program különlegessége, hogy ilyen hosszú időn keresztül otthoni környezetében még nem figyeltek meg csecsemőt, vagy kisgyermeket. A kisfiú első szavainak megtanulásakor most a tudósoknak először nyílik alkalmuk pontosan megvizsgálni, hogy ki volt a közelében, és mit mondott, illetve mit csinált a gyermek az adott időpontban. Hűűű! őombók! De jól Lesz egy gombás kertem! i Drazsé, ,én bemegyek. Én még maradok egy kicsit.