Hídlap, 2006. május (4. évfolyam, 85–106. szám)
2006-05-02 / 85. szám
2 HÍDLAP • 2006. május 2., kedd www.esztergom.hu V I D E N Fidesz-nagygyűlés a Várban (H) Tegnap délután tartották a Fidesz nagygyűlését a Budai Várban. A Dísz térre már délután egy órától sokan érkeztek, akiket családi programokkal, táncházzal, kulturális műsorral, kirakodóvásárral vártak. Délután négy órakor kezdődött a rendezvény, amelyen a Fidesz elnöke is beszédet mondott. Orbán Viktor a választások második fordulója után, az eredmények ismeretében hirdetette meg a gyűlést, hogy megbeszéljék a szimpatizánsokkal a következő hetek, hónapok teendőit. „Négy éve egy kizsigerelt párt voltunk, ma erős szövetség a Fidesz” - fogalmazott a pártelnök a nagygyűlésen, ahol a hűvös idő ellenére több ezren voltak jelen. Gyurcsány: igazságos kormányzást (H) Igazságos, szabadságőrző és rend- fenntartó kormányzást ígért a Városligetben megtartott szocialista majálison Gyurcsány Ferenc az egybegyűlteknek. A miniszterelnök beszédében azt mondta: be akarják bizonyítani az egész országnak, hogy van bátorságuk szembemenni az igazságtalansággal. Holnap kezdődik a Kulcsár-per (H) Szerdán kezdődik el Kulcsár Attila és 21 társa büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A 71 oldalas vádiratban többek között sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás szerepel. Kulcsár Attila vádlott-társai között van Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezér- igazgatója, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója és az Egyesült Államokból önként hazatért Schönthal Henrik. Javult a botulizmus miatt kezeltek állapota (H) A három, botulizmussal kezelt beteg állapotában egyértelmű javulás állt be, köztük a lélegeztető gépre kapcsolt páciensében is - mondta Zacher Gábor, a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház toxikológus főorvosa. Korábban elmondta, hogy a betegek olyan házilag készített füstölt sonkát ettek, amely feltehetően nem kellő alapossággal készült el. A pác lé és a füstölés nem volt megfelelő, így a sonka csont melletti részénél megtelepedtek a botulizmust okozó baktériumok, amelyek által termelt toxin légzési zavarokhoz vezet. Kétezer ember a nyílt napon (SK) A szlovák kormány által meghirdetett nyílt napon közel kétezer érdeklődő látogatta meg a parlament épületét. Az emberek megnézhették a .szavazóhelyiséget, a sajtótájékoztatóra kijelölt helyiséget, de lehetőségük volt arra is, hogy egyes miniszterektől kérdezzenek. A legtöbb kérdés a munkanélküliségről és a nyugdíjakról szólt. Sikeres volt az elmúlt nyolc év (SK) Kassán tartott konferenciát a Mikulás Dzurinda által vezetett párt, az SDKÚ-DS. A kormányfő az esemény keretében mutatta be pártja programját és elmondta, hogy az elmúlt nyolc évben kiemelkedő eredményeket értek el. A megkezdett reformokat folytatni akarjuk, egy még sikeresebb Szlovákia létrehozása érdekében szeretnénk újra nyerni - mondta Dzurinda. Alig néhányan jeleztek Továbbra is lassan apadnak a folyók Félezer kitelepített már visszaköltözhetett a Köröszugba Továbbra is lassan apad a Tisza és a Hármas-Körös; még mindig mintegy kilencezer négyzetkilométernyi területet veszélyeztet a víz - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője hétfőn. Az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság szóvivője arról számolt be, hogy a Tisza és mellékfolyói áradása miatt kitelepítettek száma 1 642-ről 1 589-re csökkent. A Tisza teljes magyarországi szakasza továbbra is lassan apad, tegnap reggel a folyó vízállása 967 centiméter volt Szolnoknál, Szegednél 957. Az azt megelőző 24 órában Szolnoknál 9, Szegednél 11 centimétert apadt a folyó - közölte Reich Gyula. A Hármas-Körös apadása is lassú ütemű, Szarvasnál 888 centiméter volt a vízállás, Kunszentmártonnál 973. Az utóbbi 24 órában 10 centiméterrel csökkent a vízszint. Rendkívüli készültségi fokozat van 710 kilométer védvonalon a Tisza Szolnok és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva és a Maros torkolati védelmi szakaszain, valamint a Hármas- Körös teljes hosszán. Harmadfokú a készültség a Tisza jobb partján Poroszló és Szolnok között, a Tisza bal partján Tiszakeszi és Szolnok között, valamint a Hortobágy-Berettyón ösz- szesen 339 kilométeres védvonalon. A gátak átázásának veszélye miatt a Tisza mentén folytatódott a szokásosnál is jobban megerősített figyelőszolgálat. A jelenségek jobb megfigyelhetősége érdekében több helyen kézi kaszálás kezdődött, mert a felázott töltéseken géppel nem lehet közlekedni - írta Reich Gyula. A suvadásokkal érintett kritikus töltésszakaszokat a védekező erők folyamatos beavatkozással egyensúly közeli állapotban tartják, a helyzet konszolidálódni látszik. Máshol a védekezési munkálatok főleg a töltésrézsűk bordás megtámasztására, illetve az átszivárgó vizek szabályozott elvezetésére irányulnak. Reich Gyula elmondta: a Dunán kisebb árhullám vonul le, a folyó vasárnap Nagybajcsnál tetőzött 542 centiméterrel, tegnap reggel 508 centimétert mértek. A Mura és a Rába vízgyűjtőjére hullott csapadék ugyancsak kisebb, az elsőfokú szintet elérő árhullámot indított el. Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a Tisza és mellékfolyói apadása miatt csökkent a kitelepítettek száma, jelenleg 1 589 ember él otthonától távol. A Dunai árhullám miatt 280-an, .a belvíz miatt 238-an tartózkodnak ideiglenes szálláson - fűzte hozzá. • Koncz Endre A törvény szerint április utolsó napjáig kell benyújtani a luxusadóról szóló bevallásokat, miután ez és a következő nap is ünnep, így május másodi- ka a végső határidő. A számításhoz a törvény melléklete ad eligazítást, meghatározva azt, hogy a fővárosi kerületek, illetve a megyék milyen tól-ig határok között kalkulálhatják a négyzetméter árakat. A konkrét összegeket viszont a helyi önkormányzatok határozták meg rendeleteikben. A számított érték 100 millió feletti részének fél százaléka a luxusadó. Vagyis egy 150 milliós villánál 50 millió után kell 250 ezer forintot fizetni. Lapértesülések szerint eddig alig néhány luxusadó bevallás érkezett a fővárosba, pénteken a Fővárosi Önkormányzat adó ügyosztályán azt közölték, hogy csak kedden tudnak érdemi számot mondani. • K. E. Gémesi kiléphet az MDF-ből Gémesi György vasárnap este az ATV-nek nyilatkozva azt mondta: „Egy biztos: tiszta, hiteles politikus szeretnék maradni. Ma az MDF keretein belül ez nem biztosítható”. Gémesi szerint az MDF az alapértékrendjét „hagyta ott, egész egyszerűen önös-érdekpárttá vált”. Az MDF nagyon eltávolodott attól, amit ő gondol a képviselendő jobboldali értékekről, ezért, mint mondta, „itt már sok helyem nem lehet”. Arra a kérdésre, hogy kilépe az MDF-ből, közölte: kedden pontosan válaszol erre. Gémesi György a választási veresége okait firtató kérdésre elmondta: ami a két forduló között történt a Fidesz és az MDF között, annak következményeként a jobboldali szavazók elbizonytalanodtak. „Mindenképpen az lett volna a korrekt, ha legalább a két párt leül tárgyalni. A merev elzárkózás, a folyamatos „nem” ezt a következményt jelentette számomra” - fűzte hozzá. A politikus szerint a Fidesz és az MDF konfliktusa miatt Dávid Ibolya kelepcébe került, amiből már nem tud kikeveredni. • (palotás) A sérült emlékszik a támadásra Itthon ápolják a dahabi merénylet sebesültjét A Központi Honvéd Kórházban ápolják az a férfit, aki az egyiptomi Dahab- ban elkövetett merényletben súlyos égési sérüléseket szenvedett - erősítette meg a sajtóhíreket a kórház főorvosa. Juhász Zsuzsanna elmondta: a férfit a kórház égési osztályán ápolják. Hozzátette: a sérült legközelebbi hozzátartozójának kérésére további információt nem adhat. Az ötvenhárom éves magyar férfi negyvenhét éves feleségével tartózkodott az egyiptomi üdülőhelyen, ahol egy hete hármas robbantásos merényletsorozatot követtek el terroristák. Az egyik robbanásban sérült meg élet- veszélyesen a férfi, felesége viszont nem élte túl a detonációt. A magyar sérültet először a kairói katonai kórházban ápolták, az onnan származó információk szerint a sebesült férfi magánál Agyonlőttek két gyanúsítottat Vasárnap a Sínai-félszigeten egy tűz- párbaj során az egyiptomi biztonsági erők agyonlőttek két személyt, aki a dahabi merényletek elkövetésével gyanúsítottak. Az egyik merénylőt már korában is kereste a rendőrség, mert a 2004 októberében Tábában, illetve a 2005 júliusában Sarm-en-Sejkben elkövetett robbantásokkal is gyanúsították. Az egyiptomi rendőrök további négy személyt őrizetbe vettek. volt, a történtekkel kapcsolatban emlékezett a részletekre. Felidézte azt, hogy őt és feleségét az utcán érte a Dahab Hilton szálloda közvetlen közelében történt harmadik robbantás, amely mindkettőjüket a földhöz csapta. • (vári) Milliárdokból fejlesztik a sípályákat Szövetségbe tömörültek a legnagyobb síterepek tulajdonosai Létrejött Szlovákiában a Slovakia Ski Region szövetség, amely a legnagyobb sípályák üzemeltetőit tömöríti. A szövetség célja, hogy a következő öt évben húszezer új munkahelyet hozzanak létre, és közel másfél milliárd koronát fektessenek az ágazatba. A szervezet marketingstratégiája szerint egységes arculatot kell adni a szlovák sípályáknak: a következő téli szezontól például egységes síbérlet- rendszert alkalmaznak majd valamennyi, a Slovakia Ski Region-hoz csatlakozó által üzemeltetett pályán. További terveik között szerepel, hogy kibővítsék a felvonók kapacitását: öt éven belül szeretnék megduplázni a szállító kapacitást, így óránként 700 ezer síelőt tudnának szállítani. Az ágazatban dolgozók számát szintén szeretnék a kétszeresére növelni, így 2011-re a jelenlegi 25 ezer helyett 50 ezer embernek adnának majd munkát a szlovákiai sípályák. A nagyszabású fejlesztések arra a prognózisra épülnek, amely szerint a következő években 16 millióra növekszik a Szlovákiába látogató turisták száma a jelenlegi 7,5 millióról, s három-négyszeresére gyarapszik a sífelvonókból, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel. • -cs -n Beadványok a választások kapcsán A Fidesz öt választókerületben kérte a szavazatok újraszámolását Nyolc megyében és a fővárosban összesen 21 jogorvoslati kérelem érkezett az országgyűlési választások második fordulójának szombaton kihirdetett, nem hivatalos végeredménye ellen a törvényes határidő lejártáig. A Fidesz öt választókerületben kérte a szavazatok újraszámolását, egyben, a püspökladányiban pedig a választások második fordulójának megismétlését kezdeményezi. Bács-Kis- kun megye 2. választókerületében, ahol az MSZP kezdeményezte a második forduló megismétlését, lapzártánk után született jogerős döntés. A külképviseleteken, valamint 109 választókerület egy-egy szavazókörében leadott voksok összeszámlálását követően 21 helyen érkezett fellebbezés, amelyekben vagy a szavazatok újraszámlálását vagy új szavazást kértek a pártok - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Rytkó Emília hozzátette: a főváros mellett Bács-Kiskun, Borsod, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyékben ült össze vasárnap, illetve ül össze hétfőn, legkésőbb kedden a területi választási bizottság és hozza meg döntését. Minden választókerületben kijelöltek egy szavazókört, amelynek szavazataihoz hozzáadták a külföldi voksokat, ezekben szombaton zárták le az összesítést. Öt választókerületben kérte a szavazatok újraszámolását a Fidesz vasárnap 16 óráig, a püspökladányi körzetben pedig, ahol eredetileg a voksok újraszámlálásának kérelmezésére készült, végül a választás második fordulójának megismétlését kezdeményezi. A nagyobbik ellenzéki párt Pest megye 15-ös számú, ceglédi választókerületében is kérte az újraszámlálást, továbbá Borsod-Abaúj- Zemplén megye 8-as számú, Bács- Kiskun megye 5-ös, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 4-es számú és Győr-Moson Sopron megye 3-as számú választókerületében kérte a szavazatok újraszámlálását. • (koncz) A Smer megadóztatná a bankokat A drágulás kedvezőtlenül érinti az embereket „Mikulás Dzurinda kormánya védi a csillagászati bevételekkel rendelkező nagyvállalatokat és bankokat. A kabinettagokat nem érdekli, hogy az áremelések, és a bankok szolgáltatásainak drágulása kedvezőtlenül érinti az embereket” - mondta Robert Fico, a Smer elnöke. A Smer vezetése azt tervezi, hogy a választások után utólag megadóztatja a nagy profitot elkönyvelő bankokat és további nyolc nagyvállalatot. Róbert Fico az „adózásra váró” vállalatok között a Slovnaftot, a Szlovák Gázmüveket, Nyugat-, Kelet- és Közép-szlovákiai Energetikai Vállalatot, a villanyáramot továbbító szlovák vállalatot, a Szlovák Elektromos Műveket és a Slovak Telekomot említette. Kijelentette: pártja azon lesz, hogy a kimagaslóan nagy profittal rendelkező vállalatokat megközelítőleg 25 százalékos adóval sújtsák. Emellett az osztalék megadóztatásához is ragaszkodik. Adatai alapján tavaly a bankok 16 százalékos profitnövekedést értek el, a províziókból fakadó bevételek az előző évhez képest 20 százalékkal voltak nagyobbak és elérték a 13,2 milliárd koronát. Szerinte Európa számos országában az osztalék megadóztatása működik, és nem lát rá okot, hogy Szlovákiában ne lehetne bevezetni. A Slovnafttal kapcsolatban 8,66 milliárd korona adózásutáni tiszta profitot említett, amelyből 7,79 milliárd korona kerül osztalék formában kifizetésre. „Mi hasznuk van az embereknek abból, hogy a Slovnaftot privatizálták, és jelenleg külföldi tulajdonos kézében van? - tette fel Fico a szónoki kérdést, amelyet rögtön meg is válaszolt. „Semmi, mert folyton emelik az üzemanyag árát”. • -z -c