Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-12 / 71. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. április 12., szerda • HÍDLAP 7 Tízezres csúcs dőlt meg a T-Com Vivicittán Erdélyi Eszter és Minczér Albert diadalával zárult az év versenye Örömteli győzelem, boldog játékosok B Kézilabda ___________ A z EKSE-Optisoft-T.L.I legutóbbi 40-18-as győzelme a Környe felett ön­magáért beszél. A csapat játékosai kö­zül a hétről hétre szenzációs teljesít­ményt nyújtó Gergely Irén 14 góllal já­rult hozzá a sikerhez. „A mérkőzés eleje nyögvenyelősen indult, akkor még nem tudtunk ellen­felünk fölé kerekedni” - mondta a 136 gólnál járó és ezzel a góllövőlista má­sodik helyét elfoglaló esztergomi játé­kos, Gergely Irén. „Ekkor még sok ziccert kihagytunk, de utána beindult a csapat. Főleg leindulásból értük el találataink nagy részét, a sok gól miatt a Környe játékosai pánikba estek, nem találták az EKSE ellenszerét. Mikor már 11 góllal vezettünk, akkor az edző lecserélte a felnőtt játékosokat, az ifik kaptak lehetőséget, akik éltek is a bi­zalommal. Mindenki nagyon jó volt, csak dicsérni lehet a csapatot.” Gergely Irén hozzátette, hogy a kö­vetkező összecsapást kihagyja, de lé­lekben a csapattal lesz, és annak fog drukkolni, hogy a lányok megszerez­zék harmadik győzelmüket zsinórban. • (kéméndi) Több mint tízezer ember állt rajthoz a Felvonulás téren megrendezett 21. T-Com Vivicittá Városvédő Futáson. A klasszikus távon Minczér Albert és Er­délyi Eszter szerezte meg a győzelmet. A hat kilométeres távon a nyerges­újfalui Emmer Attila a dobogó harma­dik fokára állhatott fel. A tavasz legnagyobb futóesemé­nyét, a 21. T-Com Vivicittá Városvé­dő Futást rendező BSI az árvíz sújtot­ta Margitszigetről a Felvonulás térre helyezte át. Minden idők legnépesebb Vivicittáján 800-an a gyaloglást, 3900-an a Minicittát, 1700-an a Midicittát és a 3800-an a leghosszabb és legnagyobb hagyománnyal bíró Vivicittát teljesítették. Elsőként a Midicittá mezőnye vá­gott neki a hat kilométeres távnak. A férfiaknál a veszprémi Takács Dávid elsőként szakította át a célszalagot Soós Dávid és Emmer Attila előtt. „Egy nyolcszázas futónak a hat kilo­méter kicsit hosszú, de így az alapo­zási időszakban még belefér a felké­szülésbe. Több társammal együtt edzőtáborból érkeztünk a mai ver­senyre, jó volt kimozdulni az edzések egyhangúságából” - hangzottak a ju­nior Európa-bajnoki döntős szavai. A hölgyek versenyét a budapesti Mol­nár Tímea magabiztosan nyerte. A leghosszabb és legnagyobb ha­gyománnyal bíró Vivicittát majd négyezren választották, melyen rop­pant izgalmas verseny alakult ki. Az első „robbantást” a pécsi Tóth László vállalta fel, de nem sikerült leszakíta­nia az üldözőket, és végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A máso­dik helyen csapattársa, Ott Balázs végzett, míg a győzelmet Minczér Al­bert szerezte meg. „A táv első felében megpróbáltam a többieken utazni, majd az utolsó kilométereken Lacival együtt menni. A végére nekem maradt több erőm, így enyém lett a győze­lem.” - mondta a junior Eb ezüstérmes akadályfutó. A nők versenyében keve­sebb volt az izgalom. Erdélyi Eszter és Zsófia korán ellépett a mezőnytől és külön párharcot vívott. „Azt a célt tűz­tem ki magam elé, hogy jó tempót és időt fussak. Nem így történt. Sőt a hú­gom, Zsófi lett a legnagyobb ellenfe­lem. Néha megijedtem, mert nagyon jött utánam. Azt hiszem a kicsi húgi, már nem is olyan kicsi...” - mondta mosolyogva a győztes Eszter. • Nagy Balázs A futószezon első jelentős eseménye az Esztergomi Atlétikai Club sportolóit is meg­mozgatta. Szabó Rebeka, a Szent István Gimnázium tanulója a 3 kilométeres Minicit- ta versenyszámban 12 perces idővel, negyedikként ért célba, ezzel mindössze né­hány másodperccel maradt le a dobogóról. Az egyesület keretein belül másfél éve működő Esztergomi Futóművek amatőr futóklub esztergomi és párkányi tagjai közül tizenöten húztak futócipőt, hogy ki-ki saját tempójában lefussa, vagy lekocogja a tíz és fél kilométeres távot. Hosszabbítás utáni vereség Az EKE nem bírta erővel a ráadás perceit Megsérült a válogatott rögbis Az Elefántok elleni csatát kihagyja Bíró Gábor i Kosárlabda ________________ Az árvíz miatt nem a Pézsa Tibor Sportcsarnokban, hanem Dorogon ke­rült sor az Esztergomi KE Diana SE elle­ni mérkőzésére. Ä királyvárosi csapat a rendes játékidőt döntetlennel zárta, de a hosszabbítást már nem bírta erővel. Az első negyedet nagyon jól kezdte a „hazai” csapat, komoly előnyre tett szert, de szokásához hűen ezt nem tudta meg­tartani. A második negyed elejét elron­totta az együttes, bár a félidőben még ve­zetett (46-32). A folytatás sem sikerült jobban, teljesen leblokkoltak a játéko­sok, a harmadik tíz percben a Diana SE kosarasai 19, míg az EKE sportolói 5 pontot dobtak. Az utolsó felvonás nagy csatát hozott, hol az egyik, hol a másik együttes ragadta magához a kezdemé­nyezést, nagyobb előnyre viszont egyi­kük sem tudott szert tenni. Az utolsó per­cekben két ponttal vezetett a Diana SE, amit két büntető értékesítése után egálra hozott az EKE. A hosszabbításban vi­szont a vendégek akarata érvényesült, ami azt jelentette, hogy összesítésben 77-70-re győztek a király városiak ellen. „Nyerhető találkozót buktunk el új­ra” - mondta Danóczy Richárd csapat- vezető. „A harmadik negyedet szúrtuk el, akkor teljesen leálltunk, szétesett a csapatjátéka. A hosszabbításban pedig elfogyott az erőnk, és nem tudtunk méltó ellenfelei lenni a Dianának. Idén még nem volt hosszabbításos mécs­esünk, egálközeli találkozónk viszont igen, de olyankor általában az utolsó pillanatok a javunkra döntöttek.” • N. B. i Rögbi ___________ S úlyosnak tűnő sérülést szenvedett a hétvégi, angolok elleni rögbimeccsen az Esztergomi Vitézek játékosa, Bíró Gábor. A térdműtétjébő! most felépülő rögbisnek a kecskeméti meccsen kifor­dult a bokája. Nem utalt semmi a sérülésre, bár egy rögbimeccsen bármelyik pillanatban bekövetkezhet a baj. Bíró Gábor végig­játszotta a mérkőzést, ám a vége előtt öt perccel egy ütközést követően kifor­dult a bokája, és az első diagnózis szer rint nem pillanatnyi sérülésről van szó. „Az orvosok szerint nem komoly a baj, de pihentetnem kell a lábamat, jelen­leg- is fekszem” - mondta a sérült játé­kos. „Jól ment a játék, nem gondoltam volna, hogy bekövetkezik a baj, de így történt. Valójában nem nagyon emlék­szem az esetre, csak a fájdalmat éreztem. A hét végi meccs, az Elefántok ellen biz­tos, hogy kimarad, de jövő héten szeret­nék elutazni a válogatottal Bulgáriába, a nemzeti csapat Eb-selejtezőjére.” • (hajdú) SPORTSZILÁNKOK Rooney font milliókat játszott el? A Sunday Mirror szerint Wayne Rooney szenvedélyes szerencsejáté­kos, és több mint 700 ezer font tar­tozása van. A lap információi sze­rint a fiatal támadó válogatott csa­pattársaitól is többször kért pénzt kölcsön, és ez befolyással lehet a nemzeti tizenegy teljesítményére is. Magyar páros a világ tetején Aranyérmet szerzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős az egyesült államokbeli St. Peters- burgban zajló repülőhollandi-világ- bajnokságon. A magyar duó pálya­futása ötödik aranyérmét szerezte meg, ráadásul úgy, hogy a sorozat­ból még két futam van hátra, a rivá­lisoknak azonban már nincs esélyük arra, hogy ledolgozzák hátrányukat. % Csonttörő Hamed ellen Meg nem erősített információk szerint négy év kihagyás után visszatér a ringbe a pehelysúly korábbi világbajno­ka, Naseem Hamed. A Herceg rá­adásul a WBO kiskönnyűsúlyú övért kiírt derbi győztesét hívhatja majd ki, ezt az összecsapást pedig Nagy János vívja Barriossal. Új pálya debütálhat az F1-ben A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bemie Ecclestone állítja, hogy a közeljövőben Valencia is otthont adhat a száguldó cirkusz­nak. A sorozat mindenható ura ezt azt követően jelentette ki, miután végigjárta a spanyol pályát. A kedvelt tesztpályát még az idén át­alakítják, megváltozik majd a pá­lya formája, amely teljesen új bur­kolatot is kap. A hírek -szerint Va­lencia leghamarabb 2009-ben kap­csolódhat be a Forma-1-be. Real: dühbe gurult az új elnök Úgy tűnik, a spanyol gárda nem­rég megválasztott új elnöke, Fer­nando Martin csak most szembe­sült azzal, hogy mire vállalkozott. A klub első emberénél elszakadt a cérna a legutóbbi, Sociedad elleni 1-1-es mérkőzést követően. Martin büntetőedzéseket rendelt el a csa­patnak, ráadásul kilátásba helyez­te, hogy megvonja a húsvéti sza­badságokat is a játékosoktól. Mindenki bekerült a döntőbe Dorogon mérték össze erejüket a birkózók i Birkózás ______________ Az Eötvös József Általános Iskola tornatermében, a Dorogi Birkózó Szak­osztály szervezésében került megren­dezésre a 2006-os Diákolimpia terüle­ti selejtezője. A dunántúli régióból 138 versenyző vett részt a viadalon. Fontos torna volt ez a birkózók szá­mára, mert csak itt lehetett megszerez­ni az indulási jogot az országos diák­olimpiái döntőre. Lévai Zoltán az esz­tergomi és a BVSC-Ganz-Tát vezető­edzője ismét remek birkózóival vonult fel a kvalifikációs versenyre. A király­városi és táti versenyzők százszázalé­kos teljesítményt nyújtottak és min­1993-94-ben születettek, diák I. kor­csoport: 38 kg: 1. Ligeti Richárd, 2. Készéi Krisztián, 3. Ceglédi Zsolt, 4. Csehó Patrik, 5. Nyíri Viktor. 42 kg: 2. Pápai Richárd, 50 kg: 2. Czomba Gábor. 1995-96-ban születettek, Diák II. korcsoport: 26 kg: 1. Torba Erik, 3. Dömény János, 3. Pap Olivér. 28 kg: 1. Pap Bertalan, 31 kg: 1. Lévai Zoltán, 3. Czomba Péter. 34 kg: 1. Hegyi Sándor. 37 kg: 1. Szentes Kristóf. 41 kg: 1. Szekér Máté. 45 kg: 2. Torba Martin. denki kvalifikálta magát a döntőbe. A fináléba való bejutáson felül rengeteg aranyérem született, de a versenyzők több ezüst- és bronzérmet is szereztek. • (nagy) APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. AHáS mmtmmmmmmmmmmmmemm Kötetlen munkaidőben női munkaerőt keresünk. Érdeklődni a délelőtti órákban lehet. Tel.: (20) 519 8697 Kizárólagos forgalmazási joggal rendelkező svájci cég esztergomi irodája két fő számla és tárgyalóképes kö­zépvezetőt keres irodai értékesítés szervezéséhez, hosszú távra (200-250.000 forint/hó). Tel.: 06-30/405-73-07 Esztergomban ügyfeleink meghívásához és fogadásá­hoz tárgyalóképes irodai munkatársakat keresünk, hosszú távra (130-150.000 forint/hó). Tel.: 06-30/405-73-07 Ingatlan mmmmmmmmmmmmmmmm Eladó Esztergomban, a Szenttamás utca 12. szám alatt, három éve épült kétlakásos társasházban 60 négyzetméteres, kétszintes lakás kis betonozott udvarral. Irányár 16,8 millió forint. Érdeklődni lehet a (20) 539-4185 telefonon. Esztergomi TESC0 közelében, zöldövezetben eladó lakássá alakított kétszintes, két szoba nappalis, alacsony rezsijű, alternatív fűtésű, jó állapotú, téglanyaraló + 23 nm pince 8,2 MFt-ért. Térségben csere is érdekel. Tel.: (70) 221 9614 Esztergomban kiadó 1,5 szobás bútorozott, gázfűtéses lakás 35.000,- Ft/hó + rezsi + 1 havi kaució. Tel.: (20) 956 0126 Eladó Letkésen a határátkelő utcájában 1848 nm-es építési telek. Tel.: (+36) 70/319 2324 Letkésen eladnám vagy elcserélném családi házamat. 3 szoba összkomfort, központi + gázfűtéses, 2400 nm telekkel, víz, csatorna, kút, telefon van. +36 (27) 377 276 Jármű «nmmmí Trabant 1.1 kombi, 1990.11. havi évjárat, vonóhoroggal eladó. Műszaki 2006.11. hóig érvényes. Irányár: 130 eR. Tel.: (+36) 20/8063583 Eladó Fiat Cinquecento, piros, olcsó üzembentartás, ext­rákkal felszerelt (elektromos ablakemelő, napfénytető, ki­vehető rádiómagnó, 4 évszakos gumikkal) Friss műsza­ki + zöldkártya Tel.: (+36) 30/347 9909 Egyéb Ha fáj a feje, háta, dereka, szeretettel várom Önt is gyógymasszázsra, illetve stresszoldó aromaolajos kezeléseinkre. Időseknek háznál is. Tel.: (30) 294 3956 3 személyes kárpitozott, ágyneműtartós rekamié, 3 db szék, 2 fotel és egy jó állapotú Optima írógép eladó. Tel.: (30) 447 5840 Évelő sárga liliom és nőszirom (írisz) tövek eladók, na­gyobb tételben is. Ezen kívül mogyoróbokor és keserű mandula is kapható. Tel.: (+36) 20/572 7430 esti órák­ban hívható Társkereső mumuHturnnm 40 eves szakmunkás férfi vagyok. Csaladalapitasi szándékkal, keresem hűséges társam! Tel.: (+36) 30/665-4209 es (+36) 70/583-8858 Független, nem dohányzó, karcsú barátnőmet, későb­bi élettársamat keresem 35 éves korig. Kissé járáshi­bás férfi vagyok. SMS: (+36) 30/324 0628

Next

/
Thumbnails
Contents