Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-11 / 70. szám

4 HÍDLAP • 2006. április 11., kedd www.istergranum.hu Keserű a magyar csoki Szlovákiának? Több magyar édesség forgalmazását is megtiltotta Pozsony Egyértelmű nem a Hokimra a vasárnapi népszavazáson Mindenütt érvényes a voksolás, a választók túlnyomó többsége ellenzi az új cementgyárat Folytatás az 1. oldalról „Sokszor előfordul, hogy olyan ter­mékek kerülnek a forgalomba, ame­lyek nem tartalmaznak megfelelő mennyiségű kakaóport, csokoládét. Az ellenőrök által lefoglalt édességek 30 százalékánál voltak ilyen problé­mák” - nyilatkozta a sajtószóvivő. Emellett voltak olyan boltok is, ame­lyekben lejárt szavatosságú terméket árultak, ezeket azonnali hatállyal le­foglalták, és a társaságokkal szemben közigazgatási eljárást indítottak. Czajlik elmondása szerint az ilyen ki­hágásokat maximum egymillió koro­nás, azaz 7 millió forintos összeggel büntetik. A sajtószóvivőtől megtud­tuk azt is, hogy az ünnepek közeledté­vel egyre több ellenőr pásztázza az üzleteket. Ennek az oka az, hogy ilyenkor a vásárlók több és a drágább A Hídlap régebben beszámolt arról, hogy Szlovákiában májustól egy olyan élelmiszerekről szóló törvény léphet életbe, amely szerint akár 50 millió ko­ronára, azaz 350 millió forintra is bün­tethetik azt a boltot, üzletláncot, amely megsérti az élelmiszerekkel kapcsola­tosan előírtakat. A szigorú „törvényke­zésre” az utóbbi időben előforduló sú­lyos kihágások miatt lett volna szükség, az azonban az előrehozott választások­nak köszönhetően a parlament által már nem lett megtárgyalva. A módosítás ér­telmében az ellenőrök alkalmazhatták volna a „háromszor és elég” elvét, amely értelmében annak az üzletnek, amelyben a revizorok egy év alatt há­romszor fedeznek fel kihágást, bevon­hatják iparűzési engedélyét. termékeket is hajlandóak megvenni és ezzel a kereskedők visszaélnek. „Sok­szor az esti órákban folyik az ellenőr­zés, mert ilyenkor a boltosok hajla­mosabbak turpissághoz folyamodni” - nyilatkozta Czajlik. A rossz minősé­gű terméket a lefoglalás után megsem­misítik, a hiányos megjelölésűeket azonban a hiba kiigazítása után ismét forgalomba lehet helyezni. A húsvéti kommandó keretén belül 315 kilo­gramm húsárut, 106 liter tejterméket és 114,6 liter iglói körte- és cseresz­nyepálinkát is kivontak a forgalomból. A szlovák húsüzemek közül a homonnai Mekom vagy a hrádoki hús- feldolgozó is rossz minőségű terméket forgalmazott. Gyakori kihágások közé tartozik többek között az is, hogy a sonka sertéshús helyett baromfihúst vagy szóját tartalmaz, vagy a termék­ben a megengedettnél lényegesen több nitrát vagy olyan anyag található, amely megköti a vizet. • -p -a L A P { S Z ) É L Qvár I. Jamás Micsoda vircsaft! Időről időre kioktatnak bennünket a balliberális megmondóemberek, hogy sokan túlzott jelentőséget tulajdonítanak nálunk a „jobb és bal­oldalnak”; adott esetben a családi béke is rámehet egy-egy parlamen­ti választásra. Nem tagadják természetesen a pártok közti különbsé­geket; ám a „mérsékelt” jobb- és baloldal - a „centrumról” nem is beszélve - programja, ideológiája a mai pénzvezérelt, globalizált vi­lágban nem esik oly messze egymástól, hogy indokolhatná a már- már késhegyig menő küzdelmet. Utóbbival kapcsolatban gyakran példálóznak a bejáratott nyugati demokráciák gyakorlatával, neveze­tesen, hogy a parlamentben egymásnak feszülő ellenfelek később a pubban békés egyetértésben sörözgetnek. Nos, könnyen belátható, hogy a fent vázolt, már-már idilli modell posztkommunista (posztszocialista) országokban használhatatlan. Nemcsak azért, mert manapság nem sokra megyünk a hagyományos jobb-bal felosztással - ez szerte Európában változóban van -, hanem főként amiatt, hogy nálunk még most is, az úgynevezett rendszerválto­zás után másfél évtizeddel az egykori állampárt örökösei kétmillió sza­vazópolgár számára egyáltalán a „választást” jelenthetik. Az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen, amikor az SZDSZ önmagát az egyetlen hiteles rendszerváltó pártként határozza meg - holott a leg­többet tette eddig azért, és teszi a mai napig -, hogy Magyarországon a valódi demokratikus erők minél nehezebb helyzetben legyenek. (A „független média” szerepe itt megkerülhetetlen: hosszú évek óta tartó gyalázatos tevékenységük miatt lett sokak fülében szitokszó a MIEP és a Fidesz.) Emlékszünk, először a Demokratikus Chartával tették sza­lonképessé az elvtársakat, később minden döntéshelyzetben a múlt emberei mellett voksoltak: önként és dalolva, minden kényszer nélkül vállaltak szerepet a Hom-kormányban, és legitimálták - néhány tisz­tességes SZDSZ-es intő szava ellenére - Medgyessyt. Mára eljutottak oda, hogy helyzetbe hozták a puccsista Gyurcsányt, aki a legsötétebb személyi kultuszt idéző eszközeivel és módszereivel őket, az „egyedül hiteles rendszerváltókat” is képviseli, akár tetszik ez nekik, akár nem. Ami pedig a békés sörözgetések lehetőségét illeti. A Gyurcsány- Orbán televíziós vitán látottak alapján effélét a most következő kor­mányzati ciklusban nem könnyű elképzelni. Azzal az emberrel ugyan­is, aki ország-világ előtt, egy tévéstúdióban színjózanul ilyen gátlásta­lan agresszivitással handabandázik, ilyen tenyérbemászó pökhendi- séggel hergeli korrektül viselkedő vitapartnerét, kockázatos lenne le­ülni egy kocsmaasztalhoz. Éppen elég lesz a parlamentben elviselni. Folytatás az 1. oldalról Ezek szerint a környék lakossága nem akar újabb, hulladékok égetésére is alkalmas üzemet a már így is túlterhelt térségbe. A legelsöprőbb nemet a tátiak mondták ki, ahol - Szenes Lajos pol­gármester elmondása szerint - a válasz­tópolgárok 73 százaléka járult az urnák­hoz, s 93 százalékuk a cementgyár léte­sítése ellen szavazott. Ez az eredmény a polgármester szerint azonban koránt­sem meglepő, ugyanis a településen eleve a lakosság kezdeményezte - alá­írásgyűjtéssel - a referendum kiírását, sőt, kötelezte erre a képviselő-testületet. Mogyorósbányán a 689 szavazó­polgár közül 508-an éltek állampol­gári jogukkal, s közülük 426-an vok­soltak a cementgyár ellen, ami szintén meggyőző eredménynek tekinthető. Tokod nagyközséget lapzártánkig nem tudtuk elérni, ám nem hivatalos eredmények szerint itt is nyolcvan százalék feletti volt az elutasítás ará­nya, míg Esztergomban volt a legala­csonyabb ez az érték - köszönhetően talán az elcserélt szórólapoknak - ám még így is elérte a 75 százalékot. Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta, a települések döntését tu­domásul veszik, ám még várnak a so­ron következő két szavazásra, melyek közül a legfontosabb számukra a nyergesújfalui, május 14-ére kiírt ügy­döntő népszavazás, s a beruházás jövő­jére vonatkozó lépésekről majd csak ezek után, május közepén döntenek. Szuhi Attila; az Esztergomi Környe­zetkultúra Egyesület munkatársa a Hídlapnak elmondta, elégedettek az eredménnyel, és olyan szintű elutasí­tásnak érzik, mely egyértelműen meg­határozza a tervezett beruházás jövőjét. Azért is fontosnak tartja az egyesület a választások eredményét, mert érzésük szerint mind a két oldalról megfelelő mennyiségű tájékoztatást kaptak az érintett voksolók, akik ez alapján mér­legelhettek, majd hozhatták meg dönté­süket. „Bebizonyosodott, hogy ez a gyár, ilyen feltételekkel a térség számá­ra elfogadhatatlan” - tette hozzá Szuhi. • B. G. Dagadó botrány az egészségügyben A szlovák szaktárca kivonná magát a vitából Rudolf Zajac nevéhez fűződik az az egészségügyi reform, amelynek köszönhetően többek között fizetni kell az ágyhasználatért, a betegszállításért, a gyógyszer felírá­sáért és kiváltásáért, vagy azért, ha valaki felkeresi orvosát. A szakszervezet szerint a fent említett dijakból milliárdok jönnek össze évente, mégis egyre kevesebb pénz jut az egészségügyre. Az orvosok mindemellett arra is figyelmeztetnek, hogy Szlo­vákiában egyre több kórházat zárnak be: a tavalyi évben ezer orvos és 3500 nővér ment külföldre dolgozni, Így egyre több páciens jut a dolgozókra. Folytatás az 1. oldalról „Egyértelművé vált, hogy nem csak a pozsonyi kórházakban lesz munka- beszüntetés, a sztrájk országos mére­teket ölt majd.” - mondta az elnök, majd hozzátette, hogy bízik benne, hogy a kisebb intézmények is sorra csatlakoznak a figyelemfelhíváshoz. A munkabeszüntetést kezdeménye­ző pozsonyi klinika igazgatója Valérián Poticná eközben elbocsátás­sal fenyegette meg az osztályvezető főorvosokat, de a szakszervezet elnöke sem hagyta a kijelentést szó nélkül: „Ha leváltják a főorvosokat, teljesen beszüntetjük a gyógykezelést” - vála­szolta erre Kollár. A Kelet-Szlovákiá- ban található Eperjesen a kórház veze­tése bírósághoz fordult, azzal a céllal, hogy mondják ki a sztrájk törvényte­lenségét. Kollár azonban más vélemé­nyen van: szerinte demonstrációjuk sem Szlovákia, sem pedig az Európai Unió alkotmányával nincs ellentétben. A csütörtökön elkezdődött sztrájk korlátlan időre szól, és a tervek szerint csak akkor fejeződik be, ha a szlovák kormány eleget tesz az orvosok és nő­vérek követeléseinek. Míg az orvosok huszonöt százalékos béremelést, a nő­vérek az átlagbér kétszeresét szeret­nék kiharcolni. A LOZ követelései kö­zül egy már teljesült: a kórházak rész­vénytársasággá való átalakítását leállí­totta a szaktárca, mivel a szakszerve­zet tagjai úgy vélték, hogy ez csak az első lépés a későbbi privatizáció felé. Dél-Szlovákia egészségügyi intéz­ményei közül egyelőre csak a Nyitrai Egyetemi Kórházban szüntették be a munkát. Lapunk az ipolysági és az ér­sekújvári intézmények vezetőit is megkereste, Ján Uhnák, az Ipoly menti város kórházának vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy alkalma­zottai egyelőre nem jelezték azon szándékukat, miszerint csatlakozná­nak a sztrájkhoz. „Sem a módszerrel, sem pedig a demonstráció időzítésé­vel nem értek egyet.” - nyilatkozta Uhnák, majd hozzátette, hogy véle­ménye szerint a választások előtt nem fog megoldódni a helyzet. • Szép Éva Már a barackbefőtt sem biztonságos? Ónmérgezést okozhatnak a konzervdobozos termékek A vásárlók már szinte meg sem le­pődnek a nap mint nap hallható élel­miszerbotrányokon, illegális, romlott húsról, kétes minőségű primőrökről, génkezelt szójával készült konzervek- ről hallhatunk mostanában. Legutóbb egy kínai barackbefőttről derült ki, hogy óntartalma meghaladja a határ­értéket, míg a heidelbergi egyetem ku­tatói azt találták: a PÉT palackban tá­rolt ásványvizek kis mennyiségű mér­gező fémet, antimont tartalmazhatnak. A Komárom-Esztergom Megyei ÁNTSZ-t nem értesítették a kínai kon- zervek ellenőrzésével, visszagyűjtésé­vel kapcsolatban, így majdnem biztos: régiónkba nem jutott az egyébként nagyrészt Szlovákiába szállított ter­mékből. A Magyar Élelmiszerbizton­sági Hivatal tájékoztatása alapján a terméket egy magyar vállalkozás im­portálta Kínából, a probléma egy szlo­vák szúrópróbaszerű ellenőrzésen de­rült ki. Jelenleg is folyik a kutatás és a A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség honlapján láthatóak azok a termékek, amelyek veszélyességük miatt tiltólistára kerültek. Ezek közt a cumikon kívül szá­mos gyermekjáték is szerepel, melyek sérülést okozhatnak a kicsiknek. A leg­több esetben azonban egy egészségká­rosító vegyi anyag, a PVC játékokhoz használt, nyállal oldódó ftálsav-észter lá­gyító miatt ítélik bevonásra a termékeket. visszagyűjtés, a konzerv egyébként szerencsére csak az arra érzékeny em­bereknél okozhat esetenként gyomor- panaszokat, illetve fejfájást. Nagy Istvánná, az ÁNTSZ illetékese kérdé­sünkre elmondta: előfordulhat, hogy a konzervdobozok belsejét borító ón ol­dódásnak indul, ennek veszélye to­vább nő, ha a terméket nyitott állapot­ban tároljuk, ilyenkor felgyorsul az oxidációs folyamat, ezért célszerű az élelmiszereket kibontás után átönteni üveg vagy porcelánedénybe. Akadnak azonban már olyan konzervek is, melynek dobozát a biztonság kedvéért belülről a kioldódást megakadályozó műanyag bevonattal látják el. A PÉT palackok okozta mérgezésről az ÁNTSZ munkatársa még nem hallott, szerencsére ebben az esetben rendkí­vül kis mennyiségű antimonról van szó, bőven a határérték alatt, nem va­lószínű, hogy bármiféle panaszt okoz­na. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az üvegpalackok eltűnése óta az ásványvizek, üdítők döntő többségét ilyen műanyagpalackba töltik, a jóval biztonságosabb polipropilén ilyen cé­lú felhasználása ma még nagyon szűk körű, a tömegtermelési technológia még kísérleti stádiumban van. Az anti- mon kiváltására továbbá alkalmas len­ne egy Japánban már használatban lé­vő titánvegyület is, amely egyáltalán nem oldódik és veszélytelen. • Sz.H.

Next

/
Thumbnails
Contents