Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-07 / 68. szám
i /III HIDLAP • 2006. április Z, péntek ______ ma N em szeretem a semmihez sem értő hatalmat Melocco Miklós szobrászművész Munkácsy, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Podmaniczky-érem, a Magyar Művészetért és a Príma Primisszima Díj tulajdonosa. 70 éves. Számos köztéri munkája közül az utóbbi években Szegeden az 1956-os emlékművét, Esztergomban a Szt. István megkoronázását, Budapesten a Nemzeti Színház kertkaput, az Antall-síremléket, Debrecenben 1956-os emlékművét állították fel. Egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.-Tárgykészítő ember vagyok. Amit formázni, rajzolni lehet, azt örömmel csinálom. Beszélgetés közben az ember töpreng és filozofál, ami a tudomány, vagy tudás szeretetét jelenti. Ha a gondolat rossz, értelmetlen szónoklat lesz belőle. A szobrász is gondolkodó ember, a gondolatait alakítja szoborrá. Szerettem sétálgatni és nézegetni a városban, különösen a Duna-parton. Városképet, szép épületeket. Ma már nem szeretek. A Finta József által épített összes ház rontja a városképet és soha nem lesz lebontva. Ahhoz háború kellene, vagy Néró. Néha eg)' pici üzleti vállalkozás kell hozzá, hogy valamit javítsanak, mint a Spenót ház esetében, amit lebontottak és egy majdnem ugyanolyat építettek. Szinte csak a színe változott, legalább nem spenótzöld. A Várba épített üvegbombáról már nem is beszélve. Ezekkel az épületekkel, sokkal nagyobb baj van, mint a szobrokkal. Szinte az összes szobor, amibe belekötöttek egy hónap alatt eltűnt. Köztük jó is, mert a címe nem volt jó. Az Osztyapenko jó szobor volt, meg is maradt a köztudatban- Hogyan ítéli meg önmagát, talán Pátzay Pál volt korábban olyan meghatározó személyiség, mint ma Melocco Miklós.- Nagyon különböző alkatok vagyunk. Amikor megismertem tekintélyes öreg úr volt, voltaképpen megközelíthetetlen. Ha meg se mozdult, akkor is. Én nem ilyen vagyok, és szerencsére tíz évvel fiatalabb. Ha én Pátzay volnék, akkor Te most mesternek szólítanál és eszedbe sem jutna tegezni. Élő emberben is ismerek hasonlót, talán kicsit Nemeskürty ilyen. Annyiban hasonlítok Pátzayra, hogy jól tudok magyarul. Amikor valamilyen évfordulóra írnom kellett róla, mivel nem nagyon szeretem a szobrait, azt találtam ki, hogy Pátzay idézeteket írok. Remekül beszélt és egy-egy győztes szóval minden vitát megnyert. Például, amikor Makrisz Aga- mennon csinált egy mauthauseni emlékművet, - stilizált csomófigurák állnak felemelt kézzel -, Pátzay azt mondta a szoborra, ebből el is vehetsz eg)r figurát, meg hozzá is tehetsz, nem változik a szobor. Úgyhogy, fiam, nem kompozíció ez, hanem csődület. Már akkor sem adtam igazat mindenben Pátzaynak, de ehhez idő kellett. Nem riposztozásról volt szó, mert azt legfeljebb kérdés formájában lehetett volna feltenni. Azt mondta, hogy az autóról nem csinálhatsz szobrot, mert az autó önmagának szobra. Nem könnyű mondat és nem könnyű állítás. Jóval később, amikor 1977-ben az Ady oltárt csináltam a Károlyi palotában, akkor tudtam biztosan, hogy autóról is csinálhatok szobrot, csináltam is. Az igazi ellenvéleményem azonban később született meg. Az Ady oltárba beraktam - eg)r Ady- versre hivatkozva magamban egykor ősasszonyként bolyongtam - a villendorfi Vénusnak egy megnagyított mását. Rájöttem hogy Pátzay kijelentésére az a felelet, hogy nem igaz, mert idézni lehet, a jogosult, jól használt dolog, beépíthető remekműbe is. Van bennem hajlam és képesség, hogy megvédjem a szobraimat, amelyeket komolyan gondoltam és kissé mindig eltértek a megrendeléstől. Egyébként a megrendelések rendkívül ostobán mennek, a dilettáns jó szándék íratja. Azért kell megvédeni, amit csináltál, mert ki kell javítani azt, hogy mi az, ami odavaló. Ebben hasonlítunk Pátzayval, hogy én is meggyőzőm a megrendelőt, hogy ezt kérte. Nekem marad igazam. Az élet olyan szókinccsel látja el az embert, ami nagyszerű fegyvereket ad a vitákhoz. Használom is, mert Aranytól, Petőfitől tanultam magyarul. Amikor először megjelent a pimaszkodó Gyurcsány nyegle, erőltetetten otthonos volt. Most már jobban belejött, de hát beszéd helyett nyegle, és felszól a házba és felmegy babfőzeléket enni. Ez bizony magyar órán elégtelen. Szónoklat helyett, nyegleség. Miután nem tud, jópofáskodásba menekül, ami egyértelmű vereség. Szegény hölgy, aki csak kíváncsiskodott és kinézett az ablakon. Aztán a tömegből megszólítja a miniszterelnök, - mik kavaroghattak szegényben. Félelem, ösztönös rangtisztelet. A miniszterelnököt - én így szólítom, nem Fleto, nem miniszterelnök úr, a miniszterelnök - puccsszerűen került és nem a népakarat tette arra a helyre, amelyen ül. Ilyen volt már a magyar történelemben. Kádár Jánosék azért gyötörték 2 évig Snagovban Nagy Imrét, hogy valamilyen pozíciót vállaljon el a kormányban, legalább a földművelésügyit, hogy legalizálhassák magukat. Nagy Imre tudta, hogy a damaszkuszi úton csak egy választás van. Partok tőle, hogy Gyurcsány butább annál, hogy felmérte volna, micsoda terhet rakott a hölgyre! De az is lehet, hogy szép emlékké változik, amit az unokáinak fog mesélni, hogy egyszer megszólította a miniszterelnök...- Beszélgetünk - anélkül, hogy rákérdeznék-, állandóan jelen van a közéleti érdeklődés, ugyanakkor az is köztudott, hogy nyíltan vállalja politikai, polgári elkötelezettségét. Miért?-A legegyszerűbben azt válaszolhatnám, és igaz, mert polgár vagyok. Nem szeretem a nálam erősebb, semmihez sem értő hatalmat. Karikatúra ugyan, de nem lehetetlen, ha Gyurcsányék hatalmon maradnak, fogunk mi megint gyapotot és rizst termelni. Nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Nem szeretem a műveletlen emberek dirigálását. Felháborít, mert állandóan azt látom, hogy kárt okoz. Egy példa, Magyar Bálint minisztériuma terhet akar levenni a diákok válláról, de ezt is úgy, hogy terheket rak rájuk. Nincs memoriter, nem kell évszámokat tanulni, hogy ne legyen akkora a teher. Az emlékezetet memoriter tanulással lehet fejleszteni, Giordano Bruno verstanulással segítette az agyfejlődést - ezt egy oktatási miniszternek illene tudnia .A képesség, készségfejlesztés elmarad. Szerencsére a teljes elhülyítést akadályozza, hogy annyi ismeret zúdul a fiatalokra, hogy abban van eg)7 kis memoriter is. A slágerszövegekben és az ismétlődő hirdetésekben is. De az iskolában sokkal hatékonyabb lehetne, ha ott tanítanák. Kodály mondta, hogy ahol a zeneoktatás jót minden tantárgyban jobbak a diákok. A népzene is szöveg és dallam, az is memoriter. Ehhez sem értenek. Aztán, a felépült új Nemzeti Színház mögé építtették a Művészetek Palotáját. Eszembe jutott, hogy ilyenek voltak a Soroksári úton a régi malmok, csak gondosabban és hasznosabban építették. Nem tetszik. Mint polgár tiltakozom az ellen, hogy visszavonhatatlanul építenek csúnya várost, ahol nem tudok barátságos sétát tenni, mert felháborodok egy olyan házon, ahova érkezem. Hiába tud ez a Palota belül mindent és még jó is lehet, de semmi köze az építészethez. Hacsak annyi nem, hogy esőben nem ázol el, fedél van a fejed fölött. De ezt a földbe vájt kunyhó is tudja. Kinek jut vajon eszébe a Rubik-kockát vizsgálni, hogy szép-e, vagy csúnya. Ebben az esetben nem kérdés, tény, hogy egy nagyon szellemes, zseniális találmány. Ilyen a Művészetek Palotája. Eehet, hogy mondják azt is, hogy nem csúnya, de még senkitől sem hallottam, hogy szép. Budapest építészetében valamikor fontos volt, hogy az épület szép legyen. Még a régi bérházak is bérpaloták voltak. Sokszor akkor derült ki, amikor rendbe hozták, mint például a Gresham Palota. Nem szeretem a várospusztítást. De nem tetszik az sem, hogy megölték a falvakat. Amikor Zsámbékra költöztünk 1980-ban, este még hazajött a gulya. Ma már megszűnt a földművelés és a húsfeldolgozás is. Tudtuk azt is, hogy hol füstölnek jól. Most buta munkáért, kis pénzért Budapestre járnak dolgozni. Nagyon züllesztő. Ilyeneket látva, naná, hogy a polgári oldalon vagyok! • SÁNDOR Sok édes bolond között eggyel több... Az énekes-gitáros esztergomi közönségtalálkozója Cseh Tamás. Nem igazán tudok a név után jelzőket, főleg nem rangot, vagy bármi hasonlót tenni, annyira fölösleges és nevetséges lenne minden ilyesmi. A név mögött egész egyszerűen egy srác van, egy srác, aki gitárján kísérve énekelte, énekli el mindazt, amit a megélt társadalmi korszakokról más jobban és mélyebben azt megtenni nem képes. Mikor Esztergomban április 4-én a színpadra lép, látható, minden a régi. Jó pár nagylemez, rengeteg koncert, egy-két mozifilmes szereplés és egy indiános-könyv megírása utáni rutin ellenére, amikor gitárját előveszi, mintha először hallanánk tőle, oly hévvel izzítja át a levegőt már az első sor: „Azt mondd meg nékem, hol lesz ma lakóhelyünk?...” A közönségtalálkozón csak ez az egy dal hangzott el, Cseh Tamás főként a műsorvezető kérdéseire válaszolva egy-egy komoly életszeletéről mesélt... ...ki nem élt festészeti ambícióiról „Soha életemben nem akartam tanítani, mert tudtam, hogy nekem az a hivatásom, hogy fessek, rajzoljak. A sok édes bolond között eggyel több elvén gondoltam, hogy ez lesz az én pályám, ahol tudok majd olyat, amit senki más. Ugyanakkor az is világos volt, hogy se műterem, se ecsetek, se indíttatás. A világ pedig egyre kiábrándítóbb volt körülöttünk, mert ez az 1960- as évek végén volt, az én korosztályom javarésze meglehetősen ellenszenvvel figyelte a világ akkori változásait is. Nem látszott értelme annak, hogy én fessek, mert nem azért akartam festeni, hogy megvegyék a képeimet, hanem azért mert tudtam, hogy én olyat festenék, amit senki. így aztán ez az ambícióm ellohadt, de közben tanítani kezdtem, amit nagyon megszerettem, tizenkét évig tanítottam rajzot általános, közép és felsőfokú iskolában is.” ...szerzőtársa, Bereményi Gézával való közös munkájukról „Egy kocsmában találkoztam egy fiúval, aki mondta, hogy ő ír szövegeket, és tudja rólam nekem vannak dallamaim. Persze akkoriban még csak „pöntyögtem” a gitáron, amit azelőtt pár évvel érettségire kaptam. Zenei iskolázottságban nem volt részem, hacsak az nem, hogy a nagymamám mindig énekelt, népdalokat, régi katonadalokat. Ez a korosztály, amelynek tagja vagyok, még egészen más kapcsolatban volt, van a zenével. Ma a zenét boltban megveszik, hazaviszik, felteszik, fölhangosítják. Az én gyerekkoromban az emberek még énekeltek, dudorásztak ilyen vagy olyan kedvükben. 'Falán nem túlzás ha azt mondom, hogy egy másik kultúrából vettem magamhoz a dalok keveredését. Szóval ez a srác, aki szólt, hogy szövegeket ír, ez volt a Bereményi Géza. O jött fel egyszer hozzám hajnalban, és minden teketória nélkül - pedig még csak egyszer találkoztunk - megkért, hogy ott és azonnal kezdjek el egy dallamot játszani a gitáron. O erre a melódiára tüstént és hevesen írni kezdett, majd egy idő múlva elkészült a teljes szöveg, kész volt az első közös dalunk, mely így kezdődött: „Az ócska cipőt egy este már, vastagon lepte be a sár. Végül megállt és bámult Desirée. Desirée így suttogott, Istenem-Istenem, micsoda vidék, micsoda egy ócska vidék, a függöny milyen ócska már.” Mindez 1970-ben történt és tudtuk mind a ketten, Géza és én is, hogy ez valami más, ez nem hasonlít semmire, sem népdalra, sem régi katonadalokra, sem a korabeli köny- nyűzenére semmire. Ez a dal egyszerűen a miénk volt, s ezért volt ilyen. Ezt követően sok kocsmá- zás, rengeteg alkotómunka, koncert következett és rájöttünk, hogy ez „Cseh - Bereményi” szerzőpárosi munkakapcsolat ez nagyon jó.” ...a dalok hatalmáról „Azért választottam a tanárság helyett a gitárt és a dalokat, mert nem kedvelvén azt a világot, amiben akkor éltem, rájöttem, hogy a dal az egy borzasztó hatásos fegyver. És nekem ez a fontos. A dal, szöveggel, gitárkísérettel, azért nem olyan, mint egy kiállítás egy szobában, mert azt meghallgatják és beszélnek róla és az emberek viszik egymásnak a hallott szavakat, a hírt, hogy a dalnak hatalmas ereje van. A nagy egyetemi városokban, Szegeden, Pécsen, Egerben, Győrben, Debrecenben, Sopronban 5-600 diák hallgatott koncertenként, akikkel a fellépés után még hajnalig ittunk és beszélgettünk együtt és a koncertek üzenetével szerteröpültünk másnap, mint a darazsak. Abban az időben, az elnyomás ideje alatt tényleg könnyebb volt dalokat írni, mert egy különös szorításban volt a művész, nem kellettek manírok, nem volt más, csak a valóság. Ha sokáig kussolnod kell, akkor biztos, hogy meghallják ha már nem bírod, és végre kiáltasz egyet. Vere- tesebbek, igazabbak voltak a ’89 előtti dalaink. Ma is elnyomatás van persze, de ez gazdasági presszió, és ez ellen már kevésbé tudja felvenni a harcot a dal, a pénz csengését nem tudja legyőzni az ének és a gitár hangja, sajnos.” ... a különböző filmszerepeiről „Volt egy koncert, ahol megjelent a közönség soraiban az akkor még ugyancsak fiatal Bacsó Péter, aki egyik filmjéhez keresett zeneszerzőt. Meghallgatta a fellépésemet, majd azonnal felajánlotta, hogy a következő alkotásához én írjam a zenét. Nagyon-nagy dolog volt ez akkor, hogy így, minden protekció nélkül bekerüljön valaki a film világába. Aztán Jancsó Miklós is hívott, hogy szerepeljek a produkcióiban. Később Tímár Péter a Csinibaba című alkotásában adott egy nyúlfarknyi szerepet, ezt a közönség a rövidség ellenére is nagyra értékelte. A legnagyobb kihívás mégis szerzőtársam, Bereményi Géza filmrendező munkájában, a Turné című alkotásban ért, mert itt nem saját magamat kellett hoznom, hanem egy tőlem távol álló, egy suta zongorista figuráját kellett alakítanom.” ...régi katonadalokat tartalmazó lemezének keletkezéséről „Még a 80-as évek második felében történt, hogy egyszer a Bíbó Kollégiumban léptem fel. A koncertet követően már csak beszélgettünk a közönséggel, és láttam ott egy szakállas fiatalemberekből álló csoportot, akik egy asztalnál ültek valamiféle könyvek és térképek fölött és valamilyen „régiókról” beszélgettek. Ok jöttek oda hozzám és kértek, hogy játsszak még tovább, de én már nem akartam a saját számaimat játszani, hanem azt javasoltam nekik, hogy jó énekelek, de csak velük együtt és már csak olyan régi katonadalokat, mint a Csínom Palkó, Csínom Jankó. Bele is kezdtünk és sorra játszottam a régi katonadalokat. Akkor ott az egyik fiú javasolta, hogy ezekből a katonadalokból kéne egy egész nagylemezt készíteni. Aztán ezt a fiút én többször láttam később is, az utcán is nagyokat köszöntünk egymásnak, sőt egyszer 1990-ben Nagy Imre újratemetésén is láttam őt a mikrofon előtt állni, és ő mondta ki a legerősebb szavakat, amiket azelőtt bárkitől hallani lehetett, így aztán mikor legközelebb összefutottunk az utcán nagy tisztelettel szóltam neki oda, hogy „jó voltál”. Telt-múlt az idő, ezt a fiatalembert megválasztották ’98-ban miniszterelnöknek. Ekkor volt, hogy egyszer csöng a telefonom és azzal hívtak a Miniszterelnöki Hivatalból, hogy ekkor és ekkor ráérek-e, mert Orbán Viktor találkozni szeretne velem. Talán meglepő, de egészen egyszerűen beültünk ketten egy kellemes presszóba, ahová teljesen egyedül érkezett meg az ország miniszterelnöke. Eg)7 alapos és baráti beszélgetés során Orbán Viktorral ketten megittunk egy üveg vörösbort, és közben ő javasolta annyi év után ismét, hogy kerüljenek kiadásra azok a bizonyos katonadalok. A dupla lemez végül 2000-ben, két év előkészületet követően a Millennium ünnepére készült el.” • PöLtL Zoltán
