Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-01 / 64. szám
2oo6. április í., szombat A HÍDIAP hétvégi melléklete 13. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn A honfoglalás Március 31. Árpád napja. Az embernek óhatatlanul eszébe ötlik, ki is lehetett az a fejedelem, akitől egy nagytehetségű királyi család származtatja majd magát, és uralkodik Közép-Európában több mint háromszáz esztendőn át. Anonymus mellett a Zágrábi krónikában a következőt olvashatjuk: „E népnek több vezére volt, de ezek közül végül is egyet választottak fejedelemmé, talán nemessége és erényei miatt, akit Álmosnak neveztek. Ezt követte a fejedelemségben fia, akit Árpádnak hívtak. ” Arról semmiféle forrás nem maradt fenn, hogy mi lett Almossal. Kínálja magát az egyszerű válasz, valószínűleg meghalt még a honfoglalás előtt. Csakhogy a történet valószínűleg mégsem ennyire egyszerű. A keleti népeknél szokásban volt, hogy a népet új hazába vezető fejedelmet a honfoglalás előtt feláldozták, hogy szelleme az új hazában őrködjék övéi fölött. Gondoljuk csak meg: Mózes sem léphetett be Kánaánba, bár neki Isten hűségéért egy látomásban megmutatta a tejjel-méz- zel folyó országot. Az egyébként már öregedő Álmos valószínűleg egy ilyen szakrális gyilkosság áldozata lett, a tényleges honfoglalásra már Árpád vezetésével került sor. Bizánci forrásból tudjuk, hogy Árpádot „egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfontoltságáért és vitézségéért. Rátermett volt a fejedelmi méltóságra.” A szlávok apostolának, Metód püspöknek az emlékiratában érdekes epizódról olvashatunk. A szöveg szerint Metód püspök 882-ben a „magyarok királyával” találkozott. A püspök épp Bizáncba utazott, amikor megesett vele a következő történet: „Midőn pedig a magyar (ugor) király a dunai részekre érkezett, látni akarta őt. (Metódot) És midőn némelyek mondták, és úgy vélték, hogy ezt nem éli túl kínszenvedések nélkül, mégis elment hozzá. O, a király pedig, amint uralkodóhoz illik, azonképpen tisztességgel, fényesen és örömmel fogadta. És beszélgetve vele megszeretvén, megcsókolván nagy ajándékokkal elbocsátotta a püspököt, mondván neki: emlékezzél meg mindig rólam, tisztelendő atya, szent imáidban.” A történet semmiképpen nem egy barbár, pogány fejedelemre jellemző, amint azt is tudjuk, hogy a honfoglaló magyarság körében korántsem volt ismeretlen a keresztény tanítás. A honfoglalásra - mint tudjuk - 895-ben került sor, bár a terület a magyarok számára már nem volt ismeretlen. „Lendítőleg hatott” az eseményekre egy besenyő támadás, aminek hatására a nép mintegy elözönlötte a jószerével lakatlan Kárpát-medencét. Ám a besenyő támadás csak a lökést adhatta meg a már kész terv megvalósítására. A „megfontolt és vitéz” Árpád nagyfejedelem alattvalóival néhány év alatt megszállta, „belakta” az új hazát. Árpád a dunai síkságon ütött szállást. Hun szokás szerint az ő szálláshelyét is „Fehérvárnak” nevezték. A hely, ahol megtelepedett, különlegessé, szakrálissá, majd a keresztény korban, amikor jelentőségét egy keresztény értelemben „szent” Árpád-ivadék, István fokozta, királyi törvényhozó és temetkező hellyé vált. Miután Árpád az új haza határait megszilárdította és a letelepedést véglegessé tette Anonymus elbeszélése szerint „Urunk születésének 907-ik esztendejében elköltözött e világból, kit is tisztességesen temettek el egy kis patak fölött, mely kőmederben folyik alá Attila király városába.A krónikás hagyomány szerint Árpád halála után a fejedelmi trón legifjabb fiára, Soltra maradt, aki ebben az időben még gyermek volt. Bizánci források úgy tudják, hogy idősebb fiai - Tarhos, Üllő és Jutás - már korábban meghaltak. Solt után majd Jutás fia, Fájsz foglalja el a fejedelmi méltóságot, őt pedig Taksony fia Géza követi. így érkezünk el az államalapításig, Szent István személyéig. Árpád egykori álma, a „nagy mű” hamarosan készen áll. • Varga Péter Dénes Miért menjünk el szavazni? Akik éltek a diktatúra idején, megdöbbenve tapasztalhatják, hogy milyen méreteket ölt Magyarországon a politika iránti közönyösség. Pedig mekkora küzdelem folyt tizenöt esztendővel ezelőtt a szabadságjogokért, a sajtó, a gyülekezés és a szólás szabadságáért, azért, hogy magam is tevőleg lehessek jelen akkor, amikor az életemről, a sorsomról döntenek. Márpedig négyévenként ez történik. Részese vagyok a választási eredményeknek, befolyásolom mindazt, ami az életem következő négy esztendejében velem, a családommal és a környezetemmel történik. Meghatározza az életminőségem alakulását az, hogy ki kormányozza azt az országot, amelynek polgáraként élem az életemet. Előfordulhat, hogy egyik program sem tetszik maradéktalanul, megtörténhet, hogy egyik jelölt sem szimpatikus, de az nem történhet meg, hogy maga a szavazás ne legyen fontos! Demokratikus kötelességünk az állásfoglalás, mert csak akkor kérhetünk számon bármit is, ha ezt megtettük. Az ítéletünk alapja nem lehet az, hogy kik szebbek vagy tűnnek okosabbnak, vagy hogy kikből van jobban elegünk. Való igaz, az elmúlt tizenöt esztendő sokakat szkeptikussá tett. Hiszen mit tapasztalhatunk napjainkban? Minden bizonytalanná vált. A lakáskérdés, a fűtés, a munkalehetőségek, a gyermekvállalás, a gyógyszerek ára, a vállalkozások működése, maga a megélhetés. De nem gondolkodhatunk mindig visszafelé. Nem tarthat távol bennünket az urnáktól a múltbéli sok keserű tapasztalat! Hinnünk kell abban, hogy élhetünk még egy jobb világban, igazságosabb elosztási viszonyok között. A választások pedig erről szólnak. Része lehet a kampánynak a rengeteg adat, a hivatkozások tengere az elvégzettekről, ami vagy igaz, vagy nem igaz. Csakhogy a szavazópolgárok többsége nem közgazdász, a felsorolt meg (nem) történtekről pedig kellő tájékozottság hiányában nem tudunk dönteni. Ne a számok döntsenek helyettünk! Döntsön a programokban megfogalmazott értékrend, a mindennapi életünket befolyásoló tényezők súlyozása. A fontossági sorrend, amelyben nem mindegy, hogy napi megélhetési problémáinkkal hol vagyunk jelen. Döntsenek a tapasztalatok, a be nem váltott ígéretek és persze a most megígért és betarthatatlan ígéretek! Az urnák előtt, ahol minden szavazat számít erről, saját életünkről döntünk. Arról, hogy miképpen szeretnénk vagy reményeink szerint miképpen tudnánk egy igazságosabb világban jobban élni azt az életet, amiből mindenkinek csak egy adatott. Ezért kell elmennünk szavazni. • V. P. Kalendárium Egy rejtélyes módon eltűnt kereskedő esete, valamint a városi szavazó urna megfakult színei foglalkoztatták a közvéleményt száz évvel ezelőtt. Ezen kívül sok panasz érkezett a postára, valamint egy szemfüles kasszakészítő is jelentkezett az annavölgyi lopás hírére. Az Esztergomi Lapok hasábjairól értesülhetünk az eltűnt kereskedő esetéről, akinek ügye több kereskedőre nézve is érdekes. „Wallfisch Ármin párkányi gabonakereskedő múlt hét csütörtökén azzal búcsúzott el családjától, hogy Bécsbe utazik üzleti ügyek lebonyolítása céljából és onnan legkésőbb harmadnapra visszatér. Wallfisch azonban semmiféle hirt nem adott magáról. Családja aggódni kezdett és táviratilag kérdezősködött Bécsben az eltűnt üzletfeleinél, de onnan az az értesítés érkezett, hogy nevezettet ezen városban nem látták. Wallfischról ezóta semmiféle híradás nem érkezett és aggódó családja azt hiszi, hogy Amerika felé vette útját. Erre a lépésre rossz üzleti viszonyai bírhatták, amely körülmény most, hogy hitelezői megtudván a szökést tegnap conferáltak megállapítás nyert, amennyiben kiderült, hogy Wallfisch passivái mintegy 300,000 koronára rúgnak, míg ezzel szemben csak két alaposan megterhelt párkányi ház szerepel aktívaként. Wallfisch bukása érthető riadalmat okozott a párkányi és helybeli piacon, ahol igen sok üzletember van ez ügyen nagy összegek erejéig érdekelve olyannyira, hogy félő, miszerint ez a bukás néhány kereskedő tönkrejutását fogja maga után vonni. ” Egymásnak üzengettek a lapok a szavazó urna ügyében száz évvel ezelőtt. A doboz színének kérdése megoldódni látszott. Az Esztergom írja a következőt: „Az szavazó urna. E címen az Esztergomi Ijtpok legutóbbi számában ezeket írja: 'Néhány hónappal ezelőtt alaposan megróttuk a nemes várost azért, mert a szavazatszedő urnája fekete-sárga színekben ékeskedő doboz volt. a legutóbbi szavazásnál örvendve konstatáltuk, hogy a város megfogadta intelmünket és a fekete-sárga izét egy igen ízléses és a város színét viselő dobozzal cserélte fel.' Nem kenyerünk a dementizés, de jelen esetben, egyrészt mert arra felkérettünk, másrészt pedig, a közönség körében elterjedt balhiedelem eloszlatása céljából a hirt aképen igazitjtik helyre, hogy a régi doboz színe nem fekete-sárga, hanem a város színeit viselő kék és vörös. Igaz, hogy a doboz színei az idők folyatnán megfakultak, a doboz szinehagyottá lett, , de egyes fedett részein a város színei még most is tisztán láthatók. ” Végül is mindegy, hogy miért cserélték ki a dobozt, a lényeg, hogy ismét szép. Nemrég történt egy nagy értékű lopás Annavölgyön, amelyről akkor részletesen be is számoltunk. Egy' szemfüles gyártó, az összes száz évvel ezelőtt a környéken megjelent újságban elhelyezte a következő írást, vágyás hirdetést. „Az annavölgyi bányapénztár kárára legutóbb elkövetett kasszabetörés alkalmából t. olvasóink figyelmébe ajánljuk a hírneves Ámhám S. J. budapesti cég által készített páncélszekrényeket, melyek kívül teljesen simák, köröskörül acélpáncél lemezekkel vannak ellátva és a betörési technika legújabb tapasztalatai szerint teljesen termit biztosak és több napi fáradozás után a legfinomabb művüfuró vagy más betörő szerszámok segítségével sem tnrhetők fel. ” Ezt hívják üzleti érzéknek. Végül a Szabadság közli a postával kapcsolatos panaszokat egy századdal ezelőtt megjelent számában. „A posta és telefon hivatal ellen számtalan panasz érkezett hozzánk a közönség köréből, de közreadásuk helyett magánúton közöltük a közönség sérelmét az illetékes helyen és követeltük az orvoslást. Ezt természetesen kíméletből tettük. Az eddig tanúsított kíméletet most végképpen beszüntetjük és konstatáljuk, hogy időszakonkint, alig lehet telefonösszeköttetést kapni és az alkalmazottak nyers magaviseletét tanúsítanak a közönséggel szemben. ” A helyzet ma is hasonló, kiváltképpen a postai küldemények esetében. • Gál Kata
