Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-29 / 84. szám

• HÍDLAP • 2006. április 29., szombat hídlajma^azin Anagramma, az új stílus Amikor 1996 táján megalakult a Le Panic nevű esztergomi formáció egy korszerű punk metal alapokon nyugvó zenét játszó csapat kezdte el pályafutását. Aztán 9 év múlva a csapat - oly sok sikeres koncert, több nagylemez, VIVA tv-ben is lejátszott videoklip bemutatása ellenére - feloszlott, mert a népszerű zenekar mégsem tudta át­törni azt a bizonyos kaput, amely az orszá­gos ismertségtó'l elzárta őket. Gyurika, a gitáros és Andris, a dobos a feloszlást kö­vetően azonnal valami újba kezdett. Cirka fél év alatt létrehozták az Anagramma-t, amely a napokban jelentette meg izgalmas, fúziós és több zenei spektrumot is felvil­lantó demo lemezét. Varga Péter jegyzete Döntés előtt Amint arról lapunk már korábban tudósított, január 12-én Nyergesúj­falun a képviselő-testület úgy dön­tött, támogatja a Holcim Hungária Zrt. kezdeményezését, miszerint a település közelében - Tát nagyköz­ség határában - új cementgyár épülne. Mindez annak ellenére tör­tént, hogy a település 1200 lakója aláírásával tiltakozott a létesítmény megvalósulása ellen és követelte népszavazás kiírását. Indoklásukban szerepelt példának okáért, hogy frissen szántott területnek minősí­tettek a környezetvédelmi felügye­lőség határozatában egy lakott terü­letet, amelyet a Nyergesújfaluban tervezett 60 milliárd forintos ce­mentgyárának megépítéséhez ven­ne igénybe a befektető. A Környe­zet- és Természetvédő Szervezetek Országos Találkozóján Veszprém­ben mintegy 700 résztvevő tiltako­zott a hulladékégetéssel működte­tendő gyár megépítése ellen, mond­ván, hogy „a hulladék égetése drá­ga, környezeti és egészségügyi koc­kázatai jelentősek...” A későbbiek­ben Komárom-Esztergom megye négy települése is elutasította a gyár felépítésének tervét. A legnagyobb arányban, 94 százalékban a szom­szédos községben, Táton tiltakoz­tak, de a mogyorósbányai és a toko- di szavazók 85 százaléka, illetve az esztergomiak háromnegyede is úgy vélekedett, hogy ebben a környezeti ártalmakkal egyébként is túlterhelt térségben nincs szüksége még egy ilyen vagy hasonló beruházásra. Ne feledjük! Magyarország legnagyobb, vidéki lakosság-sűrűsége itt találha­tó. Tíz kilométeren belül már így is négy nagy vegyi üzem működik. Porszennyezés tekintetében, az év nagy részében e térség jelenleg is többszörösen túllépi az egészség- ügyi határértéket. Ehhez kapnánk a Holcim által tervezett 188 tonna por-produktumot. A szélirány mi­att pedig jobb, ha senki nem érzi magát védve, hiszen gyenge vigasz, hogy az év „csak” kisebbik részében kell belélegezni a szennyezett leve­gőt. Mindemellett két nagy vízbázis esetében is veszélybe kerül a biz­tonságos ivóvíz kitermelés. Mind­emellett a tervezett gyár közvetlen környezetében nyergesi üdülők, pincék találhatók jelentékeny szám­ban. A cementgyár működéséhez szükséges hulladékégető megépíté­se szintén ellenérzésekre talált. El­képzelhető, hogy előbb-utóbb a Holcim égetné el Európa szemetét? - tette fel - joggal - lapunk a kér­dést február 26-i számában. Ráadá­sul a Nyergesújfalura tervezett új cementgyár szerves része lenne egy dunai teherkikötő is, amelyet szállí­tószalag kapcsolna közvetlenül a gyárhoz. Túl azon, hogy a kikötő a csápos kutak mellett épülne, a szál­lítószalag keresztülhaladna a Natura 2000 természetvédelmi te­rületen is. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára mi sem szeretnénk, ha szomszédunk a Duna túloldalán azt létesíthetne, amit akar! Termé­szetesen nem elhanyagolhatók a gyár hosszú távú, súlyosan egész­ségkárosító hatásai sem. Május 14- én Nyergesen mindenesetre arról szól majd az ügydöntő népszavazás: elfogadják-e a nyergesiek a „nem­mel” szavazók véleményét. Meglát­juk, a többségi álláspont minden­esetre e pillanatban így szól: „Sem a füstje, sem a lángja,/ Nem kell Holcim cementgyára.” Gyurika (Kozák György) már ta­valy augusztusban a Hídlapnak adott interjúban is leszögezte, hogy az új formáció, az Anagramma demojával az a tulajdonképpeni cél, hogy szét- küldjék a különböző szaklapoknak, újságoknak, kritikusoknak, esetleg kiadóknak. Hogyha erre pozitív visz- szajelzést kapnak, akkor folytatják és megcsinálják a teljes zenekart. A könnyűzenei projekteknél ugyanis egyre hangsúlyosabb megnyilvánu­lás, hogy az „anyazenekartól” eltérő, de ahhoz alapjaiban ragaszkodó ze­neiséget valósítanak meg. így van ez az Anagramma esetében is. Valóban megmaradt tehát a Le Panic-hoz való zenei hozzáállás, de az Anagramma zenei anyag lényege egy­fajta karakteresedés, és a demo-kra jel­lemző sokszínűség is jelen van, a cd-n. A négy számot és multimédiás részt is tartalmazó anyag - mondhatjuk, hogy Le Panic-os hagyományokra alapozva - meglehetősen eklektikus. Ezzel együtt a projekt érzékelhetően szakított a korábbi alapcsapat üzenetével és a A betűsorok kilencvennyolc darab szépséges kötegét rakta le elénk Wemke Bemát költő. Bocsánat a páto­szért, vagy ha mégsem bocsánat, akkor értse meg, aki akarja, hogy milyen fon­tos ma egy új és igazi versekkel teli kö­tet megjelenése. És a Délutáni havazás című könyv esetében azért is különö­sen nagy szerencsénk van, mert Wemke jól válogatott a kötet kapcsán hozzá csatlakozó alkotótársakban. Vagy ez is lehet „mégsem” mód, hiszen meg­lehet, hogy a többiek választották ki a költőt. Ilyen szerencsés találkozásnak kell, hogy vegyem Kaposi Endre festő­művész filozófiájának zanzadarabkáit, mint a címbeli mondatot is, ahogy a ki­adványban szereplő egyes fejezetek mottóiként megjelenik. De ugyanilyen fontos a két illusztrátor, Barcsai Tibor és Bugyács Sándor grafikusok, akik lé­lekemelő szürrealizmussal és pszichedéliával átitatott képeikkel min­den esetben külön élményként jelen­nek meg az költemények között. Tehát nagyon jó a társaság, s az európai or­szágutakat és megapoliszokat megjárt világlátott költő (legyünk nagylelkűek modem, illetve az underground metal irányba tolta el azt a bizonyos mutatót. Ezt a korongon található Természetel­lenes szelekció című felvétel miatt írom, mely kétségtelenül rányomta do­minanciáját az egész anyagra, annyira telitalálat nóta. A meglehetősen szigo­rú riffel induló szám, a death és trash metal hagyományok legszebbikeik idé­zik, s amikor a kezdést követően meg­szólal Veres Gábor, a Watch My Dying együttes vendégszereplő énekese, már fikarcnyi kétség sincs afelől, hogy vére­sen „komoly” zenével van dolgunk. A Le Panic rajongók számára bizonyára nagy kérdés volt, hogy a LP-nél meg­szokott rafinált és ütős gitártémák jó értelemben visszaköszönnek-e az Anagrammánál. A helyzet az, hogy igen, de mivel Gyurika megírta a Ter­mészetellenes szelekció-t, egyértelmű, hogy a gitározás és dalkomponálás te­rén új stílusban folytatódik a történet. A dal további erénye, hogy Veres Gá­bor félelmetesen jó hörgő énekstílusa mellett a refrént például Gyurika szop­ránja viszi; a korábbi gitáros-vokalista és vegyük egyfajta jelnek) Babits villá­ja alatti lankán felállított házának abla­kából tekint a világot jelentő Eszter­gomra, mint lakóvárosára. A Délutáni havazás-ról azt hiszem azért is fontos beszélni, mert úgy érzem - hiszen Wemke már többedszerre tálalja elénk új és újabb, finom lírai süteményeit - az alkotó most ért haza a líra Eszter­gomba, most lelte meg igazi, érdekes, új üzeneteket hordozó, feszültséggel és a bölcsőbe már felnőtt, komorkorú fér­fiként visszatért költői hangját. Tu­dom, hogy WB mögött már sok-sok megírt, kiadott, elszavalt lírai darab áll, ennek ellenére, vagyis pont ezért állí­tom, Wemke új verseinek már nem a bizonyítás, hanem a beteljesedés szere­pe jutott. Bizonyára ezt támasztja alá a kötet jól megszerkesztett, összeállított egysége, az összkép vitathatatlanul ha­tásos, látjuk WB-t, amint sorra veszi az élet sorait, immár itt Esztergomban, és a tájakon, amelyeket innen kiindulva és ide visszaérkezve bejár, mint például Garamkövesdet. A könyv hármas tagozódásban, egy­fajta kéverendszerben tartalmazza az új most előtérbe lépett. A dal szerkezete nem hagy kétséget afelől sem, hogy az amerikai és skandináv metal hatása, il­letve - számomra legalább is úgy tűnik - az esztergomi Watch My Dying és ehhez hasonló korábban nem, de ma már rendkívül trendi extrém metal csa­patok impressziója is érződik. De bő­ven van ebben egy adaggal az under­ground érzésvilágból, a korai, 90-es évek old school vonalából is. Az lúd- bőrképzésben első osztályú ritmusvál­tások, komoly ritmusszerkezeti megol­dások Andris dobos munkáját és tehet­ségét is dicsérik. A karakán zeneiség­hez illő, sok esetben brutális szövegvi­lág társul, egy a death és trash témák­hoz passzoló komor miliő képét lefestő vers sorait hallhatjuk Gábortól és Gyu­rikától. Mindezzel talán nagyon is távol áll az ezt követő Még jól vagyok című, kifejezetten punkos, lendületes felüté- sű, vidámnak is nevezhető dal. A.szá- mot a „Van-e a Tankcsapda és De­presszió után is élet?” című költői kér­désre adott válaszként is értelmezhet­nénk. Ugyanakkor a szerzeményt meg­verseket. Miről és hogyan ír Wemke új kötetében? Természetről, melyet, mint ősbázist, sose hagy el, oda minduntalan visszatér líráját előbontani és minden elől odabújva menekülni. A bölcs flóra meg hagyja, hogy „szél csapzotta fű­szálak között, a hideg víz partján, lom­ha ködben...” és „a völgyekben a nyű­gösen párát kibocsátó vizek környékén, az aljzatban remeteként megbújó egy- egy virágszál között...” képekkel lefes­se Wemke. WB rövid verssorokban, tö­mör nagyító fókuszálásokban láttatja a környezetet, s annak figyelemre méltó alaprészecskéit, folyamatait. A tömör fogalmazás a puritánság, a természet utánzása, minden egyszerű és egysze­rűen szép. Szép és ugyanakkor halálba fonnyadó, a bioszféra lüktetéséhez tar­tozik annak örök törvénye, a pusztulás is, hiszen „fakó kövek rút rezgése telíti még roggyant pocsolyák felé emelte fá­radt botját, öltésenként, s nyugvó csat­lakozása már a nehéz kövezeté”. Aztán hiába a fák, dombok, erdőlombok su­hogásának nyugalma, be kell menni a városba, („a város felől, durva hanggal ostorozza a csendet az újévnek hódoló csőcselék...”) ahol a költő ugyanazzal a lupéval méricskél, „pincémők fakó ar­cát”, kocsmaféltekék homályát, botor- kálásra alkalmas utcák pislákolását, vi­déki házacskákban rejtező költőtársak búsongásait, dunyhák alá rejtőzéseit fi­gyeli. A város más, mint a természet, itt már kegyedenebb a végigjárás útja, az emberi tényező dalosa mégis a szépsé­geken söpör tekintetével, „... és a fény­ágak a függő láncra feszülnek, pihen­nek fenséges rezén majd a várt világos­ság reggelén az ablak magába szívja ki­hallgatva azt kell, mondjuk, hogy a vá­lasz egyértelműen: nem. A feeling-es, ugyanakkor sem szövegében, sem zenei megoldásaiban nem túlkomplikált dal a koncertek csúcsnótájának tűnik, igazi táncos, trappolós, „aranyos” szám. Itt már látható, hallható, hogy Gyurikáék egyfajta spektrumot öleltek és kínáltak fel a lemez hallgatóságának: ahány dal, annyi megoldás. A Még jól vagyok egy leegyszerűsített, jól lüktető punk rock dal, különösebb mélység, de könnyen megjegyezhető dallam és szövegvilág­gal. Igazi zsáner szerzemény A demo-t Az őrült című dal zárja, itt érdekesség, hogy Molnár András, dobos viszi az énekesi vonalat. Az biztos, hogy Andris hatszázszor jobb dobos, mint énekes, de a számot a gondosan megírt gitárriff és a precízen kialakított dalszerkezet az előbbiekkel egy magasságba helyezi. Mindezekkel együtt a projekt iránt ér­deklődő rock rajongók bizonyára örömmel állapítják meg, hogy Andris éneke is hallható a demo-n, a leginkább „háttérbe szorított” muzsikus éneklése minden esetben külön sikert arat. Ta­lán ez a felvétel hasonlít leginkább a Le Panic dalaihoz, némi etno-s dallamfosz­lányt vélek felfedezni az uniszónós, gi­tár-ének közös dallamon futó refrén­ben. Gyurika gitárja itt is „horzsol”, jól kialakított hangkép, hangszínek tartják itt is vibrálásban a feszültséget. A re­cenzió elején nem említettem A kezdet... című intro felvételt. Az eny­hén latinos, némi Cavalera-s hangulatot árasztó, kellemes dallamú bevezető szerzemény becsapós: egy könnyed, spanyolos ihletettségű melódiát bont ki Gyurika, melynek nem folytatása a már említett „ultra szigorú” Természet- ellenes szelekció. Ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy a csapat vezetője, a gi­táros Kozák György és a gitárosok nagy mágusok, rejtvényeikbe nem min­den esetben van bebocsátás és azokból nem mindig van egyértelmű kiút. • Pöltl „Oxi” Zoltán villogott nedvét”. WB új rendszerezésbe kezdett, és ügyesen, az eklektikára bízva három ízt elegyített kötetében. Kétségtelen, hogy a novella-versek a desszert, a főfogás a korábbi művek műfaji és stiláris beágyazódásának megfelelő írások és a számozott költemények. Ezek egyfajta felfejlesztett haiku- ként, amolyan belső, „wernkeberná- tos” kozmopolitizmussal és szemet, szívet kiszolgáló érzelmes ábrázolás­sal. A számozott versek cím nélkül, egy-egy sorszámmal megkülönböz­tetve egymástól kerültek egy fűzérre. Wernke új műfaj-kísérletének pro­totípusai, a novella-versek új informá­ciók, az alkotótól eddigi műveitől elté­rően kifejezetten bő keretben mutat­ják meg az új víziókat. Ilyen az „össze­szedve magunkat” című írás, melyben egy elevenen lélegző földterületen ha­lad át a költő barátaival, hogy egy má­sik társasághoz csatlakozzon. Az, hogy ez a találkozás nem fontos, az a megtett út közbeni megfigyeléseknek köszönhető, WB nemcsak abban bi­zonytalanodik el, hogy a távolról kifi­gyelt társaság ott van, hanem, hogy azok pusztán a természetben állati módon kitaposott nyomok délibábjai. A víziók nem köthetők máshoz, csak a földhöz, a fákhoz, a füves térhez, az eredeti ősszínekből, ősanyagokból összegyúrt valóságot jelképező termé­szethez. Mert a kötetet elolvasva ez az egyik összegzés, az egyenlőségjel után ez van, Wemke Bernát írásai a valóság víziói, a puritán megvalósulás falevél- lepréselései. • -l -n A lélek nem struktúra, hanem teljesítmény Az új Wernke Bernát kötetben három fejezetben találhatjuk meg az elmúlt évek friss „termését ”, köztük a költő új műfaj-kísérletének prototípusait, a no­vella-verseket. A Délutáni havazás cí­mű könyvben a természet szépségét be­mutató, az abszurd humoron alapuló és magával a költészet küldetésével foglal­kozó három különböző fejezet található. ***** DÉLUTÁNI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents