Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-27 / 82. szám

2 HÍDLAP • 2006. április 27., csütörtök www.esztergom.hu RÖVIDEN Magyar áldozat Egyiptomban (H) Megtalálták és azonosították an­nak a magyar állampolgárságú nőnek a holttestét, aki az egyip­tomi terrorista támadáskor Dahabban tartózkodott. Az áldo­zat férjét továbbra is kórházban kezelik, az ápolás több hetet vesz igénybe. A híradások szerint ed­dig 18 halálos áldozata van az öngyilkos merényletnek és 62 sé­rültet regisztráltak. A köztársasági elnök várja a pártelnököket (H) Sólyom László köztársasági elnök jövő hét keddre hívta össze a par­lamentbe jutott pártok elnökeit. Ekkor készítik elő az új parlament alakuló ülését. A köztársasági el­nök azt szeretné, ha minél előbb megalakulna az új kormány. Csalás miatt újra választ Kecskemét (HU) A kecskeméti választási bizott­ság tegnapi döntése értelmében május 7-én meg kell ismételni az országgyűlési képviselő-válasz­tás második fordulóját a város­ban, ahol Horváth Zsolt (Fidesz) szerzett mandátumot. Az MSZP több beadványát tárgyalta a bi­zottság, és többségi szavazással úgy döntött, hogy a választás eredményét több esemény alap­vetően befolyásolta, ezért a vá­lasztás megismétlését rendelte el. A döntés nem jogerős, a területi választási bizottsághoz fellebbe­zést nyújt be Horváth Zsolt (Fi­desz) jogi képviselője. Drága marad az üzemanyag (H) Nem valószínű, hogy rövid időn belül jelentősen csökkennek a vi­lágpiacon az olaj- és üzemanyag- árak, s ezért hosszabb távon is a jelenlegi magas árszint várható. Horváth Ferenc, a MÓL Rt. termékelőállítás és kereskedelem ügyvezető igazgatója szerdán Bu­dapesten sajtótájékoztatón el­mondta: az olaj- és az üzem­anyagpiac dinamikus változáso­kon megy keresztül napjainkban, s ezért a MÓL nem ad előrejel­zést az árakat illetően. Hackerek után nyomoznak (SK) Ismeretlen hackerek feltörték a Nemzetbiztonsági Hivatal email- szervereit és megközelítőleg 36 ezer elektronikus levelet másol­tak le. A hivatal a kalóztámadást nem vette észre, ezért a hackerek tettükről levélben értesítették az egyik szlovák napilapot. A Nem­zetbiztonsági Hivatal közlemé­nye szerint a hackerek nem titko­sított állományokat, csak a sze­mélyzet levelezésének állomá­nyát másolták le. Higanyt találtak Ligetfalun (SK) A pozsonyi Ligetfalu legnagyobb lakótelepén egy több négyzetmé­teres területen kiöntött higanyt találtak. Az eset nem először for­dult elő, ez már a negyedik alka­lom, hogy szándékosan öntöttek ki ezüst színű gömböcskéket a 130 ezer embert számláló lakóte­lepen. A higanyt a helyi tűzoltók egy speciális eljárással gyűjtöt­ték össze. Orbán Viktornak kulcsszerepe van Kosa szerint a Fidesz elnöke többet nem lesz kormányfőjelölt Kosa Lajos debreceni polgármester nem tartja valószínűnek, hogy Orbán Viktor újra miniszterelnök-jelölt lesz - erről a politikus a közszolgálati televí­zióban beszélt szerda reggel. „Az valószínű, hogy ha így teszi fel a kérdést, hogy lesz-e még egyszer Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt, akkor erre inkább azt mondom, hogy nem tartom valószínűnek, mert valószínű, hogy egy más felállásban kell egy következő vá­lasztáson megmérettetni magunkat” - közölte Kosa Lajos, aki a Fidesz Hajdú- Bihar megyei elnöki tisztét is betölti. Mint mondta, a Fidesz a választásokon rengeteg embert megszólított, akik kife­jezetten Orbán Viktor miniszterelnök-je­löltségére és arra a Fideszre szavaztak, amelyet Orbán Viktor vezetett, hozzáté­ve, nem hiszi, hogy most „az a reakció lenne a legjobb, hogy azonnal elkezd­jünk kapkodni és rossz személyi dönté­seket hozni. Ez egy higgadtabb és nyu- godtabb döntést igényel”. Úgy fogalma­zott: „van egy csomó feladat, amelyet még mindig az elnök úr tud a legjobban elvégezni”. Arra a kérdésre, hogy men­nie kell-e Orbán Viktornak, azt mondta: „hát ezt eldönti a kongresszus, én szerin­tem nem feltéüenül kell mennie”. Kosa Lajos a választási vereségről szólva azt mondta, hogy a jobboldal csak egészen tökéletes kampánnyal nyerhet, más típu­sú kampányt kell csinálnia, mert ilyennel nem tud nyerni. Közölte: néhány szemé­lyi döntést rosszul hoztak meg, „olyan embereket állítottunk kampányarcnak, akik nem tudták megnyerni a baloldali embereket különböző mértékben”. „A küzdelem hevében nem biztos, hogy kel­lett volna lovat váltanunk” - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor le­het-e frakcióvezető, úgy válaszolt, hogy most átmeneti periódus következik, „lesz egy olyan időszaka a jobboldalnak, amikor újra kell rendezni a sorokat, és lesz egy olyan, amikor el kell kezdeni új­ra építkezni” a következő választásokra felkészülve. Hangsúlyozta, hogy az újra­rendezésben, a szövetség összetartásá­ban Orbán Viktornak „kulcsszerepe” van. „Egyébként is megvallom őszintén, szerintem a magyar politikai élet egyik legtehetségesebb embere, kár lenne érte” - fűzte hozzá. • Koncz Endre Együttműködést ajánl az SZDSZ az ellenzéknek Az SZDSZ azt ajánlja az ellenzéki pártoknak, hogy bizonyos kérdésekben működjenek együtt a kormánypártok­kal - közölte a liberális párt elnöke szerdán Budapesten. „Egy biztos, hogy nem három ország van, nincs konzervatív, meg liberális, meg szocialista ország, hanem 10 millió magyar állampolgár országa vagyunk” - mondta sajtótájékoztatóján Kuncze Gábor, hangsúlyozva, hogy mindannyi­an az ország sikeressé tételében érdekel­tek. Véleménye szerint csak a politikai erők együttműködése teheti sikeresebbé az országot, de emellett fontos az is, hogy a konzervatív, ellenzéki pártok is részesei lehessenek annak a munkának, ami az országra vár, és azoknak a sike­reknek,' amelyeket Magyarország elér­het. A parlament létszámát csökkenteni kell, ezért a szabad demokraták javasol­ják az erről szóló négypárti tárgyalások felújítását, továbbá azt, hogy állapodja­nak meg, 2010-től legfeljebb 250 tagú legyen a parlament - mondta. • (koncze) Újabb nehézségek a Köröszugban Összeült a Fidesz elnöksége Újabb két rézsűcsúszás történt egy­máshoz közel a Hármas-Körös mentén Békésszentandrással szemben, ezzel hétre emelkedett azoknak a kritikus helyeknek a száma, ahol intenzív be­avatkozás szükséges a töltéseken - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vé­delemvezető-helyettese szolnoki saj­tótájékoztatóján, szerdán. Ivaskó Lajos elmondta: a kútréti vé­delmi központ mellett még kedden este a padkás töltés padkarézsűje mintegy 20 méter hosszan megcsúszott. A töltés állapotának felmérése után a bevédés azonnal megkezdődött, az első homok­zsákok még éjfél előtt a helyükre kerül­tek. Az éjszaka során két pontonhajó vitte a védelmi anyagot a helyszínre, míg szerda reggeltől három helikopter végzi a kaviccsal töltött nagyméretű konténerzsákok szállítását. Hozzátette: megerősített létszámmal folytatódott a megcsúszott töltések erősítése a Hár­Hatezer katona a gátakon Tizenkét órás váltásokban hatezer kato­na vesz részt az árvízi védekezésben - közölte Juhász Ferenc honvédelmi mi­niszter azt követően, hogy a helyszínen tájékozódott a Köröszugban folyó gát­erősítési munkálatokról. A tárcavezető közölte: az emberek számára megnyug­tató érzés ha tudják, hogy olyan haderő áll mögöttük, amely sok emberrel, esz­közzel képes a rá bízott feladatot ellátni. mas-Körös jobb partján, a tiszai torko­lattól mért 500 és 700 méteres szelvény térségében, a Szelevény fölötti szaka­szon, valamint Kunszentmárton külte­rületén, Istvánháza térségében. A csongrádi nagyréti rézsűcsúszást a töl­téstest vízoldal felé történő szélesítésé­vel akarják tovább stabilizálni. A Köröszugban nincs változás abbari, hogy a gátak stabilizálása további erő­feszítéseket igényel - mondta. • (koncz) Csökkentenék az egykulcsos adót A választási ciklus végére érné el az adónem a 15 százalékot Ivan Miklós, a pénzügyi tárca veze­tője két éve még hallani sem akart a 19 százalékos egyenadó csökkentésé­ről, néhány hónapja mérlegelte módo­sításának lehetőségét, ma viszont már javasolja 15 százalékra történő csök­kentését. Az egykulcsos adó Szlováki­ában négy évig évente egy százalékkal módosulna, és a választási ciklus vé­gére érné el a 15 százalékot. Politológusok a pénzügyminiszter ja­vaslata és a választási kampánya között összefüggést vélnek felfedezni. Bár az SDKÚ vezetése eddig 18 százalékos adóval számolt, Ivan Miklós nyilván ala­pos megfontolás után úgy véli, hogy en­nél nagyobb adócsökkenés is kivitelez­hető. A bevezetett reformokhoz viszont nem szabad hozzányúlni és a tervezett gazdasági növekedést is fenn kell tartani. „Az adóbevételek túlszárnyalták az elvárásainkat. A profitból eredő adó az előző évhez képest tavaly 25 százalék­kal emelkedett” - állítja a pénzügymi­niszter. Ivan Miklós javaslata értelem­szerűen akkor valósulna meg, ha az SDKÚ június után kormányra kerülne. Juraj Marusiak politológus úgy gon­dolja, hogy a környező országokkal folyó versengésben az egykulcsos adó eléggé népszerű, és az ezzel kampányok) pár­toknak jó pár szavazatot hozhat június­ban. A külföldi beruházások megszerzése érdekében az egykulcsos adó bevezetése, illetve adócsökkentés más környező álla­mok (Lengyelország, Magyarország és Csehország) egyes politikusainál is mér­legelés tárgyát képezte. Például a cseh el­lenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) szerint mind a jövedéki, mind a fogyasz­tói adót 15 százalékban kellene megálla­pítani. „A cseh és a szlovák gazdaság ha­sonló beruházó célcsoport kegyeiért ver­seng, így érthető a köztük lévő rivalizá­lás” - mondja Helena Horská, a prágai Raiffeisenbank elemzője. • -z -c A Fidesz új frakciójának munkaszer­vezete és személyi kérdései, valamint a választási eredmény elemzése sze­repelt a Fidesz országos elnöksége tegnap délutáni ülésének napirendi pontjai között. A tanácskozás lapzár­tánk után ért véget. A párt szóvivője az ülés előtt közöl­te: az elnökség konzultál a frakcióve­zető személyéről és a képviselőcso­port szerkezetéről is, így minden bi­zonnyal szóba kerül az önálló KDNP- frakció kérdése is. Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta: miután még nincs végleges választási ered­mény és nem alakult még ki a képvi­selőcsoport végleges kerete, a csütör­töki frakcióülésen nem választhatják meg a képviselőcsoport vezetőjét. Ar­ra a Mikola Istvánt érintő felvetésre, hogy lesz-e szó olyan megválasztott képviselőkről az elnökségi ülésen, akik le kívánnak mondani mandátu­mukról, Szijjártó Pétert azt mondta: ilyen személyi kérdés nem szerepel napirenden. „Nincsen a leendő frakci­ónk egyetlen tagján sem olyan nyo­más, amely őt mandátumának át nem vételére vagy arról való lemondásra szorít” - tette hozzá. Kemény őszt jósol Gyurcsány Sok változást ígért az MSZP őszi kongresszusára Gyurcsány Ferenc, a párt miniszterelnök-jelöltje a választá­si kampányban részt vevő aktivisták­nak és munkatársaknak azon a ren­dezvényen, ahol megköszönte munká­jukat a szocialista párt szerdai hírle­vele szerint. Most a kampánycsapat egy picit pi­henhet, ám nem sokáig, mert ősztől to­vább kell vinni az eddigi lendületet. Nyitott, demokratikus, hatékony párt­tá, sőt, időnként mozgalommá kell vál­ni, olyanná, hogy minél több fiatal szá­mára váljon vonzóvá az MSZP ­mondta a kormányfő a kedden tartott rendezvényen. Gyurcsány Ferenc an­nak a véleményének adott hangot, hogy az ősz egyébként is kemény lesz, hiszen az önkormányzati választások előtt újabb kampány következik, majd a pártkongresszus - sok változással. A tudósítás szerint a politikus azt mond­ta, többi között a kampánycsapatnak köszönhető, hogy a választás napján olyan sok fiatal volt az MSZP sátra kö­rül, hogy itt érezték a szabadság leve­gőjét, hogy úgy vélték „cool dolog” a szocialistáknál lenni, és nem kíván­koztak a jobboldali párt közelébe. • K. E. Drágábbak lesznek a jogosítványok Több órát vesz igénybe az elméleti és gyakorlati oktatás Szlovákiában szeptembertől többet kell fizetni a gépkocsi (teherautó és autóbusz) vezetéséhez szükséges jo­gosítvány megszerzéséért. Ez derül ki a parlament által elfogadott jogsza­bályból, amely az eddigiekhez képest jóval több órát irányoz elő a sofőrök elméleti és gyakorlati oktatására. A gépkocsivezetők alapképzéséről szóló új törvénynek eredetileg az uniós csatakozáskor kellett volna életbe lépnie. A szlovák kormány - hogy megússza a 27 millió koronás büntetést - gyorsított eljárással dolgozta ki és fogadtatta el. Az új rendelkezés szerint a teherau­tó- és autóbuszsofőröket 280 órán át fogják elméletből oktatni. A gyakorla­ti autóvezetés az adott autótípussal nem lehet kevesebb, mint húsz óra. Ezt követően a sofőr minden ötödik évben köteles lesz számot adni gépko­csivezetői felkészültségéből és ráter­mettségéből. Erre az ötévenkénti „át­képzésre” 35 órát ír elő a jogszabály. A módosított alapképzés alól mente­sülnek azok a gépkocsi- és kamionso­főrök, akiknek 2008. szeptember ele­jéig van érvényes jogosítványuk és azok az autóbuszvezetők, akiknek jo­gosítványa 2009-ig érvényes. A képzéssel kapcsolatos költséget értelemszerűen a gépkocsivezetők­nek, vagy munkaadóiknak kell visel­ni. Roman Kmet, a szállítókat tömörí­tő Cesmad Slovakia főtitkára szerint egy-egy gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésével kapcsolatos költsé­gek ötezer-tízezer koronára rúgnak. • 0. F.

Next

/
Thumbnails
Contents