Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-19 / 76. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. április 19., szerda • HÍDLAP 7 Vízre szálltak az esztergomi evezősök i Evezés ______________ Az árvíz miatt áldatlan állapotok ural­kodnak az Esztergomi Evezősök Hajós Egyleténél, ahol a víz nem csak a klub­házat „vitte el”, de nagy befolyással le­het az idei szezon versenyeire is. A klub sportolói a héten már vízre szálltak, egyelőre viszont nem távokat teljesítenek, ez még csak bemelegítésnek számít. „Arra figyelünk, hogy nehogy beboruljunk a vízbe, a kemény munka csak ezután következik” -nyilatkozott lapunknak a klub reménysége, Kónya András. „Az árvíz miatt nem ültünk so­kat hajóban, csak futó edzések voltak, amit súlyzózással egészítettünk ki. Az előre nem várt helyzet meghatározhatja a 2006-os évet, de azon leszünk, hogy ez az eredményeken ne látszódjon meg. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól sikerüljenek a tréningek, és a kötelező versenyeken a lehető legjobb teljesítménnyel rukkoljunk ki.” • N. B. Vitéz győzelem gyerekes hibákkal Az Elefántok rögbicsapata komoly ellenállást tanúsított l-MgÉi________________________ T ízpontos különbséggel nyert a hét végi bajnoki fordulóban az Esztergomi Vitézek rögbicsapata az Elefántok el­len. A váci gárda a hétszeres bajnok t hibáiból tudott csak célokat elérni. „Meglehetett volna a győzelem, ha egy kicsit jobban koncentrálunk” - mondta Tóth István, az Elefántok szakvezetője. „Az odafigyeléssel gond volt, sok dolgot figyelmen kívül hagytunk, így elbuktuk a találkozót. Az első félidőben gyermeteg hibákat vétettünk, ez a helyzet viszont a foly­tatásban változott. A vereség ellenére dicséretet érdemelnek a fiúk, mert az utolsó negyven percben fegyelmezet­ten játszottak, felvették a kesztyűt.” Tóth István hozzátette, hogy a rá­játszást már elbukta a csapat, oda már nem kerülhet be, így az utolsó két ta­lálkozót nyugodtan várják. „Játszot­tunk már a Kecskemét és a Vitézek el­len is, de nem tudnám megjósolni, hogy ki fog a bajnokság élén végezni, a pillanatnyi forma fog dönteni. Ha mi úgy játszottunk volna a KARC el­len, mint rögbiztünk a Vitézek ellen, akkor biztos, hogy nyertesen hagyjuk, el a pályát. Most jó volt a védekezé­sünk, sőt támadásban is megleptük a Feladatok kereszttüzében Erős Gábor Változott a program, hamarabb utazik a partjelző Katarba 1 labdarúgás. Egy hét múlva nagy útra indul az esztergomi partjelző, Erős Gábor, aki május 2-ig Katarban, a kinti labdarú­góbajnokságban lát el asszisztensi fel­adatokat. A FIFA-kerettag Kassai Vik­tor játékvezetővel már nem először utazik a kicsiny országba. A katari „kirándulás” mellett ter­mészetesen a hazai bajnokságban is helyt kell állni, a nagy utazásig egy Kispest Honvéd-Újpest rangadó vár az esztergomi partjelzőre. „Kemény meccs lesz, de nem aggó­dom, eddig is megoldottam a rám bí­zott feladatokat, ezek után is megfo­gom” - mondta a FIFA kerettag. „Úgy volt, hogy csak április 17-én utazunk Katarba, de egy kicsit válto­zott a program, csütörtök helyett már kedden útra kelünk. Az egyhetes kint tartózkodás után pedig jöhetnek újra a magyar bajnokik, na meg a májusi U21-es Európa-bajnokság.” • (hajdú) Hiányoztak Gergely Irén góljai Kilencgólos vereséget szenvedett az EKSE i Kézilabda Négy meghatározó játékosára nem számíthatott Bóna Gergely az EKSE- Optisoft-T.L.I. női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Postáv-Matáv SE elleni ütközetben, ami mint utóbb kiderült, minden téren meghatározó volt. A ki­rályvárosi csapat 29-20-as vereséget szenvedett a fővárosi mérkőzésen. Pálfi Emese, Kőszeghy Anita, Re­ményi Rita, Gergely Irén. Négy kézi­labdázó, akik a Postás elleni mérkő­zésen sérülés és egyéb dolgok miatt nem léptek pályára. A vereség oka is ennek a számlájára írható, bár a csa­pat az első félidőben még tartotta ma­gát, mindössze egygólos hátrányban várta a folytatást. A hátralévő har­minc percben viszont teljesen szét­esett az EKSE védekezése, nem volt mit tenni, a fiatal kézisek nem bírták a Postás által diktált iramot. „Nem tudtuk megfelelően pótolni a hiányzókat, bár az első félidőre nem panaszkodom, akkor sikerült felnő­nünk az ellenfélhez” - beszélt a talál­kozóról Éber István, a klub első embe­re. „A folytatás viszont nem úgy ala­NB II: Postás-Matáv SE-EKSE- Optisoft-T.L.I. 29-20 (12-11) Gólszerzők: Oláh D. 6, Törőcsik E. 5, Fülöp 3, Sinka 2, Novák 2, Pusztai 1, Törőcsik Zs. 1. Ifi: Postás-Matáv SE-EKSE 17-25 (10-8). Gólszerzők: Oláh D. 8, Szopkó 5, TÓTH REGINA 4 (serdülő korú játé­kos), Sinka 3, Molnár I. 3, Nyíri 2. kult, ahogy azt elképzeltük, gyorsan hátrányba kerültünk, amit nem sikerült a végéig ledolgoznunk. Bízom benne, hogy a meghatározó játékosok a hét végén már bevethetők lesznek, Pálfi, Reményi és Gergely esetében ez nem kérdéses, de Kőszeghy sérülése hosz- szabb időt vesz igénybe. Ennek ellené­re a Solymárt, akit ősszel is legyőz­tünk, itthon mindenképpen meg kell verni. Egy győzelemmel megerősíte­nénk helyünket a középmezőnyben.” A felnőttek kudarcát az ifik feled­tették, náluk éppen fordított volt a helyzet: ők az első félidőben gyengél­kedtek, majd a folytatásban brillíroz­tak. Az első játékrészben a Postás 10-8-ra vezetett, de a vége 25-17 lett az EKSE javára. • (nagy) hétszeres bajnokot” - zárta mondan­dóját a váci vezetőedző. Szólősi László, a királyvárosi csapat szakvezetője ezzel ellentétes nyilatko­zatot fogalmazott meg, szerinte az Ele­fántok együttese, csak a Vitézek hibái­ból tudott építkezni. „Rengeteget tá­madtunk, de a befejezésbe sokszor hiba csúszott” - mondta az esztergomi tré­ner. „Lehetőséget adtunk arra, hogy ki­bontakozhassanak, elhagytuk a labdá­NB I: Elefántok—Esztergomi Vitézek 25- 35, Junior: Elefántok—Esztergomi Vité­zek 55-10, Kadét: Elefántok- Esztergo­mi Vitézek 13-25. kát. Ha ez nincs, simább lehetett volna a győzelem. Sokszor előjött a szokásos betegségünk, hogy egy-két játékos ön­zőbb volt a kelleténél, mikor passzolni kellett volna, akkor inkább cseleztek.” Szőlősi azt is elmondta, hogy a csa­pat még nagyon messze van attól a formától, hogy bajnokságot nyerjen, rengeteg munka vár a rögbisekre, de a rájátszásra bombaformában lesznek. „A japán srác is sokat segített, bár a játéka meg nem volt tökéletes, gör­csösen akart bizonyítani, és nem tu­dott még felszabadultan játszani” - értékelte az új játékos teljesítményét a vezetőedző. • Nagy Balázs Lassúnak tűnik a felépülés Kocsis Tünde gyorsítaná a tempót M Kickbox ____________________ A hazai kick-box világbajnokságon csapatban aranyérmet szerző - aero- kick-box - Kocsis Tünde remekül ha­lad a felépülésben, a március végi műtét már a múlté. A nyergesi spor- | toló ha lehetne, tovább gyorsítaná gyógyulását. Kocsis Tünde tegnap járt a Sport­kórházban, ahol a műtétet végző or­vos bíztatta: jó úton halad a felépülés­ben. Ennek ellenére a aero-kick- boxban világbajnoki aranyat szerző sportoló türelmetlen, már nagyon vár­ja, mikor térhet vissza a küzdőtérre. „Meggyógyulok, az biztos” - mondta Kocsis Tünde a Hídlapnak. „Az orvos szerint elhagyhatom a láb- j rögzítőt, ennek ellenére úgy tűnik nekem, hogy nagyon lassú ez az egész folyamat. Fájdalmat már nem érzek, de jó lenne, ha már 'én szab­hatnám meg, hogy hova megyek, ho­gyan szállók be a kocsiba s lehetne még sorolni. A kisfiam is túlpörgött mostanában, rá is oda kell figyelnem. Ha lehetne gyorsítanék, de a java még csak most jön; kezdődik a kőke­mény rehabilitáció. Az orvos is meg­dicsért, hogy már tudok menni. Az­zal nem is volt gond, a gyorsasággal viszont még akadnak problémák.” • (kéméndi) SP0RTSZILÁNK0K Ezúttal Gera is kevés volt A múlt héten a forduló csapatába is beválasztott Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albionnak nem si­került nyernie hazai pályán sem a Bolton ellen. A birminghami alaku­lat szénája egyre rosszabbul áll, a bennmaradást jelentő 17. helytől három pont választja el. Gera vi­szonylag gyengébb játéka ellenére csapata egyik legjobbja volt, de a középpályásnak így sem sikerült a hálóba találnia. Lábát törte a válogatott labdarúgó Lábtörést szenvedett az angol élvo­nalbeli Tottenham hátvédje, az angol válogatottal a nyári világbajnokság­ra készülő Ledley King. Az orvosok szerint a játékosnak három, legfel­jebb négy hetet kell pihennie, mie­lőtt visszatérhet a pályára. A diagnó­zis szerint King a bajnokságban már nem léphet pályára, de a június 9-én kezdődő tornán valószínűleg a válo­gatott rendelkezésére állhat. Újra az elitben a Bochum A Bundesligától tavaly búcsúzó Bo­chum jövőre ismét az élvonalban szerepelhet, miután 2-0-ra legyőzte legnagyobb riválisát, az Aachen gárdáját. A Bochum ötödször ismé­telte meg ezt a bravúrt: az elmúlt években minden évben ingázott a német első és másodosztály között. Új pilóta a Forma-1-ben? Dán Wheldon, az Indianapolis 500 győztese - aki Graham Hill 1966-os diadala után az első brit, aki győzni tudott a viadalon - szeretné kipróbál­ni magát a Forma-1-ben is. Tervei szerint már a következő szezonban beülhet egy Fl-es autó volánja mögé. Hogy melyik lesz ez a csapat, még nem tudni, de kiszivárgott informáci­ók szerint a BMW-Sauber már meg­kezdte a tárgyalásokat a pilótával. LESVONAL Papíron már bajnok a Chelsea Már csak matematikai esélye ma­radt a Manchester Unitednek arra, hogy utolérje a listavezető Chelsea csapatát: a kékek 88 ponttal vezetik a bajnokságot három fordulóval a vége előtt, ráadásul jobb a gólará­nya is a 79 pontot szerző United-nél. A Chelsea-nek így elég egy pontot begyűjtenie a diadalhoz, amit akár a vörös ördögök ellen is megtehet ha­zai pályán a következőfordulóban. APRÓHIRDETÉSEK H A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. Állás Óvodapedagógusként munkát keresek Esztergom, illet­ve Párkány vonzáskörzetében. Tel.: +421 (905) 785 450 Fiatal kertészeti végzettségű munkatársat keresünk Piliscsabára. Tel.: (+36) 30/330-1330 Kötetlen munkaidőben női munkaerőt keresünk. Érdek­lődni a délelőtti órákban lehet. Tel: (+36) 20/519-8697 Ingatlan Kiadó Esztergomban az Irinyi utcában 1 szobás egye­di fűtésű lakás. 30.000,- Ft + rezsi + 2 havi kaució! Tel: (+36) 33/400-611 Eladó Esztergomban, a Szenttamás utca 12. szám alatt, három éve épült kétlakásos társasházban 60 négyzetméteres, kétszintes lakás kis betonozott ud­varral. Irányár 16,8 millió forint. Érdeklődni lehet a (+36) 20/539-4185 telefonon. Esztergomi TESC0 közelében, zöldövezetben eladó lakássá alakított kétszintes, két szoba nappalis, ala­csony rezsijű, alternatív fűtésű, jó állapotú, téglanya­raló + 23 nm pince 8,2 MFt-ért. Térségben csere is érdekel. Tel: (+36) 70/221-9614 Esztergomban kiadó 1,5 szobás bútorozott, gázfűté­ses lakás 35.000,- Ft/hó + rezsi + 1 havi kaució. Tel: (+36) 20/956 0126 Eladó Letkésen a határátkelő utcájában 1848 nm-es építési telek. Tel: (+36) 70/319 2324 Jármű Eladó Fiat Cinquecento, piros, olcsó üzembentartás, ext­rákkal felszerelt (elektromos ablakemelő, napfénytető, ki­vehető rádiómagnó, 4 évszakos gumikkal) Friss műsza­ki + zöldkártya Tel: (+36) 30/347 9909 Egyéb Keresem azt a személyt, aki megtanítana csipkeverésre, vásárolnék hozzá való kellékeket is. Tel: +421 (36) 778 7202 vagy (905) 463 296 Asztalos munkák, beépített szekrények, konyhák, polcok készítése rövid határidővel az Ön igényei szerint. Tel: (+36) 20/317 7150 Ha fáj a feje, háta, dereka, szeretettel várom Önt is gyógymasszázsra, illetve stresszoldó aromaolajos keze­léseinkre. Időseknek háznál is. Tel: (+36) 30/294 3956 3 személyes kárpitozott, ágyneműtartós rekamié, 3 db szék, 2 fotel és egy jó állapotú Optima írógép eladó. Tel: (+36) 30/447 5840 Évelő sárga liliom és nőszirom (írisz) tövek eladók, nagyobb tételben is. Ezen kívül mogyoróbokor és ke­serű mandula is kapható. Tel: (+36) 20/572 7430 esti órákban hívható Társkereső Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szimpátia esetén duna­kanyari házamba költözne. Tel: (+36) 30/261 1244 40 éves szakmunkás férfi vagyok. Csaladalapítási szándékkal, keresem hűséges társam! Tel: (+36) 30/665-4209 es (+36) 70/583-8858 Független, nem dohányzó, karcsú barátnőmet, későb­bi élettársamat keresem 35 éves korig. Kissé járáshi­bás férfi vagyok. SMS: (+36) 30/324 0628

Next

/
Thumbnails
Contents