Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-14 / 51. szám
2 HÍDLAP • 2006. március 14., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Párizs részben megnyitja munkaerőpiacát (H) Franciaország korlátozottan, de megnyitja munkaerőpiacát az unió keleti tagjai előtt - jelentette be a francia kormányfő. Korábban a francia kormányfő azt mondta: a könnyítés kezdetben csak olyan szakmákra vonatkozik, amelyekben nehéz munkaerőt találni. A nyugat-európai kormányoknak május l-jéig kell hivatalosan bejelenteniük az Európai Bizottságban, hogy feloldják-e a szigorításokat. Finnország, Portugália és Spanyol- ország már bejelentette, hogy májustól megnyitja a piacot, Ausztria, Belgium és Németország pedig meghosszabbítja a korlátozásokat. Fideszes plakátokat rongáltak meg Szentendrén (H) A rendőrséghez és a Helyi Választási Bizottsághoz fordult a március 19-i polgármester-választásra készülő fideszes jelölt, mert ismeretlenek megrongálták, átragasztották plakátjait, néhány napja pedig feltörték kocsiját, ahonnan szórólapokat loptak el - közölte a sértett hétfőn. Dietz Ferenc elmondta: a városban 30 helyen felállított, saját tulajdonában lévő állványok egy részét valakik hétfőre virradóra összetörték, a rajtuk lévő, arcképét ábrázoló plakátokra pedig az MSZP plakátjait ragasztották. A Helyi Választási Bizottsághoz fordult kifogásával. Az SZDSZ ragaszkodna az egészségügyi tárcához (H) Az SZDSZ ragaszkodna az egészségügyi tárca irányításához az esetleges koalíciós tárgyalásokon, ha a jelenlegi szövetség folytathatja a kormányzást a választások után. Ezt a liberális párt kampányfőnöke közölte, amikor bemutatta az SZDSZ szakminiszter-jelöltjét. Molnár Lajost, a MÁV Kórház vezetőjét. Fénymásolt ajánlószelvények (H) Fénymásolt ajánlószelvényeket adott le a MIÉP-Jobbik szövetség két jelöltje Szombathelyen - a Helyi Választási Bizottság rendőrségi feljelentést tett az ügyben. Mindkét jelölt egyenként csaknem félezer szelvénymásolatot adott le; közülük Hegedűs Tamás visz- szalépett a jelöltségtől. Nem nevez ki új nagyköveteket az államfő (SK) Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök az előrehozott ország- gyűlési választásokig nem nevez ki új nagyköveteket. Ezt maga az államfő jelentette be, miután találkozott Martin Pado belügyminiszterrel. Gasparovic döntését azzal indokolta, hogy közelednek a választások, és nem szeretné, ha az általa kinevezett nagykövetek nem felelnének meg az új kormánynak. Találkozó a Kia beszállítóival (SK) Jirko- Malchárek gazdasági miniszter meghívót küldött a zsolnai Kia gyár beszállítóinak, hogy a vezetőkkel közösen megbeszélhessék az elmúlt hetekben problémát okozó kérdéseket. A miniszter a találkozótól azt reméli, hogy csökken a feszültség, amit a kormány okozott azzal a döntéssel, hogy nem ad állami támogatást a beszállítóknak. Sólyom nem mindenkit tüntetne ki Az Alkotmánybírósághoz fordult az államfő Sólyom László alkotmányértelmezési indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt állami kitüntetésekkel kapcsolatban. A köztársasági elnök szerint vannak olyanok, akiknek kitüntetése az alkotmány értékrendje alapján nem támogatható - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke hétfőn. Az Ab sürgősséggel fogja tárgyalni az államfő indítványát. Az Alkotmánybíróság szóvivője azt mondta, hétfőn megérkezett az államfő indítványa a testülethez, de még nem iktatták, tehát még nem adták ki előadó alkotmánybírónak. Sereg András hozzátette: a testület sürgősséggel fog foglalkozni az indítvánnyal. Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke közleményében hangsúlyozza: az Ab döntéséig a köz- társasági elnök nem lát lehetőséget a kitüntetési előterjesztések aláírásának megtagadására. A március 15-i kitüntetésekre vonatkozó előterjesztést az államfő erre az alkotmányjogi szempontra tekintettel, az említett fenntartás mellett írta alá. A közlemény szerint a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök előterjesztést tett a köztársasági elnöknek állami kitüntetések, valamint Kossuth- és Széchenyi-díjak adományozására. Az államfő a határozat aláírása előtt áttekintette a kitüntetésre javasoltak listáját és az indokolást. „Sólyom László meggyőződése szerint a kitüntetésre javasolt személyek között szerepelnek olyanok, akiknek a Magyar Köztársaság legmagasabb szintű elismerésében való részesítése - az alkotmány értékrendje alapján - nem támogatható” - olvasható a közleményben. A sajtófőnök közölte: a köztársasági elnök arra vonatkozó kísérlete, hogy a kormány, illetve a miniszterelnök módosítsa előterjesztését, nem vezetett eredményre. Három személy kitüntetésével nem ért egyet Sólyom László az Index értesülései szerint. Mosonyi Emilt, Marjai Józsefet és Fekete Jánost Széchenyi-díjra jelölték. A közlemény szerint az Ab korábbi határozataiban a kinevezési és felmentési előterjesztésekkel kapcsolatban szűkre szabta az államfő mérlegelési lehetőségét. Ezek a határozatok azonban nem foglalkoztak a kitüntetésre vonatkozó köztársasági elnöki hatáskörrel. Sólyom László szerint ezért nyitott kérdés, hogy a kitüntetési ügyekben milyen mértékben érvényesítheti a köztársasági elnök a saját meggyőződése alapján az alkotmány értékrendjét, s tagadhatja meg adott esetben a kitüntetés -adományozását. A köztársasági elnök azért fordult alkotmányértelmezési indítvánnyal az Ab-hoz, mert csak a testület hozhat mindenkire kötelező határozatot. • Koncz Endre Vádjavaslat a honvédségi vesztegetés ügyében Vádjavaslatot nyújtott be a Nemzeti Nyomozó Iroda egy vesztegetési ügy kapcsán a Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium egy-egy közalkalmazottjával, egy multinacionális cég tisztségviselőjével, illetve egy vidéki cég vezetőjével és alkalmazottjával szemben - közölte az szervezet szóvivője hétfőn. Horváczy Emese elmondta, hogy j 2004 júniusa óta nyomoztak a hadsereg | távközlési hálózatának fejlesztésével kapcsolatos vesztegetési ügyben. A köz- j alkalmazottak nagy értékű műszaki cikkeket fogadtak el, valamint a beruházások nettó összegének meghatározott | százalékát is kérték az előny biztosításáért. A honvédelmi tárca szóvivője közölte: hogy a távközlési hálózat fejlesztése még az előző ciklusban indult, a feljelentés szerint a szaktárca két alkalmazottja egy-másfél milliárdos pályázat | kapcsán adott át adatokat annak a cégnek, amely végül megnyerte a tendert. A két alkalmazottat felfüggesztették, majd felmentették állásából. • K. E. Új kormányzati modell Szervezett szállítástól tartanak Orbánt választotta kormányfőjelöltté a Fidesz-választmány Feljelentést tett a Fidesz a szolnoki MSZP-adatbázis miatt Miniszterelnök-jelöltnek Orbán Viktort, kormányfőhelyettes-jelöltnek Mi- kóla István volt egészségügyi minisztert javasolta a kongresszus számára a Fidesz Országos Választmánya szombati, budapesti ülésén - jelentette be Deutsch-Für Tamás az ülésen. A Fidesz kommunikációs vezetője a Művészetek Palotája Üvegtermében tartott ülésen közölte: Orbán Viktor javaslatára döntöttek úgy, hogy március 19-i kongresszusnak azt javasolják, hozzon létre miniszterelnökhelyettes-jelölti posztot, és erre a volt egészségügyi minisztert jelölje. Orbán Viktor - aki mint mondta, „örömmel és elszántsággal vállalja a miniszterelnök-jelötséget - azzal indokolta az új kormányzati modellt jelentő kormányfőhelyettes-jelölti poszt létrehozását, hogy a magyar nemzet két nagy célja, a gazdasági és a lélekszám- beli-lelki gyarapodás ne keresztezze egymást a kormányzati munkában, ne lehessen gazdasági megfontolásokból az emberek érdekei ellenében érvelni. Mint mondta, Mikola Istvánnak kormányfőhelyettesként az lenne a feladata, hogy „a nemzet orvosa és gyógyítója” legyen, „a magyar életerő, a magyar életkedv”, az egészségügy és a gyermekvállalás ügyét képviselje a kormányzatban. Orbán Viktor szerint a választás tétje, hogy a magyar nemzeti szolidaritás kormánya alakul meg, vagy tovább haladunk a 80-as évek felé, az akkor jellemző pénzügyi válság irányába. Nem csak kormányváltásra, hanem szemléTegnap reggel George Bush meghívására hivatalos látogatásra érkezett az Amerikai Egyesült Államokba Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő. Az amerikai elnök szlovák vendégével tegnap délután találkozott a Fehér Házban. A két államfő, többek között a bilaterális kapcsolatokról és ezek további bővítéséről tárgyalt. Emellett a következő témák kerültek terítékre: aktuális nemzetközi, biztonságpolitikai kérdések, a szlovákiai állampolgárokat sújtó vízumkényszer, tapasztalatcsere az oktatás, valamint a gazdaság terén. Kétnapos amerikai tartózkodása keretén belül Mikulás Dzurinda megtekinti George Washingtonról elneveHiller szerint az ország nyugalmat akar Magyarország nyugalmat akar és nem felfordulást - jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten. A nagyobbik kormánypárt politikusa sajtótájékoztatóján azt mondta: vasárnap elhangzott a kampány eddig talán legveszélyesebb mondata, amit „maga Orbán Viktor, a vezénylő tábornok” mondott. Hiller István idézte a Fidesz elnökének mondatát, miszerint a Fidesz számára „a nemzet a test, a köztársaság csak a ruha”. A szocialista párt elnöke megjegyezte: mindezidáig sem maga Orbán Viktor, sem pártjának szóvivői nem vonták vissza a Fidesz elnökének ezen kijelentését, letváltásra is szükség van - fogalmazott a pártelnök, aki szerint „világossá kell tenni, hogy az a szemlélet, amely oda juttatta Magyarországot, ahol ma tartunk, többé nem gyakorolhat befolyást a magyar közéletre”. „Hiszek abban, hogy Magyarország jövője a magyar nemzetben van, a magyar nemzet a mi igazi jövőnk, nem az idegen nagyhatalmak, nem a nagyvállatok és nem a bank” - jelentette ki Orbán Viktor, világossá téve azt is, hogy a Fidesz számára „a nemzet a test, a köztársaság csak a ruha”, és a köztársaság jövője a magyar nemzet életerejétől függ. Mint mondta, nem egy ember programjára van szükség, hanem egy nemzeti programra, amelyet a Fidesz el is készített. zett egyetem orvosi tanszékét, találkozik az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának elnökével és a Szlovákia Barátai (Friends of Slovakia) nevű szervezet vezetőivel. Dzurinda elsőízben tartózkodhat a nevezetes vendé- j gek elszállásolására fenntartott washingtoni „Blair House”-ban. George Bush még tavaly a Putyin orosz elnökkel történt pozsonyi csúcs- találkozója kapcsán hívta meg amerikai látogatásra Mikulás Dzurindát. A szlovák miniszterelnököt Bugár Béla házelnök és Eduard Kukán, a külügyi | tárca vezetője kísérte el. A szlovák de- | legáció ma délután érkezik haza az USA-ból. • 0. F. A Fidesz Új Demokrácia Központja jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentést tesz a rendőrségen az MSZP szolnoki szervezeténél készített illegális adatbázis miatt - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője. Szijjártó Péter közölte: a központ arra kéri a rendőrséget, hogy vizsgálja ki az ügyet, és állapítsa meg, kit terhel a felelősség. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Hiller István pártelnök a napokban egy televíziós inteijúban elismerte: a szolnoki szervezet kezelt olyan adatokat, amelyeket nem lehetett volna, ezeket azonban már megsemmisíttették. A Fidesz egy helyi televíziós társaság felvétele alapjár. számolt be arról még a múlt héten, hogy a szolnoki MSZP irodán számítógépes adatbázisban tárolják azok személyes adatait, akik ajánlószelvényükkel támogatták a szocialisták jelöltjeit. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a videofelvételen az iroda egyik számítógépes képernyőjén táblázatban szerepeltek állampolgárok személyes adatai. A Fidesz szóvivője szerint csak az ajánlószelvényen szerepelnek együtt ezek a személyes adatok, hiszen sem a Szlovákia egyelőre még nem teljesíti azokat a feltételeket, amelyek a vízumkényszer feloldását eredményezhetnék. Ezért Mikulás Dzurinda kormányfő George Bush amerikai elnökkel folytatott tárgyalása során a témában várhatóan nem fog áttörést elérni. „Szeretnénk, ha a szlovákiai állampolgárok gond nélkül utazhatnának az Amerikai Egyesült Államokba. Azon vagyunk, hogy egyszerűsítsük a beutazásukat és megkönnyítsük nekik a vízum kiváltását. A kérvények több mint 80 százaléka megfelel az USA által támasztott követelményeknek, és így évente hozzávetőleg 16 ezer szlovákiai polgár, látogat az USA-ba” - állítja Barbara Zigliová, az amerikai nagykövetség pozsonyi munkatársa. Szerinte Szlovákia még nem felel meg a vízumkényszer feloldásához szükséges követelményeknek. Az elutasított kérvények aránya tudniillik nem lehet nagyobb, mint három százalék. Az elmúlt években ezek száma csökkenő választási nyilvántartás, sem a választói névjegyzék nem tartalmazza a személyi számot. A politikus szerint az MSZP „súlyos törvénysértést” követett el, mert egy ilyen illegális adatbázis alkalmas lehet egy későbbi választási csalás előkészítésére is. A szóvivő ezzel kapcsolatban azt mondta: az illegális adatbázissal megoldható például a választók szervezett szállítása a szavazás napján. A politikus kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz minden esetben törvényesen jutott adatbázisokhoz, törvényesen kezelte az adatokat, és a jövőben is így jár el. tendenciát mutat, de még mindig jóval az előirányzott három százalék felett van. Emellett a vízum lejárása után sokan az államokban maradnak, és feketén munkát vállalnak. Az említett 16 ezer szlovák állampolgár fele tanulási, vagy munkavállalási szándékkal utazik az USA-ba. Bár Jósé Manuel Barrosso, az Európai Bizottság elnöke februári amerikai látogatása kapcsán felszólította Washingtont, hogy értékelje át az újonnan csatlakozó uniós országokkal szemben támasztott vízumkényszer feltételeit, az USA azonban minden egyes tagországot külön elbírálásnak vet alá. Jelenleg még 27 ország vár a vízumkényszer feloldására. Az újonnan csatlakozott uniós tagországok közül ez a megszorítás csupán Szlovéniára nem vonatkozik. Ezzel szemben a korábban csatlakozott Görögország állampolgárainak kérvényezniük kell az amerikai beutazást lehetővé tevő vízum kiadását. • -z. -c. • -Z. -E. Bush vendége a szlovák kormányfő • (palotás) Marad a vízumkényszer