Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-10 / 49. szám
2 HÍDLAP • 2006. március 10., péntek www.esztergom.hu RÖVIDEN Gazdaságpolitikai fordulatot sürget Matolcsy (H) Magyarország gazdaságának helyreállítása érdekében szükség van új Széchenyi Tervre, vissza nem térítendő tőkeemelésre, foglalkoztatást bővítő automatikus támogatásra is - mondta Matolcsy György volt gazdasági miniszter csütörtökön Budapesten. Az Orbán-kor- mány egykori minisztere egyebek között szükségesnek tart egy köz- beszerzési fordulatot is, valamint egy olyan államigazgatási átrendezést, amivel a kamarai rendszer venne át egyes állami jogosítványt. Matolcsy György szerint illúzió az a gazdaságpolitika, amely csupán a fejlesztési forrásokkal, adóemelésekkel és kiadáscsökkentésekkel próbálja helyreállítani Magyarország tekintélyét, megromlott egyensúlyát. Gyurcsány: szervi bajai vannak az egészségügynek (H) A magyar egészségügy gondjait csak pénzzel megoldani nem lehet, mert súlyos szervi problémái vannak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Vácott. A mai magyar egészségügy a szocializmus egy kis itt maradt darabkája, sok tisztázatlan viszonnyal, alapvető elégedetlenséget okozva orvosnak, nővérnek és gyakran a betegnek is - vázolta fel a helyzetet a miniszterelnök a váci kórházban tett látogatása során. A korszerűsítéshez mindenek előtt „tisztességes, biztosítás alapú egészségügyet” kell kialakítani, ahol a biztosító garanciát vállal a szolgáltatásra. • Elhárult a sztrájkveszély a BKV-nél (H) A főpolgármester bejelentette: pénteken aláírják a megállapodást a cégvezetés és a munkavállalói oldal képviselői. Demszky Gábor hozzátette: fejenként 17 ezer forintos béremelésről sikerült megegyezni; ezen felül havonta, teljesítményarányosan plusz kétezer forint minőségi javadalmazást biztosítanak. Szlovákiába érkezett Tony Blair (SK) Tegnap este kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába a brit miniszterelnök Tony Blair. Az angol kormányfő Mikulás Dzurinda meghívására érkezett meg Szlovákiába, akivel már az országba érkezés után találkozott, hogy elsősorban az Európát érintő kérdésekben tárgyaljon. Blair a két nap alatt meglátogatja a Komensky Egyetemet, és többek között találkozik Ivan Gasprovic, köztársasági elnökkel is. Harminc baleset egy nap alatt (SK) A nagy havazás miatt közel harminc közlekedési baleset történt tegnap reggel a nagyszombati járásban. A rendőrség szóvivője szerint a legrosszabb helyzetet Pőstyén, Hlohovec és Nagyszombat környékén diagnosztizálták, ahol több gépjárművezető sem tudott megbirkózni a csúszós úttal, de az esetekben senki sem sérült meg. Választási csalástól tart a Fidesz Az MSZP titkos adatbázist készített támogatóiról? A szocialisták választási csalásra készülnek, mert súlyosan megsértve a választási törvényt, illegális nyilvántartást készítenek azokról, akik ajánlószelvényeikkel támogatták a jelöltjeiket - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás. Az MSZP-s Lendvai Ildikó közölte: pártja nem kíván törvénytelenséget elkövetni. A fideszes politikus a választások tisztasága és a választási csalások elkerülése érdekében arra szólította fel Gyurcsány Ferenc kormányfőt, az MSZP választási bizottságának elnökét és Hiller István MSZP-elnököt, hogy azonnal intézkedjenek az ügyben, akadályozzák meg, hogy az MSZP-nél „titkos, illegális, törvénysértő adatbázisok” készüljenek. Deutsch-Für Tamás két videófelvételt bemutatva elmondta: 1998-ban a miskolci MSZP- szervezet készített másolatot az önkormányzati választásokon begyűjtött ajánlószelvényekről, míg most a szolnoki MSZP-irodán számítógépes adatbázisban tárolják azok személyes adatait, akik ajánlószelvényükkel támogatták az MSZP jelöltjeit. Arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, Hiller Istvánt és az MSZP-t, hogy a nyilvánosság előtt semmisítsék meg a 2006-ban és a 1998-as önkormányzati választások előtt készült titkos adatbázisokat. A sajtótájékoztatón bemutatott egyik videófelvételen a szolnoki MSZP-iroda egyik számítógépének képernyőjét mutatták. Deutsch-Für Tamás szerint a képernyőn a név, az irányítószám, település, a lakcím és a személyi szám szerepel, pontosan azok az adatok, amelyeket az ajánlószelvényen meg kell adni. Úgy véli az adatbázis létrehozása „feltehetőleg későbbi választási csalás Orbán Viktor ott lesz az április 5-i mi- niszterelnök-jelölti vitán - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője, hozzátéve, jó lenne azt is tudni, hogy kik lesznek még jelen. előkészítése érdekében” történt. Közölte: a Fidesz a szolnoki ügyben a helyi választási bizottsághoz fordul. A másik videófelvételen az egyik kereskedelmi televízió arról számolt be, hogy a miskolci szeméttelepen megtalálták a szocialisták 1998-as ajánlószelvényeinek másolatát, ugyanakkor a helyi MSZP-szervezet vezetője cáfolta, hogy ők készítették volna ezeket. Deutsch-Für Tamás ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a választási törvény tiltja, hogy az ajánlószelvényekről másolatot készítsenek. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy a szocialistáknak nincs-e ilyen adatbázisa, azt mondta: „nem kívánunk törvénytelenséget elkövetni”. Mint mondta, vannak névsoraik, de csak olyanok, amelyeket az adatvédelmi törvény megenged. • (koncz) Voksolás európai megfigyelőid nélkül Most először nem érkeznek EBESZ- megfigyelők a magyar választásokra - közölte az Országos Választási Iroda vezetője csütörtökön. Rytkó Emília elmondta, hogy a kormány ezúttal is meghívta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemzetközi megfigyelőit, mint ahogy azt korábban minden egyes választáskor is megtették. Hozzátette: a 2002-es választásokon is már csak „rövid távú” megfigyelőkkel vett részt az EBESZ. „Az EBESZ nagyon udvarias levélben arról tájékoztatta a Magyar Köztársaság kormányát, hogy nem kívánnak a választáson Megfigyelőkkel részt venni, több alkalommal meggyőződtek a magyar választások törvényes, szakszerű lebonyolításáról, és a mostani választáson sem rövid távú, sem hosszú távú megfigyelőt nem kívánnak küldeni” - fogalmazott Rytkó Emília. Hozzátette, hogy más országok választási szervezeteinek képviselői viszont fel fogják keresni az országos választási központot. Ők ugyanolyan tájékoztatást fognak kapni, mintha az EBESZ- megfigyelők is itt lennének. • (vári) Vita az energia- és gyógyszerárakról s Ader a kormány beváltatlan ígéreteivel szembesítette Kákát Színjáték vagy biztosíték? Választási etikai kódex az MDF nélkül Az energia-, a gyógyszerárak változásáról, a családtámogatás és az otthonteremtés támogatásának módosításáról vitatkozott Kóka János gazdasági miniszter és Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán este az MTV1 Az Este című műsorában. Az ellenzéki politikus a vita során Medgyessy Péter volt miniszterelnök egyes választási ígéreteivel szembesítette a minisztert. Kóka János azt hangsúlyozta, hogy a vitapartnere által megjelölt áremelési mértékek nem felelnek meg a valóságnak. Kijelentette azt is, hogy liberális politikusként nem ért egyet a mindenkire kiterjedő támogatásokkal, szerinte az államnak a rászorultakat kell segítenie. Áder János elmondta: míg 2002- ben a gáz ára köbméterenként 40 forint volt, addig a 3 000 köbméter felett fogyasztóknak 70 forintra, az önkormányzatoknak 80 forintra, míg a vállalkozásoknak 95 forintra emelte a szocialista-szabad demokrata kormány. Kóka János szerint az ellenzéki képviselő csúsztat a számokkal, mert nem számította bele az árkompenzációt. A fideszes politikus által idézett adatok szerint a villamos-energia ára 2002-höz képest 38 százalékkal nőtt, s a növekedés 50 százaléka az áfaváltozások miatt történt adóemelések következménye. A gazdasági miniszter arra emlékeztette vitapartnerét, hogy a Az „Állatok Szabadsága” nevű szlovákiai szervezet arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy a kóbormacskák irtása törvénybe ütközik. Az elmúlt napokban több bejelentést kaptak, amelyben arra figyelmeztetik őket, hogy az emberek a madárinfluenzától való félelmükben ész nélkül agyonverik a szabadon kóborló macskákat. Az Állatok Szabadsága” szervezet nyilatkozatában rámutat: az illetékes állami állategészségügyi hatóság az utóbbi napokban nem adott ki semmilyen rendeletet, amely szerint a kóbor macskák kockázatot jelentenének Gyurcsány-kormány az idei év elejétől az áfa felső 25 százalékos kulcsát, 20 százalékra csökkentette. Leszögezte, hogy liberális politikusként sosem lesz híve annak, hogy az állam „fogja meg az árakat”. Egy felmérésre hivatkozva Áder János azt mondta, hogy 18 országgal összehasonlítva a magyar- országi energiaárak 14 ország esetében jobban emelkedtek. Erre reagálva Kóka János kijelentette: „nem igaz”. Az Európai Unió által közölt adatok szerint Magyarországon a legalacsonyabbak az árak a környező európai uniós országokkal összehasonlítva. A Fidesz frakcióvezetője a gazdasági minisztert arra emlékeztette, hogy Medgyessy Péter azt ígérte egyebek mellett, hogy ingyenesek lesznek a szívgyógyszerek. Személyes találkozói során azonban az ellenzéki politikus azt hallotta, hogy többeknek többszörösére nőttek a gyógyszerkiadásai. A gazdasági tárca vezetője úgy vélte, hogy mindig lehet olyan adatot találni, amely alapján be lehet bizonyítani, hogy minden rossz. Szerinte a gyógyszerár-képzést is rászorultság alapján kell elvégezni, és véleménye szerint nem jó a mindenki számára elérhető támogatási rendszer. Áder János szerint a miniszter ezzel komoly kritikát fogalmazott meg a volt miniszterelnökkel szemben. • KONCZ ENDRE a lakosság számára és ezért okszerűtlen, sőt törvénytelen ezeknek a likvidálása. Egyúttal azt tanácsolják az embereknek, hogy ne fogdossák össze a kóbor állatokat. Emellett arról tájékoztatják a közvéleményt, hogy Pozsonyban megszervezik az elvadult macskák befogását, majd ezek fertőtlenítését és beoltását. Tekintettel arra, hogy aránylag nagy területről, sok kóborállatról van szó, az Állatok Szabadsága szervezet lehetőségei pedig korlátozottak, arra kérik a lakosságot, hogy ha ilyen állatokkal találkoznak, az eseteket jelentsék be az állatmenhelyeken. • 0. F. Az MDF kivételével a parlamenti pártok elfogadták és aláírták a választási etikai kódexet csütörtökön, amely az áprilisi választásokig hátralévő időszak mindenki által betartandó irányelveit tartalmazza. Az négypárti egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: egy olyan játékban, amelynek az a címe: „ha már nem vagyunk tisztességesek, legalább próbáljunk meg annak látszani” nem vesz részt a kisebbik ellenzéki párt. „Mi addig nem vagyunk hajlandóak egy ilyen dokumentumot aláírni, amíg a Fidesz nem nevezi meg a Bagó-ügyben a politikai felelőst, amíg a kampánypénzek felhasználhatóságának átláthatóságát biztosító törvénymódosító javaslatot a pártok nem írják alá, mert azt hisszük, hogy ez egy színjáték, amiben nem kívánunk részt venni” - jelentette ki. Horn Gábor, az egyeztetést két hete kezdeményező SZDSZ kampányfőnöke közölte: még az utolsó pillanatban is - 31 nappal a választások előtt - fontosnak tartja, hogy szülessen ilyen megállapodás, s szerinte az elmúlt hetek eseményei, atrocitásai azt igazolják, szüksége van a pártoknak önkorlátozásra a kampány során, amelynek jó eszköze az etikai kódex. Nyitrai Zsolt a Fidesz képviseletében elmondta: a kódex tartalmazza azt a három pontot, amelyet a nagyobbik ellenzéki párt fontosnak tart, nevezetesen, hogy a választási kampány nem háború, az nem zavarhatja meg az emberek életét, és a pártok, a központi támogatáson kívül, nem használnak fel közpénzt kampányolásra. Véleménye szerint a Herényi Károly által említett esetet a Fidesz határozottan és gyorsan kezelte, és így a párt azt lezártnak tekinti. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerint a megállapodás annyit ér, amennyit betartanak belőle. Az MSZP vállalja, hogy betartja, és minden olyan esetben, amikor azt bárki megsérti, a nyilvánossághoz fordul. • (palotás) Rusko beépített ügynök volt? Martin Koch az Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Pavol Ruskotól, a liberális ANO elnökétől pénzt követelt Róbert M egy 33 éves vállalkozó, akit közvetlenül a csúszópénz átvétele után a rendőrök letartóztattak. A lebukott zsaroló azt állította az ANO frontemberének, hogy jó kapcsolatai vannak a titkosszolgálattal (SIS) és a pénzért cserébe a rendőrséggel, két ügyésszel és egy bíróval együttműködve az ANO elnökének összes eddigi rá nézve kellemetlen ügyét el tudja tussolni. A vállalkozó vallomása szerint néhány személy lejárató kampányt szervez Rusko ellen, a váltságdíjért cserébe csupán őket akarta félreállítani. Állítólag azzal is megfenyegették Pavol Ruskot, hogy ha nem megy bele a tízmilliós tranzakcióba, elrabolják a gyermekeit, Martin Korch azonban ezt az információt nem erősítette meg. Ivan Simko, a SIS szóvivője cáfolta, hogy a szervezetnek bármi köze lett volna a zsarolási ügyhöz. „Róbert M. soha nem volt a titkosszolgálat munkatársa. Az ügynökség nem reagál egy olyan személy kijelentéseire, akit zsarolással vádolnak - fogalmazott a szóvivő. • -z -c A kóbor macskák irtása törvénytelen