Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-09 / 48. szám

www.esztergom.hu 2006. március 9., csütörtök • HÍDLAP 3 Autó segíti a logopédusokat Új eszközökkel bővülnek a nevelési tanácsadó lehetőségei Az előzetes információk szerint egy Opel Corsa típusú személygépkocsi, il­letve különböző számítógépes és ana­lóg eszközöket kap az esztergomi Majer István Nevelési Tanácsadó, Lo­gopédiai Intézet az Esztergom - Nyergesújfalu Többcélú Térségi Tár­sulástól. A gyógypedagógusok évente közel háromszáz, Esztergomban és a környező településeken élő érintett családdal foglalkoznak, ezért az autó különösen jó helyre kerül. Tóth Jánosné intézményvezető a Hídlap kérdésére válaszolva elmondta, hogy a nevelési tanácsadással, logopé­diával és gyermekjóléti szolgálattal kapcsolatos munkájukat nagyban segíti majd a személygépkocsi és a fejlesztő eszközök. Az új autó érkezéséről Tóth Jánosné is csak a sajtóból értesült, de elmondta, hogy az Esztergomban, Dömösön és Pilismaróton is működő gyermekjóléti szolgálat munkájának hatékonyságát növeli, ha személygép­kocsival tudnak kijárni az érintett csalá­dokhoz. Emellett a megyei hivataloknál a családok ügyeinek intézésénél, illetve a ruha-, és élelmiszeradományok elszál­lításánál is használni tudják az autót. A jármű mellett az év közepéig különböző számítástechnikai és analóg eszközök is érkeznek az intézethez. Ezek közül még csak néhány számítógépet vehetett át az igazgató, a laptopok és különböző szoftverek a későbbiekben várhatók. A már nagyon várt hagyományos logopé­diai fejlesztő kellékek között szókincs-, illetve memóriamérő tesztek, képesség- fejlesztő kirakós és nyelvi játékok sze­repelnek. A közeljövő eszközbővüléssel kap­csolatos fejleményei mellett fontos lépés volt a nevelési tanácsadó életében, hogy az intézet elkészült az iskolaérettségi vizsgálatokkal, melyeket postáztak a tanintézmények és a szülők számára. így a beiratkozás idejére már minden érintett kezében ott lesz a tanácsadó szakvéle­ményét tartalmazó dokumentum. • -L.-N. Családi ünneppé vált a születés Végre méltó körülmények között örülhetnek a kispapák Folytatás az 1. oldalról E beruházás eredményeképpen si­került kialakítani a most átadott csalá­di látogatószobát is. Berbik István, a szülészet-nőgyógyászati osztály ve­zető főorvosa elmondta: az újszülötte­ket a kórházi tartózkodás egy hete alatt mindeddig csupán üvegen ke­resztül láthatta az édesapa, illetve az édesanyának a folyosóra kellett ki­hoznia a kicsit. Az apás szülésre és a szülők ottalvására már eddig is volt lehetőség, de mostantól kényelmesen, intim körülmények között örülhetnek gyermeküknek. Meggyes Tamás pol­gármester az átadáson hangsúlyozta: a város lehetőségei szerint mindig tá­mogatni fogja a kórházat, és szóba sem kerülhet az intézmény eladása. Bár a fejlesztések nem kis terhet ró­nak az önkormányzatra, Esztergom­nak viselni kell és viselni is fogja ezt a terhet, a civil segítséggel végbement felújítás után pedig egyenesen szé­gyen lett volna, ha a város nem veszi ki ebből a részét - fogalmazott a pol­gármester, akinek várhatóan augusz­tusban egyébként személy szerint is lehetősége adódhat kipróbálni a láto­gató szobát. Végül Pák Gábor orvos­igazgató mondott köszönetét a város­nak a segítségért, ami elmondása sze­rint a Szent Miklós Alap szellemisé­gét tükrözi, és annak gyakorlatban va­ló megnyilvánulásaként értékelhető. • Kép és szöveg: Szabó Hajnal Leadta kopogtatócéduláit a polgármester A városé lesz az esztergomi tűzoltólaktanya Előadás az európai uniós tudatról A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület Körösi Mária, egyetemi do­cens „Mit jelent az eu-s tudat?” című elő­adására váija az érdeklődőket. Az eszter­gomi Bajor Ágost Művelődési Házban március 9-én, 17 órakor kezdődő ese­ményen az előadó az európai identitás ki­alakulásához tartozó lélektani szemlélet- váltás elfogadásáról beszél majd. Esztergom főterének díszburkolata a beruházás eredményeképpen új szí­nekkel és királyi, úgynevezett háló- mustrás motívumokkal lesz elegán­sabb. A díszburkolatban külön díszkö­vekkel emelik ki a téren jelenleg is lát­ható régészeti ásatásoknál feltárt Szent Lőrinc-templom alaprajzának körvonalait, a régészek által szintén fellelt, a városi pecsétről ismert Szenye-palotára pedig egy, a helyszí­nen emelt oszlop fog emlékeztetni. A város múltjának ma is idézhető törté­nelmi hangulatát lándzsás végű zász­lótartók, griff madár motívummal el­látott padok és kandeláberek, valamint platánfák őrzik tovább a téren. A szín­vonalas utcabútorok azokon az átriu­mos udvarokon is megtalálhatók lesz­nek, amelyek a teret és a vele párhuza­mos Kossuth Lajos utcát és Kis-Duna sétányt kötik majd össze. A rekonst­rukció részeként a térén kerül felállí­tásra a Szent Koronát tartó Géza feje­delem életnagyságú, trónon ülő bronz­szobra, illetve Mária Terézia 1781-ben készült mása is. A tér turisztikai köz­ponttá alakítása okán a Széchenyi té­ren lévő önkormányzati tulajdonú épületek földszinti részeit már csak ilyen célokra lehet bérbe venni, illet­ve maga az önkormányzat is erre ösz­tönzi a vállalkozókat. • (pöltl) rom város tűzoltólaktanyája megegye­zés alapján térítésmentesen kerülhet a település tulajdonába. Az esztergomi önkormányzat legutóbbi testületi ülé­sén elfogadta, hogy a tűzoltólaktanya átadása fejében a város - a komáromi felajánlásokhoz hasonlóan - vállalja, hogy lemond a tűzoltólaktanya felújí­tására költött ráfordítások megyei ön- kormányzattal történő költségmegosz­tásról és a Bottyán János Műszaki Kö­zépiskola homlokzat-felújításakor igénybevett közterület-foglalási díjat is elengedi. A megyei önkormányzat közgyűlése arról határozott, hogy a ko­máromi és az esztergomi tűzoltólakta­nya tulajdonjogát átadja a városok ön- kormányzatának. Az esztergomi tűzol­tólaktanya épületén jórészt önkor­mányzati segítséggel valósultak meg a szükséges épületkarbantartási és gépé­szeti felújítások. Az átadás után a vá­ros már saját tulajdonú ingatlanján vé­gezheti el a szükséges beruházásokat, mint például a férőhely növeléséhez szükséges tetőtér-beépítést. • M.Á. A fagypont elmaradása után indul a munka a főtéren A Széchenyi tér átalakítása végén modern jellemzőkkel ötvöződő kulturá­lis hagyományok helyszínévé válik az esztergomi főtér. A hétfői alapkő leté­tel után már csak a jó idő szükséges, hogy a kivitelező Strabag Zrt. meg­kezdje a munkálatokat. Városi tulajdonba kerül az esztergomi tűzoltóság Baross Gábor utcai lakta­nyája. A helyi tűzoltóságok megalakulásukkor csak technikai eszközállománnyal rendelkeztek, az tűzoltólaktanyákat 1994-ben állami és megyei tulajdonba he­lyezték. Most, egy megállapodás értelmében térítésmentesen kerülhet az esz­tergomi önkormányzat tulajdonába a laktanya épülete. Az esztergomi képviselő-testület Önkormányzatnál a tűzoltólaktanya még elmúlt év októberében kezdemé- épületének tulajdonban vételét. A tár- nyezte a Komárom-Esztergom Megyei gyalások során felmerült, hogy Komá­A szükségesnél tízszer többen támogatták Meggyes Tamást Átadta tegnap összegyűjtött kopog­tatócéduláit a helyi Választási Bizott­ság képviselőinek Meggyes Tamás Esztergom város polgármestere, a Fidesz-MPSZ és a KDNP közös or- szággyűlésiképviselő-jelöltje. A jelö­léshez hétszázötven cédulára lett vol­na szükség, ennél csaknem tízszer többen, hétezer-kétszázán támogatták a polgármester jelölését. A cédulákat az okmányiroda munkatársai átszá­molták, illetve megállapították érvé­nyességüket. Kiss Gábor, a közigaz­gatási iroda vezetője szerint a leggya­koribb hiba a személyi számok elírá­sa szokott lenni, de sokan a négyje­gyű titkos kódot hagyják ki a lapról. Ezek nélkül pedig érvénytelen a tá­mogató cédula. • Kép és szöveg: Pálovics Klára Környezettudatos MDF-elvek A Magyar Demokrata Fórum európa parlamenti képviselője, Olajos Péter Esztergomban beszélt az MDF környe­zetvédelemmel kapcsolatos nézetei­ről, és arról, mit tehet az unió a Duna menti régiók környezetének védelme érdekében. Jónás László és Szemereki Zoltán, a térség MDF-es országgyűlési képvise­lő-jelöltjei által hétfőn 18 órától a Technika Házában tartott összejövetel­re meghívták Olajos Pétert, környezet­védelmi szakembert, hogy fejtse ki az MDF álláspontját az ökológia és öko­nómia legfőbb kérdéseiről., A szakem­ber elmondta, a meglévő energiafor­rásokra épülő, a zöldterületek nagysá­gát növelő környezetvédelmi program reményt nyújt arra, hogy egészsége­sebb, környezeti mutatóiban is „nor­mális” Magyarországon élhessünk. Jó­nás László doktor pedig kiemelte: „Az MDF álláspontja a különböző környé­künket is érintő környezetszennyezé­sekkel, a tervezett beruházásokkal, va­lamint az országgyűlési választásokkal kapcsolatban is az, hogy az embereket megfelelő tájékoztatás után kell meg­kérdezni, minden oldal meghallgatását követően kell rájuk bízni a felnőtt, fe­lelős, érett döntést.” • Kép és szöveg: Kertész Viktor

Next

/
Thumbnails
Contents