Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-07 / 46. szám

www.istergranum.hu 2006. március 7., kedd • HÍDLAP 5 Bemutatkoztak a sárisápi borászok Folytatás az 1. oldalról A Váradi György, az Aszár- Neszmélyi Borvidék Secretum hegy­községének hegybírója által vezetett zsűri kétszer kétfős csoportokban bírál­ta el a borokat, minek eredményekép­pen 19 bor részesült arany minősítés­ben. A zsűri további 28 bornak ezüstér­met, 43 bornak pedig bronzérmet ítélt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre március harmadikán került sor, ahol a jelenlévők megemlékeztek közelmúlt­ban elhunyt társukról, Üveges István­ról. Ezt követően Bercsényi László be­számolóját hallgathatták meg az elmúlt évről, kertbarát szemszögből. A díját­adási ceremónia után a hetven résztvevő közösen elénekelte a Bordalt, majd va­csorával és bállal fejezték be a napot. • Gábor Éva Heves Zsolt (hentes) Régen voltam influen­zás, ez a betegség hosszú ideje elkerül engem. Talán ezért is hanyagolom a megelő­zést, nem különöseb­ben törődöm a jár­ványról szóló híradásokkal. Fiata­labb koromban atlétikáztam, ma is jó a kondícióm, abban bízom, hogy ez megvéd a megbetegedéstől. Választási húzás az egészségügyi káosz? A pénzügyminiszter szerint kampánypolitika a kirobbant botrány Folytatás az 1. oldalról A Markíza kereskedelmi televízió „Rosta” című műsorában Ivan Miklós művileg kreált problémának nevezte az orvosok azon igyekezetét, amely szerint készpénzt óhajtanak kérni szolgáltatásaikért. A politikus a tör­téntek mögött a Smer és az SF válasz­tási húzását, és az orvosi kamara saját céljaikra való felhasználását véli felfe­dezni. A fent említettekre utal az is, hogy a Smer a napokban arra kérte az egészségügyben dolgozókat, hogy a választásokig ne kérjenek pénzt a ke­zelésekért, és ha a párt bekerül a par­lamentbe, orvosolni fogják a kialakult problémát. Miklós rámutatott arra is, hogy a kamara jogásza egyben az SF árnyékminisztere. Bastmák Libor, a parlament egészségügyi bizottságának tagja, MKP-s képviselő pedig azt fed­te fel, hogy az orvosi kamara jelenlegi főtitkára, Eduard Kovác régebben az említett biztosító képviselője volt. A HZDS frontembere, Miroslav Maxon szerint az egészségügyben dol­gozók a biztosítók túszai lettek és Ru­dolf Zajac, egészségügyi miniszter az embereket áruként kezeli. „Az orvosok ingyen is kiszolgálhatnák betegeiket” - mondta a pártelnök. Szlovákiában min­den egyes vizsgálat után 20 koronát, az­az 140 forintot kérnek el a páciensektől, de a március elsejétől kialakult helyzet miatt abban az esetben, ha a beteg olyan orvoshoz fordul, aki nem áll szer­ződésben a biztosítóval, ez az összeg jó­val nagyobb is lehet. A TASR, állami hírügynökség szerint, régiótól függően az orvosok 5-30 százaléka nem köti meg a biztosító által kínált szerződést, Nyitra megyében ez az arány körülbe­lül 10 százalék körül fog mozogni. Eduard Kovac, a kamara főtitkára továbbra is azt állítja, hogy szerveze­tüknek igaza van, és szavai szerint Ru­dolf Zajac kijelentéseit semmilyen törvény nem támasztja alá. Az egész­ségügyi miniszter szerint a jogsza­bályok értelmében minden orvosnak biztosítania kell az egészségügyi ellá­tást, így azok a doktorok, akik pénzt kérnek olyan kezelésért, amelyet a biz­tosító térítene, megsértik a törvényt. Rudolf Zajac arra kéri a betegeket, hogy ne fizessenek a vizsgálatokért, aki pedig már fizetett, küldje el a számlát a tárcához. A miniszter továb­bá a szavát adta, hogy az ellen, aki megsérti a jogszabályt, a megyei ön- kormányzatokkal és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatallal együttműködve azonnal eljárást indítanak, és akár az érintett orvos működési engedélyének a bevonásával is végződhet a történet. A párkányi Poliklinika igazgatója, Czékus András a Hídlapnak elmond­ta, hogy a Szlovákiában található öt biztosító közül egyelőre egy sem nyúj­totta be az idei évre szánt szerződés- tervezetét, sem az intézmény, sem an­nak orvosai számára. Ezek alapján el­vileg egyetlen egy egészségügyi dol­gozónak sincs érvényes szerződése az idei évre, ennek ellenére sem a Polikli­nika, sem pedig az ott lévő orvosok nem kérnek pénzt a betegektől. • Oravetz - Szép Hogyan védekezik az influenza ellen? A régióban sokan betegedtek meg a na­pokban az egyre komolyabb méreteket öltő influenza-járványbati. Arról ér­deklődtünk, hogy a környéken élők mennyire tartanak a vírustól, és mivel óvják egészségüket? Az ENÉKE virágéneke Nőnapi ünnepség Sárisápon Tárt kapukkal vár mindenkit a művelődési ház A művelődési ház a falu központja. Itt tartják műsoraikat, báljaikat az óvodások és az iskolások, itt gyűlnek össze a különböző helyi szervezetek, itt van a könyvtár és a bányász mú­zeum is, és itt rendezik holnap dél­után a nőnapi ünnepséget is. A sárisápi művelődési házban min­den hétre jut két-három rendezvény, statisztikánk szerint évente 12-13 ezer látogató fordul meg nálunk - mondta el kérdésünkre Baranyi Pé­ter igazgató. Az egyre szűkülő ön- kormányzati támogatás ellensúlyozá­saként rendszeresen bérbe adják a ki- sebb-nagyobb termeket, így bálokat, osztálytalálkozókat, esküvőket, ki­sebb tanácskozásokat, kiállításokat is gyakran rendeznek a házban. A három állandó művészeti csoport- a vegyes kórus, a szlovák nemzetisé­gi pávakör és a bányász fúvószenekar- hetente egy alkalommal tart próbát. Most éppen a március 15-i nemzeti ünnepre készülő műsort gyakorolják az iskolásokkal együtt. Szorgalmasan készülnek a sárisápi mazsorett-lányok is, hiszen június 7-én országos mazsorett-találkozóra kerül sor a tele­pülésen. Holnap délután tartják a ház­ban működő, százötven tagot számláló nyugdíjas klub hagyományos nőnapi ünnepségét, ahol a polgármester rész­vételével köszöntik a hölgyeket. Szili István (nyugdíjas) Egy cseppet sem ag­gódom a járvány mi­att, inkább a fiatalok vannak veszélyben, mert a mai gyerekek „tápos csirkék”. Mi még kecsketejen nőt­tünk fel, cigaretta sosem lógott a szánkban, viszont rengeteget mo­zogtunk, jómagam húsz éven ke­resztül futballoztam. Ma is megte­szek naponta 5-6 kilométert gyalog, nincs félnivalóm a betegségektől. Tajerling György (buszvezető) Egyáltalán nem félek az influenzától, mert ha naponta több tucat utas rám tüsszent, ak­kor is megúszom egy sima náthával, vagy megfázással. Valószí­nűleg annak köszönhetem, hogy a napi C-vitamin adagot mindig „be­tankolom”, sok gyümölcsöt eszem, leginkább grape-fruitot és kiwit. Pusztai Melinda (tanuló) Hallottam, de nem ve­szem komolyan az inf­luenzáról szóló híreket. Az osztálytársaim közül néhányan már megbe­tegedtek, de az én im­munrendszeremmel nincs baj, ezért nem is tartok attól, hogy ágynak döntene a járvány A családomban van, aki gyógyhatású készítményekkel, van, aki oltással elő­zi meg a bajt, jómagam a közömbös­ségemmel tartom távol magamtól. A környék nyugdíjasainak köz­gyűlése után ünnepi műsorral és virággal köszöntötték a hölgyeket. Tegnap délután tartotta közgyű­lését a Megyeháza dísztermében az Esztergom és Környéke Nyugdíja­sok Érdekvédelmi Kulturális Egye­sülete. Szó esett a 2005. év tartalmi és gazdasági tevékenységéről, és az idei év munkatervéről, a további napiren­di pontok közt szerepelt az Alapsza­bály és Szervezeti Szabályzat módo­sítása, valamint az etikai bizottság megválasztása. A közgyűlést követő­en a holnapi nőnapra hangoló zenés­humoros műsor szórakoztatta a kö­zönséget. Erős Miklós, az ENÉKE elnöke az egyesület férfi tagjainak ne­vében egy-egy cserepes virágot aján­dékozott a szervezet nőtagjainak, Meggyes Tamás polgármester pedig, miután elmondta köszöntőjét, egy- egy szál rózsával kedveskedett a je­lenlévő hölgyeknek. • Kép és szöveg: Kertész Viktor Támogatott értékteremtés Felújítják a Tatárik strandot Érsekújvár. Felújítják az érsekúj­vári Emil Tatárik strandot. A fürdő­hely üzemeltetői abban bíznak, hogy a tavaly részben már felújított létesít­mény nyárra még nagyobb tömege­ket fog vonzani. Halálos baleset a komáromi járásban Dorog. A városi hagyományőrzés, a városi közösségek erősítése, az ér­tékteremtés, az értékmegőrzés, vala­mint az értékek közvetítésének támo­gatására írt ki pályázatot Dorog Vá­ros Képviselő-testülete. A pályáza­ton dorogi illetőségű, nem önkor­mányzati fenntartású civil szerveze­tek és közösségek vehetnek részt. A beadás határideje 2006. április 12., a pályázathoz szükséges űrlapokat a városháza portáján lehet beszerezni. Szombat délután tragikus baleset történt a komáromi járáshoz tartozó településen, Bodzán. Egy 30 éves fér­fi eddig ismeretlen okból lesodródott az úttestről egy kanyarban, és egy fá­nak ütközött. A sofőr a helyszínen életét vesztette, mellette utazó bátyja pedig életveszélyes sérüléseket szen­vedett. Az elmúlt héten egyébként Nyitra megyében 102 baleset történt, de szerencsére a legtöbb esetben nem volt személyi sérülés. • bk

Next

/
Thumbnails
Contents