Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-07 / 46. szám
www.esztergom.hu 2006. március 7., kedd • HÍDLAP 3 Kezdetét vette a Széchenyi tér átalakítása / Ev végére befejeződik az esztergomi főtér rekonstrukciója Szőjük ezer szálon azt a kelmét, ami ezt a nemzetet összefogja Meggyes Tamás polgármester helyezte el az utókornak szánt üzenetet Folytatás az 1. oldalról A Széchenyi tér új arculatának kialakítását, a teret határoló Kossuth Lajos utca és a Kis-Duna sétány átépítésével együtt végzik el. A képviselő-testület által elfogadott tervek szerint a Széchenyi tér a rekonstrukciót követően egyrészt az új és elegáns burkolatával, új köztéri szobrokkal, és padokkal, valamint a térre néző ingatlanok koncepcióba illesztésével nyeri el végső arculatát. Az elképzelések szerint a térrel szomszédos utcákat a téren lévő házak udvarainak mindkét irányba való megnyitásával kötik majd össze. Ezeken az átriumos udvarokon különböző vendéglátó-ipari létesítmények, sörözők, borozók, kávézók, éttermek kerülnek kialakításra. A kivitelezés során természetesen az uniós szabályokkal harmonizáló technológiákat, építőipari termékeket, a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő eljárásokat és megoldásokat alkalmaznak. A Széchenyi tér a beruházás befejezését követően a turisták és a városlakók számára az itt lebonyolításra kerülő programsorozatok méltó helyszínévé válhat. A megújult főtér által is Az egyházi levéltárak idén két- százhetvennégy-millió forint állami támogatást kapnak abból a keretből, amely a közgyűjtemények támogatására szolgál, ez pedig 40 százalékos csökkenést jelent a tavalyi számokhoz képest, jelentősen megnehezítve a működtetést és a fenntartást. Az egyházi levéltárak a közgyűjteményi támogatáson túl, állományuk nyilvános hozzáférhetőségének biztosításáért az 1995. évi LXVI. levéltári törvény alapján költségvetési támogatásban részesülnek. Ám az idei költségvetési törvényben az egyházi levéltárak neve mellett nulla forint támogatás szerepel, amire a törvény megalkotása óta nem volt példa. Vagyis a két forrás közül az egyik jelentősen csökkent, a másik teljesen elapadt. A szakmai működésre szinte alig jut támogatott kulturális, idegenforgalmi szezon így az eddigi három hónapról háromnegyed évre nyújtja pénz - mondta el lapunknak Hegedűs András, az esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár igazgatója - Ez pedig többek között a restaurálást, az anyagbeszerzéseket, és a könyvvásárlást érinti érzékenyen. Ahhoz, hogy működni tudjanak, a főegyházmegyének kell jelentős segítséget nyújtania. helyi idegenforgalom szempontjából fontos nyári időszakot. • Kép és szöveg: Pöltl ZoltAn Bozóki András, kulturális miniszter napokban tett nyilatkozatokata szerint, jövőre több lehetőség lesz a támogatásra, több állami pénzre számíthatnak ezek az intézmények, az idén az államháztartás helyzete miatt kényszerült megszorításokra a kulturális tárca. Hegedűs András mindeddig nem kapott erről semmilyen hivatalos értesítést, sem az ezzel kapcsolatos egyeztetésekről, azt azonban hozzátette: elgondolkodtató, hogy idén miért nem kapnak szinte semmit, pedigjövőre miért és miből kapnának. Az országban több mint 30 egyházi levéltár működik, és őrzi a múlt számos értékes forrását, amelyek köz- és egyháztörténeti, művelődéshelytörténeti szempontból egyedülálló értékeket képviselnek. • Pálovics Klára Folytatás az 1. oldalról Emellett a város fontos üzenetek közvetítését is végzi. Ilyen alkalom volt az a bizonyos december 5-e, amikor Esztergomban érvényes és eredményes volt a határokon túli magyarságra vonatkozó, kettős állam- polgárságról szóló népszavazás. Ennek a december 5-ének az egyéves évfordulóján, tavaly alapítottuk a Tiszteletbeli Székely címet. A mai napon, március 5-én, amikor Esztergom ismét kifejezte irántunk érzett felelőségének és jóakaratának jelét, cserébe mi Esztergom iránti szeretetünk és tiszteletünk kifejezéseként adományoztuk Meggyes Tamásnak ezt a titulust.- Az erkölcsi, szellemi vagy az anyagi, Esztergomtól kapott támogatás volt jelentősebb az önök számára?- Mindig az erkölcsi, szellemi támogatás a fontosabb és jelentőségtel- jesebb, és ez így volt legutóbb is. Ha a Idén százötvennyolcadik alkalommal ünnepli Esztergom az 1848. március 15-én kirobbant magyar forradalmat A megemlékezések sorát ez évben is több helyszínen tartják. Március 14-én, kedden délután az Esztergom Barátainak Egyesülete Ifjúsági Tagozata tart megemlékezést a Széchenyi téren. A délután 4 órakor kezdődő rendezvényen Koditek Pál, az egyesület elnöke mond emlékbeszédet. Március 15-én, délelőtt 10 órakor folytatódnak a megemlékezések. Ekkor tartja ünnepi ülését az esztergomi képviselő-testület a Megyeháza dísztermében. A Széchenyi téren tíz óra negyvenöt perckor lesz a zászlófelvonás és katonai tiszteletadás szertartása, majd ezt követően, 11 órai kezdettel kerül sor az emlékmenetlélek erős, akkor könnyebb leküzdeni a nehézségeket is. Az a csodálatos üzenetértékű szolidaritás, amely a tavalyi árvízkor Esztergom részéről Székelyföld irányába megfogalmazódott, legalább annyit jelentett, mint a várostól kapott komoly anyagi segítség. Én személy szerint is abban hiszek, hogy a szeretet, az együttgondolkodás, az egy kézfogásban is meglévő segítségnyújtás nagyon nagy támasz, ahogy tavaly az Esztergomtól kapott gyámolítás is az volt.-Mi lesz a két testvérváros, Székelyud- varhely és Esztergom következő közös lépése?- Bízom benne, hogy a közeljövőben szentesíteni fogjuk a testvérvárosi szerződést. Ezzel a lépéssel a testvéri kapcsolatok, normális és írott formájának kereteit is megteremtjük. De talán még ennél is fontosabb, hogy a két település együttgondolkodása tartalmas legyen. re, a főtérről a szentgyögymezői Honvédtemetőbe. A menet a Lőrinc utca, Kis-Duna sétány, Mindszenty tér, Berényi Zsigmond utca, Molnár sor, Dózsa György tér, Klapka György tér és Knézich Károly utca útvonalon jut el a temetőig. Itt, tizenegy óra ötven perckor Hegedűs András, a Prímási és Főkáptalani Levéltár igazgatójának ünnepi beszédét hallhatja a közönség. Ez után Kiss-Rigó László katolikus, Ágoston Csaba református és Ferenczy Andrea evangélikus egyházi, gyülekezeti vezetők tartanak ökumenikus imádságot. Az alkalom koszorúzással és tábori misével zárul. Az ünnepségen részt vesz a 25 Klapka György Gépesített Lövészdandár Parancsnoksága, az Esztergomi Lovas Egyesület és a Monteverdi Kórus. • -L.-N. Az Aquasziget Esztergom 2006. március 15-én szerdán zárva tart. Idén nem kapnak támogatást az egyházi levéltárak sem A szaktárca az államháztartásra hivatkozva mm fizet az idén sem • P.Z. Forradalom és szabadságharc Március 15-ére emlékezik Esztergom Elvitték a nyereményt Tegnap vette át előfizetési-játékunk szerencsés nyertes több mint egy éve nyertese, Keller Józsefné esztergom- előfizetője lapunknak, s mint mondta, kertvárosi olvasónk nyereményét, egy a Hídlapra szüksége volt és van Esz- 100 hertzes, sík képernyős televíziót. A tergomnak, és a régiónak egyaránt. Ingyen tankönyv - pénzért? A szülők aggódnak a kölcsönkönyvek miatt Több százezer gyermek jogosult Magyarországon ingyen tankönyvre, a normatíva azonban nem elegendő a valódi ingyenességre, így ha az önkormányzat, vagy az iskola nem tudja kiegészíteni az állami támogatást, a szülőnek mégis fizetnie kell. A kölcsönözhető tankönyvek sem jelentenek megoldást, hiszen az érettségire való felkészüléshez nem nyújtanak segítséget, és gyorsan rongálódnak is, a munkafüzetek esetében pedig nem lehet a továbbadást megoldani. Meszes Balázs, a Balassa Bálint Gazdasági szakközépiskola igazgatója lapunk kérdésére elmondta: ebben a tanévben még minden jogosult megkapta az ingyen tankönyvek nagy részét, a könyvek huszonöt százalékát azonban könyvtári állományba vásárolták. Ez utóbbiak a szótárak, atlaszok kézikönyvek, vagyis olyan kiadványok, amelyeket biztosan több évfolyam is használni tud majd. A kilencedikesek tankönyvcsomagjának ára idén szeptemberben már eléri a huszonöt-harminc- ezer forintot is, és erre az igazgató szerint nem lesz elegendő az állami normatíva. Azoknak pedig, akik nem jogosultak a támogatásra - a munkaruhákkal, füzetekkel, egyéb felszerelésekkel együtt - akár ötvenezer forintba is kerülhet az „ingyenes közoktatásba” történő beiskoláztatás. A Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában már tavaly szeptemberben sem volt elegendő a támogatás, így az ingyen tankönyvre jogosultaknak az iskola nyújtott további segítséget - tudtuk meg Cserny Szilviától, az intézmény igazgatójától. Már összeállították a jövő évi tankönyvcsomagokat, munkafüzetekre alig jutott pénz, és kénytelenek lesznek tartós tankönyveket vásárolni, vagyis a rászoruló gyerekek csak kölcsönbe kaphatják meg a könyveket. Sió László, a Fidesz-MPSZ oktatás- politikusa szerint két nagy probléma van a jelenlegi rendszerrel: az egyik az, hogy a rászorultsági elv nem mindig fedi a valóságot, így sokszor pont azok nem jutnak hozzá a támogatáshoz, akiknek valóban szükségük lenne rá. A másik gond az, hogy miközben a szocialista-liberális kormány ingyenességről beszél, a normatíva nem elegendő a tankönyvcsomagra. A gyógypedagógiai könyvek ára egy év alatt négy-ötszáz százalékkal emelkedett, a szakközépiskolák tankönyvcsomagjai huszonötezer forint felett vannak, ezeket nem lehet a tízezer forintos állami hozzájárulásból fedezni. A tankönyvek továbbadása az általános iskolában még megoldható lenne, a középiskolákban azonban az érettségire és felvételikre való felkészülés miatt már nem jelent megoldást. A politikus szerint a mostani támogatások nem tartanak lépést az árakkal, a tankönyvek ára egy év alatt hét százalékkal emelkedett, ami az infláció kétszerese, a támogatás összege azonban alig módosult. • P.K.