Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-04 / 45. szám
2006. március 4., szombat • HÍDLAP IV magazin 60 éve végezték ki Imrédy Bélát Kortársai legjobb pénzügyi szakembereik között tartották számon, elméje csiszoltságát és kiemelkedő képességeit a gazdaság területén szintén elismerték. A miniszterelnöki posztot 1938 és 1939 között betöltő Imrédy egy tipikusan forróvérű, de önmagát fegyelmezetté korlátozó személyiség volt, viszont mindennek ellenére néha felszínre tört belőle politikai agressziója. Az 54 éves volt miniszterelnököt 1946. február 28-án végezték ki háborús főbűnösként a budapesti Markó utcai fegy ház udvarán. Vitéz omoroviczai Imrédy Béla 1891. december 29-én született Budapesten, egy nemességet szerzett polgári családban, a Heinrich kereskedőcsalád leszármazottjaként. Apja a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének alelnöke, később vezérigazgatója volt, emellett udvari tanácsosi címmel büszkélkedhetett. A család másik fele tartotta kezében az ország legnagyobb vasáru nagykereskedését. Szülei gondos neveltetésben részesítették a tehetséges gyermeket: a budapesti piarista gimnáziumban alakult ki mély római katolikus kötődése. Imrédy zenei és szépirodalmi ismeretei már igen ifjú korában figyelemre méltóak voltak. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1913- ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett, utána Nyugat-Európában tett hosszabb külföldi tanulmányutat. Az I. világháborúban az 5. huszárezred tartalékos hadnagyaként, majd főhadnagyaként teljesített katonai szolgálatot. 1915-től pénzügyi gyakornokként dolgozott, 1918-ban pénzügyi szakvizsgát tett. 1919-től a Pénzügyminisztérium tisztviselője volt, 1921-ben kinevezték pénzügyi titkárrá. 1922-ben a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TEBE) titkára, 1924-ben főtitkára lett. Gyors előrejutását Weiss Fülöp pártfogásának - a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnökének - köszönhette. 1926-ban a Magyar Nemzeti Bankhoz került igazgatóhelyettesként, majd a közgazdasági tanulmányi és statisztikai osztályt vezette, 1928- ban igazgató és az üzletvezetőség tagja lett. 1928 és 1932 között szakértőként vagy tanácsadóként képviselte Magyarországot több nemzetközi gazdasági konferencián. 1932-ben Gömbös Gyula „Nemzeti munkaterve” és kormányprogramja gazdasági-pénzügyi vonatkozásait dolgozta ki, októberben a Gömbös-kormány pénzügyminisztere és legbefolyásosabb tagja lett. Legjelentősebb intézkedésével rendezte a gazdák adósságát és védelmet nyújtott a parasztgazdaságoknak. 1933-ban kormánypárti programjával országgyűlési képviselővé választották a jászberényi választókerületben. 1935-ben a Magyar Nemzeti Bank elnökévé nevezték ki, a felsőház tagja lett. Bankelnökként fő feladatának tekintette az ország fizetési mérlegének egyensúlyát és a bank devizakészletének növelését. Az ország gazdaság- politikájának egységes irányítására 1938. március 9-én kinevezték tárca nélküli közgazdasági miniszterré, majd Darányi Kálmán lemondása után, május 14-én a miniszterelnöki székbe került. Rövidebb időszakokra betöltötte a kereskedelem- és közlekedésügyi, valamint a külügyminiszteri tisztséget. 1938-39-ben a kormánypárt, a Magyar Élet Pártjának elnöke volt. 1938. május végén a keresztény középrétegek igényeinek kielégítésére, a zsidó nagytőke érdekei mellett elfogadtatta az országgyűléssel a Darányikormány által kidolgozott I. zsidótörvényt, valamint megtiltotta a közalkalmazottaknak, hogy az MSZDP és a Nyilas keresztes Párt tagjai legyenek. Imrédy Béla meggyőződéses katolikus volt. Ennek a ténynek valószínűleg szerepe volt abban, hogy a leköszönő református Darányi helyére a szintén kálvinista Horthy őt nevezte ki, tekintettel a közelgő nagy egyházi eseményre, a Budapestén megrendezésre kerülő 34. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra, illetve az ebből az alkalomból is meghirdetett Szent István-évre. A kortárs megfigyelők szerint a politikusok közül Imrédy miniszterelnök szereplése dominált a nagyívű májusi egyházi rendezvények során. A politikus ugyanis nem csak vallási, hanem politikai tekintetben is közel állt a Vatikánhoz: messzemenően helyeselte a XI. Pius pápa által támogatott keresztényszociális - hivatásrendi elképzeléseket. Miniszterelnöki tevékenységét 1938. májusa és szeptembere között a Darányi-kormány politikájának továbbvitele jellemezte: a szociális törvényalkotás folytatása, a rend megszilárdítására irányuló korlátozó intézkedések és végül az egyre hangosabbá váló nyilasok megfékezése. Noha antiszemita volt, a különféle nemzetiszocialista mozgalmakat mindvégig elítélte, mivel azok nyíltan a társadalmi rend megdöntését hirdették. Szálasi Ferencet Imrédy miniszterelnöksége alatt harmadszor is letartóztatták, és háromévi fegy- házra ítélték. A kormányfő elsősorban a különféle keresztény szellemiségű csoportokat, egyesületeket támogatta. A különféle szociális intézkedések (1938-ban vezették be a családi pótlékot, illetve emelkedett a köz- szolgálati alkalmazottak fizetése és a nyugdíjak értéke) nem csak az élet- színvonalat javították, de a szélsőségesek vitorlájából is kifogták a szelet. Ugyanebből a célból fogadta el a parlament a Darányi idején kidolgozott választási törvényt, mely titkossá tette a szavazásokat, azonban emelkedett a vagyoni és műveltségi cenzus. Mintegy 300 000 fő szavazati jogát szüntették így meg, remélve, hogy ezzel megerősítik a kormánypárt pozícióit a népszerűségük csúcsán lévő nyilas mozgalmakkal szemben. 1938. augusztusában Horthy Miklós kormányzóval látogatást tett Németországban, amely döntő hatással volt politikai nézeteinek a szélsőjobboldal felé fordulásában. Ettől kezdve külpolitikáját a németbarátság jellemezte, amit tovább erősített az első bécsi döntés, amelynek értelmében visszacsatolták a Felvidék egy részét. Engedélyezte a magyarországi németek összefogó Volksbund működését is. A külpolitikai sikerek, és az erős szövetséges, Németország eredményei láttán Imrédy mindinkább a szélsőjobb- oldali, diktatórikus irányvonal hívévé vált. A hatalom által megszédített pénzügyi szakember 1938 szeptemberében hirdette meg kaposvári beszédében a „csodás forradalmat”, azaz a diktatórikus fordulatot, mely hite szerint megoldást kínált a földkérdésre, valamint olasz mintára kamarák felállításával javított volna a munkásság helyzetén. Egyúttal a szigorúbb zsidóellenes intézkedések mellett foglalt állást - 1938 decemberében be is nyújtotta a később II. zsidótörvény néven elhíresült, Teleki Pál miniszterelnöksége alatt elfogadott javaslatát. Ez az antiparlamentáris elképzelés természetszerűleg kiváltotta a még mindig konzervatív többségű országgyűlés ellenszenvét, és Imrédyt az I. bécsi döntés óriási sikere is csak ideiglenesen tudta megmenteni. A miniszterelnök olyan felhatalmazási törvényt akart életbe léptetni, amely a kormányt függetlenítette volna a parlamenttől, azonban ettől az elképzelésétől elállt Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter és Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter határozott tiltakozására. Ezután - hasonló szándékkal - a házszabály módosítását tervezte véghezvinni. Ekkor azonban példa nélkül álló dolog történt. 1938. november végén 62 képviselő kilépett a kormánypártból, és az ellenzékkel összefogva, 115:94 arányban leszavazták Imrédy javaslatát a házszabály módosításáról. A megrendült miniszterelnök azonnal benyújtotta lemondását a kormányzónak, Horthy és köre azonban az ellenzéket sem akarta hatalomra juttatni, így inkább nem fogadták el. Imrédy mögött a.hátralevő alig négy hónapban kisebbség állt, mely egyre gyengült. Imrédy azt a következtetést vonta le a történtekből, hogy a kormányzó valójában támogatja őt, de más módon: külső erők bevonásával kell letörnie a parlamenti ellenállást. Ezért egységes jobboldali radikális mozgalmat szándékozott létrehozni, mely a Magyar Elet Mozgalomban realizálódott 1939. január 6-án, a Pesti Vigadóban tartott nagygyűlésen. A MÉM a csodás forradalom megvalósításán szorgoskodott, jelképe, a csodaszarvas is erre utalt. Az alkotmányvédők Imrédy haladéktalan leváltását követelték, amire végül kiváló ürügyül szolgált, hogy Rassay Károly és Bethlen István kiderítette egyik dédszülőjéről, hogy zsidó származású volt. Imrédyt így saját zsidópolitikája buktatta meg. Pécs képviselőjeként, kormánypárti programmal még 1939-ben bekerült a parlamentbe, nem tudott belenyugodni vereségébe és a hatalom elvesztésébe. 1940. október elején kilépett a kormánypártból és megalapította a nyíltan szélsőjobboldali Magyar Megújulás Pártját, amelynek célja a magyar állam náci jellegű átszervezése volt. A németekkel és a magyarországi nyilas pártokkal létesített kapcsolatot, 1940-től pártja országgyűlési képviselője volt. Magyarország német megszállása után miniszterelnöki kinevezése Horthy ellenállásán megbukott, így Sztójay Döme kormányának tárca nélküli közgazdasági minisztere lett, valamint 1944. májusától a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének elnöke. Az 1944. március 19-i német megszállás után „győzelem, vagy halál” jelszóval a végsőkig való ellenállásra buzdított. 1944. október 16-án támogatta a nyilasok hatalom átvételét. 1945 tavaszán Ausztriába, Salz- kammergut üdülőövezetébe menekült családjával. Nem használt álnevet, azaz valószínűleg nem félt az el- fogatástól, ami mégis hamarosan bekövetkezett. Az amerikai hadsereg május 29-én elfogta, október 3-án pedig Magyarországra szállították. Miként a többi fővádlottal, vele szemben sem alkalmaztak semmiféle kényszerítő eszközt. Sőt a fogságban még arra is maradt ideje és energiája, hogy kidolgozzon egy elaborátu- mot „Az infláció elleni küzdelem elvei és eszközei” címmel. A politikus a per folyamán nyugodtan viselkedett, és igyekezett részleteiben megcáfolni az ellene felhozott vádakat. Ellentétben Szálasival és Bárdossyval elismerte politikai felelősségét, és - csakúgy, mint Bárdossy - tagadta a népbíróság illetékességét az ügyében. Imrédyt november 23-án a népbírósági tárgyalás során elsőfokon kötél általi halálra ítélték, 1946. február 4-én pedig másodfokon golyó általi halálra módosították az ítéletet. Fellebbezését a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) nem fogadta el, és másnap, 1946. február 28-án kivégzőosztag végzett vele sortűzzel a Markó utcai börtön udvarán. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek. • Bánhidy András Imrédy Béla, Teleki Pál, Bárczay Ferenc és Darányi Kálmán egy politikai vacsorán - 1930-as évek vége Budapest, 1946. február 28. A háborús bűnökért elítélt Imrédy Béla volt miniszter- elnöknek felolvassák a kegyelmi kérvény elutasításáról szóló végzést a Markó utcai törvényszéki épület udvarán, a kivégzése előtti percekben. MAFIRT felvétel
