Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-29 / 61. szám

www.istergranum.hu 2006. március 29., szerda • HÍDLAP 5 Csupán riogatás lehet az utcai robbantással fenyegetés? Pozsony: felháborító, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosan titkos információkról beszélt Köteles László Folytatás az 1. oldalról A Népszabadság keddi cikke sze­rint a szlovák titkosszolgálat figyel­meztette a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy robbantásos merényle­tekre lehet számítani a kampányfinis­ben. A SIS szervezett bűnözők ellen folytatott nyomozás során jutott az in­formációk birtokába Dunaszerda- helyen. Ezek alapján három, Magyar- országon is gyakran tartózkodó hor­vátországi személyről állították, hogy robbantásokat terveznek Magyaror­szágon még a választások előtt. Ladislav Pittner, a szlovák titkosszol­gálat igazgatója ezt az értesülést nem erősítette meg a Hídlapnak, de nem is cáfolta, Both Péter dunaszerdahelyi rendőr-főkapitány pedig csak annyit mondott munkatársunknak, hogy semmiféle hivatalos utasítást nem ka­pott ebben az ügyben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap egy sajtótájékoztatón megerősí­tette a magyar napilap közléseit, sőt ki is egészítette azzal, hogy a merénylete­ket várhatóan a hét végi választási nagygyűlésekre időzítik a bűnözők. Tóth András polgári titkosszolgálato­kat felügyelő politikai államtitkár sem­milyen formában nem kívánta kom­mentálni az értesüléseket, Juhász Fe­renc honvédelmi miniszter, a nemzet- biztonsági kabinet vezetője pedig úgy nyilatkozott, minden szükséges intéz­kedést megtesznek, de nem szükséges a nemzetbiztonsági kabinet összehívá­sa. A Nemzetbiztonsági Hivataltól la­punk csupán annyit tudott meg, hogy a keddi nap folyamán semmilyen hivata­los tájékoztatást nem adnak az ügyről. Köteles László (MKP), a szlovák titkosszolgálatokért felelős parlamenti bizottság alelnöke a Hídlap kérdésére elmondta: pontosan csak annyit tud megerősíteni a hírekből, amennyit a magyar miniszterelnök sajtótájékozta­tóján elmondott. A politikus viszont igen szerencsétlennek tartja, hogy ez az információ a nyilvánosság elé ke­rült, és értetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy egy, a két szomszédos ország titkosszolgálata között zajló kommu­nikáció részletei a sajtóban megjelen­hetnek, sőt a magyar miniszterelnök ezt még meg is erősíti. Mint mondta, a szlovák-magyar (egyébként igen ered­ményes) titkosszolgálati együttműkö­dés során még soha nem volt erre pél­da, ezért a történtekről maga is kon­zultálni kíván a SIS vezetőjével. Kövér Lászlót (Fidesz), a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnö­két még hétfő délután informálta Tóth 1998-ban több robbantásos merényletet is végrehajtottak politikusokkal szemben a választások előtt. Márciusi 2-én robbanószerkezet találtak a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt, melyet a rendőrség hatástalanított. Március 16-án rob­bantás történ Torgyán József rózsadombi lakása előtt, de személyi sérülés nem tör­tént. Május 1-én Szájer József Fidesz-alelnök Futórózsa utcai lakása előtt robbant po­kolgép késő este. Senki nem sérült meg, a politikus nem volt otthon. Május 24-én egy kilogramm TNT-t tartalmazó szerkezet lépett működésbe az MDF XXII. kerületi irodája előtt, két ember könnyebben megsérült. Június 15-én a Fidesz Lendvay utcai székhá­zának erkélyén robbant pokolgép, melynek következtében az épület megrongálódott. András államtitkár a történtekről, mire azonban személyesen konzultálni tud­tak, már mindenhol megjelent az or­szágos médiában a hír, amit a bizottsá­gi elnök meglehetősen furcsának tart - erősítette meg a Hídlapnak. Kövér ugyanakkor helyes eljárásnak nevezte, hogy a miniszterelnök a pártok veze­Kövér László tőit és a köztársasági elnököt is meg­kereste az ügyben. A fideszes politi­kus biztos benne, hogy a rendvédelmi szervek mindent meg fognak tenni a nemzetbiztonság érdekében, ennek el­lenére a nemzetbiztonsági kabinet összehívását indokoltnak tartaná. Már csak amiatt is, mert a jelenleginél jó­val kisebb jelentőségű ügyben is el­rendelt már ülést Juhász Ferenc. Kö­vér László munkatársunknak elmond­ta: pénteken délelőttre összehívta a parlamenti nemzetbiztonsági bizottsá­got, amelyre nemcsak Kiss Péter kan­celláriaminisztert, hanem Juhász Fe­renc honvédelmi minisztert, a kor­mány nemzetbiztonsági kabinetjének vezetőjét is elvárja. Szeretné, ha a bi­zottsági tagok is kimerítő tájékoztatást kapnának az ügyről. Kövér mindemellett úgy gondolja, hogy az állítólagos robbantásokról felröppent híreknek egyértelműen za­var- és félelemkeltés a célja. „Demok­ráciában élni annyit tesz, mint nem félni, ezért az emberek akkor cselek­szenek a leghelyesebben, ha elsején az MSZP gyűlésén, másodikán pedig a Fidesz nagygyűlésén is minél na­gyobb számban megjelennek. A Fi­desz a történtek ellenére mindenkép­pen megtartja a vasárnapi rendezvé­nyét” - tette hozzá Kövér László. • Pálovics Klára Dalkörtalálkozó Leányváron Szombaton tartották a hagyományos dalfesztivált Új beruházó az ipari parkban Egyre több befektető telepszik Leányvárra Harmadik alkalommal rendezték meg Leányváron az Erdélyi Jenő Dalkör- talákozót szombaton. A számos fellépőt felvonultató eseményre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy alig fértek el a kul- túrházban. Vasárnap a sváb kitelepíté­sek hatvanadik évfordulója alkalmából ünnepi szentmisére és emléktábla ko­szorúzására került sor a községben. Erdélyi Jenő Dalkörtalálkozó néven harmadszor került sor Leányváron a kultúrházban a dalos rendezvényre szombaton. A leány vári dalkört egyébként 1973-van alapította meg Erdélyi Jenő, akinek a tiszteletére ne­vezték el az eseményt, tudta meg la­punk az eseményt szervező Német Kisebbségi Önkormányzat vezetőjé­től, Gáspár Tibortól. A fellépők kö­zött volt a csolnoki, táti, dunaszent- miklósi, máriahalmi, vértessomlói és a leányvári dalkör is, akik közül már többen is visszatérő fellépőknek szá­mítanak. A szombat délutáni esemény iránt akkora volt az érdeklődés, hogy alig fértek el az emberek a kultúrház­ban. Az esemény egy táncos koreog­ráfiával kezdődött, amely Emlékké­pek nevet viselte és a Német Kisebb­ségi Önkormányzat tánccsoportja, a sváb kitelepítés hatvanadik évfordu­lója alkalmából adta elő, a koreográ­fia ugyanis kifejezetten a történtekről szól, mondta Gáspár Tibor. A megem­lékezés másnap, vasárnap is folytató­dott egy ünnepi mise keretén belül, amelyet a Kossuth Rádió élőben is közvetített. A mise keretén belül a le­ányvári születésű Gerstner Károly, a piliscsabai Pázmány Péter Egyetem dékánja mondott köszöntőt és megko­szorúzták a templomban lévő emlék­táblát is, amelyet tíz évvel ezelőtt he­lyeztek el itt, és azóta minden évben koszorút helyeztek el rajta. Ezt köve­tően a leányvári falumúzeum falán újabb emléktáblát avattak a hatvana­dik évforduló alkalmából. • (gál) Folytatás az 1. oldalról Az iparterületen is újabb ingatlan ér­tékesítéséről döntöttek, így egy piliscsabai illetőségű gerendaházak épí­tésével foglalkozó vállalkozás költöz­het a területre. Bánffy Miklós polgár- mester egy szeptemberben megkezdett beruházásról is beszámolt. Az osztrák többségi tulajdonban lévő, nyílászáró­kat gyártó cég üzemének már megtör­tént a műszaki átadása, így hamarosan elindulhat a próbaüzem és a tényleges gyártás is, amely a községben élők szá­mára is munkalehetőséget kínál. A település költségvetése szűkös, amely az állami támogatások komoly megvonásával magyarázható, ezért a legutóbbi testületi-ülésen a képviselők úgy döntöttek, hogy megszüntetik a he­lyi Gondozási Központot. A központ kombinált feladatot látott el, amely ma­gába foglalta az idősek nappali ellátását, a szociális étkezetését és házi gondozá­sukat is. A sajnálatos döntés ellenére a kötelező feladatokat ellátják továbbra is, vagyis az étkeztetést és házi gondozást. Az idősek további veszélynek is ki van­nak téve. Komárom-Esztergom megyé­ben az utóbbi időben megszaporodtak azok az esetek, amikor idegenek magu­kat például vízóra-leolvasónak adják ki, így bejutnak az idősek otthonaiba és jó­hiszeműségüket, figyelmetlenségüket kihasználva elviszik értékeiket vagy pénzüket. A polgármester elmondta: volt arra is példa, hogy leányváriakat ért hasonló eset, ezért a rendőrséggel közö­sen az idősek védelme érdekében egy tájékoztatót jelentettek meg az önkor­mányzat lapjában, arról, hogyan kerül­jék el az idősek a hasonló eseteket. • G. K. Ml A VELEMENYE? A jó idő kedvez a vérszívó rovarok szaporodásának, a kullancs már most támad. Nem lehet eléggé komolyan venni az általa terjesztett Lyme-kórt vagy az agyhártyagyulladást. Arról érdeklődtünk, hogy mennyire tartanak a kullancsveszélytől, és hogy mivel védekeznek a környékbeliek? Fegyveres Peregrina (mentálhigiénés munkatárs) , Az egész család nagy túrarajongó, a tavasztól nyárig ter­jedő szezonban rengeteget kirán­dulunk a környékbeli erdőkben. Minden nap beveszünk egy tablet­tát, amelynek B-vitamin tartalmá­tól a vér íze, szaga megváltozik. Ez nem ízlik a kullancsnak, egye­nesen irtózik tőle. Mellékhatás­mentes, olcsó módszer, megéri an­nak, aki gyakran jár zöld terepen. Mészáros Csaba (felszolgáló) Kifejezetten félek a ! kullancsoktól, bár | eddig nem volt dol- ' gom velük. Nem va­gyok tisztában azzal, hogy mit is lehetne tenni, hogy megnyugod­jak, mert hiába vagyok beoltva el­lenük, ennek ellenére, amikor a ta­vaszi erdei goa-partikra készülök, mindig belém hasít a rettegés. Meszes Anita (spanyol nyelvtanár) Azt gondolom a kul­lancstémáról, amit minden más beteg­ségről is, hogy ez életünk része, nem sok mindent lehet tenni ellene. Nagyon sok ol­tás visszájára sül el, a gyógyszer- ipart nem csípem, mert valótlan igényeket teremt a saját produktu­maira, ezért nincs létjogosultsága. Ledzényi András (környezetvédelmi tanácsadó) Az utóbbi években nem csípett meg kul­lancs, annak ellené­re, hogy sok időt töltöttem az egye­sületünk öko-kertjében, ami ártéri terület, sok gyümölcsfával. Gye­rekkori élményeim vannak csupán, hiszen a Mátrában éltem 14 éves koromig, ahol rengeteget jártuk az erdőket. Akkoriban évi két-három kullancsot szedtünk ki magunkból, csipesszel, körömheggyel megfog­tuk és kicsavartuk a helyéről. / Újabb tiltakozás a Holcim cementgyára ellen A környék egészségügyi dolgozói is ellenzik a gyárépítést A táti és környező települések egész ségügyi dolgozói'tartottak tegnap dél­előtt sajtótájékoztatót Táton a Kultúrház­ban a Holcim cementgyárral kapcsolat­ban. Tiltakozó állásfoglalásukhoz a helyi háziorvosok, védőnők és asszisztensek zöme, valamint a többi érintett telepü­lésről jelképesen egy-egy orvos csatla­kozott. Ezt követően este hat órakor a helyi civil szervezetek és a Védegylet tartott fórumot az üggyel kapcsolatban. „Tiltakozunk a gyár felépítése ellen, nem hagyjuk, hogy az emberek egész­sége, és gyermekeink épsége veszély­be kerüljön, mert tagadhatatlan a gyár üzemeltetése ezt vonná maga után”, áll abban az állásfoglalásban, amelyet a helyi orvosok fogalmaztak meg a Holcim cementgyár kapcsán. Az állás- foglaláshoz a táti gyerek- és házior­vosok, védőnők és asszisztensek zöme csatlakozott. A sajtótájékoztatón Ma­rosi István táti orvos elmondta, hogy 1992 óta két és félszeresére emelkedett a daganatos megbetegedések száma, a légúti megbetegedések pedig hatszoro­sára nőttek. Mosonyi Anna táti gyer­mekorvos pedig arról számolt be, hogy évek óta emelkedik a születési rendel­lenességek száma és aránya. A magza­tok különösen érzékenyek a környeze­ti ártalmakra, így a cementgyár szeny- nyezése tovább rontaná a helyzetet. Dávid Anna dorogi gyermekorvos egy nemzetközi szintű tanulmányra hivat­kozva kijelentette, hogy a dörögi gyer­mekek körében magasabb az allergiás hajlam, mint országos átlagban. Az egészségügyi dolgozók célja, hogy ál­lásfoglalásukkal segítséget nyújtsanak a helyi népszavazások előtt a lakosság számára. Válaszuk egyértelmű nem a cementgyárra. A helyi és környékbeli civil szerveze­tek a Védegylettel közösen este hat órá­tól tartottak fórumot Táton, a Kultúr­házban. Azzal, hogy a Védegylet csatla­kozott a helyi ellenzők táborához, azt jelzi: az ügy túlnőtt a térségi kereten. • -I -a

Next

/
Thumbnails
Contents