Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-24 / 58. szám
www.istergranum.hu 2006. március 24., péntek • HÍDLAP 5 A házi gombalevesnek is vége az unióban A hóvirág után a gombaszedést is korlátozza az unió, akár félmillióba is kerülhet egy családi gombavacsora Folytatás az 1. oldalról Ha valakit akár egyetlen ilyennek a leszedésén rajtakapnak, súlyos büntetésre számíthat. Szabó Sándor, a Magyar Mikológiái Társaság elnöke lapunk kérdésére elmondta: hatéves előkészítő munka előzte meg ezen fajok védetté nyilvánítását. Bár a kiválasztáskor a magyar- országi előfordulás volt a döntő szempont, az irányelvet, mely szerint kell, hogy legyenek védett gombák Magyarországon is, az Európai Uniónak köszönhetjük. Magyarországon eddig ugyanis egyetlen gombafaj sem volt védett. A társaságnak behatároltak az anyagi lehetőségei, így nem tud a rendelet propagálásában részt venni, az általuk szervezett gombaszakértői tanfolyamokon azonban már a tananyag szerves részévé vált a védett fajok listája. A mikológus azt javasolja a gombavizsgálóknak, hogy tájékozódjanak, és figyelmeztessék a szezon beindul- tával hozzájuk érkező gombászokat. A védett fajok helyenként hazánkban is gyakoriak, általában véve azonban kevés van belőlük - tudtuk meg Auer Pétertől, a TIT Stúdió Gombász Körének elnökétől. Véleménye szerint a gombavizsgáló helyeken és a gom- bász-vidékek környékén is ki kellene plakátolni a rendeletet, ezt azonban nincs, aki finanszírozza, így nehéz, hosszú folyamat lesz, amíg érvényt tudnak szerezni a törvényi rendelkezésnek. A gombász arra a visszásságra is felhívta a figyelmet, hogy az élősdi tinóru egyaránt szerepel a védett és az árusítható gombafajok listáján is, tehát leszedni nem szabad, árulni viszont igen. Magyarországon eddig A tiltólistán található kedvelt, ehető gombák: őzlábgalóca, sötétedő húsú rókagomba, rózsaszínű nyálkásgomba, égertinóru, laskapereszke, tarkahúsú érdestinóru, tüskegomba, krómsárga galambgomba, barnahátú zsemlegomba. egyetlen faj sem volt védett, így érthető lesz majd a felháborodás, ha a gyanútlan gombászok a tájékoztatás hiányában leszedik a most már védelmet élvező fajokat, és a természetvédelmi őrtől egy több százezres csekket is kapnak mellé. A környezetvédelmi minisztériumnál - annak ellenére, hogy hamarosan megkezdődik a tavaszi gombaszezon - egyelőre nem tudtak pontos tájékoztatást adni a szankcionálás módjáról, valószínűleg a természetvédelmi őrök fogják a rendelet betartását ellenőrizni. A tárca tervezi ismertető kiadványok és plakátok kiadását, konkrét tervekről azonban nem tudtak beszámolni. • Pálovics Klára Megvont támogatás a magyar szülészettől Folytatás az 1. oldalról hiányában egyéb támogatásokra szoKétségbeejtő adatokra is fény derült a felvidéki újszülöttkori halálozással és a születések számának csökkenésével kapcsolatban. A főorvos lapunk előtt sem titkolta elkeseredését, és elmondta, hogy ő a fórumon elsősorban az MKP-s képviselők figyelmét akarta felhívni arra, hogy tegyenek többet a régióban élő szavazóik érdekében, mert szerinte ez a képviselőknek morális kötelessége. Miután az egészségügyi tárca az érsekújvári kórház újszülöttosztályát 1997-ben specializált perinatológiai központtá nyilvánította, a különösen kockázatos szülések és az ezer grammnál kisebb súlyú újszülöttek intenzív ellátását a hozzájuk tartozó nyitrai és nagyszombati kerületen túl még öt járásból is felvállalták. Mindezek ellenére állami támogatás nélkül, húszéves gépekkel dolgoznak. Bár a sikereik más-helyzetet indokolnának, eddig csak az eperjesi, a kassai, a túrócszentmártoni, a beszetrcebányai és a pozsonyi perinatális intézmények kaptak sok millió koronás támogatást, az érsekújváriak pedig, akik a dél- szlovákiai magyar újszülöttek közül a veszélyeztetettek kétharmadát mentik meg és látják el, nem rendelkeznek korszerű berendezésekkel. Bauer Ferenc példaként említette, hogy egy intenzív újszülöttágy inkubátorral és lélegeztetővel hárommillió koronába, azaz több mint huszonegymillió forintba kerül. Állami támogatás nélkül ezeket a gondokat nem lehet megoldani. A főorvos elmondta, hogy dotáció rulnak, és kénytelenek arra számítani, hogy az osztályukon megmentett vagy meggyógyult csecsemők szülei, vagy a kórházban tanulmányi látogatásokat tévő külföldi orvosok és nővérek fizetnek be újszülött- számlájukra kisebb-nagyobb összeget. Mindez hosszú távon nem lehet megoldás, mert ilyen bevételekre nem lehet rendszeresen számítani. Az újszülöttkori halálozások nagy számával cseng össze az a tény is, hogy manapság egyre kevesebb gyerek születik, ami az iskolába beíratottak számával is kifejezhető. A magyar értelmiségi fórumon részt vett Novák Mónika, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója is, aki arra hívta fel lapunk figyelmét, hogy Szlovákiában a kilencvenes évek óta rohamosan csökken a gyerekek, köztük a magyar gyerekek létszáma is. Iskolájukban ez úgy mutatkozik meg, hogy míg 1990-ben még kilencszázötvenöt tanulójuk volt, ez a szám ma már csak ötszázhuszonkettő. Az említett évben első osztályba beíratott gyermekek létszáma százhuszonkilenc volt, a 2006/2007-es iskolaévre eddig csak negyvenkilenc gyermeket írattak be, s ezek közül is tizenhárom évhalasztó. Az adatok és tények birtokában tehát nem véletlen a felvidéki magyar értelmiség elkeseredettsége, és nem mindegy, hogy akár csak egyetlen újszülöttel is többet vagy kevesebbet sikerül megmenteni az érsekújvári újszülöttosztályon - vélik a megszólítottak. • Berényi Szilvia Nagyüzemben készítik a pályázatokat Annavölgy csak segítséggel szépülhet idén Folytatás az 1. oldalról A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtott pályázat támogatása esetén több mint kétmillió forintból aszfaltozzák le a községháza és a gondozási központ közötti útszakaszt. A Komárom- Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanácstól 60 százalékos támogatásért pályáznak a 3 millió 333 ezer forintból kivitelezhető iskola-felújításhoz, amely keretén belül kicserélik a tantermek, a műhely és a vizesblokkok elöregedett padlóburkolatát, melyek helyenként már balesetveszélyes állapotban vannak. Szintén megújulhat idén az orvosi rendelő padlóburkolata, de pályázatot nyújtottak be még a hulladéklerakó rekultivációs tervének elkészítésére, az általános iskola akadálymentesítésére, a kultúrotthon világítástechnikai korszerűsítésére, valamint bútorok beszerzésére. • Gábor Éva Kapósak a Skodák Nyitra megyében A tolvajok az idősebb gépjárművekre is vadásznak Tavaly 687 személygépkocsit tulajdonítottak el Nyitra megyében. A rendőrök maximális igyekezete és néhány szervezett bűnbanda felszámolása ellenére az ellopott kocsik zömét a tolvajok feltehetően szétszedték, és alkatrészenként értékesítették. Az elmúlt évek statisztikája alapján állítható, hogy 2005-ben az autólopások száma érdemben nem csökkent, mindössze 45-tel kevesebb esetet jegyeztek, mint 2004-ben. Minden száz autólopásból a rendőrségnek valamivel több, mint húszat sikerült csak felgöngyölítenie. A rablók körében legkeresettebb a Skoda típus, a Felicia, Fábia és Oktávia - az ellopott járgányok 37 százalékát ezek teszik ki. Érdekes módon az öregebb típusú személygépkocsik sincsenek biztonságban - a tolvajok tavaly 57 ilyenre tették rá a kezüket Nyitra megyében. Utcákban, parkolókban hagyott közép, vagy felsőbb kategóriába sorolt kocsik közül 75 Volkswagen, 33 Peugeot, 22 Audi és kilenc darab BMW típusú autó „cserélt” gazdát. Arra is volt számos példa, hogy feltörték a tulajdonos garázsát, és onnan vitték el kedvenc autóját. • (Oravetz) Sántító reformok Sokak állásába kerülhet a támogatások számonkérése Folytatás az 1. oldalról ................... 1" E nnek különböző szintjei közül csupán a „kiemelt” vagya „feltételes” minősítés esetén kaphatják meg a jelenleg folyósított állami támogatást a cégek. A minősítés kiállításának feltétele, ha a személyi-tárgyi feltételek, valamint a rehabilitációs tevékenység is megfelel a követelményeknek. A szigorítást azzal indokolja az esélyegyenlőségi tárca, hogy számtalan cég felvette ugyan a milliárdos támogatásokat, de nem fizetett rendes bért a fogyatékosoknak, vagy nem a számukra megfelelő munkakörben foglalkoztatta őket. Ma körülbelül 600 ilyen célú támogatásban részesülő cég, illetve szervezet működik Magyarországon, ebből 342-t vizsgált meg tavaly az APEH és 142 valamilyen szempontból problémás munkahelyet találtak, akik összesen 3,5 milliárd forint támogatást igényeltek jogtalanul. Ezekhez február végéig még 15 cég csatlakozott mintegy 100 millió forintos jogosulatlan támogatással. A minisztérium és a munkaügyi központok véleménye szerint a szigorítások a dolgozók érdekét szolgálják, hiszen ezentúl csak a megbízható, nem csupán „papíron foglalkoztató” cégek rúghatnak labdába: Az érintett cégek ezzel szemben úgy vélik, hogy a rendelkezéssel tulajdonképpen kollektív büntetés valósul meg, azaz olyanokat is nehezebb helyzetbe hoznak, akiknél semmiféle szabálytalanságot nem taA Fidesz munkaviszonyként ismerné el a halmozottan fogyatékosok ápolását, növelné a gépjárműbeszerzési támogatás összegét, valamint 4 milliót szánnának a lakások akadálymentesítésére, 7 millióval támogatnák a vak fiatalokat, a siketeknek pedig ingyen internethozzáférést biztosítanának. A kormány 1,8 milliárd forintról 3,3 milliárdra emelte a fogyatékosok közlekedési támogatását, korábban viszont Sólyom László visszaküldte a középületek akadálymentesítésére kidolgozott törvényt, mivel az újabb nyolc évvel halasztaná el a teljesítés határidejét. pasztaltak. Egy általunk megkérdezett, mindeddig dinamikusan fejlődő, és egykor 600 megváltozott munkaképességűt is foglalkoztató cég vezetője kérdésünkre elmondta: már 100-120 embert voltak kénytelenek elbocsátani és valószínűleg további létszámleépítésre kényszerülnek. Szerinte a kormány igencsak rosszul „nyúlt bele” a szabályozásba, a csalókat az akkreditációval sem fogják tudni kiszűrni, miközben gátolják a vállalkozások fejlődését. A cégvezető kifejtette azt is, hogy 2003 óta lényegében egy rejtett létszámstop van érvényben, mert azóta minden évben csak az akkori létszámnak megfelelő mértékű támogatást tudnak lehívni a vállalkozások, így nem érdekük több embert felvenni. • Sz.H. MI A VÉLEMÉNYE? A környezetvédelmi szaktárca uniós ajánlásra rendeletben tiltotta meg 35 gombafaj szedését, így feketelistára került a közkedvelt csemegeként számon tartott tinóru és rókagomba is. Az utca emberétől azt kérdeztük, mennyire tartják jogosnak az intézkedést és az akár több tízezer forintos bírságot? Haspel Gergő (rögbis) Kis koromban még gombászni is jártunk, ma már csupán fogyasztó vagyok. Nincs értelme annak, hogy minden szabályozást átvegyünk, mert minden országban más állat- és növényfajok vannak veszélyben. A hóvirágot is betiltották, holott az nálunk szép mennyiségben terem, hasonló lehet a gombák esete is. Madarasné Anikó (nyugdíjas) Gyerekkorom óta gombászom, gombafelismerő tanfolyamot végeztem, tagja vagyok az Esztergomi Gombász Szakkörnek, így nem csoda, hogy sírni tudnék a hír hallatán. A legnemesebb, legértékesebb fajták közül való a tinóru és a rókagomba, finom ízüket nem lehet semmi mással helyettesíteni. Dolgos Szilvia (vállalkozó) Ez a hóvirágszindróma, valószínűleg a gombák esetén is az történt, hogy gondolkodás nélkül átvettünk egy újabb rendeletet. Ha nálunk, a többi uniós tagországgal ellentétben bőven van hóvirág és rókagomba, akkor miért ne szedhetnénk kedvünkre? Nem hiszem, hogy lenne pénz arra, hogy ezeket a határozatokat betartassák. Kottra Dezső (szakács, bármixer) Totális őrültség ez az új rendelet, a bírság mértékével együtt nevetségesnek tartom. Az érintett fajták közül némelyiknek egyáltalán nem indokolt a tilalma, akik leszedik, nem tesznek kárt. Ha a szarvasgomba kilóját harmincezer forintért be lehet hozni Franciaországból, akkor nem korrekt az unió részéről, hogy megtiltja ezeket a magyar gombafajtáknak a szedését. Drogosok a horgon Párkány. Információink szerint március 16-án eladásra szánt kábítószert foglaltak le a párkányi rendőrök. A rajtaütéskor három 20-25 éves férfi került horogra. Abban az esetben, ha bebizonyosodik bűnösségük, akár tíz évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak. Akár a címlapon is hirdethet! ai ÚJ ESZTERGOMI VÁROSI telefonkönyvben! "T/ÁPO-Ül Hirdetésfelvétel: 0(20353(231