Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)

2006-03-23 / 57. szám

8 HÍDLAP • 2006. március 23., csütörtök BULVÁR www.istergranum.hu HOROSZKÓP Sapszki Marta diplomas asztrológus március 23, :, : Nem maradhat távol egy helyzettől, nem nézheti teljesen kívülállóként, Pl hogyan történnek azok a dolgok, amelyekhez önnek is elég sok köze van. Ne féljen annyira a következményektől. bíka 04.21-05.20. C§ Új célokat tűzhet ki, mivel minden -•mf ?kadá|y elhárult már az írtjából. Wm Úgy érezheti, végre kiteljesedhet egy kapcsolatban is, amelyben eddig alá­rendelt szerepet volt kénytelen játszani. I Kissé erőtlennek érzi magát egy fontos feladat megvalósításához. A környezetében élők biztatása azon­ban erőt adhat önnek, és a végén sikeresen : teljesíthet mindent, amit eltervezett. Mostanában csak hagyta, hogy az ár sodorja, szinte semmi aka­rata nem volt. Nem igazán volt a saját életébe sem beleszólása, ám ennek a helyzetnek most végérvényesen véget akar vetni. J9 A partnere nem becsüli meg önt eléggé, ezért szomorú. Sajnos, nem tudja vele megbeszélni, hogy j mi az, ami bántja, mert ő a halaszthatatlan elfoglaltságaira hivatkozva kitér ez elől. Túlérzékenysége most sok min- j denben megakadályozhatja. Töb- s bek között abban is meggátolhat-: ja, hogy végre tiszta vizet öntsön a pohár­ba egy ügyben. A másik fél pedig régóta csak ezt várja. 5RUBG 09.24-10.23 Kezd nagyon elege lenni a hétköz­napok rutinjából, de egyelőre nem találja a kiutat. Keresi pedig állan­dóan, hogy mi a helyes megoldás, de saj­nos egyedül marad ebben az útkeresésben. Bi-Offf® tü­Egy baráti társaságban viselkedjen , józanul, higgadtan, de azért a saját pénzügyi érdekeit mindenekelőtt tartsa szem előtt. Üzletben ugyanis nincs barátság, ezt ön is nagyon jól tudja. Ne legyen lelkiismeret-furdalása, \ ön ugyanis egyáltalán nem követett; el semmilyen hibát. Magára vés-: sen az, aki azt a látszatot akarja kelteni a kül- j világ számára, hogy csak ön a hibás. 1 i. .22-01 .20. Ön most, úgy tűnik, hogy a saját j gyengesége fogságába került ide- j ig-óráig. Nem kell azonban senki- j nek sem féltenie önt, most is megállja a he- : lyét, és kikászálódik ebből a slamasztikából. j vízöntő 01.21-62.19. Ha elfogadhatóan viselkedik, és nem lépi túl a határokat, minden 5*8 ' esélye meg lehet arra, hogy sike- ; rüljön egy üzleti vállalkozása. Ha azonban i nem tud uralkodni magán, mindent elve- I szíthet. halak 02.20-03.20. ISIPÍ Szeretne végre megszabadulni j egy káros szenvedélyétől, de úgy ; ipe-*' érzi, hogy nincs elég akaratereje I i hozzá. Az pedig elengedhetetlenül fontos ebben az ügyben. Erősíthetné meditálással.: Könnyű térdelni a muzulmánfarmerban Baktériumok a jövő erőművei? * * Két amerikai egyetem kutatói olyan baktériumokat fogtak munkára, amelyek mellékter­mékként elektronokat bocsá­tanak ki. A fémevő mikroorga­nizmusokkal kémrobotokat és egyéb apró gépeket mű­ködtetnének a jövőben. A Shewanella nevet viselő bak­térium, számos hasonló mik­roorganizmustól eltérően - nem oxigén és tápanyagok segítségével tartja fenn ma­gát, hanem fémeket bont le, s szabad elektronokat választ ki melléktermékként. A baktéri­um földben, vízben egyaránt megél, s többféle anyagból is képes kiválasztani a számára energiát biztosító anyagokat. A kutatók most olyan üzem­anyagcellák létrehozásán gondolkodnak, amelyek mun­kára fogják a Shewanella adottságait. A kutatást 4,4 millió dollárral támogatja az amerikai kormányzat, amely mikrokamerákkal, és egyéb megfigyelésre alkalmas esz­közökkel felszerelt miniatűr robotok létrehozását reméli a projekttől. Öngyilkosságba menekült a végrehajtó elől A behajtó elöl az öngyilkosságba mene­kült egy, a Győr melletti Koroncón élő, 58 éves férfi. A kétszintes ház előtt kedden reggel megjelent a bírósági végrehajtó és a férfitól tartásdíjat perelő volt feleség. A férfi nem nyitott ajtót, helyette minden szo­bába benzint locsolt, ő maga pedig a für­dőszobában felvágta ereit, majd egy lég­puskával fejbe lőtte magát. A szomszédok szerint, mivel többmilliós adóssága hal­mozódott fel, most mindent el akart pusz­títani maga körül. Pedig egykor jól menő karosszérialakatos volt, tíz éve azonban nem hajlandó dolgozni. A lakása tele volt festményekkel, műkincsekkel, antik búto­rokkal és herendi tárgyakkal, ugyanis mű­kincs-kereskedelemmel is foglalkozott. A férfi már évek óta semmilyen kapcsolatot nem tartott a gyerekeivel, a falubeliek sze­rint azért, mert a két lánya és a fia nem tud­ta megbocsátani, hogy őket és az édes­anyjukat is rendszeresen verte. Virtuális akvárium a Kossuth téren Rendhagyó kiállítás nyílt tegnap a Kossuth téren, a Víz Világnapja alkalmából. A Parlament parkolójában négy napig egy virtuális akvárium várja a látogatókat, amelynek belsejében speciális kivetítők mutatják be a Duna élővilágát. A téren egy 22 méter hosszú, 12 méter széles és 6 méter magas építményt állítanak fel, amelynek külsején speciális eljárással akváriumot mintázó grafikákat helyeznek el. Belül a Duna ősho­nos élőlényeinek makettjeit állítják ki, köztük a már ki­halt és a veszélyeztetett fajokat is, de emellett tíz spe­ciális kivetítő mutatja be a Duna élővilágát. A virtuális akvárium mellett elhelyezett nádfedeles pavilonok­ban a víz- és a szennyvíztisztítással kapcsolatos be­mutatókat láthatnak az érdeklődők. Az ingyenesen látogatható kiállítás, amely a környezetvédelem, illet­ve a víz jelentőségére hívja fel a figyelmet, március 22-26. között 10-től este 10-ig tart nyitva. Több tízmillió forintot érnek a lefoglalt útlevelek A muzulmán hívek igé­nyeit kíetégttö far mer-_ nadrágot tervezett egy olasz divatcég. Az AI Quds néven forgalma­zott termék az imádko­zással kapcsolatos spe­ciális terhelést figye­lembe véve készült. A farmerra nagy es bo hát­só zsebet varrtak, amibe viselője belepakolhatja azokat a dolgokat, ami­ket a muzulmánok imád­kozáskor levesznek ma­Rákasszony, hol az olló? Olló nélküli rákra bukkant Madagaszkár partja­inál egy halász. A nőstény ízeltlábú születési rendellenessége miatt extrém életformát és ét­rendet alakított ki, amivel túlélési esélyeit a szakemberek szerint normális társaihoz közelí­tette. Sőt, néhány gamberológus úgy véli, hogy a torzszülött állatka kényszerű vegetáriánus kosztja miatt mentesül az élelem miatt rendsze­resen kirobbanó konkurenciaharc alól, így az egészséges rákoknál jóval tovább is élhet. A hazai rap zene lánglelkű vezére, az elmúlt héten egy hófehér ku- tyakölyökhöz jutott. Ganxta Zolee igazán hű maradt önmagához, hiszen legutolsó kiadott nagylemezének a Szabad a gazda címet adta. Akkor természetesen a börtönből szabadult gengsztervezér imázsát próbálta ezzel erősíteni, most azonban nemcsak egy banda, hanem egy rakoncátlan kiskutya gazdija is lett. Döglégy másik (vagy sokadik) mániája a futballt így a kiskutyát, Maradona után Diego-nak nevezte el. A rappernek csak az az egy baja van, hogy a színpadra nem viheti fel a kutyust, addig is Zolee mamája vigyáz a jelenleg mindent összerágcsáló, apró ebre. lekhez további 370 darab biz­tonsági fólia utánzatot is elrej­tett újságpapírba csomagolva a gépkocsivezető, ami mellett nyolcvan egyéb, nem azono­sítható honosságú biztonsági fólia és 20 kitöltetlen dán adat­hordozó lap került elő. Az ok­mányok feketepiaci értéke da­rabonként 1000-1500 euró, a lefoglalt szállítmány összérté­ke elérte a 300 ezer eurót, az­az a 78 millió (!) forintot. gukról, a nadrág szára __bő szabású. ^iogy ké­nyelmesebben lehessen benne térdre borulni i mádkozáskor. A nadrág varrásai zöld cérnával készültek, mivel a zöld a próféta színe. „Amennyi­re tudjuk, mi vagyunk az elsők, akik muzulmá­nokra szabott nadrágot forgalmaznak - nyilat­kozta Luca Corradi, a farmert gyártó cég veze­tője. Egy Szerbiából Magyaror­szágra tartó bolgár kamionos- nál több száz hamis okmányt találtak a magyar határőrök. A vezetőfülkében 210 darab ki­töltetlen útlevél-utánzatra (100 francia, 25 lit­ván, 15 spa­nyol, 20 dán, 20 görög, 10 bel­ga, 20 norvég) bukkantak. A hamis útleve­Pozsony nappal csendes, éjszaka vad Nagy-Britanniában az utazási irodák között egyre komolyabb piaci erőt képviselnek a buliszervező cégek. Ezek a vállalkozások megkeresik a szerintük bulizásra legalkalma­sabb városokat, és ide szerveznek utakat éj­szaka kimondottan nem aludni vágyó fiatalok­nak. A brit szervezők legújabb felfedezettje Pozsony lett. A Pissup nevezetű cég (az elnevezés annyit tesz: nagy ivászat) célállomásainak egyre bővülő listájára most felvette a szlovák fővárost is. A cég azzal az ér­dekes megállapítással hirdeti Szlovákiát, hogy „Po­zsony nappal csendes, éjszaka vad”, és a jó nők mel­lé itt Európa legalacsonyabb éttermi és sörárai páro­sulnak. A tivornyák részvevői számára a szakosított­•v - . utazási iroda éjszakai mulatólátogatásokat, sztriptíz- show-kat szervez, természetesen csinos szlovák diák­lányokkal, akik mint idegenvezető működnek közre. A Pissup egyébként házasságkötés előtti legény- és le­ánybúcsúztatók, valamint válás utáni szalma vigasz­bulik szervezésből él. Az idén a vedelési túrák célpont­jai közé felveszik Berlint és Varsót is, a tervekben pe­dig már szerepel Kijev és Bukarest is. Az Alpok és a Himalája még mindig aktív Egy új módszer segítségé­vel amerikai kutatók meg tudják állapítani a hegyek növekedési idejét és korát. A geológusok eddig azzal próbálkoztak, hogy elemez­ték növényi maradványok, levelek kövületeit, és ebből vonták le a következtetése­ket. Az amerikai csoport vi­szont a Közép-Andokban végzett kutatásai során olyan mészkő talajokat vizsgált, amelyek néhány millió évvel ezelőtt alakul­tak ki. Megmérték karbon- és oxigénizotóp-tartalmu- kat, ennek alapján meg tudták állapítani, hogy mi­lyen hőmérséklet mellett jöttek létre. Az adatok bir­tokában sikerült máig el­képzelhetetlen pontosság­gal megállapítani, mikor „nőtt meg” a Közép-Andok, ami például meglepően gyorsan, négymillió év alatt történt. Véleményük szerint ez a földkéreg leg­mélyebb részében lévő egyfajta természetes hor­gony elszabadulásának kö­szönhető, ezért tudott a hegy a tengerszint közeli­ből ilyen gyorsasággal 4000 méter magasra emelkedni.

Next

/
Thumbnails
Contents