Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-02 / 23. szám
2 HÍDLAP • 2006. február 2., csütörtök www.esztergom.hu Megvannak az OVB új tagjelöltjei (H) A belügyminiszter szerdán javaslatot tett az Országos Választási Bizottság új tagjaira, a jelöltekről az Országgyűlés hétfőn dönt. Várhatóan Fazekas Marianna, Halmai Gábor, Molnár Miklós és Szigeti Péter egyetemi tanár, valamint Ivancsics Imre egyetemi docens lesz tagja az új testületnek. Lamperth Mónika az OVB póttagjának Tóth Károly egyetemi docenst és Beregi Zoltán ügyvédet javasolta. Egykulcsos szja-t akar az MDF (H) Az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését és a minimálbér differenciálhatóságát nevezte az MDF legfontosabb gazdasági programpontjainak a párt választmányi elnöke szerdán, Budapesten. Katona Kálmán elmondta: az egykulcsos személyi jövedelemadó egyszerűsíti az adóbevallást, csökkenti a bürokrácia költségét és a munkanélküliséget, valamint kifehéríti a gazdaságot, megszünteti a „többit a zsebbe” gyakorlatát. Hozzátette: programjukban szerepel, hogy az ország legnagyobb munkanélküliséggel sújtott térségeiben el lehessen térni az országos minimálbértől, s annak mértéke mintegy 20 százalékkal is kevesebb lehessen egyes térségekben. A tubesi lokátort is ellenzik (H) Az MDF pécsi szervezete ellenzi a Tubesre tervezett NATO-lokátorállo- más felépítését, mert a beruházást a párt által megkérdezettek többsége sem támogatja. Ezt Füredi Péter, az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje mondta szerdán, a baranyai megye- székhelyen. A politikus szerint a mintegy hat és fél ezer megkérdezett hetvenöt százaléka elutasította a fejlesztést, és mindössze negyede mondta, hogy elfogadja azt. Díjat nyert a mobil EKG (H) Az IT-Business magazin kedden adta át a „Leadership Award 2005” díjakat. A szállítói oldal nagyvállalati kategóriájában a legjobban járó elismerést a Pannon Mobil EKG nyerte el, lehetőséget biztosít a nagy terhelésnek kitett személyek, vagy szívbetegek folyamatos felügyeletére. A termék hamarosan kereskedelmi forgalomba is kerül. Fedor lett a honvédelmi miniszter (SK) Ivan Gasparovic köztársasági elnök tegnap honvédelmi miniszternek nevezte ki Martin Fedort, a minisztérium korábbi államtitkárát. Fedor a múlt héten lemondását benyújtó Juraj Liska helyét foglalta el, aki a Hejce mellett történt repülőgép katasztrófa miatt távozott posztjáról. Brazil és olasz beruházók az országban (SK) A gazdasági minisztérium szerződést írt alá a brazil CRW és az olasz Sitem SPA céggel, akik komoly befektetéseket terveznek Szlovákiában. „Az elmúlt egy hónapban tárgyaltunk a cégekkel, amelyek olyan régióba telepednek le, ahol nagy a munkanélküliség” - jelentett be Jirko Malchárek, gazdasági miniszter. Mindenki határidőre vallott Pártelnöki vagyonnyilatkozatok Hillertől Orbánig Minden képviselő leadta vagyonnyilatkozatát a törvényben előírt, január 31-i határidőre - közölte Karsai József. Az Országgyűlés mentelmi bizottságának munkatársa elmondta: kedden 83 vagyonnyilatkozatot adtak le, amelyek közül az utolsó este fél nyolc előtt néhány perccel érkezett meg a bizottsághoz. A 386 parlamenti képviselő vagyonnyilatkozata tegnap reggel óta az interneten is megtekinthető. Ezek szerint a Fidesz elnöke tavaly országgyűlési képviselői fizetése mellett havonta 662 ezer forintos illetményt vihetett haza a pártelnöki teendők ellátásáért. Orbán Viktor továbbra is fele arányban tulajdonosa egy - már a korábbi nyilatkozatában is szereplő - 5 éves, 1,4 literes motorral szerelt Volkswagen Golf autónak. Emellett szintén felerészben birtokol egy 2002-ben vásárolt fővárosi, XII. kerületi lakóházat. A volt kormányfő - ugyancsak feleségével közösen - több mint 2,6 millió forintos megtakarítással rendelkezik, ugyanakkor törlesztik egy 2002-ben felvett 20 millió forintos jelzáloghitel részleteit. Az MSZP elnökének a múlt évhez képest nőtt a készpénzállománya, bár pártelnökként kevesebbet keres, mint tárcavezetőként. Hiller István neve három ingatlan tulajdoni lapján szerepel. Egy VI. kerületi, 113 négyzet- méteres lakás 4/5 -öd, egy soproni 137 négyzetméteres lakás 3/4-ed részét, illetve egy Kővágóörs-Pálkövén található üdülőtelek felét mondhatja magáénak. A politikus egy évvel ezelőtt még 7,2 millió forint készpénzről adott számot, a tavaly december végi állapot alapján ez az összeg 1,7 millió forinttal és 2700 euróval nőtt. Kuncze Gábor vagyonnyilatkozata szerint eredményesen spórolt az elmúlt esztendőben. Az SZDSZ elnöke a pártvezetésért havonta 265 ezer forintos jövedelemhez jut. A liberális politikus bankszámláján a tavalyi 10,4 millió forint után az idén már 12,9 millió forint pihen, MOL-részvényeinek értéke is jelentősen gyarapodott, mintegy 2,82 millió forintra rúg. A pártelnök 18,9 millió forintos banki tartozást említ a nyilatkozatban. Dávid Ibolya parlamenti alelnök- ként bruttó 840 ezer forintos fizetést kap, a bizottsági tagságaiért járó 225 ezer forintról tavaly januárban lemondott, az összeget közcélú szervezeteknek utaltatja. Pártelnökként sem kap illetményt. Az MDF elnöke jelenleg két budai lakásban rendelkezik 50 százalékos tulajdonrésszel, valamint egy Zamárdiban lévő 90 négyzetméteres üdülő harmadrészének tulajdonosa. O 13 millió forinttal tartozik egy pénzintézetnek. • Koncz Endre Az alkotmány nem fekete-fehér Az alkotmányügyi bizottság egyhangúlag támogatta szerdai ülésén Paczolay Péter alkotmánybíróvá választását. Az ötvenéves jelölt - aki korábban az Alkotmánybíróság főtitkára is volt, és 2005 augusztusa óta a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője -, bizottsági meghallgatása során úgy nyilatkozott: az alkotmányozási vitában ő az 1989-90-es alapokon áll, mert bár a jelenlegi alkotmánynak vannak hiányosságai, ezek sem indokolják új alaptörvény elfogadását. Az alkotmány nem fekete-fehér szabályok összessége, hanem egy olyan normagyűjtemény, amely az egész jogrendszert áthatja, és amelynek tartalma a politikai közösség értékeit, az alapjogok szerepét, az államszervezet működését átfogja - fogalmazott Paczolay Péter, hangsúlyozva: e szabálygyűjtemény értelmezése a jog mellett állam- és politikatudományi, etikai, gazdasági és az emberképpel összefüggő ismereteket is igényel. • K.E. Kinevezés után hallgatták meg Kivonult a Fidesz a költségvetési bizottság üléséről A parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának szerdai üléséről kivonultak a fideszes honatyák, mert megítélésük szerint Mészáros Tamást, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnökét a napirenddel szemben nem kinevezése előtt, hanem már kinevezését követően hallgatta meg a bizottság. A testület ülésén kiderült: a kabinet tavaly december végi határozatával egy évre meghosszabbította az ÁPV Rt. igazgatóságának mandátumát, nevezetesen 2006. december 31 -ig. Az ellenzéki honatyák szerint a meghallgatás így már időszerűtlen, Mészáros Tamás kinevezését Mádi László törvénytelennek minősítette. A költségvetési bizottság fideszes elnöke elmondta: a bizottság elnökeként Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez fordul annak tisztázására, hogy miért állt elő ez a helyzet. Varga Mihály megítélése szerint több jogértelmezési probléma is felmerül Mészáros Tamás szerdai meghallgatásával kapcsolatban. Az is kérdéses, hogy az elmúlt hónapban, azaz 2006 januárjában Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnökeként aláírt-e dokumentumokat, és azok mennyiben jogszerűek, ugyanis Mészáros Tamás elnöki mandátuma az ÁPV Rt. élén tavaly december 31-gyei lejárt. • (palotás) Gáz a Kaukázusból? A kaukázusi társég az elkövetkező időszakban Európa számára az alternatív energia-utánpótlás egyik bázisa és tranzitterülete lehet a jelenleg domináns orosz-ukrán szállítások mellett - mondta a külügyi tárca politikai államtitkára szerdán, Budapesten. Bársony András azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a múlt héten Azerbajdzsánban és Grúziában tárgyalt. A politikus azt mondta: gőzerővel épül a Kaszpi-tengeri lelőhelyeket Törökország földközi-tengeri partjával összekötő Tbiliszi-Baku-Ceyhan kőolajvezeték, emellett pedig az úgynevezett Nabucco-terv alapján egy olyan gázvezeték is, amelyik a térségből a Fekete-tenger medencéjén, Bulgárián és Románián keresztül érné el Közép-Európát és csatlakozhat a Nyugat-Európát ellátó fővezetékre. „Azerbajdzsán óriási beruházásokba fogott, Grúzia partnere ebben és úgy tűnik, a törökök is erőteljesen támogatják az alternatív energiaszállítást célzó megoldást” - hangsúlyozta Bársony András, akit Bakuban és Tbilisziben egyaránt fogadott az államfő, a miniszterelnök, a házelnök, valamint a külügyminiszter. „Ahhoz, hogy a vezetékkel kapcsolatos elképzelés megvalósuljon, feltétlenül szükség van arra, hogy a V4-ek valamennyi részes országa beszálljon az üzletbe” - fogalmazott Bársony András. • (vári) A kormány megkezdte a kiárusítást Fico szerint Dzurindáék mindent eladnak, aminek értéke van A szlovák kormány megnyitotta téli vásárát és szerdán megkezdődött az állami vagyon kiárusítása - állítja Robert Fico, a Smer pártjának elnöke. Az ellenzéki politikus szerint a kiárusítás előreláthatólag március végéig tart. Robert Fico elmondta, hogy a szlovák kormány mindent elad, aminek értéke van, és ha a nagykiárusítás befejeződik, akkor Szlovákia olyan terület lesz, ahol semmi sem tartozik majd állami ellenőrzés alá. „Az állami vagyon idegenek kezében lesz, és ez lesz Szlovákia veszte” - szögezte le a képviselő. „Szlovákia ezzel a lépéssel banánköztársasággá válik és ezért a felelősséget három embernek kell vállalnia: Pavol Prokopovic közlekedési miniszternek, Jirko Malchárek, gazdasági miniszternek és Mikulás Dzurin- da kormányfőnek.” Fico kijelentette, hogy pártja és ő sem ért egyet a pozsonyi és kassai repülőtér privatizációjával, mivel nem kellene olyan vállalkozást magánosí- tani, amelyik képes önmaga is fejlődni. • N.B. Valódi elszámolásra van szükség Fidesz-kampány a munkanélküliségi helyzet bemutatására Valódi elszámolás címmel kampányt indít a Fidesz. A szerdán indult akció keretében óriásplakátokon és újsághirdetéseken mutatják be, hogyan alakult a munkanélküliség az elmúlt négy évben - erről a Fidesz kampányfőnöke beszélt Budapesten. Rogán Antal kampányfőnök kijelentette: „a kampány jegyében meg fogjuk jeleníteni a munkanélküliség alakulását az elmúlt négy év alatt, azt, hogy ígéretek helyett mit teljesített a kormány”. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc a hét végén 200 ezer új munkahelyet ígért, ehhez képest a miniszterelnök az elmúlt esztendőben munkahelyek címszó alatt 63 ezer új munkanélkülit teremtett. Mint mondta, jelenleg 400 ezer hivatalosan regisztrált munkanélküli van az országban, és további háromszázezer olyan ember, akinek nincsen rendes állása, csak napi munkából tengeti életét. „Ezekről a tényekről tudnia kell Magyarország minden polgárának, ezért valódi elszámolásra van szükség” — hangsúlyozta. Rogán Antal közölte: az elmúlt négy esztendőben Magyarországon egy helyen sikerült új munkahelyeket teremteni: 201 államtitkár és helyettes államtitkár dolgozik ma, ami több mint másfélszer annyi, mint négy évvel ezelőtt. „Rájuk több mint hét milliárd forintot költ minden esztendőben a magyar kormányzat” - tette hozzá. A kampányfőnök beszélt arról is, hogy a kamRogán Antal pányban a pályakezdők munkanélküliségével külön foglalkoznak. A kormányszóvivő a fideszes politikus kijelentéseire reagálva azt mondta, hogy „az emberekben manapság nagyobb a remény arra, hogy munkát találnak, mint 20Ó2-ben volt”. Batiz András hozzáfűzte: miközben az elmúlt négy évben 80 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, addig 80 ezerrel nőtt azok száma is, akik állást szeretnének találni. Közölte, hogy a munkahelyteremtést a kormány célzatos programok indításával segíti. Példaként említette a Start programot, amely hozzájárult ahhoz, hogy 2005 utolsó hónapjaiban 20 százalékkal csökkent a pályakezdő munkanélküliek száma. • (koncze) / MAV-ajánlat a szlovák tehervasútra Összesen hatan pályáznak a Cargo privatizációjára Kedden benyújtotta ajánlatát a Szlovák Árufuvarozó Vállalat (ZSSK Cargo) megvásárlására a MÁV Zrt. és a Slavia Capital Group A.S. közös konzorciuma, a Carpathian Cargo. A második körben a MÁV-on kívül további hat ajánlat érkezett eddig a szlovák vasút árufuvarozói ágának privatizációjára. A korábbi tizennégyről hatra szűkült azoknak a köre, akik a ZSSK Cargo magánosítására kiírt pályázat második körében is versenyben maradtak. A szlovák tehervasúti ágazat az első Közép-Európában, amit magánosítanának, ezért különösen nagy stratégiai fontossággal bír. A MÁV ráadásul egy közös, magyarszlovák árufuvarozó vállalat létrejöttével a régió meghatározó szereplőjévé válhat a vasúti teherszállításban. Szlovákia egyébként a ZSSK Cargo 100 százalékát értékesíteni kívánja, a szlovák kormány reményei szerint 15-20 milliárd koronás (401-535 millió eurós) áron. Ezt az összeget a tervek szerint a szlovák vasúti személyszállítás által termelt veszteségek rendezésére fordítják. Nem hivatalos források szerint a MAV-on kívül az osztrák Rail Cargo Austria és a J and T Finance Group konzorciuma, a német Deutsche Bahn, a lengyel PKP Cargo, valamint a több európai cég alkotta Cargo Central Europe nevű konzorcium maradt versenyben. • -CS-N